2015. június 18-án mutatták be a Vatikánban Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikáját, melyet a La Repubblica című olasz napilap az emebriséghez címzett ökológiai kiáltványnak nevezett.
Bennem a tartalmi kérdések előtt egy alapvető kérdés merül fel: illetékes-e az Egyház a társadalmi problémák, ezek között a környezetszennyezés vagy a fejlődő országok problémáira politikai-gazdasági megoldási javaslattal előállni? Merthogy az enciklika a hívők mellett (vagy inkább helyett) a politikának, és kifjezetten a decemberi párizsi ENSZ-klímakonferenciának szól, szankcionálási lehetőségekkel bízó nemzetközi intézmények felállítását, kormányzást sürgetve (lásd pl. a 175. bekezdést). Erre az illetékességi kérdésre két forrásból kereshetünk válaszokat, az Egyház társadalmi tanításából és a Bibliából.
Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma teljes mértékben alátámasztja ezeket az egységes világrend irányába mutató pápai tanításokat, hiszen a 434-435-436 és a 441-442-443-445 pontok nem csak hogy egy nemzetek felett álló kormányzás intézményeinek a kiépítését sürgetik, de jól kiérezhetően ezeknek a szervezeteknek az Egyház által rögzített elvek mentén való működtetését szorgalmazzák. De én ezekből a passzusokból még a nemzetek felett álló politikai hatalommal (világkormánnyal) való szoros együttműködés szándékát is egyértelműen ki tudom olvasni.
A Biblia azonban nem ad útmutatásokat arra vonatkozólag, hogy hogyan kellene a szegénység, vagy akár a környezetszennyezés világméretű jelenségeivel globálisan felvenniük a harcot a hívőknek. Még kevésbé ad hivatkozási alapot arra, hogy a politika és az egyház hogyan kellene hatékonyan együttműködjön egymással. Ezzel szemben Jézus és az apostolok (Evangéliumok), vagy az apostoli idők történései (ApCsel és az apostoli levelek) egy a politikai-gazdasági hatalomtól teljes mértékben függetlenül működő, azzal kapcsolatot sosem kereső, még egymástól is független helyi gyülekezeteket mutatnak be példaként. Ha valamilyen kapcsolatot mutat a Biblia a hatalom és a hívők között, akkor az maximum az üldöző-üldözött közötti viszony…
„Tehát én úgy fogalmaznék, hogy Magyarországon eddig két rendszerváltás volt: volt egy 1990-ben, ami egy átmeneti korszakot eredményezett, ezt mindenfajta nehézség és sok zavaros esemény után 2010-ben lezártuk, és egy másodk rendszerváltást hajtottunk végre, aminek most éljük a negyedik évét. A két rendszerváltás között az a döntő különbség van, hogy az első rendszerváltás eredményeképpen nem sikerült létrehoznunk azt a Magyarországot, és azt a politikát, amely a középpontba a közjót állította volna. Azt gondolom, hogy 2010-ben az új alkotmány megszövegezésével ez megtörtént, amit alaptörvénynek nevezünk, ez nem liberális alkotmány, az első rendszerváltás után kialakult rendszer egy liberális rendszer volt, ahol csak az egyéni érdekekre összapontosítottak, a közérdekre nem, nem is szabályozta semmi, nem is kényszerítette ki semmi sem a politikusoktól azt, hogy a közjót szolgálják, az egyéni érdekekből kellett kiindulni. Most azonban egy olyan alkotmányunk van, ami a közjóból indul ki, és amely ilyen értelemben egy nemzeti alkotmány, tehát azt gondolom, hogy az első rendszerváltás hibáit, fogyatékosságait minden érdeme elismerése mellett, ez a második rendszerváltás 2010-ben orvosolta, és mi ennek a jegyében végezzük most a munkánkat.” (az utolsó gondolat Orbán Viktor, 2014. június 13. péntek reggeli interjújából, Kossuth Rádió)
Rossz érzésekkel hallgattam tegnap reggel a miniszterelnöki riportot. A közjó eszméje politikai értelemben ugyanis a többség akaratának a rákényszerítését jelenti a kisebbségre. Ilyen értelemben az ő számukra a választási szabadság korlátozása. Ahol - és erre fontos odafigyelni - a korlát nem a másik ember szabadsága, hanem egy ködös célok mentén kidolgozott eszmerendszer előírása - immár mindenkinek. Egyszer már utánanéztem annak, milyennek is képzelik el a közjó fogalmát azok, akik azt a politikusok számára kifejlesztették az Egyház társadalmi tanításában. Ennek a hozzáállásnak a történelmi tapasztalatok szerint sosem lett jó vége…
- o -
Afterpost: Orbán Viktor Kötcsei találkozón elmagyaráztata a tusványosi „illiberális demokrácia” kifejezést: „se neki, se a Fidesznek nincs semmi baja a demokráciával vagy a versenygazdasággal, csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy ez a „liberális” jelző nélkül, akár a „keresztény”, illetve „jobboldali” jelzőkkel is működhet„. Igen, én is pontosan így értelmeztem a beszédét.
