Zolesz blogja

Jártomban-keltemben az utcán látok néha komolyabb szülői fegyelmezést is, kiabálást, fenékre csapást, esetleg pofont is. Férfiak, akik velem vannak, ilyenkor megjegyzik: az ilyen szülőt jól meg kellene verni, börtönbe csukni stb. Az újságok is szinte kivétel nélkül a testi fenyítést elítélő tanácsokkal szólnak hozzá a „vitához”. Tanár ismerőseim pedig kivétel nélkül arra panaszkodnak, hogy a gyerekek többsége elvesztette a realitásérzékét, eltűnt a felnőttekkel szembeni tisztelet az iskolákból, kezelhetetlenek a gyerekek. De tényleg, kinek van itt igaza?

Azt hiszem, a gyerekek verése szinte kivétel nélkül tényleg elítélendő, bár el tudok képzelni olyan szituációt, amikor szükséges lehet. Azonban a mai gyereknevelési gyakorlat, ami kötelezően megóvja a gyerekeket a határok megtapasztalásától, károsabb, mint néha egy megfelelő időben elcsattanó pofon. A nevelés ugyanis nem állhat kizárólag pozitív ösztönzésből, az olyan lenne, mintha az autóban csak gázpedál lenne…

Fenntartom azt a talán nem túl divatos meggyőzödésemet, hogy az ember eredendően nem jó. És azt is, hogy nem érdemes a szívére hallgatnia. Szerintem nem (csak) az a szülő gyenge, aki nem képes az indulatait általában kordában tartani, hanem az (is), aki nem képes önfegyelemben kitartani a jól megfontolt nevelési elvei mellett, amikor konfliktus van a gyerekkel. Mert tényleg vannak konfliktusok, és nem csak kicsik, nagyok is. Hanem lustaságból megengeni neki a célját tévesztett viselkedést, és ugyanezért átengedi a nevelést a tanároknak, barátoknak, a TV-nek stb.

Hogy egy kis saját tapasztalattal is szolgáljak ehhez a kérdéshez, 13 éves nagyfiam utólag volt már hálás azért, hogy komoly erőt vittem bele a vitánkba, és kénytelen volt elfogadni a számára leginkább imádott iPod nevű kártékony kütyü használatának radikális korlátozását. A szülőnek sokkal több a feladata, minthogy korlátlanul hagyja kibontakozni a gyerek kreativitását, önérvényesítését, asszertivitását. Ugyanilyen fontos megtapasztaltatni velük azt, hogy a vágyott, jó dolgok megszerzését el lehet halasztani, sőt, le is lehet mondani róluk. Mert az élet aztán úgyis ilyen lesz, felnőttként sem kapunk meg mindent tőle. És még így is, vagy inkább pont csak így lehet boldog életet élni!