Érdemes megfigyelni a hasonlóságokat a Trianonhoz vezető és az azt követő revíziós politika, valamint Orbán Viktor illiberális Nemzeti Együttműködési Rendszere között.
Archive for the 'zseniális' Category
Szerintem zseniális az ötlet, hogy jazz-akkordokat tegyenek egyébként prózai igénnyel elmondott szövegek alá. Nem is gondoltam volna, hogy mennyi dallam van a beszélt nyelvben is. Az alábbi két videó ezt mutatja be, aztán harmadiknak berakok egy döbbenetesen sikerült videót is…
Sokan megpróbálták már megfejteni a világ folyásának a titkát: emberek, országok vagy birodalmak miért emelkednek fel, vagy éppen buknak el a történelem süllyesztőjében. Magam is keresgéltem a „megfejtést”, de a feltalált (fél-)igazságokat időről időre ki kellett dobjam igazolatlanságuk, vagy éppen felismert nevetségességük miatt.
Amit most leírok, az ha nem is minden időszakban és helyszínen, de hosszabb, értsd történelmi időtávon működni látszik. És nem csak működni látszik, hanem jól bele is illik abba a kultúrába, filozófiai alapvetésbe, amelyet a „nyugati világban” általában elfogadottnak tekintünk. Már ha a zsidó-keresztény Bibliát ennek tekinthetjük.
A történelem-filózófiai alapelvet először a Mózes 1. könyve 12:1-3 mutatja be: „Az Úr ezt mondta Ábrahámnak: Menj el a földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked. Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.„
Majd a Mózes 5. könyve 32:8-9 pontosítja: „A Felséges részt adott a népeknek, és szétszóratta az emberfiakat, megszabta a népek határait, Izrael fiainak száma szerint. Mert az Úr része az Ő népe, Jákob a kimért öröksége.”
A fentiek szerint az emberiség történelmének már nagyon korai szakaszában le lett fektetve egy alapelv abból a célból, hogy irányítsa a zsidó nép és a többi nemzet kapcsolatát. Istennek nem csak az Izraelre vonatkozó terve épül a zsidóság köré, hanem a többi nemzetekre vonatkozó tervei is. Ennek az elvnek a megértése (és elfogadása) által sok olyan esemény megmegyarázható a történelemben, amire másképp nem lehetne magyarázatot adni. A Bibliában is több példa van ennek az elvnek a működésére, most azonban nézzünk néhány poszt-bibliai történelmi példát arra, hogy a zsidókkal való bánásmód meghatározza a nem zsidó népek sorsát is!
A világ túlnyomó részét uraló, virágzó Spanyol Birodalom 1492-ben kiutasította a zsidókat az országból. Az Armada elpusztult, a gazdaság hanyatlani kezdett, és Spanyolország elvesztette tekintélyét a nyugati féltekén. Kolombusz hajóján sok menekülő zsidó volt. Míg Európa lassan kezdte bezárni a kapukat a zsidók előtt, egyúj világ nyílt meg számukra. Az Amerikai Egyesült Államok az elsőszámú menedékké vált a későbbi zsidóüldözések idején is, és felvirágzott a gazdasága.
A hívő zsidó Benjamin Disareli volt az, aki megszerezte Angliának Indiát és a Szuezi-csatornát. Igaz volt a mondás: „A Nap sohasem nyugszik le a Brit Birodalom felett.” A Balfour Nyilatkozat az I. Világháború idején megmutatta a zsidó nemztei haza létrehozásához való kedvező hozzáállásukat. Majd megváltoztatva a hozzáállását, korlátozni kezdte a zsidó bevándorlást és ezzel akadályozta a zsidó családok menekülését a náci Németországból, és végül kihátrált a zsidó állam lérehozásának terve mögül. Ezt követően a Brit Birodalom gyarmatai sorban jelentették ki a függetlenedésüket, végül Indiát és a Szuezi-csatornát is elvesztették.
A hitleri Németország hivatalos kormányzati politikája az antiszemitizmus lett, és ez terjedt el a vele együttműködő európai, később megszállt területeken is. A zsidó lakosságot gettókba, falak közé szorították, egymás elárulására, megölésére kényszerítették őket. Németország azonban legyőzött lett, és egykori büszke fővárosát, Berlint fallal kellett kettéválasztania. Ahol egy emberöltőn át németeknek kellett menekülő németeket ölnie, beteljesítve a bibliai hasonló átok - hasonló átokért elvét.
1967-ben négy arab állam, Szíria, Irak, Jordánia és Egyiptom egyesültek Izrael elpusztítására. Nasszer megfogadta, hogy a zsidók Európáig lesznek kénytelenek úszni, Husszein pedig megfogadta, hogy bekebelezi az általa megszállt Palesztinának titulált területeket. A hatnapos háborúban azonban az egyiptomiak úsztak a Szuezi-csatornában, és a határok pedig Szíria kárára kerültek elmozdításra, ismét a hasonló átok - hanonló átokért elve szerint.
Ebben a blogban nem kerülhetjük el Magyarország újkori történelmének vázlatos értékelését sem. A XIX. század liberális légkörében Magyarországon a zsidók létszáma meghaladta a kilencszázezret, azonban a XIX. végén, a XX. század első felében a hivatalos politika egyre erőteljesebb antiszemita fordulatokat vett. A folyamat az 1944. március 19-i, ellenállás nélküli német megszálláshoz vezetett, melyet követően a magyar zsidóság kétharmada a holokauszt áldozatává vált. A Numerus Klausus évében Magyarország a Trianoni békeszerződéssel elveszítette a területei kétharmadát, melyet a náci Németország antiszemita programjával való együttműködéssel szeretett volna erővel visszaszerezni - sikertelenül. (A magyar példa esetében nehéz nem észrevenni a „megszabta a népek határait, Izrael fiainak száma szerint” 5Móz 32:8-9 pontos megvalósulását.)
A bibliai próféciák szerint valamikor, a talán nem is túl távoli jövőben egy valaha erős birodalom szintén meg fog szűnni, melynek szintén a zsidóellenessége lesz a közvetett kiváltó oka. Oroszország antiszemitizmusa ismert a történelemből, mely egy Izrael elleni, rajta kívül arab és más országokat is tömörítő hadi koalíció felállításában és háborúban fog beteljesíteni. Ennek során azonban a koalíció tagjai végül egymásra fognak támadni, és a történet Oroszország világhatalmi státusának végleges megszűnéséhez fog vezetni (lásd: Ezékiel 38:1-39:16). Ebből jó lenne Magyarországnak teljesen kiamaradnia…
Felhasznált irodalom: Dr. Arnold G. Fruchtenbaum - Izráel maradéka
Argentína adócsalással vádolja a világ első számú háztartási termékgyártóját, a Procter & Gamble-t, ezért november 2-án a dél-amerikai ország adóhatósága, az AFIP bevonta a cég működési engedélyét.
Az Argentína elnöki honlapján (www.prensa.argentina.ar) közölt vádak szerint a cég 138 millió dollárral túlszámlázta az importárakat, hogy az adózást elkerülve pénzszivattyút indíthasson kifelé az országból. „A P&G pénzt szivattyúzott külföldre és a befolyó jövedelmét elrejtette az Argentinának való adózás helyett” - írta a dokumentum. „Véget kell vetnünk ezeknek a trükköknek, amiket a nemzetközi cégek használnak” - adta hozzá a nyilatkozat. A Procter & Gamble 1991 óta működik Argentinában három gyárral és két elosztóközponttal. (Forrás: Greenr.blog)
Ezt a tényt, márint a multinacionális vállalatok nemzetközi pénzszivattyúzásának pofonegyszerű működési elvét minden gondolkodó, a gazdaság működéséhez egy icipicit is konyító ember pontosan érti és tudja. Mégis, még a legradikálisabban nemzetinek mondott pártok képviselői sem tesznek róla említést. Nem beszélve a hatalmon lévőkről, akik nem foglalkoznak azzal, hogy ezek a gigavállalatok mennyire átláthatatlanul végzik tevékenyégüket, azaz a nyereség adóparadicsomokban való elrejtését. Ellenben a beruházásaikat támogatják, sőt adókedvezményekkel versenyeznek értük!
A rendszer működtetésének egyetlen és utolsó akadályai a nemzeti határokon szedett vámok és a nemzeti adók, melyeket a Európai Únió, az Amerikai Egyesült Államok (hamarosan egyesülő) szabadkereskedelmi övezetével iktatnak ki. A nemzetközi gazdasági integráció nem újkeletű dolog, Magyarország számára azzal kezdődött, rögtön a honfoglalás után, hogy I. István Király koronát kért és kapott a római pápától. Így ezer esztendeje a nyugati „klubba” nyertünk felvételt. A nemzetközi integráció káros következményeit kicsiben jól bemutatja az Alföld mezőgazdaságának és földrajzának átalakulása az elmúlt évszázadok során.
