Tag Archive for 'Hetesi Zsolt'

Kormányzati kommunikáció - IMF

A Nemzetgazdasági Minisztérium - a mai napon:

„Ezért jó eszköz lehet számunkra egy újfajta, már a saját érdekeink szerint berendezett gazdaságunkhoz igazított együttműködés az IMF-fel, amely a régivel szemben nem csökkenti, hanem növeli pénzügyi-gazdasági függetlenségünket. Az újfajta megállapodás ugyanis – szemben a régivel – nem növeli az államadósságot, mivel nem hitelfelvételről szól, voltaképp egy biztosítást kötünk, amely növeli a befektetői biztonságot Magyarországon.

Így lesz esélyünk tervezett menetrend szerint beindítani a növekedést.
Az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében megkezdjük a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről.”

Gyerekkoromból emlékszem, ehhez hasonló politikusi nyilatkozatok hallatán kezdett így kiabálni nagyapám: Hazudik!

Hogy a politikus hazudik, azt tudtuk eddig is. A kérdés csak az, mikor és kinek? Eddig hazudott nekünk, vagy mostantól fog nekik, vagy is-is? Illúziónk nem kell legyen, Orbán szerepe tényleg csak annyi, hogy a többi országhoz képest milyen tempóval haladunk a dicsőséges végkifejlet felé. Amiről persze egy szót sem beszélünk…

- o -

Hetesi Zsolt a gazdasági szabadságharcról, és hogy elértük a növekedés határait.

Romániában az IMF a P-SBA-hoz precíz törlesztést, ehhez komoly megszorításokat és privatizációt írt elő. Látni kell, hogy a nemzeti kormányzás meghagyásának feltétele a megbízhatóan tartós és folyamatos „birkanyírás”.

Bogár László az új IMF-tárgyalás tragikomikus kormányzati kommunikációjáról

Valószínűsítem, hogy nagy Orbán-alázás lesz a központi bankárok, és kifejezetten Simor részéről…

Nem pótolja a hiányt

Egész pontosan Szaúd-Arábia nem pótolja a líbiában kieső olajkitermelést, és azért, mert nem tudja. Pedig a piacok megnyugtatására februárban megígérték. Amit a piacok persze nem hittek el túlságosan, az olajárak szépen emelkedtek és emelkednek továbbra is. A Brent olaj árának alakulása itt megnézhető (havi, negyedéves, éves és ötéves felbontásban).

Most éppen tavasz van, legtöbbünk túl van a húzósabb gázszámlákon, örül a közelgő nyárnak, hogy nem kell fűteni, meg egyébként is, fő az optimizmus. Tessék mondani, ki az, aki érti egy kicsit, hogy mi lesz itt például az olaj- és gázfüggő mezőgazdasággal? Vagy a lakások fűtésével? Mit fogunk enni, és hol fogunk telente melegedni kevés év múlva?

2011 a komoly döntések és bátor tettek éve kell legyen! Amikor talán utoljára léphetünk annak érdekében, hogy a fenti kérdésekre 2-5-10 év múlva is tűrhető válaszokat adhassunk.

Afterpost: A hegy másik oldala - avagy sejtések az olajcsúcs utáni időkről

Egyiptom

Van egy mondás, miszerint aki lottóötöst nyer, az néhány év múlva szegényebb lesz, mint volt annak előtte. Történelmi távlatból nézve Egyiptommal is valami ilyesmi történt: az ötvenes-hatvanas években megtalálták az olajat. Bő három évtizeden át minden jól ment, szépen emelkedett a kitermelés, az alacsony árak mellett nőtt a belső fogyasztás, az ország népessége fél évszázad alatt megnégyszereződött.

Majd a ’90-es évek közepén kezdett csökkenni a kitermelés, de nem így a fogyasztás. Az export visszaesése mellett az olaj hazai felhasználása tovább nőtt, és mára elérte a teljes belföldi fogyasztást. A ragaszkodás a „jóhoz” mára 80%-os eladósodáshoz vezetett. Az olajhiány miatt felment az élelmiszerek ára (tudjuk, a mai iparosított mezőgazdaság olajat alakít át élelmiszerré). És amikor nincs kaja, felüti a fejét az elégedetlenség, aminek egy kezdeti fázisát ma Egyiptom esetében forradalomnak hívjuk.

Lehet itt diktátatúráról meg demokráciáról papolni, de 30 évig, amíg ment Mubarak olajbiznisze, nem volt forradalom. Most nem megy, és van. Akik felgyújtották magukat, azok - országtól függetlenül - mind a roppant nehéz életkörülmények, a munkanélküliség és a szegénység miatt hajtották végre akciójukat.

Hangsúlyozom, ma 80 millió ember él ebben az országban, az olaj-buli előtt (hatvan éve) 20 millióan voltak. Vigyázó szemünket ma Egyiptomra vessük!

Forrás: FFEK

Afterpost: ha a helyzet ilyen „egyszerű” lenne, de nem, mert itt van Izrael!

Afterpost 2: Tunézián és Egyiptomon kívül feszült a helyzet még Algériában, Szudánban, Elefántcsontparton, Palesztinában, Iránban, Irakban, szóval recsegnek az öreg arab diktatúrák

Afterpost 3: a HV szerint is alapvetően megélhetési indíttatásúak az afrikai zavargások

Afterpost 4: az MTA alelnöke szerint a jövőben sok ilyen, az észak-afrikaihoz hasonló megmozdulás lesz

Afterpost 5: szegény arabokat a rekordnagy ázsiai aszály is sújtja majd, az árak emelkedésével!

Afterpost 6: gazdasági segítséget kért Egyiptom

Afterpost 7: egy nagyon személyes női élmény a forradalomról

Afterpost 8: Líbiában polgárháborús helyzet van, ha nem egyeznek meg még ma, patakokban fog folyni a vér!

Afterpost 9: Az egyiptomi gyújtódoboz

Afterpost 10: Meghalt Kadhafi 2011.10.20-án

Ki mondja, hogy fogytán az olaj?

Egyes kutatók 2004-2005-re tették az olajcsúcsot, mások 2008-2010-re. De a tényleges olajkitermelés nem engedelmeskedik, és csak nő, de legalábbis tovább tartja a korábbi szintet. Na most akkor mi van?

Az olajár 2006-ig lassan emelkedett, majd 2008-ra megközelítve a 150 dollár/hordót rekordot döntött. Aztán visszaesett 30 dollár köré, majd 2010 végére visszaemelkedett valamelyest 80 dollár alá. Mindeközben hogyan alakult az üzemanyag ára a benzinkutaknál? Egy liter éves átlagára 2000-től 2009-ig viszonylag egyenletesen emelkedett 234-ről 278 forintra, majd egy év alatt, 2010-re hirtelen felment 337-re. 2011 végére 400-450,-Ft-ig várják az emelkedést. Európában nagyjából ugyanez volt illetve várható. Mivel magyarázható ez? Vajon rosszak voltak az előrejelzések? Buták a kutatók, vagy szimplán manipulálnak minket?

A megoldás az olaj (energia) keresletének klasszikus rugalmatlanságában keresendő. Az olcsón bányászható olajmezők kitermelése önmagában az előrejelzett időben tetőzött. Azonban valóban nagyon sok olaj maradt a földben, aminek a kitermelése viszont már egyre drágább. Míg 1930-ban egy liter olajból 100 litert lehetett előállítani, addig ez az arány 1970-re 1:30-ra, 2000-re 1:11-re csökkent, ma valahol 5-8 között lehet.

Érdekes a 2008-as kitermelési olajcsúcs és a fogyasztói árak meredekebb emelkedése kezdetének egybeesése. Nyilvánvaló, hogy rugalmatlanul reagálunk az energia árának emelkedésére, tehát akkor is vesszük, ha drágább. Az áremelésből pedig - egy ideig - tovább lehet finanszírozni a költségesebb kitermelést, és az előzetes várakozásoknál hosszabban el lehet nyújtani a csúcsot (milyen szép!). Tudjuk, hogy egyszer mindenképpen eljön a kijózanodás, de a lehetőségeink határáig szinte bármekkora árat hajlandóak vagyunk kifizetni érte, mint egy drogos az anyagért!

Úgy tűnik, az egyre növekvő költségekért cserébe kaptunk még egy kis időt a leszokásra. Hogy mennyit? Mivel az árak meredeken emelkednek, akinek sok pénze van, az többet, aki szegény, az kevesebbet. A fő kérdés az, hogy az elszabaduló energiaárak mellett hol van a fájdalomküszöbe a gazdaságnak. Ugyanis azt átlépve nagyon sok pénzért sem fognak már szállítani az energiaszolgáltatók. És akkor a kevés energiát igénylő, vagy pénzesebb vevők sem kapnak belőle. Ezek után ki-ki döntse el, hogy mennyi ideje van még, illtve hogy fogytán van-e neki az olaj!

A fenti bejegyzésemet a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport honlapján megjelent cikk alapján írtam.

Afterpost: Wikileaks a világ legnagyobb olajkitermelőjéről, Szaud-Arábiáról

Új évi köszöntő - avagy mire kell felkészülnünk?

Mondhatni, a legrosszabbra. Bár azt el kell ismerni, sem az összeomlás időpontja, sem tényleges körülményei nem jelezhetők előre, annyit azért tudni lehet: gyors lesz. Éppen a rendszer rugalmatlansága, tehetetlensége, és tartalékai miatt. Minderre elsősorban a 2008-as válság tanulságai figyelmeztetnek. 2008 előtt talán még elképzelhető lett volna valami békés, kisebb zökkenőkkel tarkított átmenet a „poszttechnikai” társadalomba. A válság azonban egyértelműen megmutatta: erre nincs lehetőség.

Ha a társadalmi folyamatokat nagyobb összefüggésbe helyezzük és a növekedési kényszert nem, mint a jelen gazdasági folyamatok belső törvényszerűségét vizsgáljuk, hanem az egész ügyet az ember és a természet viszonyába helyezzük (amire valamilyen csoda, vagy belső törvényszerűség folytán egyre képtelenebbek vagyunk) világossá válik számunkra a tét. A növekedési pályákkal akkor is komoly gondjaink lennének, ha csupán egy adott rendszer működésének belső sajátságáról lenne szó. A tartamos gazdálkodásra való áttérés már ez esetben is komoly megpróbáltatás volna. De sajnos, vagy szerencsére ettől sokkal többről van szó. A gazdasági növekedésre, eszközparkunk állandó bővülésére elsősorban azért van szükség, hogy ki tudjuk védeni, azokat a visszahatásokat, amelyek a meggondolatlan beavatkozásink következtében ütnek vissza ránk. Egy példát, hogy értsük, miről van szó.

A Tisza mederrendezései során a XIX. században létrehoztak egy védelmi rendszert, amit XIX. századi eszközökkel sem fenntartani, sem megvédeni nem lehetett volna. A folyómentén élők „árvízi biztonságához” nélkülözhetetlen volt a technikai fejlődés, illetve az olcsó energiaforrás. Ez azonban a kérdésnek csupán az egyik oldala. A Tisza „megregulázása” felszámolta a folyó korábban oly szerteágazó, a Nyíregyháza –Debrecen vonaltól nyugatra eső területeket behálózó vízrendszerét. Emiatt a Tiszántúl nagy része vízhiányossá vált. E probléma kezelésére született a vízlépcső Tiszalöknél, és a Keleti-főcsatorna. Csakhogy a Tiszán Dombrádig a Bodrogon Felsőbereckiig ható duzzasztás lehetetlenné tette a víz elvezetését a Bodrogközből. Ahhoz, hogy ezt meg tehessük olcsó energiára és egyre hatékonyabb szivattyúkra volt szükségünk. A sor még folytatható, a lényeg azonban ebből is kiviláglik: a természetbe való beavatkozásaink visszahatásait egyre nagyobb energiával és egyre hatékonyabb eszközökkel tudjuk csak kivédeni. Az elmúlt évek katasztrófa-sorozatai rámutattak arra is, védekező rendszereink általában „jóidőben” működőképesek. Ha felborul a rend, a beavatkozások csak növelik a veszélyt és a várható károk nagyságát. A gát, a vízlépcső, a tározó egy bizonyos határig véd, de ha az adott folyó vízhozama szélsőségesen megnő, csak annál nagyobb veszélyt jelentenek. A szélsőségek pedig fokozódnak. Ami nem csak azt jelenti, hogy növekednek, hanem egyúttal azt is, nagyon rövid idő telik el a két ellentétes szélsőérték jelentkezése között. Ez a helyzet már most meghaladja a gazdaság és a társadalom teljesítőképességét. A bekövetkező katasztrófák paradox módon épp a rendszer fennmaradását segítik elő, új lehetőségeket adva a gazdasági növekedésnek. Egy-egy jelentős kárt okozó esemény mindig jótékonyan hat a GDP-re. A játék addig folytatható, amíg elegendő olcsó erőforrás áll a rendelkezésünkre, ahhoz hogy a egyfelől kivédhessük a visszahatásokat, másfelől, hogy elháríthassuk a ki nem védhető természeti hatások következményeit.

Mindez a belső szükségszerűségen túl egy külső kényszer is, mely arra kényszerít bennünket, hogy minden létező erőforrásunkat a gazdasági növekedés fenntartására fordítsuk. Azaz a rendszer tehetetlenséges, a külső hatások kényszerítő volta miatt az összes tartalékunkat egy torz, hibás működés fenntartására fordítjuk, és nem tehetünk mást. (Ha tetszik, ez a Gyűrű logikája. Aki viszont ódzkodik az ilyesfajta irodalmi utalásoktól, ne olvassa el a zárójelbe tett, dőlt betűvel szedett részt.) A 2008-as válság egyik legfőbb tanulsága éppen ez. Ha végig nézzük a kilábalás lehetőségeit, azt látjuk, szinte minden döntés közeli helyzetben lévő legyen bár elemző, politikus, bankár, tőzsdecápa, szürkeeminenciás stb. a gazdasági növekedési pályáraállításában ltta az egyedül üdvözítő megoldást. (A növekedést elvető, valamiféle tartamos gazdálkodásról álmodozó, és véletlenül szócsőhöz jutó jótét lelkekről itt nem emlékezünk meg. Az elmúlt néhány ezer év jól mutatja, szegények mennyiben befolyásolták a folyamatokat.) Ezért aztán a rendszer teljesítőképességének végső határáig fennmarad, sőt egy kicsivel azon is túl, ugyanakkor épp emiatt szétesése váratlan lesz és gyors, ezzel együtt kiszámíthatatlan. (A váratlanra kell tehát felkészülnünk, ahogy Terry Collins, a „Banditák” című film egyik főhőse — Billy Bob Thornton alakításában — mondja, és ha az ember a váratlanra is felkészül, azt hiszi, semmi sem éri váratlanul, és akkor következik be valami igazán váratlan…”)

Igazán nehéz lenne megragadni, mi is fog történni. Ha arra akarunk felkészülni, mi lesz, alaposan elszámíthatjuk magunkat. Azt kell inkább számba venni, mi az, ami nagy biztonsággal nem lesz. Nem lesz üzemanyag, élelem, közbiztonság, energia, közműszolgáltatás, egészségügyi ellátás, tömegközlekedés, semmi féle szervezett központi erő, és persze rend. Dehogy ezen belül mi lesz és főként hol és hogyan, arra már igen nehéz válaszolni.

És a végére egyetlen gondolat a mikorról…

Mindez akkor fog bekövetkezni, amikor nem fogunk tudni a gazdaság fennmaradásához elegendő erőforrást (ma tudásunk szerint kőolajat és földgázt) a rendszerbe juttatni. A téren látnunk kell, hogy a gazdasági növekedés fenntartásához folyamatosan növekvő erőforrás-mennyiségre van szükség. E téren 2005 óta nincs jelentős változás, a kitermelés immár 4-5 év óta nem növekedett, de biztosan tart egy szintet. E szint azonban nem elegendő a gazdasági növekedéshez. Emiatt a világgazdaság szinten marad, nem figyelhető meg komoly növekedés, illetve a részterületek növekedését kiegyenlíti a más területeket sújtó válság (recesszió). Ma a világ nem kap lényegesen több olajat, mint 2000-ben, holott a szükséges növekedés tíz év alatt a kitermelés 4-20%- növelését követelt volna meg (attól függően milyen arányú növekedéssel számolunk, illetve, hogy egy 1%-nyi gazdasági növekedés, milyen arányú energiaforrás növelést követel meg.) Már ez a virtuális hiány is komoly válságjelenségekkel jár együtt. Ha a kitermelés csökkenni kezd, már nem csak a növekedés lehetetlenül el, hanem a jelenlegi rendszerek fenntartása is megkérdőjeleződik. Mindez egy olyan időszakban, amikor a természeti katasztrófák száma és az altaluk okozott kár nagysága már statisztikailag is kimutatható. Azaz, amikor a rendszer fenntartása a külső káros hatások gyakoriságának és az általuk okozott károk növekedése miatt amúgy is egyre több energiát igényel. Aki pontosan tudja, mikor, milyen ütemben várható a fosszilis energiahordozók kitermelésének csökkenése, sejtheti pontosan mikor is köszönt ránk a káosz és a zűrzavar.

Ami várható, azt egy épület összeomlásához hasonlíthatjuk. A tartószerkezetek sérültek, de mi azon vagyunk, hogy folyamatosan kijavítsuk azokat. Mindenütt egyszerre kell beavatkoznunk, mert ha bármelyik elem kiesik, az egész rendszer dől. Ésszerű megoldás lenne elhagyni az épületet, erre azonban nincs mód. Valamennyien meg fogjuk érni az összeomlást. Abban reménykedni, hogy mindez bekövetkezhet úgy is, hogy a mi tízedik vagy akárhányadik emeleti lakásunk épen marad dőreség. Ha valaki fel akar készülni a holnapra, tartson egy hátizsákot maga mellett a legszükségesebb holmikkal, amelyet a vállára vehet, ha dől a ház, és kirohanhat a semmibe. Lehet, csak egy két nappal hosszabbíthatja meg így az életét, de mint tudjuk: aki időt nyer, életet nyer. És az életnél nagyobb kincs abban az időszakban nem lesz, aki életet nyer, mindent megnyerhet.

(Molnár Géza írása)

Afterpost: olvasom Beata Bishoptól: Rá kell ébrednünk, hogy egy korszak végének vagyunk tanúi. Nem lehet tudni, hogy mi váltja fel, de minden korszakváltást káosz kísér, és az is biztos, hogy a világszerte zajló klímaváltozás, a megbomlott időjárás, a termőföldek kimerülése, az energiaválság, a természeti katasztrófák és az általuk okozott élelmiszerhiány rövidesen véget fog vetni megszokott életmódunknak. A válság globális, mindnyájunkat érint, még ha itt és most nem is érezzük hatását. De itt és most kell felkészülnünk rá. Van teremtő káosz is, és az ökoválság kellős közepén új energiák is jelentkeznek. Ideje felébrednünk a fogyasztói társadalom butító hipnózisából és kiutat találni a káoszból, a testi-lelki megújhodás és a belső biztonság felé.

Afterpost 2: Takács-Sánta András a „világvégéről”

Szerintem ezt már csak kicsiben lehet megvalósítani…

Hetesi Zsolt 2010.11.23-i intejújában azt állítja, ha elkezd emelkedni az ősmaradványi energiahordozók ára (elkezdődött), akkor az hirtelen elszabadul. Ha a helyzet a mostanihoz képest tovább romlik, akkor megszűnik az energiahordozók szabadpiaca.  Egy Bundeswehr-tanulmány szerint a jövőben növekedni fog az olaj (és a többi energiahordozó) szerepe a nemzetközi kapcsolatpk kialakításában, vagyis a diplomácia az energiahordozók köré csoportosul. Az exportáló országok céljaik akár agresszív megvalósítását is megkezdhetik - tessék csak behelyettesíteni! A szabadpiac megszűnése, a globális gazdaság összeomlása mellett elképzelhető a tervgazdaság részleges ujjáéledése sem. Hozzáteszem, hol is hallottunk erről? Demokrácia vagy talán szocializmus…

A 2008-as válság kicsit megtorpantotta a keresletet, de komoly energiahiány léphet fel rövid időn belül. Kína növekedése az elkövetkező 3 évben 9% körül alakulhat, ezzel elviheti Európa elől az összes orosz gázmennyiséget is, egyre több cső épül ebben az irányban! A megoldás kizárólag a földgázfüggőség csökkentése lehet, nem a több cső kiépítése ugyanazon beszerzési forrás felé.

A mezőgazdaság állapotáról ehhez képest újat nem mondott. Komplett kis rendszereket kell létrehozni az élelmiszertermelésre és az ennek során keletkező hulladékok energiatermelésre való felhasználására. És nagyobb hangsúly kell helyezni a megújuló energiákra.

Nagy kérdés az is, hogy ha kiapadnak az ősmaradványi energiahordozók, akkor a környezetbarát energiát előállító berendezéseket el tudják-e látni alkatrészekkel. Azt már én teszem hozzá, ezért kell lehetőség szerint nem gépészeti, hanem karbantartást nem igénylő építészeti megoldásokat alkalmazni a komfort biztosítására a jövő lakásainak tervezése során is.

Az eltérő hőkapacitásuk miatt a légkör felmelegedése sokkal gyorsabb, mint a tengereké, a különbség pedig nő. Emiatt megváltoznak az éghajlatot alakító szél-, párolgási és egyéb viszonyok. A szélsőséges időjárás ezért egyre gyakoribb már ma is, viharok, esőzések és szárazságok, hidegek és gutaütéses melegek gyors egymásutánban.

Érdekes a fogyasztói társadalmat bíráló álláspontja, ezt bemásolom szó szerint. Az évszázadokig fennálló szerves kultúrát olyanra cseréltük fel, ahol a kölcsönös nagylelkűséget és egymásra utaltságot felváltotta a pénz. A pénz mögött pedig energia áll. Ma minden szolgáltatást meg lehet venni, és így nincs szükség a másikra, nincs szükség a közösségekre sem. Pedig amíg nem építünk közösségeket, addig nincs esélyünk a túlélésre. Közösséget építeni viszont sokkal nehezebb, mert manapság az emberek az elmúlt évtizedek hatására szinte képtelenek az együttműködésre. (…) Lassan hétmilliárd ember él a földön, és hamarosan már nem a társadalom fenntartása, hanem az élelem biztosítása lehet a probléma. Lassan csak az alapvető szükségletek kielégítése lebeghet a szemünk előtt, de ahhoz összefogásra van szükség. Nem holnap, hanem most. (…) Ahhoz, hogy újraélesszük (a halott vidéket) , új vidékfejlesztésre és új közösségekre van szükség, emellett lokális élelem és energia kell, valamint rendszerbe foglalt megújuló energiás beruházások. Ez az utolsó esélyünk.

Afterpost: haladóknak arról, hogy a LEAP/E2020 kutatócsoport szerint a folyamatok egy új szakaszhatárához érünk a következő negyedévben

Aftrpost 2: Tibor bá’ víziója a jövőről

Hetesi Zsolt - riport

A YouTube-on megtalálható a DunaTV riportjának második és harmadik része is. Érdemes lehet elolvasni a könyvét is: Utolsó kísérlet.