Beleillünk?

Szinte mindegy, konkrétan milyen sorrendben halad a nemzetek szuverenitásának felszámolási folyamata, egyfajta logikának azonban lennie kell. Nyilván hasznos lehet példát statuálni azokkal a renitensekkel, akik valamilyen mértékben, de nyíltan szembefordulnak a globális hatalommal.

A magyar kormány 2/3-os többségével gazdasági szabadságharcot indított. És miközben része maradt a globális rendszernek, a lokális pénzszivattyúk megsarcolásával az elmúlt másfél évben a lázadás bűnét követte el. A hitelminősítők válasza nem maradt el. Érdekes Csaba László közgazdász utolsó fél mondata, aki a miniszterelnökkel való hosszú egyeztetés után, az európai leminősítési hullámról így nyilatkozott:

„Ebbe a folyamatba mi beleillünk.”

Mindegy, hogy a deficitcélt 2010-ban teljesítettük, sőt, az európai átlag felét produkáltuk, s mindegy, hogy az idei szám is jó lesz, meg a jövő évi is. Ahelyett, hogy végre arról beszélnénk, hogy a magyarok mekkorát izmoztak, mindenki 2013-at firtatja.”

- o -

Osztrák vélemények - „Orbán a gazdaságpolitikáját katasztrofálisan kommunikálta, de sok dologban igaza volt.”

Európai lázadásoktól félnek a britek - két mondás jut eszembe: 1, Aki időt nyer, életet nyer. 2, Tartsuk szárazon a puskaport.

Kövér László: „Rossz lovon ülünk, rossz rendszer működik, az IMF pedig az az intézmény, amely ennek a rossz rendszernek az egyik fenntartója.”

DÖBBENETES: nekimennek 2/3-dal a MNB-nek?

0 Responses to “Beleillünk?”


  1. No Comments

Leave a Reply