„A világ legelismertebb offshore-ral foglalkozó civil szervezete, a Tax Justice Network(~Adóigazságossági Hálozat) 2012-ben tette közzé legújabb jelentését Estimating the Price of Offshore (~Az offshore becsült ára) címen. (A szervezet vezetője, John Christensen maga is kiugrott offshore bankár, a jelentés késztője, James S. Henry pedig a McKinsey konzulting cég volt fő közgazdásza, offshore specialista.) A jelentés szerint Magyarország benne van az offshore által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő ország között. Sőt, 242 milliárd dolláros veszteségével megelőzi a nálánál sokkal nagyobb, és korruptabb hírben álló Lengyelországot, Ukrajnát és Kazahsztánt is! Az 1980-as évek óta Magyarországról kiáramlott összeg nyers számítások szerint a magyar államadósság két és félszeresét teszi ki! Ha igaz, amit a civil szervezet állít, akkor ez bombasztikus hír. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt harminc év megszorításainak többsége értelmetlen volt. Ezen felül pedig örökre érvényét vesztik azok a kijelentések, amelyek szerint a magyar állam túl nagy lenne, a jóléti juttatások pedig koraszülöttek.” (Forrás: Pogiblog)
Ajánlott irodalom: Szelídvízország
Zichy Mihály: A rombolás géniuszának diadala - olajfestmény
A Kádár-rendszer hivatalos kultusza magától értetődően kapcsolta össze egy ünnep-folyamba a három tavaszi nagy napot, március 15-ét, az 1848-as forradalom napját, március 21-ét, az 1919-es Tanácsköztársaság, vagy Kommün kikiáltása napját és április 4-ét, annak akkori ünnepnapját, amikor a szovjet hadsereg „felszabadította” az újra csonkává vált ország utolsó települését is. Az 1989-es „rendszerváltás”/módszerváltás óta természetesen ez egy hivatalosan agyonhallgatott téma, illetve, ha valahol felmerül, többnyire a „komcsik” visszaélésének szokás minősíteni, hogy Haladó Hagyomány címen kisajátítottak maguknak és ideológiai előfutárukként tüntettek fel mindenféle „nemzeti szabadságkűzdelmet”.
Kiegészíthetjük-e a „Három Tavaszt” egy negyedikkel, ami igazából még csak tavaszelő, vagy télutó, hiszen 1848. február 15-éről van szó, a Kommunista Kiáltvány Marx és Engels általi megjelentetésének napjáról? Véletlen-e, hogy a magyar forradalom egy hónappal a Kommunista Kiáltvány után kezdődött? Valóban az ellenkező tények megerőszakolása volt-e az, amit Lunacsarszkij szovjet népbiztos klasszikus tömörséggel így fogalmazott meg: Petőfi „saját korának bolsevikje volt”?
1848 márciusában szinte egyszerre robbannak ki forradalmi felfordulások Budapesten, Bécsben, Prágában, Berlinben, Münchenben, Milánóban, Velencében, Palermóban, Firenzében. Utcai zavargások törnek ki Dublinban, Kölnben, Londonban, Frankfurtban, Stuttgartban, Badenben, Schleschwig-Holsteinben, Szászországban, Galíciában és Dalmáciában is. A polkorrekt történelemkönyvekben Európa e többtucat központban történő egyidejű felgyújtási kísérletét a nagyhatalmi zsarnokságok megdöntése, „a munkás- és paraszttömegek életének javítása” kísérletének nevezik. Nem írnak róla, hogy Európa szétverése ezen kísérletének semmi köze nem volt holmi „osztályharchoz”, ez a keresztény, monarchikus Európa elleni harc volt.
Marx fiatalkori egy verse, A kétségbeesett invokációja jól mutatja spirituális hovatartozását (v.ö.: Ézs 14:12-14):
Így egy isten elragadta tőlem mindenem
Átokban és a küldetés kínpadján.
Összes világai visszavonhatatlanul elmúltak!
Csak a bosszú maradt nekem!
A magasba, a fejek fölé építem trónomat,
Jegesen rémisztő lesz a csúcsa.
Korlátja babonás rettegés legyen.
Udvarmestere a legsötétebb agónia.
A hegedűs című versében Marx tovább pontosít:
Emberi büszkeség című versében Marx elismeri, hogy célja nem a világ megjavítása, megreformálása, vagy forradalmasítása, hanem egyszerűen a lerombolása és e lerombolás élvezése:
Engels az Új Rajnai Újság egyik leghátborzongatóbb végkicsengésű cikkében (A Magyar Harc,1849. január 8.) így dicséri nagy magyar harcostársát: „Az 1848-i forradalmi mozgalomban először, 1793 óta először merészeli egy túlerőben levő ellenforradalmi erőktől körülvett nemzet a gyáva ellenforradalmárok dühével a forradalmi szenvedélyt szembeállítani, a fehér terror ellen a vörös terrort bevetni. Hosszú idő óta először találkozunk egy valódi forradalmár személyiséggel, egy emberrel, aki népe nevében el merte fogadni egy könyörtelen harc kihívását, aki nemzete számára Danton és Carnot egy személyben: Kossuth Lajossal.
Ahogy Marx sem felszabadítani akarta a kizsákmányoltakat, hanem a régi gnosztikus-kabbalista cél szerint elpusztítani az emberiséget, a teremtés művét, éppúgy Petőfi Sándornak sem volt fontos se a magyar haza, se a magyar nép valódi érdeke, ő is az embergyűlölet és emberpusztítás pokoli eszméjének, vallásának bűvkörébe került. A gyáva faj, a törpe lelkek című, apolkaiptikus versében így ír 1848 májusában:
Mit mondotok, mit tesztek akkor,
Ha a világnak sarkai
Földindulástul, mennydörgéstül
Tőből meg fognak ingani,
Ha összevesz, mint négy vadállat,
És pusztít mind a négy elem,
S én vérbe mártott lantomat majd
Véres kezekkel pengetem!
A gnosztikus, társadalomtól elidegenedett amorális szupermen-elit tipikus képviselőjének embergyűlölete Petőfi nemegy versében jelenik meg hajmeresztő módon, például az Apám mestersége s az enyém versében 1845 januárjából:
Mindig biztattál, jó apám:
Kövessem mesterségedet,
Mondtad, hogy mészáros legyek…
Fiad azonban író lett.
Te a taglóval ökröt ütsz,
Tollammal én embert ütök - -
Egyébiránt ez egyre megy,
Különböző csak a nevök.
Petőfi a Képzetem című 1945 augusztusi verse (alább csak a vers vége) megfelel Marx A kétségbeesett invokácjá-ban már megismert, szintén az Ézsaiás 14:12-14 luciferi modelljének:
És az én képzetem
Még ekkor sem pihen,
Hanem a legfelső
Csillagzaton terem,
S ott, hol már megszűnik
Az isten világa,
Uj világot alkot
Mindenhatósága
Marx is, Petőfi is Sátánt állította a proletárok menetoszlopai elé, utóbbi pládául az 1848 című versében 1848. őszén:
Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te a népek hajnalcsillaga!…
Megviradt, fölébredett a föld, fut
A hajnaltól a nagy éjszaka.
Piros arccal
Jött e hajnal,
Piros arca vad sugára
Komor fényt vet a világra;
Forrás: Kitalált Újkor - Hamis történelem, hamis hősök: 1848 Romboló Géniuszai: Petőfi-Marx-Lucifer
A fentieket azzal a céllal ollóztam ki, hogy a magyar kultúra és történelem kiragadott részleteivel megsejtessek valamit a világunkban zajló „szellemi háborúból”. Ami nem 1848-ban kezdődött és nem is ért véget a kommunista ideológia két évtizeddel ezelőtti letűnésekor. Gondoljunk csak a kultúránk ősi gyökereire. Vagy arra, hogy a legtöbben még ma is egy szép szándék elhibázott megvalósulásának tartják a kommunizmust. Sőt arra is, hogy mit tanítanak azóta is a történelem és irodalomórákon Kossuthról, Petőfiről a gyerekeinknek… Jobb ezekkel tisztában lenni!
Utólagos kiegészítés azoknak, akiket felháborítanak a fent leírtak: az-e a „furcsa”, aki a tényekből azokat a következtetéseket vonja le, amelyeket a saját szemével lát, vagy az, aki a véleményét alapos vizsgálat nélkül, másoktól veszi át?
Két kis magzat beszélget egy anya méhében:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
Tírusz városát már az időszámításunk előtti második évezred egyiptomi iratai is megemlítik. A Földközi-tenger partján fekvő Ótíruszt idővel kiterjesztették a partja előtti szigetre is, ez a városrészt nevezzük Újtírusznak. Kereskedelme és ipara Tíruszt az ókor jelentős és gazdag városává tette. A kereskedelmi útjai jelentős része Izraelen keresztül vezetett, és amikor Jeruzsálem, a népek kapuja elesett, kigúnyolta és annak addigi helyére pályázott. Egy Ezékiel nevű zsidó i. e. 587-586 években egyebek mellett a következőket jósolta meg a könyvében:
1, sok népet hozok ellened, (…) lerombolják Tírusz várfalait és ledöntik bástyáit 2, Lesöpröm még a port is 3, Elhozom Tírusz ellen Nebukadneccárt, Babilónia királyát 4, Ostromgépeket állít veled szemben, sáncot emel ellened, és pajzsok alatt tör ellened (…) a köveket, a gerendákat, még a port is a tenger közepébe szórják 5, csupasz sziklává teszlek, hálók szárítóhelye leszel, nem építenek fel többé!
A történészek szerint egy évvel később a következők történtek: i. e. 585-ben II. Nabukadneccár lerohanta Tíruszt, melyet 13 évnyi ostrom után kifosztott. Néhány évtizeddel később, i. e. 539-ben Kürosz perzsa király foglalta el a Babiloni Birodalmat, így Tírusz is perzsa uralom alá került. Ezzel a fenti 1. és 3. pontok teljesültek, de hátra voltak még a 2. és a 4-5. pontok.
Negyed évezred múltán, i. e. 334-ben a macedón Nagy Sándor legyőzte Perzsiát, és a főníciai városokat megadásra szólította fel. Újtírusz azonban nem adta meg magát, Nagy sándor pedig elhatározta, hogy példát statuál rajta. Leromboltatta Tírusz óvárosát, és a romjaiból 60m széles gátat épített a tengerszoroson keresztül Újtírusz felé. Amikor a város romjai elfogytak, a földjét kezdte el behordatni a tengerbe. A közel 1km hosszú gát végének építését mozgatható védőpajzsokkal, un. „teknősbékákkal” biztosította a védekezők felől. Ezeken a gátakon mozgatható, 50m magas gépesített lövésztornyokat közelített Újtírusz városfalai felé, mely a hét hónapos előkészületet követő ostromban elesett. Ezzel teljesültek Ezékiel 2. és 4. pontjai.
Ótírusz városát azóta sem építették újjá, ma is halászok teregetik itt száradni hálóikat. Bár a helyszín alkalmas lehetne a város újra-alapítására, ezzel két és fél évezreden keresztül teljesülni látszik az 5. pont is.
Ezek ismert történelmi személyek és tények. Vajon mekkora esélye van annak, hogy egy ókori várost az akkori technikával porig romboljanak, a földjével együtt a tengerbe szórjanak, ebből a tengerben egy 1km hosszú és 60m széles földsáncot építsenek, azon hatalmas tornyokat toljanak a szigeten álló város falaihoz, és onnan belövöldözve foglalják el azt? Mekkora matematikai esélye van annak, hogy az akkori világ ura, Nagy Sándor hadjárata során – tudtán kívül – ilyen pontosan végrehajtsa a majdnem három évszázaddal korábban írt, számára jelentéktelen Ezékiel könyve 26. fejezetét?
Harald Haas szerint minden LED-égő működhetne kommunikációs csatornaként, kicsit hasonlóan, mint a Wi-Fi, de sokkal olcsóbban, nagyobb kapacitással, nagyobb lefedettséggel. Érdemes továbbgondolni azt a lehetőséget, hogy ezek mindenhol, automatikusan kommunikációba léphetnek például az okostelefonokkal…
Zseniális prezentáció arról, hogy meddig nő a népesség, és miért! És hogy az elöregedés probléma valós, legalábbis az emberiség életkor szerinti megoszlásának korábban megszokott arányai valóban fel fognak borulni. Ugyanannyi fiatalnak kétszer annyi idős embert kell(-ene) eltartania az évszázad végére.
Zavaró? Ha rugalmas vagy, akkor nem. Egyrészt a fiataloknak vállalniuk kell(-ene) ezt a kihívást, mésrészt azt hiszem, az idősek egy jelentős részének el kell búcsúznia a független és gondtalan nyugdíjas évek illúziójától. Szerintem ez nem baj, sőt, talán még jót is fog tenni mindenkinek…
Derren Brown régi kedvencem. Az NLP-guru a fenti filmben megmutatja, mennyire befolyásolhatóak vagyunk például egy rövid városi utazás során is, egy más által előre megtervezett cselekvésre.
És akkor menjünk egy kicsit tovább, és figyeljük meg, hogy amikor gyerekeink mesefilmeket néznek, milyen üzeneteket kapnak!
Ha valamire jók a fenti filmek, akkor arra, hogy végre leszámoljunk azzal a naív tévhittel, hogy kézben tart(-hat)juk a saját gondolatainkat, szándékainkat, a szívünk vágyait. Már egyetlen mozifilm megnézése, egy érdekes könyv vagy egy ártatlan séta hatására is mások leszünk, mint amik voltunk előtte.
Azt hiszem, tényleg nincsen más lehetőségünk, mint megválasztani azt, akinek nap nap után és szándékoltan átadjuk az elménk „kulcsát”, mert megtartani - nos, azt nem tudjuk! És ehhez a döntéshez a szabad akaratunk megvan!
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali