A túlnépesedés mítoszáról

Képzeljünk el egy másik világot, amelyikben érvényesek az általunk ismert fizikai törvények. Köztük a termodinamika II. főtétele (entrópia): egy zárt rendszerben, ha nem adunk hozzá energiát, a rendezetlenség folyamatosan növekszik.

A képzeletbeli világunkban, egy kezdő időpontban megjelenik a Földön az emberi faj, és szépen lassan elkezd szaporodni. De az életkörülmények nehezek: magas a csecsemőhalandóság, háborúk követik egymást, az emberek nem számíthatnak sem korszerű egészségügyre, sem nyugdíjra. Így a létszám évezredeken keresztül szinte stagnál, illetve igen lassan növekszik. Az egymás utáni generációk egymáshoz képest nem mutatnak változást, de a látszat ellenére a génekben tárolt információk - engedelmeskedve a természet és a termodinamika törvényeinek - lassan erodálódnak.

Telnek-múlnak az évezredek, születnek és halnak az emberek, de a megszerzett tudásuk nem vész el teljesen, hanem - köszönhetően az írásbeliségnek - lassan akkumulálódik. Aztán a történelem egy különleges pillanatában, az ipari forradalomnál egy váratlan dolog történik: a kőszén, a kőolaj és a földgáz tömeges bányászata folytán hatalmas mennyiségű energiára tesznek szert az emberek. Ez a kincs az emberiség addig akkumulált tudásához az alkalmazások hihetetlen lehetőségeit adja hozzá. Hirtelen megnövekszik a rendelkezésre álló javak, egyebek mellett az élelmiszer mennyisége és minősége is, fejlődésnek indul az orvostudomány. És bár a háborúk nem szűnnek meg, a népesedés exponenciális függvénye hirtelen drasztikus emelkedésbe kezd.

Így telik el két évszázad, és az emberek meglepődve tapasztalják, hogy az orvostudomány és a sohasemvolt jólét ellenére a várható élethossz nem lép át egy határt. Az emberek továbbra is születnek és halnak, de pont a legfejlettebb országokban a népesedés növekedése rendre leáll, sőt még csökkenni is kezd. Elmarad a Föld túlnépesedése? És itt térjünk vissza a képzeletbeliből a való világunkba!

Az evolúciónak valóban túlnépesedésbe kellene torkollnia. Ha viszont elmarad a túlnépesedés, akkor lehet, hogy valami baj van a fejlődés-elmélettel? Én azt álítom, hogy igen, a természeti törvények és jelenségek szöges ellentétben állnak az evolúció-elmélettel, és erre egyebek mellett igazolást ad a Föld népességének jelenkori alakulása is. Az emberi faj például nemhogy nem fejlődik, hanem a génjeiben tárolt információk éppenhogy leépülőben vannak. Minden generáció veszít belőle valamit a szüleihez viszonyítva. Mert a véletlen változások sosem hoznak létre többletet, ami a rendezettség irányába mutató folyamat lenne (ezt viszont cáfolja a termodinamika II. főtétele)! Így tehát az emberiség összlétszáma növekedési ütemének megtorpanása, sőt majd pláne a létszám csökkenése egy fordulatot jelezhet nekünk: elérjük az emberiség általános egészségi állapotában azt a pontot, amitől kezdődően egyre többen halnak meg, mint ahányan születnek: az ember hanyatlásának korszakát.

És tudom, ez egy messzire vezető, felháborító állítás. Akár kétségbeejtő is lehet annak, akit a látszat ellenére a fejlődésbe vetett hit valamilyen szinten vígasztalt, vagy megnyugtatott. Hitem szerint sajnos alaptalanul. Valamilyen más megoldást kell találni az élet legalapvetőbb kérdéseire, sőt magának az emberiségnek is a talán fel nem ismert, vagy inkább letagadott problémájára. Egy leépülő rendszer nem „fejleszthet ki” önmagából egy magasabb szintű, fejlődő rendszert, hisz az okozat (a megoldás) sosem lehet nagyobb vagy magasabb színtű az okánál (az embernél). Vagy lennie kell egy külső megoldásnak, vagy nincs saját (münchauseni) megoldásunk! Ennek pedig - értelemszerűen - a leépülő természet törvényei felettinek kell lennie. És ezért a megoldó személyének is természetfelettinek kell lennie!

Jó lenne, ha „valaki” keresni kezdené, esetleg megkérdezné, mi ez a megoldás és kié!

0 Responses to “A túlnépesedés mítoszáról”


  1. No Comments

Leave a Reply