- o -
Adolf Hitler 1945 januári, utolsó újévi beszédében a következőket mondta: „A liberális korszak már rég eltűnt, mindenütt összeomlóban van a demokratikus államforma is, amely teljes kudarcot vallott. Könyörtelen harcot hirdetek ez ellen a kivénhedt társadalmi rend ellen, és ezt a harcot a legrendíthetetlenebb hittel folytatjuk.”
XVI. Benedek pápa teljességgel felmenti a zsidó népet az alól a vád alól, hogy felelős lenne Jézus Krisztus haláláért. (…) Művében – amely a 2007-ben megjelent Názáreti Jézus című munka második része – a német születésű katolikus egyházfő bibliai és teológiai érvekkel cáfolja a zsidó nép elleni vádat. (Forrás: NOL)
A két vallás közös gyökereire emlékeztetve az IJCIC küldöttei előtt a katolikus egyházfő, Ferenc pápa kijelentette, hogy „egy keresztény nem lehet antiszemita”. (…) Emlékeztetett, hogy keresztények és az „idősebb fivérek” között negyven éve rendszeres a párbeszéd. (…) Hangoztatta, hogy „az emberiségnek szüksége van (keresztények és zsidók) közös tanúságtételére az emberi méltóság és a béke védelmében”. (forrás: NOL)
„Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.„ (ApCsel 17:1)
Honnan vezethető le a zsidókkal szembeni gyűlölet? Van-e teológiai alapja a mai antiszemitizmusnak? Mit tanított, hogyan állt hozzá az Egyház, - és ez alatt most a hagyományaikat hangsúlyozó egyházakat értem - a zsidókhoz a történelem folyamán? Mire vonatkoznak, és pláne hogyan értékelhető a két utolsó pápa fenti, barátságos nyilatkozata?
Az ősegykeresztény gyülekezetekben már a Krisztus utáni első évszázadokban megjelentek a zsidók és nem zsidók közötti ellentétek. Az első században Pál apostol a leveleiben, különösen a Rómaiakhoz írt levelében részletesen tárgyalja a zsidók és „pogány” hívők egymáshoz való helyes viszonyát (amiről később lesz még szó). A szentpáli tanítással ellentétesen, a kereszténység államvallássá válásáig, a negyedik századra elterjedt, majd általánosan elfogadottá vált egy nézet, melyet helyettesítési elméletként nevezhetünk. Ezt a biblia egyfajta allegórikus (nem szó szerinti, hanem képletes) értelmezése támasztotta alá. Jusztinosz, Tertullianus, Origenész és Antiochia Szent Ignác, illetve később az Egyházi Tanítóhivatal, mint az írás egyedüli igaz ismerője által kiformált teológia lényege a következő lett:
A jeruzsálemi templom 70-ben történt lerombolása a bizonyíték a zsidók elvettetésére, és az igazi Izrael, a keresztény egyház lép az ószövetségi igéretek örököseinek a helyébe. Isten új népet választott helyettük, az egyházat, amit annak dicsőséges történelme is bizonyít. A zsidók nem értik az írást, nem fogják fel az értelmét. Az Ószövetséget nem lehet szó szerint értelmezni, a judaizmus meghalt. A zsidók felelősek Krisztus megfeszítéséért (megvetés tana). Ha Jézus a Messiás, akkor az a személy, akit a zsidók várnak, csakis az Antikrisztus lehet. Isten már sohesem állítja helyre Izraelt és a zsidóságot. A Krisztus-gyilkosság az univerzum Ura elleni merényletként tűnik fel, a császár pedig Krisztus földi helytartója. Az ökumenikus birodalom azonosul a milleniumi királysággal: minden nemzet összegyűlik Krisztus királyságában, kivéve a zsidókat, akik ellenséges nép, és akik számára nincs megváltás. A sátánt megkötözték (így nem tudja félrevezetni az egyházat), és Krisztus megvalósította uralmát a földön.
A 4. századtól az egyház nem csupán elismert vallás lett, hanem birtokába került a Birodalom végrehajtó hatalma. Aranyszájú Szent János Homiliák a zsidók ellen (387) c. művében azt állítja: megölték Krisztust, ezért Isten gyűlöli őket, és a keresztényeknek is azt kell vallani: gyűlölöm a zsidót. Nagy Szent Vazul szerint a zsidók távol állnak Istentől. Szent Jeromos a zsinagógát a sátán házának nevezte, és szajhához hasonlította. Szent Ambrus szerint a zsidók, mert nem vallják meg Krisztust, méltók a halálra. Nüsszai Szent Gergely a zsidókat az Úr gyilkosainak, próféták kivégzőinek tartotta. Szent Ágoston püspök a bibliai testvérellentétek példáit használta fel: az idősebb testvér mindig Izraelt, a fiatalabb az egyházat jelképezte (az idősebb Ézsau szolgált a fiatalabb Jákobnak, az idősebb Káin áldozata elutasíttatott, ezért megölte a fiatalabb Ábelt). A keresztény államról szóló doktrínája értelmében a zsidók mint a keresztények szolgái kötelesek adót fizetni és a számukra tilos hivatal vagy hatalom betöltése stb.
A helyettesítési elmélet allegórikus értelmezése alapot ad arra, hogy az egyház magát Izrael helyébe tegye, minden örökséget, áldást és ígéretet az egyházénak tekintsen, miközben Izraelnek nem tulajdonít jövőbeni szerepet. Az egyház és az állam fokozatos összefonódása biztosítotja ennek az ideológiának a megjelenését a törvényhozásban is. Az egyház politikai győzelme igazolta azt a teológiai állítást, hogy az egyház Isten egyedüli népe, tévedhetetlen és uralkodásra hivatott. A jelen kor - amely Krisztus első és második eljövetele között van - a millenium, a messiási ezer év, az egyház korszaka. Az egyháznak fel kell vérteznie magát a közeli nézetet képviselő csoporttal, a zsidósággal szemben. A judaizmus túlságosan közeli vallás, ezért a zsidó-kereszténységet célszerű minél hamarabb felszámolni az egyházban. A folytatás maga a történelem… Egyházi zsinatok és állami törvényhozás együttműködve fejlesztette tovább illetve alkalmazta a fenti, allegórikus írásmagyarázattal indokolt teológiát.
De valyon igazolja-e a helyettesítési elméletet a Biblia?
Isten kiválasztotta Izraelt, hogy az egyetlen létező Istent bemutassa és hirdesse a világ többi népének (Ézs 43:10-12). A kiválasztást négy, feltétel nélküli, azaz egyoldalú, tehát a másik fél cselekedeteitől független szövetséggel pecsételte meg. Izrael abban különbözik minden más néptől, hogy nem csak spirituális, hanem fizikai ígéreteket is kapott. Az első az ábrahámi szövetség (1Móz 12), mely Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottait, azaz Izraelt nagy és dicsőséges néppé teszi. A második szerint az Ígéret földjének majdani birtoklása, a szétszóratás és összegyűjtetés után (5Móz 29-30). A harmadik a dávidi szövetség, mely örökkévaló dinasztiát, trónt, királyságot és leszármazottat ígért. Ezek már Jézusban, illetve még a milleniumi királyságban fognak beteljesedni. És a negyedik Izrael teljes nemzeti rgenerációjának ígérete a megváltás által (Jer 31:31-34). A pogány egyház „csak” a negyedik szövetség spirituális ígéretéből, a megváltásból részesül.
Jézus nem eltörölte, hanem éppen megerősítette a teljes Ószövetséget (Mt 5:17-18), értelemszerűen ennek részeként az előbb említett négy, Izraellel köttetett feltétel nélküli szövetséget is. Pál apostola a Rómaiakhoz, az akkori világbirodalom fővárosában élő keresztényekhez írt levelében precízen elmagyarázza a következőket. Az izraeliták privilégiumai népként az istenfiúság, Isten látható dicsősége, a feltétel nélküli szövetségek, a mózesi törvény, a papi feladatok, a messiási ígéretek, a pátriárkák és a zsidó Messiás (9:4-5). A Messiás elutasítása a terv része volt, ami nem változtatja meg Isten beszédét (9:6). A hívők olyan csoportidentitást kapnak, ami a zsidókat irígységre készteti, féltékennyé teszi (10:19) Izrael elutasítottságának még a gondolatát is el kell vetni (11:1). A természet szerinti ágak a zsidókat, a vad olajfa ágai a pogányokat jelképezik. A pogányokat figyelmezteti, hogy ne legyenek kevélyek a zsidókkal szemben, mert oltványként a gyökér, a zsidó szövetségek áldásaiból részesülnek (11:17-18). Isten helyre fogja állítani Izraelt a pogányok megtérése után (11:25).
Most akkor kik Isten kiválasztott népe, és kik birtokolják a kiválasztott népnek adott ígéreteket? Miért nem prédikálnak a templomokban a próféciákról és az ígéretekről? Lehetséges-e, hogy a nagy és dicsőséges egyház két évezrede „lenyúlja” Izrael státusát, amikor az írás szó szerinti értelmezését elvetve teológiájában magát annak örökségébe helyezte? Lehetséges-e, hogy a Biblia alapján megkérdőjelezhetők a történelmi egyházak évezredes „szent” hagyományai?
Azóta persze sokat változott a zsidókhoz való hozzáállás. Ma az egyház hivatalos párbeszédet folytat, és barátságosan közeledik hozzájuk, mint azt a fent idézett nyilatkozatok is mutatják. Mégis, a történelmi egyház(-ak) önmeghatározása, illetve a szó szerinti írásmagyarázat (teológia) különbségeinek megértése után marad egy megválaszolandó személyes kérdés:
Milyen Istent tisztel és hirdet az egyház? Olyat, aki betartja a kiválasztottainak tett ígéreteit, vagy olyat, aki megszegi azokat?
(Megjegyzés: ez az írás kizárólag a keresztény teológia zsidókhoz való viszonyulásának kérdését vizsgálta, és szándékosan nem foglalkozott az antiszemitizmus lehetséges egyéb megközelítéseivel.)
A Krisztus helytartói című könyv szenvtelen őszinteséggel mutatja be a korai kereszténységből évszázadok alatt kiformálódó pápaság világhatalmi intézményét. Nehéz nem észrevenni a Vatikán másfél évezredes politikájának, nemzetek feletti egyeduralmi törekvéseinek a hasonlóságát az Európai Únió jelenkori céljaival. Módszereikben mindenképpen közös, hogy dogmatikus kijelentéseiket megkérdőjelezni, vagy szembe menni velük - szó szerint, vagy képletesen - egyenlő az öngyilkossággal. A pápák annak idején kiátkoztak az egyházból minden ellenük lázadó (függetlenségre törekvő) egyházi vagy világi személyt, uralkodót, és tartós megátalkodottságuk esetén a hozzájuk tartozó népeket, országokat is. Ami - a túlvilági üdvösség elvétele mellett - a törvényenkívüliséget is jelentette a számukra. Ezt hasonlítsuk össze azzal, hogy mit történt a Brüsszel szemében nemrég kegyvesztetté vált görög és az olasz miniszterelnökökkel és országukkal (ez)! Vagy emlékezzünk csak vissza, hogy milyen álságos módszerekkel lépett fel a „Trojka” (EU+IMF+ECB) a magyar kormány bankokkal és multikkal szemben tanúsított „unortodox” gazdaságpolitikájával szemben, gondolok itt a kötelezettség-szegési és a túlzottdeficit-eljárásokra! Ahogy a (nemzeti) szuverenitási törekvések régen a Vatikánnal, úgy ma Brüsszellel is érdekkonfliktusokat eredményeznek.
Az index egy „szájbarágó„-val járult hozzá a helyzet megértéséhez, azok számára, akik keveset tudnak a konfliktus előzményeiről és részleteiről. Ilyen célirányosan én is csak most olvastam ezekről:
Gáza területe 360 négyzetkilóméter, lakosainak száma 1,5 millió (összehasonlításul Budapest adatai: 525 km2 és 1,7 millió). A népsűrűség és a népesedés világviszonylatban is kiemelkedően magas. A Palesztin hatóság másik, Gázától területileg elválasztott része Ciszjordánia (West Bank), a kettő lakosainak száma együttesen 4 millió. Határait Izrael illetve Egyiptom ellenőrzi. A víz- és áramellátás, illetve a távközlési hálózat is Izrael kezében van. A területet folyamatos embargók és gazdasági blokádok sújtották az elmúlt években, a lakosság ki- és beutazását is tiltották vagy korlátozták. Magas a munkanélküliség, a lakosság több mint fele a szegénységi küszöb alatt él, nincs mindig víz, villany és élelmiszer. Az ország főként nemzetközi segélyekből tartja el magát. Gáza tulajdonképpen egy nagy szociális otthon, egy kőházakból álló menekülttábor, hiszen a más területekről elűzött palesztinok most itt élnek.
Izrael azért indított december 27-én támadást a Gázai övezet ellen, mert onnan évek óta rakétákat lőnek ki izraeli területre. (…) Izrael most véget akar vetni ezeknek a támadásoknak, ezért előbb légicsapásokat intézett a Gázai övezet ellen, majd bevetette szárazföldi erőit is. Az Izrael ellen 2008 decembere óta irányuló rakétatámadásokban egy katona és három civil halt meg, köztük egy ott élő beduin. A Gázai övezetben indított izraeli offenzíva alatt eddig közel 700-an haltak meg és legalább 2000-en sebesültek meg, de hivatalos adatok nem ismertek. A világ egyik legjobban felszerelt és legjobban kiképzett hadserege és légiereje áll szemben egy kézifegyverekkel, és kis hatótávolságú, pontatlan rakétákkal rendelkező terrorszervezettel, amelyet évek óta támogat Irán és Szíria.
A palesztinok nem szeretik a zsidőkat, mert Izrael állam 1948-as megalakulása óta több millió palesztinnak kellett elmenekülnie otthonából, akiket közvetlen vagy közvetett eszközökkel űztek el. A házaikba beköltöztek, vagy ha nem volt szükség rájuk, lerombolták az elhagyott falvakat. A zsidók nem szeretik a palesztinokat, mert a szélsőséges palesztin terrorszervezetek meg akarják semmisíteni Izraelt. Izraelnek alapvetően a Gázai övezetet irányító Hamász nevű terrorszervezettel van gondja. A mostani támadással is arra törekszik, hogy meggyengítse ezt a szervezetet.
A Hamász egy palesztin terrorszervezet, de politikai párt és segélyszervezet is. Azért lett népszerű, mert a menekülttáborokban szociális ellátást is nyújtott a szegényeknek, és kevésbé volt korrupt, mint a Palesztin Hatóságot addig irányító Fatah. 2006-ban a palesztin területeken tartott demokratikus választásokon ők kapták a legtöbb szavazatot, 44 százalékot. A Hamász minden izraeli civilt katonai célpontnak tekint.
A II. világháború és a holokauszt után a nyugati hatalmak és az ENSZ úgy döntött, megilleti a zsidóságot egy önálló állam Izrael és Palesztina kettéválasztásával. A baj csak az, hogy az itt élő arabok ebbe nem egyeztek bele. Izrael a neki kijelölt 1948-as határokat az 1967-es hatnapos háborúban kiterjesztette, és elfoglalta a Gázai övezetet. 1994-ben került ismét önálló palesztin közigazgatás alá Gáza, és 2005-ben az utolsó izraeli katona is kivonult innen. Gázában azt mondják, azért nem tudtak fejlődni, mert Izrael folyamatos embargókat alkalmazott, és a határzárak miatt lehetetlenné vált a munkaerő-áramlás. Van persze olyan vélemény is, hogy a mindent átható palesztin korrupció miatt nem tudott fejlődni Gáza.
