SHTF (Shit Hits The Fan) = Az a pillanat, amikor a szar a ventillátorlapátnak csapódik – és mindenki kap belőle. Olvasás előtt nézz bele a fenti többrészes filmbe, aztán olvass alább a praktikus megoldásokról!
„Ezt a „cikket” egy Fernandó nevű Argentin fickó hozta össze a neten egy számomra ismeretlen periódus alatt. Mire én elkezdtem olvasni a „blogját”…már a vége felé járt, de azt hiszem egy-két hónap körüli időről van szó. Fernandóból és a FalFiles-ből adódóan, a FerFal nevet választotta azonosítónak a FalFiles Fórumán. Megírta Amerikai haverjainak az Argentín összeomlás történetét a saját szemszögéből, és hozzátette, hogy röpke 5 év távlatából mik lettek volna azok az egyszerű, olcsó, és alapvető előkészületek, változtatások, melyek könnyebbé tették volna az átállást számára. Valamint arra is sort kerített, hogy ecsetelje az összeomlás társadalmi hatását. Ugyan vallom, hogy az emberi természet nagyjából azonos, de csak fajokon, nemzeteken, kultúrákon és civilizációkon belül, úgyhogy annak ellenére, hogy FerFal helyzetleírása tanulságos, a mindenkori helyi szituációk nagy szórást fognak mutatni, tehát az általa leírt társadalmi kórkép nagy valószínűséggel valami más árnyalatot fog felvenni Magyarországon. Persze lesznek hasonlóságok is.”
Város-e vagy vidék? Szóval – hol is húzza meg magát az emberfia? A betondzsungel is veszélyes, meg egyedül, mindentől távol is - a megoldás tehát ezeket a megoldásokat kerülni, és kisebb közösségekbe költözni, kertvárosokba ha lehet, avagy közösségeket alkotni, tömörülni a hasonló beállítottságú barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal. Sokan vallják, hogy szomszéd, látó avagy hallótávolságon belül, a privát szféra megnyirbálását jelenti, de ezt az árat meg kell fizetnie annak, aki aki szükség esetén segítségért szeretne kiáltani.
Víz: a vízszűrő beszerzését vagy kútfúrást tedd a túlélési listád leges-legtetejére. Akármiféle SHTF szituáció fog bekövetkezni, a vízellátás azt meg fogja sínyleni. A mi esetünkben az Argentin gazdasági krach arra kényszerítette a vízműveket, hogy a karbantartás és minőségi ellenőrzés mellőzése által kompenzálja a kieső jövedelmeit.
Áram: közvetlenül a a 2001-es SHTF után Argentína három napig áram nélkül volt. Buenos Aires egy nagy, sötét temetővé vált. Emberek szorultak napokra liftekbe, az étel rohadt, kórházak, ahol csak pár órai tartalék üzemanyagot tartalékoltak generátoraik számára, sötétbe borultak. Áram nélkül alaposan megrövidülnek a napok. Nem sok mindenhez tudsz kezdeni miután lemegy a nap. Dolgozgathatsz egy kicsit a kertben is, de csak ha nem használsz elektromos szerszámokat. Persze a bűnözés is megugrik a sötétben, úgyhogy akármiféle dolgod akad egy elsötétült körzetben, egyik kezedben a zseblámpa, a másikban pisztoly. Miután évek óta küzdök ezekkel az áramszünetekkel, mit is szeretnék Karácsonyra? 1, generátort 2, napelemes+tekerős akksitöltőt.
Gáz: A gáz minősége is csúszik a lejtőn, valamint nemigen van sok belőle. Jó lenne egy elektromos rezsó is mindenesetre. Ha mind a gáz mind az áram gáz, azok a kis kemping-rezsók is megteszik, különösen azok, amelyek valamiféle folyékony üzemanyaggal mennek, mert azok kiválthatják egymást. Ha már itt tartunk, ha egy városban megszűnik a gáz és villanyellátás több mint két hétre, az már halálos csapda : hanyatt homlok menekülj, míg megteheted!!!
Piacok: általában valamiféle üres raktárhelyiségben v. telken kaptak otthont, amely felett az ellenőrzést egyik v. másik gengszter gyakorolja biztonsági szolgálatával. Akárki bérelhet egy standot 50-100 peso-ért (20-30$US) ezeken a piacokon, és árúba bocsáthatja portékáját, tehetségét.
Arany: az aranykereskedelem igazából a törtarany meg a lopott ékszerek - megszorult emberek kisebb értékei- adásvételével van kapcsolatban. (…) Ha visszamehetnék az időben vennék egy kis zsák aranygyűrűt. Zsebmetszők és kisstílű tolvajok egyenesen a nyakadról szedik le az aranyláncokat és adják tova azokat a kereskedőknek. Ez igen elterjedt vasútállomásokon, a metróban és hasonlóan zsúfolt helyeken.
Fegyver: a 2001-es válság után csak a legszűklátókörűbb, agya-mosott és politikailag korrekt idióták hitték továbbra is, hogy a rendőrség képes lesz megvédeni őket annak bűnözési hullámnak a következményeitől, ami a gazdaság összeomlását követte. IGEN, szükséged van fegyverre, gázpisztolyra, bors-spray-re, machete-re, fejszére, egy deszkára, melyből kiáll egy rozsdás szög: egyszóval akármiféle fegyverre, amit csak szerezni tudsz. Melyik is a túlélő, különösképpen a városi túlélő - akinek - igen, még most is - egy félig meddig funkcionáló társadalomba kell beilleszkednie - elsődleges fegyvere? Ez az önvédelmi fegyver nem más, mint a jó öreg (automata) pisztoly. Ez ugyanis nálad maradhat ugyanúgy az üzleti utak alkalmával, mint amikor a kertedet gyomlálgatod. Ezt akkor is megtart(hat)od, ha a kormány, miután rájöttek, hogy valóban itt a vég, azonnali hatállyal betiltja a fegyverbirtoklást… Egy nagy kapacitású, 15-19 tölős automatával már van némi esélye az embernek még túlerővel szemben is. Legyen legalább 500, de inkább 1000 minőségi lőszered pisztolyodhoz, mivel 100 nemigen lesz elegendő, ha a krízis elhúzódik. A hideg tények azt mutatják, hogy a támadások többsége akkor zajlik le, amikor az ember kilép az ajtón vagy hazatér – amikor is a legsebezhetőbb. Hangtompító - egyetlenegy dolgot fogok ezzel kapcsolatban mondani: szerezz be egyet ha csak lehetséges. Néha jobb csendben maradni… Golyóálló cucc - több garnitúrát!
Bűnözés: mindig is észnél kellett lenni, de az semmi volt ahhoz képest, ami a 2001-es gazdasági válság óta megy. Előtte leengedhetted a gyerekeket a ház elé játszani, vagy megengedhetted, hogy egyedül sétáljanak haza egy-egy házibuli után a szomszédságból, de ez mára már a múlté. Ha valaki bejut a házadba, garantálom, hogy ami csak él és mozog meg lesz erőszakolva, bántalmazni fogják, meg lesz kínozva…
Új autóvezetési elvek, szokások: legyen elég annyi , hogy ajtó, ablak zárva, fegyver a kezed ügyében, valamint a KRESZ mint olyan, megszűnik létezni. Ha hazád valaha is olyan helyzetbe kerül, mint az enyém, emlékezni fogsz arra, amit most mondok. Soha ne állj meg a pirosnál, vagy a stoptáblánál, ha nincs forgalom, különösen sötétben. Ismerek egy tagot, aki felszerelte a pick-up-ját azoknak a nehéz, vastag króm lökhárítóknak az egyikével abból a célból, hogy következmények nélkül üthesse el azokat, akik úgy akarják őt megállítani, hogy eléje ugranak… Még manapság is elém ugrik itt-ott egy fazon hátha megállok (ki tudja, tán még mindig van aki megáll és így ki lehet rabolni). Megcélzom őket, és padlógázt adok. Eddig még midig elugrottak előlem. Eleinte az embernek torkában a szíve, manapság már olyan rutin, mint a sebességváltás. Szomorú ha engem kérdezel. Ha teheted, fizess be egy aktív-defenzív tanfolyamra, ennek legalább annyi jelentősége lehet jövőd szempontjából, mint egy jó lőfegyver kiképzésnek.
A bors-sprayt a következő módon célszerű alkalmazni: 1. Idióta követ, villogtatja lámpáját, dudál, gesztikulál 2. Lassítasz és hagyod, hogy melléd kerüljön 3. Tíz az egyhez, hogy ekkor lehúzza az ablakát 4. Ekkor nyitod te is az ablakodat sprayvel a kezedben,és alaposan beszórod az utasterét. További autós megoldásokért (támadó „megsodrása”, követő lerázása és autótorlaszon való átjutás) olvasd el az eredeti blogbejegyzést (link fent)!
Emberrablás: a mód, ahogyan maga a jelenség megjelent egyik napról a másikra lélegzetelállító volt hogy mást ne mondjak. 1. Semmiféle értékes holmidat ne említsd senkinek, sem családtagjaid időbeosztásáról ne beszélj. 2. Élj visszafogottan, szerényen. 3. Tanulj meg defenzíven (NEM összetévesztendő a KRESZ-szerinti defenzív fogalmával; inkább nevezném „Aktívan elkerülő” stílusnak) vezetni. Soha ne hagyd, hogy elvágják az egérútjaidat. Itt a golyóálló mellény jelentheti egy jól szervezett emberrablási csapdából való meglépést.
Állíts össze egy listát arról, hogy mit szereznél be, ha újból csinálhatnád!
Élelmiszer: az bizonyos, hogy soha nem lehet túl sok konzerved valamint tartósan tárolható élelmiszered odahaza. Talán itt hibáztam a legnagyobbat, ez bizony elkerülte a figyelmemet. Különösképpen olyat, mely évekig eláll. Ne feledd, hogy amikor a SHTF, ekörül fog kószálni minden gondolatod. Ha nincs, MINDENT meg fogsz tenni, hogy szerezz, ha meg éppen fel van töltve a kamrád, állandóan arról fogsz agyalni, hogy hogyan szerezhetnél belőle többet a jövőben. Ahogy az élelem ára megugrik vagy 2-3szorosára, vagy egyszerűen eltűnik a polcokról, rá fogsz eszmélni milyen értékes áru is igazából az élelmiszer. A képlet úgy néz ki, higy nem igazándiból éri meg az argentin kaját argentinoknak eladni. Miért is vesztegetnének el egy kiló húst 17 peso-ert a honi piacon, amikor el lehet nyomni 17 euróért a spanyoloknak. A következő szempontok alapján és fontossági sorrendben járj el: 1) Nincs hűtésigénye 2) Nagy a tápérteke 3) Hosszú ideig (1-5 év) tárolható 4) Nem kell víz az elkészítéséhez 5) Főzés nélkül fogyasztható. Ezt magyarra lefordítva nagyjából a következő fog kijönni: konzerv (húsok, halak, zöldségek, sűrített tej), Szárított tésztafélék, dehidratált levesek, csokoládé, tejpor, lekvár, levesek, rizs, liszt, cukor, szárított bab. Javasolt, hogy friss gyümölccsel egészítsd ki az étrendedet. Nem árt, ha van egy kis háztáji veteményesed, pár gyümölcsfával.
Autó: vennék egy összkerék-meghajtásút, annak ellenére, hogy városlakó vagyok. Egy ilyennel az ember fel tud kaptatni a járdára, át tud vágni a terepen, ha ki kell kerülni egy útelzárást vagy utcai zavargást. Nem egyszer tapasztaltam, amint ezek a járgányok átmentek terepesbe vagy átvágtak a boulevard-okon, míg mi szegény autó-tulajdonosok meg voltunk rekedve. Ugyancsak, egy 4X4-es általában nehezebb olyan esetekre, amikor valaki le akar szorítani az útról, valamint mivel terepre van kalibrálva, a motor sokkal védettebb, tehát megbízhatóbb, arra az esetre, ha el kell ütnöd valakit vagy valakiket. Üzemanyagtartályokat, amibe belefér 400-500 liter.
Könyvek: ha szeretsz olvasni, kezdd el gyűjteni őket, még ha el sem is akarod hamarjában elolvasni őket.
Egészségügy: menj, és tettesd magad rendbe. Látogasd meg a fogászt, és javíttasd ki minden fogadat. Nincs rosszabba fogfájásnál, amin nincs ki segítsen. Ne feledd, hogy az orvosok sem lesznek annyira elérhetőek mint ma. Pár óra edzésbe heti három alkalommal nem fogsz belehalni. Hasznos az elsősegély-nyújtási tudnivalók elsajátítása is. Tarts elsősegély készletet mindenféle gyógyszerrel kiegészítve amire csak szükséged lehet. Ha állandó jelleggel szedsz valamit, próbálj meg belőle legalább egy évi készletet felhalmozni. Jut eszembe: halmozz fel némi patkány és csótánymérget.
Satöbbi: Azt tanácsolom, hogy nézzél széjjel, mi az, amit hiányolnál, miután a SHTF! Nézd meg hol készülnek. Ha külföldi gyártmány, fel fog menni az ára, ha egyáltalán lehet majd kapni. Esetemben jó példa (többek között) a Gilette eldobható beretva. Az államokban gyártják és ma már méregdrága. Mint mondtam, nézd meg a „Made In …” címkét, nincs sok értelme Kubai szivart halmozni fel csereáru gyanánt, ha Kubában élsz így van? Egyébként nem is úgy tekintenék ezekre az eszközökre, mint csereárura, hanem inkább mint ajándékokra annak érdekében, hogy bizonyos bürokraták, rendőrök, orvosok „jóindulatát magam felé terelgessem”. Apróságok, mint egy üveg szesz\bor, egy szép toll, parfüm, meg piperecuccok igen jól jöhetnek olyan alkalmakkor, amikor egy baráti szóra van szükséged bizonyos körökben, de nem csak maguk a csecsebecsék, hanem pár nyájas szó sem árt ilyenkor. Máskor, mások kerek perec megmondják, hogy le kell zsírozni a dolgot, és az 50-100 dolcsi elintézi a dógot.
(Stílust, helyesírást nem módosítottam…)
Ajánlott irodalom: Hetesi Zsolt - Ej, ráérünk arra még!
Afterpost: Fizetési problémák miatt a svájci Roche leállította a gyógyszerszállítást néhány görög kórháznak - pénz beszél, kutya ugat…
Afterpost 2: Amikor Athén csődöt jelent, Európát egy tízes erejű földrengés rengeti meg
Afterpost 3: Böjte Csaba OFM: Gondolatok az államcsődről
Afterpost 4: Háborút és káoszt jósol Jim Rogers befektetési guru Közép-Európa számára
Afterpost 5: A túlélés egyik záloga a tudás
Afterpost 6: Élet válság által ostromoltan - Görögországban
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali