„A hit éve”

A római pápa néhány napja meghirdette a Hit évét. Ez egy olyan év, amelyet az igaz hit megvallásának és helyes értelmezésének szentelünk” - írja az ekkorra időzítetten kiadott rendeletében Manuel Monterio de Castro bíboros, legfőbb penitenciárius. Nem akarok vicceskedni ezzel, de amiket ebbe a rendeletbe belefoglaltak a búcsúról (ti. az Egyház az előírt, speciális feltételek teljesítése esetén képes a hívők megbocsájtott bűneiért járó büntetést lecsökkenteni), annak megállapításai külön-külön, és egészében a teljes szöveg értelme is nyilvánvalóan szöges ellentétben áll azzal a Bibliával, amely a keresztény tanítás alapját képezi.

Ugyanis a Biblia szerint az üdvösség nem cselekedetekből, hanem hitből van (Ef 2,8-9), a bűnöket ilyen módon ember nem, csak Isten bocsáthatja meg (Márk 2,7-10), a megbocsátott bűnöket viszont nem kell penitenciákkal jóvá tenni (Zsid 10,18). Hogy a rendeletnek csak három alapvető „tévedését” emeljem ki, és az egyéb „részletkérdések” kritikai elemzésével itt most ne foglalkozzak.

0 Responses to “„A hit éve””


  1. No Comments

Leave a Reply