Zolesz blogja

A Krisztus helytartói című könyv szenvtelen őszinteséggel mutatja be a korai kereszténységből évszázadok alatt kiformálódó pápaság világhatalmi intézményét. Nehéz nem észrevenni a Vatikán másfél évezredes politikájának, nemzetek feletti egyeduralmi törekvéseinek a hasonlóságát az Európai Únió jelenkori céljaival. Módszereikben mindenképpen közös, hogy dogmatikus kijelentéseiket megkérdőjelezni, vagy szembe menni velük - szó szerint, vagy képletesen - egyenlő az öngyilkossággal. A pápák annak idején kiátkoztak az egyházból minden ellenük lázadó (függetlenségre törekvő) egyházi vagy világi személyt, uralkodót, és tartós megátalkodottságuk esetén a hozzájuk tartozó népeket, országokat is. Ami - a túlvilági üdvösség elvétele mellett - a törvényenkívüliséget is jelentette a számukra. Ezt hasonlítsuk össze azzal, hogy mit történt a Brüsszel szemében nemrég kegyvesztetté vált görög és az olasz miniszterelnökökkel és országukkal (ez)! Vagy emlékezzünk csak vissza, hogy milyen álságos módszerekkel lépett fel a „Trojka” (EU+IMF+ECB) a magyar kormány bankokkal és multikkal szemben tanúsított „unortodox” gazdaságpolitikájával szemben, gondolok itt a kötelezettség-szegési és a túlzottdeficit-eljárásokra! Ahogy a (nemzeti) szuverenitási törekvések régen a Vatikánnal, úgy ma Brüsszellel is érdekkonfliktusokat eredményeznek.

Érdekelne, hogy manapság mi jár a fejében, amikor a világ pénzügyi rendszerének megreformálására a pápa egy globális pénzügyi hatóság felállítását sürgeti!