A Vatikán igazságügy-minisztere egy interjúban azt mondta, hogy a Gázai övezet egy nagy koncentrációs táborra emlékeztet. Renato Martino bíboros szerint a világ nem nézheti tétlenül a közel-keleti történéseket, hiszen az izraeliek és a palesztinok egyazon föld gyermekei. Az izraeli külügyminisztérium szóvivője, Jigal Palmor az AFP hírügynökségnek úgy reagált: a bíboros kijelentése Hamász-propagandán alapszik, nem veszi figyelembe a palesztin szervezet által elkövetett bűnöket, és nem visz közelebb az igazsághoz vagy a békéhez sem.
Pásztor Tibor magyar, zsidó származású politikus, magyar és izraeli kettős állampolgár, a térség és a kérdés ismerője ezeket írja blogján:
Elfogulatlansággal igazán nem vagyok vádolható a Gázai konfliktus ügyében. Izraeli két évem első pár hónapját Sderotban (שדרות) töltöttem, ott jártam ulpanra. Nir Am kibucban él ismerősöm, mindez pár kilométerre van csak Gáza határától. Ashkelonba is sokat jártam. Most Sderotban és Ashkelonban bombák hullanak.Gáza Izraelnek nem különösen fontos. Nem stratégiai hadászati szempontból, nincs számottevő víz, nincsenek szakrálisan fontos területek, szinte hermetikusan el van zárva Izraeltől. Ha a Hamasz nem lövöldöz onnét kifelé, Izrael nem támadna. Nyilván nem ingyen osztogatnak olyan rakétákat, amiket 40km-re lehet lőni. Valamiért azt gondolom, hogy azt a pénzt Gázán belül is lehetne értelmesen fölhasználni. A nyomor óriási, a terület kicsi és zsúfolt. Gyakorlatilag nem lehet a civil lakosságot elválasztani a katonai célpontoktól. Tűrni viszont nem lehet tétlenül, hogy a Hamasz átlövöldözzön a határon. Nem látom, hogy ennek a konfliktusnak békés úton, tárgyalásokkal lehetne feloldása. Izrael megvédi magát, a Hamasz még Irán pénzével megtámogatva sem fog tudni ellenállni. Remélem, hamarosan megint nyugodtan lehet Sderotban aludni.
Igazuk van az izraeli zsidóknak, akik szeretnének bombáktól mentesen nyugodtan aludni. De azt hiszem, nagyon is igazuk van azoknak a palesztinoknak is, akik emberhez méltó életet szeretnének élni, erre viszont évtizedek óta nincsen lehetőségük. A Vatikán fent említett bíborosának nyilatkozatától függetlenül nekem is valami olyasmi motoszkál a fejemben pár napja, hogy a zsidók hatalmat gyakorló és hangadó része mintha elfelejtkezett volna a hitleri holokausztról, vagy inkább a maguk esetében nem vennék észre a hasonlóságokat.
Nyilvánvalónak tartom, hogy a megoldás kulcsa sokkal inkább a politikai, gazdasági és katonai hatalmat birtokló Izrael kezében van, mintsem a beszorított palesztinokéban. Rövid távon gondolkodva lehet érvelni amellett, hogy Izrael a palesztin lakosságot sem kímélő, katonai módszerekkel próbálja meg megsemmisíteni azt a terrorszervezetet (a Hamaszt), amely miatt a határmenti területeiken bármikor bombák hullhatnak az égből. De hosszú távon aligha magyarázható az elnyomó és agresszív magatartása, mely emberek millióit a saját földjükön generációkon át giga-gettókba zár és nyomorra ítél. Véleményem szerint Izrael palesztinokkal kapcsolatos politikája ma, illetve évtizedek óta elhibázott és bűnös. Még akkor is, ha ebben tettestársai a fejlett világ és az ENSZ. Illetve akkor is, ha a radikális palesztinok reakciói sem igazolhatóak, éppen ellenkezőleg.
Ortodox zsidó férfiak a Gázai övezet határán.
Afterpost: Tízezrek tüntettek az izraeli hadjárat ellen Európában
Érdekes Interjú Shiri Zsuzsa jeruzsálemi tudósítóval
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali