Zolesz blogja

A hajnali miséket az adventi időszakban a római katolikus egyházban Szűz Mária tiszteletére és a Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére mondják és hallgatják. Érdekes módon a szokás ellenkezik a hivatalos római szertartás advent-felfogásával. Mégis, a Szentszék 1892-ben Pannonhalmának, 1958-ban pedig az esztergomi főegyházmegyének ősi szokására hivatkozva, külön kiváltságként engedélyezte a hajnali misét.

Egészen érdekes, ahogyan egyesek igyekszenek megreformálni ezeket a szertartásokat az újabb kihívásoknak, pontosabban a fiatalok visszajelzéseinek megfelelően. Így változik a valamikori inkvizíciós társaságnál, a jezsuitáknál a mise az elmét megüresítő meditációs szeánsszá:

„Az adventi roráték megpróbálják az embert. A diákjainkat még inkább: kötelező szentmise hideg hajnalon egy fagyos templomban. Hol ebben az Isten? Gondoltuk, bevonjuk őket, amennyire csak lehet: felajánlási körmenet, sok-sok hívek könyörgése, csengetés, ministrálás, mindenféle. Legyenek hangos énekek, hogy felébredjenek, de olyan könnyed félék, amiket szeretnek és amibe be tudnak kapcsolódni. Legyen kiváló prédikáció, amiben a pap a mikrofonnal a diákok közé megy és valami furcsa tárgyat is előhúz a zsebéből. Meg kommentáljuk a nehezebben érthető részeit a misének. Lényeg, hogy tartsuk fenn a figyelmet minden pillanatban, hogy jelen tudjanak lenni.

Aztán rájöttünk: nem mehetünk a természet ellen. Az álmos embert nem szabad határozott kézzel felrázni. Finom érintésnek van csak helye.

Váltottunk. Lekapcsoltuk a lámpákat. Az oltárt és az ikonokat fáklyákkal világítottuk meg. Pihenhessen a szem és ámulhasson. Ministránsból is kevés volt: kevés a mozgás, kevés az elterelődés. Volt viszont füstölés, hogy a tömjén magasba szálló illatát élvezhesse az orr. A pap alig pár mondattal prédikált és vezette őket a Szent felé, hogy az értelemnek ne kelljen sok szóval megküzdenie. Egy diák kamarakórus pedig gregorián énekekkel töltötte be a templomot. Most nem baj, ha senki nem kapcsolódik bele, csak élvezze a fül a gyönyörűséget.

A roráté végére felkelt a Nap. A kivonulás után csak lassan jött meg a gyereksereg hangja. „Hű, nem tudtam elaludni egyetlen pillanatra sem.” „Én úgy megkönnyeztem.” „Na ez, milyen durva volt.”

Megtörtént hát a csoda: az ember felemelkedett és összetalálkozott az érte jövő Istennel.”

Hol van ebben az Isten? - kérdezem én is. Azt hiszem. pont abban lehetne, amit éppen minimalizáltak: a szóban (=Igében). A félhomály, a bódító illat és a gregorián zene gyönyörűségével önmagában - persze ízlés dolga - semmi baj sincs. Nem hiszem azonban, hogy az értelem megismerése helyett az érzékszervekre ható „hajnali hangulat” élménye közelebb fogja vezetni a fiatalokat a Biblia Istenéhez!