Zolesz blogja

Egyes kutatók 2004-2005-re tették az olajcsúcsot, mások 2008-2010-re. De a tényleges olajkitermelés nem engedelmeskedik, és csak nő, de legalábbis tovább tartja a korábbi szintet. Na most akkor mi van?

Az olajár 2006-ig lassan emelkedett, majd 2008-ra megközelítve a 150 dollár/hordót rekordot döntött. Aztán visszaesett 30 dollár köré, majd 2010 végére visszaemelkedett valamelyest 80 dollár alá. Mindeközben hogyan alakult az üzemanyag ára a benzinkutaknál? Egy liter éves átlagára 2000-től 2009-ig viszonylag egyenletesen emelkedett 234-ről 278 forintra, majd egy év alatt, 2010-re hirtelen felment 337-re. 2011 végére 400-450,-Ft-ig várják az emelkedést. Európában nagyjából ugyanez volt illetve várható. Mivel magyarázható ez? Vajon rosszak voltak az előrejelzések? Buták a kutatók, vagy szimplán manipulálnak minket?

A megoldás az olaj (energia) keresletének klasszikus rugalmatlanságában keresendő. Az olcsón bányászható olajmezők kitermelése önmagában az előrejelzett időben tetőzött. Azonban valóban nagyon sok olaj maradt a földben, aminek a kitermelése viszont már egyre drágább. Míg 1930-ban egy liter olajból 100 litert lehetett előállítani, addig ez az arány 1970-re 1:30-ra, 2000-re 1:11-re csökkent, ma valahol 5-8 között lehet.

Érdekes a 2008-as kitermelési olajcsúcs és a fogyasztói árak meredekebb emelkedése kezdetének egybeesése. Nyilvánvaló, hogy rugalmatlanul reagálunk az energia árának emelkedésére, tehát akkor is vesszük, ha drágább. Az áremelésből pedig - egy ideig - tovább lehet finanszírozni a költségesebb kitermelést, és az előzetes várakozásoknál hosszabban el lehet nyújtani a csúcsot (milyen szép!). Tudjuk, hogy egyszer mindenképpen eljön a kijózanodás, de a lehetőségeink határáig szinte bármekkora árat hajlandóak vagyunk kifizetni érte, mint egy drogos az anyagért!

Úgy tűnik, az egyre növekvő költségekért cserébe kaptunk még egy kis időt a leszokásra. Hogy mennyit? Mivel az árak meredeken emelkednek, akinek sok pénze van, az többet, aki szegény, az kevesebbet. A fő kérdés az, hogy az elszabaduló energiaárak mellett hol van a fájdalomküszöbe a gazdaságnak. Ugyanis azt átlépve nagyon sok pénzért sem fognak már szállítani az energiaszolgáltatók. És akkor a kevés energiát igénylő, vagy pénzesebb vevők sem kapnak belőle. Ezek után ki-ki döntse el, hogy mennyi ideje van még, illtve hogy fogytán van-e neki az olaj!

A fenti bejegyzésemet a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport honlapján megjelent cikk alapján írtam.

Afterpost: Wikileaks a világ legnagyobb olajkitermelőjéről, Szaud-Arábiáról