Amerikai edző

Tagnap este elvittem a nagyfiamat egy spéci kosárlabda edzést megnézni; a csapatának idősebbik korosztálya számára tartott edzést egy amerikai vendég-edző, Christopher Jason Donnelly. Nem vártam semmi különöset tőle, mit akar itt egy amerikai a magyar fiúknak mutatni, a szuper szerb edzőiknek meg pláne. Náluk jobban senki sem tud küzdeni, úgy, mint egy igazi partizán.

Megjött az amerikai edző, a repülőtérről egyenesen Szentendrére, gyorsan átöltözött és már kezdte is. Folyamatosan beszélt (inkább kiabált), nagyon erőteljesen gesztikulált és olyan szuggesztíven magyarázta a technika mögött meghúzódó elméletet, hogy öröm volt hallgatni. Ameddig nem értették meg a fiúk a gyakorlatok lényegét, addig percenként leállította őket, maikor ráéreztek, azonnal megdicsérte őket és pacsizott velük. Tapsoltatta őket az elején, közepén és végén, és láss csodát, senkinek nem volt furcsa a dolog.

Beszélgettem Peti egy sporttársának anyukájával, akivel megállapítottuk, hogy nagyon komoly élmény lehet ez a gimis korosztálynak, akiknek ilyen profi kezelésben valószínűleg nem volt még részük. Na jó, egy sztár-edzőről beszélünk, de micsoda különbséget jelent az esélyek terén, ha valakit egy ilyen edző edz, mint ha egy középszerű vagy éppen egy gyenge. Profizmust profi oktatótól lehet tanulni, ezt tegnap este mindenképpen adott volt. (a fent mellékelt fotó csak illusztráció)

Afterpost: szkse-sajtokozlemeny-090511

0 Responses to “Amerikai edző”


  1. No Comments

Leave a Reply