Archive for the 'egyház' Category

Miért fideszes?

Hogyan lehetséges, hogy sok kedves, jószándékú barátom, jámbor ismerősöm látszólag kritikai hozzáállás nélkül, teljeskörűen azonosul az Orbán-kormány szándékaival: többségük csendesen, kisebb részük aktívan támogatja a megkérdőjelezhető kormánypolitikát. Teszik ezt olyan elvi meggyőződéssel, amelyet az egyre nyilvánvalóbban demokráciaellenes lépéseik sem bizonytalanítanak el. Azt hiszem, két oka van a magabiztosságnak: az egyik Orbán Viktor személye, a másik a háttértámogatás.

Orbán Viktor személyét a rendszerváltás óta széleskörű és stabil tekintély és szimpátia övezi. Rajongói egyáltalán nem róják fel neki fiatalkori liberális múltját, épp ellenkezőleg, a tévelygésből (kinek ne lenne ilyen időszaka?) „megtért báránykát” látják benne. A karizmatikus és bölcs politikusnak még akkor is igaza van, ha… de ezt le se írom, mert rendkívüli látnoki képességével előbbre lát, mint bármelyikünk. Így csak a megelőlegezett bizalom hangján lehet megszólalni vele és az általa vezetett politikai szervezet - később majd egészen biztosan beigazolódó - tetteivel kapcsolatban.

A háttértámogatás a Kormány számára nem elsősorban a civil szervezeteket jelenti, illetve nem úgy. A kétezres évek elején indított polgári körök mozgalma mintha teljesen kimúlt volna. Nem beszélve a liberális alapokon álló, esetleg nemzetközi kapcsolatokkal bíró un. „álcivilekről”, amelyeknek épp hadat üzen a Kormány. Van azonban őhelyettük más: a „trón és oltár szövetségének” felelevenítése, az egyházak vallási tekintélyének becsatornázása az illiberális politikai fordulat mögé. Aminek mifelénk természetes szövetségesei a történelmi keresztény egyházak, hisz nekik a liberalizmus (és persze a szekuláris állam) a legnagyobb problémájuk a felvilágosodás óta. És most végre itt van valaki, aki keresztény alapokról érdemben támadja a liberalizmust!

Úgy tűnik, ez a kettős támogatói bázis kiegészülhet egy harmadik, nem is remélt új szövetségessel, az USA új elnökével, aki egyre inkább hivatkozási alapot jelent. Ha a liberális Amerika hagyja magát őáltala leteperni, akkor egy tengerentúli illiberális fordulat bátorító hatású lehet a nemzetközi politikai színtéren az európai ellenfelekkel szemben, ami szintén jól jöhet a kormány számára, meglátjuk.

Úgy tűnik, hogy nem csak az evilági, hanem a túlvilági boldogulás lehetőségét is a jelenlegi kormány hatalmi szövetsége tartja a kezében! Pártszimpátiája, kötődései kialakításához mire van még szüksége az embernek?

Nemzet és kereszténység

„A legtöbb, amit ma a XXI. században egy diáknak adhatunk Magyarországon, Európában és a világban, hogy ha jó keresztény, keresztyén embert nevelünk belőle, és ha jó magyar embert nevelünk belőle (1). Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudjuk, hogy a következő évtized, évszázad próbáját kiállja-e (2). Csak azt tudjuk bizton, és nekünk magyaroknak a múlt ezért különösképpen is fontos, hogy az elmúlt ezer esztendő magyar sikerei azon múlottak, hogy a fiatal magyarok keresztények, keresztények voltak-e, és hogy mertek-e jó magyarokká válni (3). Ez volt a fő kérdés a mögöttünk hagyott időben, és nekünk akikre a választópolgárok ma ennek az országnak a vezetését bízták, az a meggyőződésünk, hogy a magyar nevelésben, a magyar oktatásban ez a két legfonosabb tartópillér (4).” (Lázár János miniszter beszédéből, a református könyvtár átadásán, Mezőtúron)

Mi ezzel a miniszteri nyilatkozattal a probléma?

(1) Először is, a közvélekedéssel ellentétben a „jó keresztényt” nem nevelik, hanem az ember (individum) szabad akaratából, teljesen önkéntesen választja az un. evangéliumba vetett hitet, vagy nem választja. Ami ma a keresztény felekezeti iskolákban folyik, az - tisztelet a kivételnek - szelíd vagy keményebb manipuláció, ellenállásra és/vagy képmutatásra nevelés, csúnyábban mondva janicsárképzés.

(2) „Ami ezen túl van”, az maga a liberális szabadság, amely a nyugati világ legdinamikusabb fejlődését hozta el a felvilágosodást követő évszázadokban, beleértve az USA és az EU alkotmányos alapértékeit is. Hogy ez mennyire vitatható és megkérdőjelezhető, annak számbavételéhez vessük össze a „trón és oltár szövetségének” középkori inkvizíciós és vallásháborús gyakorlatát, tudomány-ellenességét például azzal az eddigi leghosszabb gyümölcsöző békeidővel, amely a II. világháború lezárása óta jellemzi a nyugati demokráciákat, beleértve a kommunizmus feletti győzelmet is!

(3) El kell ismerni, hogy az elmúlt ezer esztendő történelmi kényszere volt a magyarok nyugati keresztény világba való betagozódása, kelet és nyugat, észak és dél találkozásánál egy relatív kis országként önálló politikát folytatni sosem volt lehetséges. A felvilágosodás után visszatérő, meghatározó antiliberális klerikális politikai kurzus a XX. század első feléig elveszítette az ország területének kétharmadát.

(4) A 2010-es választástól szisztematikusan végrehajtott, a nyugati értékekkel és az EU politikájával is szembemenő, orbáni illiberális politikai fordulatra a parlamenti többségen, mint technikai lehetőségen túl konkrét felhatalmazást (pl. népszavazás) nem kapott a kormány. Ebbe az irányváltásba illik bele a felekezet-semleges oktatáshoz képest az egyházi oktatás kormányzati favorizálása is, mely véleményem szerint túlmutat látszólagos politikai jelentéktelenségén.

Láttunk-e már az egyházakkal összefonódott államot a magyar történelemben? Hangsúlyozták-e már politikai és egyházi vezetők a nemzet és a kereszténység fogalmainak (teológiai szempontból téves) összeboronálását, mely mögött valójában a „nem nemzeti” és „nem keresztény” társadalmi jelenségek kiszorítási szándéka húzódott meg? Pontosan milyen nemzetközi politkiai szövetségbe és milyen végkifejletbe vitte bele Magyarországot ez a nemzetpolitika az I. majd a II. Világháború során?

XX. századi történelmi sikertelenségeink után higgyük-e továbbra is bizalommal, hogy a két legfontosabb tartópillér, a nemzetpolitika és a kereszténység integrálásának illiberális programja valóban kiállja majd az idők próbáját?

Frissítés: nem kellett sokáig várni, Jelentős többletforrást kapnak az egyházi iskolák - jelentette be az egyházügyi államtitkár. Soltész Miklós azzal érvelt, hogy „háromszor annyian (55%) vallják magukat egyházhoz tartozónak, mint amekkora az egyházi intézmények aránya (14%) a köznevelésben…” Egyrészt az arány a bemondott hiteles és releváns mérőszámok alapján inkább négyszeres lenne :-) Másrészt az ingyensörre még nagyobb lenne az érdeklődők aránya. Igaz, nem a sörözőkból, hanem az egyházi fenntartású janicsárképzőkból kerülnek ki túlnyomórészt a jelenlegi kormánypártok szavazói, valamint ideológiailag legmegbízhatóbb káder-utánpótlása is. Amely cél „szentesíti” az eszközt, az úniós modellel ellentétesen és antidemokratikusan kiutalt juttatásokat, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák a nem egyházi iskolák diákjait!

Ferences Gimnázium

Mi is ebbe a gimnáziumba jártunk. Emlékszem, annak idején nagyon vártam, hogy ferences diák legyek, de dővel egyre jobban csalódtam benne. A nagyobbik fiunkat is ide irattuk az általános iskola után, azonban az első évet követően, amint tehettük, kivettük és átirattuk egy állami gimnáziumba. Ugyanis nem érezte jól magát, és mi is úgy láttuk, hogy nincs feltétlenül szükség arra a „ferences lelkiségre”, amiről a filmben a ferences pap-tanárok beszélnek. Ha érdekelnek konkrétabban is az okok, megkérdezheted!

Röhrig Géza a reformátusoknál

A katolikusok után néhány napja a reformátusokhoz is meghívást kapott Röhrig Géza. Nagyon érdekes beszélgetés folyt az emberi erőforrás miniszter és a Saul fia című film főszereplője között, ugyanarról a témáról: a kereszténység és a zsidóság viszonyáról. Az azért érzékelhető, hogy a protestantizmus csak fél évezrede szúrja el ugyanazt, amit a római katolikusok négyszer ennyi ideje elkezdtek.

Egyházak, antiszemitizmus

Húsvétkor egy facebookos csoportban kiírtam egy „pályázatot” arra a kérdésre, hogy igazolható-e a Bibliából az antiszemitizmusnak bármely változata. Az apropót egy viszonylag friss kutatásról szóló jelentés adta, mely az I. Világháborútól a holokausztig vizsgálta néhány magyarlakta településen (Óbuda, Veszprém, Kassa, Dunaszerdahely) az egyházak és a zsidó közösség viszonyát. Volt pár elszánt próbálkozó, akiknek a próbálkozásait precízen cáfoltam. Persze idővel jelezték, hogy bár fenntartják azon álláspontjukat, hogy igazuk van, de „nincs kedvük” folytatni velem az egyébént kulturáltan folyó vitát :-)

A dolog akkor válik még érdekesebbé, amikor kicsit utánanézünk, hogy honnan is származik ez a bevallott és be nem vallott, de időről időre meg-megmutatkozó keresztény antiszemitizmus.

Nagy Konstantin római császár 313-as milánói ediktuma – az egyház vezetőivel folytatott tárgyalások eredményeképpen – legalizálta a korábban üldözött keresztény vallást. A frissen létrejött “trón és oltár szövetsége” nem tétlenkedett: 325-ben a Nikaiaban (Nicea) zsinatot tartottak, ez volt a keresztény egyház püspökeinek első egyetemes tanácskozása – a római császárral közösen. A zsinat egyik, máig ható eredménye a Húsvét és a Pészah ünnepeinek időbeni különválasztása volt. Nézzünk ennek indoklásából néhány jellemző mondatot:

“Kijelentettük, hogy kölönösképpen méltatlan a legszentebb ünnep esetében követni a zsidók szokását (dátum-számítását), akik beszennyezték a kezeiket a legfélelmetesebb bűnnel, és az elméjük megvakult. (…) Semmi közös dolgunk nem kellene, hogy legyen a zsidókkal, mert a Megváltó más utat mutatott nekünk, a mi istentiszteletünk egy igazabb és alkalmasabb rendszert követ (a hét napjainak sorrendjét), következésképpen egyhangúlag ezt fogadjuk el, remélve, legkedvesebb testvéreink, hogy ezzel különválasztjuk magunkat a zsidók gyűlöletes társaságától. (…) Kötelességünk, hogy semi közösségünk ne legyen az Úr gyilkosaival.” (kiragadások tőlem, forrás: Fordham - the Jesuit University of New York)

Úgy látszik, hogy a keresztény egyház vezetői már az első századokban legyőzendő ellenséget láttak a zsidókban, akiket minden lehetséges módon ki akartak rekeszteni az egyházból. Ez a hozzáállásuk teológiai alapokra helyeződött, majd igen hamar “törvényerőre emelkedett”. Láthatjuk a történelemben, hogy a kereszténynek modott Európa sok évszázadon keresztül mennyire ragaszkodott ehhez a hagyományához. A zsidók üldöztetésén csak a felvilágosodást követő emancipáció enyhített valamennyit, hogy aztán - az egyházi támogatású – állami antiszemitizmus a holokausztba torkolljon.

A történelmi keresztény egyházak és a zsidó közösség viszonyát az I. Világháborútól a holokausztig tartó, óbudai, veszprémi, kassai és dunaszerdahelyi példákkal bemutató TÖRTÉNELMI szemléletű kutatás eredménye a fenti indító bejegyzésem alatti hivatkozásról elérhető. Vajon érdemes lenne-e végre megvizsgálni az egyházi antiszemitizmus kialakulásának a kezdeteit is? Megfelel-e az egyház zsidókkal kapcsolatos, évezredes történelem-alakító TEOLÓGIÁJA a Bibliának, vagy esetleg szöges ellentétben áll azzal (is)?

Párbeszéd (háza)

16 évszázadnyi hagyomány súlya alatt az egyébként magasan képzett és művelt jezsuita szerzetes nem igazán érti, amikor az egyház dejudaizálásáról, a zsidók egyenjogúsításánál játszott negatív egyházi szerepről hall. Inkább finoman visszatámad az istengyilkosság vádjával (amivel persze ő, és sokan mások sem értenek egyet), a gyászmunka lezárása és a megbocsájtás sürgetésével. A reményét végül erre alapozza: „Hiszek az emberben!” Teológusként tudnia kellene, hogy nem kellene.

Forrás: A Saul fia sikere kapcsán - ok a reményre

A vallási szervezetek felelősségéről

A kölni és más európai városokban, arabnak látszó csoportok részéről, fehér nőkkel szemben elkövetett erőszakoskodások felbolydították nem csak a társadalom, de az európai politikusok és az iszlám szervezetek vallási vezetői és véleményformálói életét is. Most nem kritizálva konkrét személyek tevékenységét vagy nyilatkozatait, leírom, mi erről a véleményem. Kivételesen, nem mintha szorosan hozzáratozna az aktuális migránskérdéshez, mégis kitérek a kereszténység, mint vallás történelmi felelősségére is. És végül - bocsánat - a vallástudósokat sem fogom kímélni :-)

Az iszlám NEM CSAK egy vallás vagy kultúra, hanem ELSŐSORBAN közjogi törvénykezési, politikai gyakorlat, ha úgy tetszik, egy diktatórikus társadalomszervezési alapelv is. A Saria az iszlám államban az alkotmányt helyettesítő funkcióval bír, az alacsonyabb rendű jogszabályokat meghatározza illetve felülírja. Így az iszlám vallású és kultúrájú, azaz törvénykezésű és politikai berendezkedésű államokból érkező minden ember alapból iszlám életvezetési szokásokkal, iszlám berögződésekkel, erkölccsel rendelkező személyként kezelendő, még ha esetleg a vallását aktívan nem is gyakorolja. Az ő helyes és helytelen cselekedeteik is szükségszerűen kapcsolatba hozandók az iszlám vallással, ha úgy tetszik, az iszlám vallás megítélését ezek befolyásolják. Európai szemmel az iszlám nem egy megfoghatatlan hittan vagy teológiai megközelítés alapján, hanem a mindennapi életben, illetve a történelem során szerzett tapasztalatok alapján ítélendő meg.

Nyilvánvaló, hogy az iszlám európai szervezetei, tagjai semmilyen büntetőjogi felelősséggel nem tartoznak a migránsok konkrét bűncselekményeiért. A fent leírtak miatt azonban az iszlám európai vallási vezetői a lehető legnagyobb kárt akkor tehetik saját európai vallási szervezeteikben, ha megtagadják ezeket a muszlim embereket, és letagadják a közösséget azokkal, akik iszlámságukra hivatkozva bármilyen cselekedeteket elkövetnek. Egyszerűen - legalábbis Európában - morálisan nem lehet így gondolkodni. Ha úgy tetszik, még ha ez a gondolkodás a Közel-Kelet iszlám társadalmaiban az iszlámra hivatkozva lehetséges lenne is, Európában viszont ugyanerre a vallásra hivatkozva sem jogi, de pláne morális szempontból nem állja meg a helyét. Vegyük csak azt, hogy ha a bevándorlókat a helyi iszlám közösségek nem próbálják meg integrálni, a társadalom számára befogadásra alkalmassá tenni, akkor hogyan várhatnák el ugyanezt a helyi közöségektől?

Ugyanezen logika alapján járhatunk el a kereszténységgel, amely esetben azonban a legelején egy kölönbségtétel elkerülhetetlen: Európa többszáz éve NEM KERESZTÉNY sem törvényeiben, sem társadalmi berendezkedésében. Európa társadalma szekuláris a felvilágosodás óta, és az államtól az egyház határozottan el van választva. Kifejezetten a Bibliára vagy az Egyház Társadalmi Tanítására hivatkozva senki sem keletkeztethet pogári, bűntető, szerzett vagy szokásjogot sem. Jézus tanításával ellentétes a jogszabályok jelentős része, csak példaként említve köztük a válás vagy az abortusz szabályozását. Azokban az időkben viszont, amikor Európában az egyházak tanítása jogforrásként, illetve egyházi személyek meghatározó politikaformálóként funkcionáltak, a kereszténység morális felelőssége szintén megállapítható, akár az eretneküldözések, keresztes háborúk, vallásháborók stb. miatt. Sőt, az egyházak nem tagadhatják le a felelősségüket a holokausztért sem, mivel az egy kétezer éves meghamisított teológia logikus következményeként értékelhető. (Utóbbi tekintetében még nem történt meg a teljes szembenézés a történelmi keresztény egyházak részéről sem.)

Mi lehet az oka a vallási vezetők esetében a felelősség hárításának? Nagyon egyszerű a válasz: a társadalomban megszerzett pozícióikhoz való ragaszkodás. Nem szeretnék felülvizsgálni, ellenben szeretnék megtartani egyházi tanításaik és gyakorlatuk egyre fejlődő „hibáltanságának” látszatát, szentjeik tetteinek megkérdőjelezhetetlenségét. Mi lehet az oka a nem vallásos európai társadalom vezetői, politikusai részéről a vallások „elszámoltatása” mellőzésének? A liberális jogszabályok túl szűken, és a vallásszabadság túl tágan való alkalmazása, talán valamely mögöttes politikai és/vagy gazdasági célok elérése érdekében. És mi lehet az oka a vallástudósok óvatos hallgatásának? Szerintem az, hogy a tudományos fokozatok, a kutatási és ösztöndíjrendszer, a könyvikadás és konferenciaturizmus évtizedes ökumenikus „vallásbizniszét” bolygatná meg, ha annak bármely, köztiszteletnek örvendő szereplője kellemetlen kérdéskkel kerülne szembe.

Zsidónak először meg görögnek

Nem sokkal egymás után két nagyon érdekes írás jelent meg a Szombat folyóiratban, melyek témájukat tekintve szorosan összetartoznak egymással. Az egyik: Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről, a másik: A Vatikán már nem akarja megtéríteni a zsidókat (teljes eredeti innen). Vegyünk ki két részletet először az elsőből, majd a másodikból:

Ortodox rabbik: „Most, hogy a keresztény egyház elismerte Isten és Izrael örök szövetségét, mi zsidók is elismerhetjük a kereszténység folyamatos alkotó érvényességét, amely partnerünk a világ megjavításában. Tehetjük ezt félelmek nélkül, hogy eme kijelentésünket hittérítő szándékkal kihasználnák.

Vatikán: „Konkrétan ez azt jelenti, hogy a katolikus egyház nem végez vagy támogat semmilyen, a zsidók térítésére irányuló intézményes misszionárius tevékenységet”, fogalmaz az okmány, hozzátéve, hogy „az intézményes zsidó hittérítés elvi alapon elutasítandó”.

Az, hogy a zsidók többsége (a megbékélés szándéka mellett is) ellenez bármilyen keresztény missziós közeledést, az a történelmi tapasztalataik fényében érthető. Ők az Újszövetséget nemhogy nem ismerik el szent szövegnek, de elzárkóznak még az olvasásától is.

Nem így vannak ezzel a keresztények, akiknek a vonatkozó teológiája elsősorban az Újszövetség apostoli leveleinek a tanításain alapul. Nézzük meg, mit tanít Pál apostol a Róma levélben a zsidó evangelizációval kapcsolatban a nem zsidó keresztényeknek, illetve milyen apostoli gyakorlatra látunk példát az Apostolok Cselekedeteiben! Ehhez segítségül hívom dr. Arnold G. Fruchtenbaum vonatkozó tanulmányának részletét:

Zsidó evangelizáció

Az egyház felelsségének elsterülete az evangelizálás: az egyház felels azért, hogy elször a zsidóknak hirdesse az evangéliumot.

1. Az evangelizálás elve – Róma 1:16

Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívnek idvességére, zsidónak elször meg görögnek.
Ez a vers az evangelizálás elvéről szól: amikor az evangéliumot hirdetik, bárhogyan is hirdetik azt, elször a zsidóknak kell hirdetni. Egyetlen ige irányítja az utolsó két mellékmondatot, a „van, létezik” ige. A görögben ez jelen időben szerepel, ami folyamatos cselekvést hangsúlyoz. Ez azt jelenti, hogy az evangélium folyamatosan Isten hatalma az üdvösségre, s így folyamatosan először a zsidónak szól. Ha valaki megpróbálja újraértelmezni ezt a verset, ahogyan olyan sokan megpróbálták, és azt állítja, hogy „az evangélium először a zsidóknak szólt, de most már nem így van”, akkor az egész versnek azt kellene jelentenie, hogy „az evangélium Isten hatalma volt az üdvösségre, de már nem az”. Ha az evangélium mindig is Isten hatalma az üdvösségre, akkor mindig is a zsidónak először meg görögnek.

2. Az elv mindenre vonatkozik

Ez az elv az evangelizálás módszerétől függetlenül mindenre vonatkozik, legyen az személyes evangelizálás, kopogtatás, rádió, TV vagy tömeges evangelizálás. Ez az elv a sajátos, egyéni elhívástól függetlenül is vonatkozik. Mind az aktív evangelizálásra, amikor valaki az evangélista munkáját végzi, mind pedig a passzív evangelizálásra, amikor valaki olyan embert támogat, aki az evangelizálás munkáját végzi, vonatkozik. Akárhogy is, az evangélium elször a zsidónak szól.

Voltak, akik azt mondták, hogy „egy dolog az, ha az Ariel Szolgálat misszionáriusai ezt az elvet követik, hiszen k teljes idben zsidó evangelizálást végeznek, de vajon olyan emberre is vonatkozik ez az elv, aki máshova lett elhívva, például Kínába, Japánba, az amerikai indiánokhoz, Tajvanra, Afrikába, Ausztráliába, vagy Új-Zélandra? Ezekre az esetekre is vonatkozik?”

Pál pont erre a kérdésre válaszol Róma 11:13-14-ben: Mert néktek mondom a pogányoknak, a mennyiben hát én pogányok apostola vagyok, a szolgálatomat dicsítem, Ha ugyan felingerelhetném az én atyámfiait, és megtarthatnék közülök némelyeket.
Pál itt önmagára mutat, mint aki nem a zsidókhoz lett elhívva. Az volt az elhívása, hogy a pogányok (nem zsidók) apostola legyen, mialatt Péter a zsidók apostola volt. S bár Pál elhívása az volt, hogy a pogányoknak szolgáljon, sosem felejtette el a Róma 1:16-ban szereplelvet. Bárhová ment, mindig elször a zsidókhoz ment.

3. Hogyan mködik ez az elv

Pál tettei az Apostolok Cselekedetei könyvében azt mutatják, hogyan mködik ez az elv a gyakorlatban. Apostolok Cselekedetei 13:2-3: Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én ket elhívtam. Akkor, miután bjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták ket.

Pál Apostolok Cselekedetei 9. fejezetében kapta meg az elhívását arra, hogy a pogányok apostola legyen, ám csak a 13. fejezetben küldi el t az antiókhiai gyülekezet, hogy meg is tegye ezt. A pogányok apostola tehát a pogányokhoz megy, de a folyamat mindig elször a zsidóknál kezddik.

Apostolok Cselekedetei 13:5 így szól: És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban.
A 14. vers így hangzik: k pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának városába, és bemenvén szombatnapon a zsinagógába; leülének.

Apostolok Cselekedetei 14:1: Ln pedig Ikóniumban, hogy k együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága ln hívvé.

Apostolok Cselekedetei 16:12-13a: Onnét pedig Filippibe, mely Macedónia azon részének elsgyarmatvárosa. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni;
Mivel ez szombatnapi, sabbat ima összejövetel volt, tehát zsidó ima összejövetel volt. Pál Filippibe ment, de a filippibeli zsidó közösség túl kicsi volt ahhoz, hogy zsinagógájuk legyen, ezért nem mehetett azonnal a zsinagógába az evangéliumot hirdetni. Amikor egy közösségen belül nem élt elég zsidó ahhoz, hogy megépíthessenek egy zsinagógát, a zsidó szabályok szerint szombatnapon valamilyen víz mellett kellett imanapot tartaniuk. Pál megvárta a szombatnapot, odament, ahol tudta, hogy a zsidók összegylnek, és beteljesítette a küldetést, hogy az evangéliumot hirdesse zsidónak elször.

Egy másik példa Róma 1:16 elvének gyakorlati alkalmazására Apostolok Cselekedetei 17:1- 2-ben található: Miután pedig általmentek Ámfipolison és Apollónián, Thessalonikába érkeztek, a hol volt a zsidóknak zsinagógájok. Pál pedig, a mint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból. Apostolok Cselekedetei 17:10: Az atyafiak pedig azonnal, azon éjszakán elküldék Pált Silással egyetemben Béreába; kik mikor odamentek, elmenének a zsidóknak zsinagógájába.

Apostolok Cselekedetei 17:16-17a: Athénben pedig, mikor azokat várá Pál, lelke háborog vala ő benne, látván, hogy a város bálványokkal van tele. Vetekedik vala azért a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélő emberekkel.

Amikor Pál Athénba érkezett és látta, hogy város tele van bálványimádással, a lelke felindult, hogy azoknak prédikáljon, akik bálványokat imádtak. Ám nem a zsidók voltak azok, akik ezt tették, mert akkorra a bálványimádás már megsznt zsidó probléma lenni. Az athéni pogányok imádták a bálványokat, és Pál felindult, hogy ezeknek a pogányoknak prédikáljon. A Róma 1:16 elvének azonban itt is érvényben kellett lennie, így elször a zsinagógába ment (17. vers), majd ezután ment el a pogány görögökhöz (18. vers).

Apostolok Cselekedetei 18:1 így szól: Ezekután Pál Athénbl eltávozván, méne Korinthusba. Majd a 4. vers így szól: Vetekedék pedig minden szombaton a zsinagógában, és igyekezék mind zsidókat, mind görögöket meggyőzni.

19. vers: Juta pedig Efézusba, és azokat ott hagyá; maga pedig bemenvén a zsinagógába, vetekedék a zsidókkal.

Apostolok Cselekedetei 19:1 így hangzik: Ln pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsbb tartományokat, Efézusba érkezék.
A 8. vers így szól: Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyzni az Isten országára tartozó dolgokról.

Végül, Apostolok Cselekedetei 28:17: Ln pedig, hogy három nap mulva magához hívatá Pál a zsidók között való fembereket.
Mivel Pál Rómába érkezésekor fogoly volt, nem mehetett el a zsinagógába. Így, hogy beteljesítse Róma 1:16-ot, magához hívatta a zsidókat azért, hogy elször a zsidóknak hirdesse az evangéliumot.

Róma 1:16 az elv; Róma 11:13-14 tanítja, hogy ez az elv mindenre vonatkozik; Apostolok Cselekedetei könyve pedig megmutatja, hogyan működik az elv és a gyakorlat. Az evangéliumnak mindig elször a zsidókhoz kell eljutnia mind az aktív evangelizálásban, amikor valaki az evangélista munkáját végzi, ahogyan Apostolok Cselekedeteiben is láthattuk, mind pedig a passzív evangelizálásban, amikor valaki azokat támogatja, akik az evangelizálást végzik.

Demokrácia vs. vallások

Érdekes, hogy aki kritikusan tekint a muzulmán migránsokra, az szinte minden esetben a kereszténységet védelmező pozícióból teszi ezt. Aki viszont szimpatizál velük, az legtöbbször kritikusan tekint az óvatosabb állásponton lévő keresztényekre. Általános jelenségnek tűnik szekértáborok kialakulása, egyik vallásnak a másik ellenében való vizsgálata, értékelése. Én ehelyett azt javasolnám, hogy ne egymáshoz viszonyítva, hanem külön-külön vizsgáljuk a jelenségeket, és az alkalmazott mérce az azoktól független, vallássemleges liberális demokrácia legyen! Legalábbis Európában, ahol léteznek egyetemes emberi jogok, nemek közötti és törvény előtti egyenlőség, vallás- és szólásszabadság stb. Ezek az Európai Úniót alkotó államokban immár kötelezően alkalmazandó társadalomszervezési alapelvek. Úgy értem, hogy törvénnyel szemben áll, ha úgy tetszik törvénytelenséget követ el, aki ezekkel szemben szervezkedik, ellentétes közösségi célokat fogalmaz meg. Tehát hogyan is viszonyulnak a liberális demokrácia értékeihez a különböző vallások?

A magát kereszténynek nevező egyház az elsőgenerációs apostolok írott hagyományait többé-kevésbé követve, a Krisztus utáni első századokban alakította ki teológiai és szervezeti alapjait. Ezek az egyházszakadások mellett / ellenére a reformációig szinte semmit sem változtak. Vallási megújulási mozgalmak persze voltak, de a teológia bizonyos mértékű változásai mellett a történelmi keresztény egyházak mozgalmi jellege és hatalmi-politikai ambíciói megmaradtak. Az egyház és az állam szétválasztását a felvilágosodás hozta el, és ma azt látjuk, hogy a nyugati demokráciák alkotmányai és törvényei mind ennek szellemében vannak megalkotva. A liberális törvényeket a történelmi keresztény egyházak tudomásul veszik, ami összhangban is van az Újszövetséggel. Lepődjünk meg, de hitem szerint a bibliai értelemben vett emberi szabad akarat megéléséhez a megvalósult rendszerek közül a liberális demokrácia biztosítja a legmegfelelőbb kereteket.

A muzulmán többségű országok gyakorlata - a korabeli keresztényekhez hasonlóan - szintén az állam és az egyház szövetsége, az államegyház volt. Van itt azonban két nem elhanyagolható körülmény: egyrészt ez a gyakorlat nem sokat változott a kezdetektől egészen napjainkig, amit az iszlám különböző irányzatai mind helyeselnek. Másrészt, és szerintem ez a legfontosabb, a vallási tanoknak alárendelt társadalszervezés modellje teljes összhangban van az ő vallási hagyományaikkal, a Koránnal. Egyesek azt állítják, hogy az iszlámban „még le nem zajlott” szekularizációs, megújulási folyamat éppen az elmúlt években kezdődhetett el. Ezzel kapcsolatban két dolgot javaslok megfontolni: az egyik az, hogy ilyesmivel egyelőre jelentősebb muzulmán vallási irányzat nem állt a nyilvánosság elé (szóljon, aki tud ilyenről!), másrészt ez szerintem ellentétes is lenne a Korán széles körben hitelesnek elfogadott tanításával.

Az török áfium ellen való orvosság

Egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatok látnak napvilágot hivatalos egyházi személyek részéről is, a bevándorlással kapcsolatosan felszínre törő kérdésékkel kapcsolatban. Ami önmagában csak azt jelzi, hogy azért onnan is meg lehet nyilatkozni önálló gondolatokkal, akár a mainstream véleményformálókkal szemben is! Ilyen szempontból értékelem Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök heves ellenvéleményét a Minden plébánia fogadjon be egy menekült családot! - pápai felhívásával szemben. De nem konkrétan befogadás lehetőségéről szeretnék írni, hanem Kiss-Rigó érveléséről, ami így hangzik a HVG szerint:

„Kiss-Rigó László azonban a jelek szerint másképp gondolja: „Ők nem menekültek, ez egy invázió. Allahu Akbar kiáltásokkal jönnek hozzánk. Át akarják venni a hatalmat” – fogalmazott. És legalábbis Magyarországon, a miniszterelnök véleménye látszik felülkerekedni – írja a The Washington Post. Kiss-Rigó legalábbis egy hétfői interjúban azt mondta, teljesen egyetért a miniszterelnökkel, „a pápának pedig fogalma sincs a helyzetről”. Kiss-Rigó szerint az Európába áramló tömeg magukat menekültnek kiadó emberekből áll, akik óriási fenyegetést jelentenek Európa „keresztény, univerzális értékeire„.

Miért lenne szükségszerűen jobb a vallások versenyében a „keresztény, univerzális értékek” kínálata az iszláménál? Az utóbbi is univerzalitást hirdet - jelentsen is az bármit vallási szempontból! Ha a kereszténység mellett érvelünk, az kontraproduktív lesz, legfőképp a következő miatt. A muzumánok leleplezhetik a keresztények múltbéli és jelenkori hibáit, akár azon bűnök tekintetében is, amivel őket vádolják! Elég ciki lenne, ha jól kiderülne, hogy a keresztények sem jobbak erkölcs tekintetében a muzulmánoknál! Vallásháborúk, népirtások, inkvizíció, prostitúció, abortusz, válás, korrupció, nemi érőszak és pedofília - vajon bátran belemehetnének-e a történelmi egyházak képviselői egy nyílt adok-kapokba egy jól felkészült muzulmánnal szemben?
Nem, de nem is ezen a pályán kell „megverni” az iszlám vallást. A keresztény egyházaknak - végre - csendben vissza kellene vonulnia a politikából és a közéletből, és át kellene adnia a szerepet a jogászoknak! Azoknak pedig szépen össze kellene gyűjteniük az iszlám hivatalos tanításának hiteles dokumentumait, és azokat össze kellene hasonlítani a nyugat liberális értékeivel: a hatályos európai alkotmánnyal. Magyarországon az Alaptörvénnyel. És ha az iszlám vallás hivatalos és hiteles tanítása és céljai esetleg ütköznek a szekuláris társadalom európai alapelvével, például az állam és az egyház teljes különválasztásával, esetleg felsejlene az iszlám, mint államvallás őáltaluk vágyott sziluettje, akkor csak le kell vonni ebből a konkrét következtetéseket, és meg kell tenni az ebből következő, szükséges jogi lépéseket.
(Miközben a mi Római Katolikus Egyházunk csendben és mélyen hallgat a saját hasonló, kellően ritkán és csendesen hangoztatott Társadalmi tanítása részleteiről…)