A népi-urbánus vita háború előtti csúcspontján Illyés Gyula keserűen jegyzi meg, hogy nincs miről eszmét cserélni, hiszen a végső kérdés mindig a letaglózó „antiszemita vagy-é” (idézet a Heti Válasz egy 2008. február 21-i könyvajánlójából).
A Magyar Értelmező Kéziszótár (Akadémiai Kiadó) az antiszemitizmust a következőképpen definiálja: fn (vallási és etnikai türelmetlnség, illetve a fajelmélet alapján) a zsidók ellen szított gyűlölet, zsidóellenesség. Ha beírjuk a google keresőjébe az antiszemitizmus szót, kb. 206.000 találatot kapunk. Az első ilyen az antiszemitizmus.hu oldal, melynek szerkesztői (akik egyben a Szombat és a Magyar Zsidó Kultúrális Egyesület folyóiratának szerkesztői is) meghatározása szerint a magyar nyilvánosságban megjelenő antiszemita megnyilvánulásokat kívánják dokumentálni, elemezni és kommentálni, pártatlanul.
Nem vállalhatom a példák, vagy a tengernyi szak- és nem szakirodalom áttekintését. A kérdés itt számomra „csak” a zsidókkal szemben ma tapasztalható ellenérzések és a zsidók fokozott érzékenysége alapvető okainak keresése, a saját tapasztalataimra és véleményemre alapozva, szubjektíven. Elsősorban a fiatalságnak címezve, akiknél talán még van remény.
Úgy gondolom, hogy a boldogulásunk lehetőségét - egyes speciális kivételektől eltekintve - alapvetően nem a külső körülmények határozzák meg. Ellenben, egy bizonyos életkoron túl, mindannyian magunk vagyunk érte felelősek. A jelenkori magyarországi „antiszemiták”, pontosabban azok fiatalabb nemzedéke közös jellemzőjének vélem, hogy saját problémáiknak; eredménytelenségüknek vagy akár kudarcaiknak okait szívesebben keresik magukon kívül, mint önmagukban. És ha ezt pláne társas foglalkozásként tehetik, miért ne éppen a zsidókat szemeljék ki elsőszámú felelősnek, akik annyi de annyi okot adnak erre! Tekintsünk csak a reprezentánsaik gazdasági vagy politikai szerepvállalására és tevékenységére…
A mai zsidók, leginkább a zsidó fiatalok fokozott érzékenységét és viselkedését az előbbihez részben hasonló jelenségnek tartom. Az antiszemitizmustól való rettegésüket a zsidó szülők, nagyszülők örökítik át a gyermekeikre és unokáikra, amit aztán a csoport erősíti fel, persze a legjobb szándéktól vezérelve. Azért, hogy egyetlen pillanatra se felejtsék el a holokausztot és a társadalom azon jól beazonosított csoportjait, akiknek elődei ezt elkövették, lehetővé tették vagy eltűrték. „Aki nincs velünk, az ellenünk van.” Így számukra a legfontosabb lesz a vélt, létüket fenyegető antiszemita veszéllyel szembeni biztonság bármilyen áron való megteremtése. Csakhogy tudjuk, aki fél, az nem szabad. Ezen életérzés vagy rendező elv alól kellene a fiataloknak a felnőtté válás során felszabadítaniuk önmagukat. Hogy az egyes emberekben véget érhessen az évszázadok óta folytatódó, zsidó átok.
Amennyiben Illyés Gyula fent idézett, keserű mondata a mai fiatalokra is igaznak mondható, az azt is jelentheti, hogy éretlenek arra, hogy kézbe vegyék az életünket. Ami akadályozza a továbblépést, például az adott kérdésben is.
Afterpost: részlet a Ranschburg Jenővel készített utolsó interjúból
– Most „zsidózni” fogok. Miért van az, hogy a zsidók, legalább is nálunk, hajlamosabbak a megszólalásra, a szembehelyezkedésre, netán a szerepvállalásra? A gimnáziumi osztályban ketten voltunk zsidók, s ha meg kellett kérdezni valamit a tanártól, természetes volt, s el is várták tőlünk a többiek, hogy majd valamelyikünk fog szólni.
– Ennek oka a zsidók beilleszkedési törekvései és azok szükségszerű sikertelensége. Sehol másutt nem sikerült a beilleszkedés annyira, mint Magyarországon, ennek ellenére legtöbbünk azt érzi, hogy ez nem egészen sikerült. Kettős – zsidó és magyar identitásunk – együtt létezik, állandóan e kettő között lavírozunk és ez rengeteg feszültség forrása. Az, hogy az ember egész életén keresztül a kötélen táncol, valószínűleg szerepet játszhat abban, hogy jártatja a száját, ahol nem feltétlenül kellene.
Kedves tőled ez az objektívnak tűnő középen állás, hogy megpróbálod megérteni, de ugyanakkor kívül is maradsz mindkét félen. Viszont erősen vitatnám az álláspontodat az „antiszemitákat” körülhatároló általánosításod miatt! (ugyanúgy persze a másik oldal sem csupán félelemből és biztonságigényből kiállt „farkast”, hanem egyéb gyorsan materializálható szándékok is vezetik.) Rengeteg érvem lenne ellene, de azt hiszem ezeknek nem itt van a helye.
Balcsi, ha vitatnád az álláspontomat, ahhoz érvek kellenek. Lehet itt helyük, persze a műfaj terjedelmi korlátai között. Hajrá!
Hidd el, szekérderéknyi érvem van, de arra kevesebb időm, hogy ezt itt, írásos formában fejtsem ki!
Röviden csak annyit, hogy ha meg akarod érteni az antiszemitizmus jelenségét - mert ez derült ki a fejtegésedből - ahhoz nem elég, ha felállítasz egy logikusnak tűnő elképzelést a mai világról, mostani fiatalságról, mert torzót kaphatsz csak. Az antiszemitizmus története a zsidók történelmével egyidős, és ők lassan hatezer évesnek tartják magukat. Vissza kell kanyarodni a múltba, a gyökerekhez is leásni, hogy megérthessük ezt a makacs, fel-fellángoló, de igazából folyamatos és állhatatos tünetet! Bernard Lazare, aki Theodor - születési néven Tivadar - Herzl jobbkeze volt a cionizmus elterjesztésért vívott harcban, még a XIX. század végén írt egy fontos könyvet Antiszemitizmus címen. Mint az előzekből is következik, zsidó volt, és meg akarta érteni, hogy miért van jelen minden népben ez az érzés Júdea gyermekeivel szemben. Anélkül, hogy részletezném, hogy mire jutott a végkövetkeztetés a zsidó elkülönülés, mint legfőbb indok. Külön vallás, törvények, szabályok, küldetéstudat, és az idegenekkel (gójokkal) való keveredés tilalma. Ugyanis a zsidók sehol sem akartak beolvadni, asszimilálódni, átvenni az őt élük kulturáját, szokásait, holott ez a törvény elég erős szabályt jelentett minden korban minden jövevény számára. Nézzük meg napjaink Nyugat-Európáját, most is asszimilációs problémák vannak az arabokkal, törökökkel stb. Emelett a zsidók minden körülmények között vezető, írányító szerepre törtek, amit legtöbbször - származásbéli hátrányuknál fogva - nem közvetlenül, hanem tanácsadói poziciót betöltve láttak/látnak el, hatalmas anyagi lehetőségeiknek is köszönhetően. Ehhez még tegyük hozzá, hogy tevékenységük, céljaik sem szolgálták minden esetben a benszülöttek érdekét, hanem kizárólag saját magukét, s így kész is a robbanékony vegyület: egy faji jellegénél, szokásainál fogva szigorúan elkülönülő csoport, aminek jellemzően hatalma, és anyagi tehetőssége van, amit saját céljainak rendel alá. Nem meglepő, hogy ez a világon sehol nem szereztek sok barátot!
Herzl és Lazare is ezért jutott arra a következtetésre, hogy a zsidóság számára egyedüli megoldás az önálló állam, Izráel létrehozása. Ez megtörtént, a problémák megmaradtak.
Balcsi, bevallom, nem akarom még jobban „megérteni” az antiszemitizmus jelenségét. Azt hiszem, értem, a szekérderéknyi érv felsorolása nélkül is, hogy logikusan levezethető az, ahogyan a zsidók félelmei és viselkedése is, nyilván, a múltbéli tapasztalatokból és a töténelemből.
De főleg inkább az emberi természetből. Erről írtam a bejegyzésemben, és nem azt vizsgáltam, kinek és milyen mértékben van igaza, vagy bűnös esetleg. Úgy gondolom, az ember legbelül egy srófra jár, ha zsidónak vagy gojnak született is. És az antiszemitizmus nem kötelező magaviselet, ahogyan a cionizmus sem. Persze, ha „szüksége van rá” valakinek, valamiért, az más kérdés.