Ma van a megnyitója a felcsúti Pancho Arénénak. Az alábbi írást azoknak ajánlom, akiknek bár (esetleg) voltak fenntartásaik a kormánypártok tevékenységével kapcsolatban, mégis a rájuk szavaztak, a miniszterelnök személye miatt. Az idézett szöveg stílusa nem teljesen az én ízlésem (itt-ott meg is nyirbáltam), a tartalom azonban figyelemre méltó:
„(…) A Parlament 2011. június 27-én módosította a sporttörvényt, valamint a Társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvényt. Ez lehetővé tette az öt látványcsapat-sportág (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong) támogatását a társasági adó legfeljebb 70%-áig. A törvénytelenség akkor kezdődött, amikor a támogatható szervezetek között megjelent a Puskás Akadémiát támogató Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, amelynek alapítója a miniszterelnök, aki ténylegesen egyedül dönthet a támogatóknak adható különféle állami kedvezményekről. (…)
Akinek kétségei lennének, hogy ez a „jogszabály” minek érdekében jött létre, és milyen korrupciós ügyletet takar, az rátekinthet az atlatszo.hu 2012. október 8-i cikkének „egyes focicsapatoknak jutó tao-támogatások” című táblázatára, amelyben az látható, hogy „Felcsúthoz képest elenyésző az egyes élvonalbeli labdarúgó-csapatokhoz beérkezett pénzek nagysága„. Azt gondolná egy idegen, hogy a Felcsút csapata BL-győztes, és a brazilokat is verte a szuperkupában. De nem.
Felcsút már 2012-ben (egy évvel az erre a célra létrehozott törvénymódosítás után) 2,8 milliárd forint tao-támogatást (értsd: vesztegetési pénzt) kapott. Az atlatszó.hu pedig megjegyzi, hogy a felcsúti Pancho Stadion építésének hátterét ez az „adókedvezmény” adja.
A vesztegetési ügyben két logikai csavar található: az egyik az, hogy az állam adókedvezményben csak olyan támogatásokat részesíthet, amelyek állami támogatásokat váltanak ki. Ez az elv hasonlatos az egyházaknak felajánlható 1 százalékhoz. Az adózó meghatározhatja, hogy adójának egy részét mire költse az állam. Ebben az esetben azonban nem állami támogatásokat váltanak ki. A Felcsút nem kapna 3 milliárd állami támogatást stadionépítésre. Ez egy csalárd ügylet.
A Pancho Stadion nem állami tulajdon, hanem magánstadion, egy alapítvány tulajdona, méghozzá a miniszterelnök alapítványának tulajdona, amelyet a strómanja vezet. Az alapítványnak fizetett adóforintok kikerülnek az állami vagyon köréből, és azzal már Orbán Viktor magánszemély gazdálkodik a kuratóriumba ültetett strómanjain keresztül. Miután az alapítvány ebből a pénzből saját kuratóriuma elnökének, Mészáros Lőrincnek a cégét bízta meg a stadionépítéssel (nyilván, hiszen nagy gyakorlata van benne), kimutatható, hogy az állami pénz magánzsebekbe vándorolt. (…)
A másik logikai csavar az, hogy a látszat szerint a tao-támogatók az adó révén részesülnek kedvezményben, ha támogatják a miniszterelnök alapítványát. De ez nem így van, az igazi haszon nem az adókedvezmény, hanem az Orbán által jutattott egyéb állami kedvezmények. Ha megnézzük, hogy például a Suzuki milyen kedvezményekben részesül, ez azonnal láthatóvá lesz.
Hogy mást ne mondjunk, 2012-ben „Orbán Viktor bejelentette, hogy megépítik a Suzuki-gyárnak otthont adó Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakaszt”, továbbá „a tervezetthez képest nagyobb lesz a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-híd kapacitása annak érdekében, hogy a Suzuki teherszállítmányai is áthaladhassanak rajta”. Máshol ez a költség az autógyárakat terheli. Már megérte támogatni Orbán magánalapítványát.
Ugyancsak stratégiai partnerséget kötött az Orbán-kormány a felcsúti alapítvány másik nagy támogatójával, a Coca Colával: „a stratégiai megállapodás célja a Coca-Cola Magyarország hosszú távú magyarországi jelenlétének biztosítása a kölcsönös bizalom és kiszámíthatóság jegyében, a hazai termelés bővítésének elősegítése, valamint a nagyvállalat aktív szerepvállalásának megerősítése a versenyképesség növelését célzó kormányzati gazdaságpolitika megvalósításában”. Akinek van füle a hallásra hallja. A hír24 cikke szerint „a kormány ezen felül vállalta, hogy a cég uniós és állami támogatást is kap majd”.
Folytathatnánk a sort, és egyenként kimutatható lenne, hogy a tao-támogatások gyakorlatilag vesztegetési pénzek, amelyeket Orbán miniszterelnöknek fizetnek a nagy cégek. Ha nem így lenne, azonnal ki kellene rúgni a vezetőiket, hiszen a Coca Cola vagy a Suzuki a felcsúti futballcsapat 100 fő átlagos nézőszáma előtti hirdetéssel nem sok kólát vagy Suzuki gépkocsit adna el.
Hogy érzékeltessük, nem babra megy a játék, jelezzük, hogy például az Orbán által átadott új gépsorral a Coca Cola megduplázhatja 2011. évi nyolcmilliárdos forgalmát, csak az export tekintetében. Arról nem beszélve, hogy a „chips-adó” energiaitalokat érintő részében úgy módosították a koffeintartalmat, hogy azzal a belső piacot kvázi átadták a Coca Colának.
A hvg.hu cikke szerint ennek következménye az, hogy a „nemzeti” kormány intézkedése miatt „gyakorlatilag elvéreznek az energiaital piacot vezető magyar cégek”, az energiaitalok ellen vívott háború nyertese a rendkívül egészséges italokat gyártó Coca Cola lehet.
Hát így épült ez a magánstadion. Jogászok dolga eldönteni, hogy ez közönséges korrupció, a legdurvább vesztegetés, vagy befolyással való üzérkedés.
Miután a borsonline beszámolója szerint a Menedzsment Fórum néhány hete arról írt, hogy a felcsúti akadémia alapítványa 6.8 milliárd forint tao-pénzt kapott, ez nagyértékre elkövetett vesztegetésnek számít, az elkövetés pedig bűnszervezetben történt. Orbán magánstadionjába ennyi vesztegetési pénzt fizettek be a különböző cégek, amelynek a kára kettős: ennyivel kevesebb pénz futott be a költségvetésbe, és a cserébe adott kedvezmények a köz vagyonát terhelték.
Esztergom összekötése az M1-es autópályával a Suzuki gyár érdeke, ebből Suzuki úrnak lesz sokmilliárdos bevétele. De a költségét a magyar adófizetők viselik. Viszont felépült Orbán Viktor kertjében a magánstadionja. Az nem elég magyarázat, hogy Suzuki munkahelyeket ad, mert arra megkapta a telket és más kedvezményeket. Ez már az ő profitját érintő beruházás. (…)
Egy ilyen eljárásban a vesztegetési pénzeket Orbán futballalapítványába befizető cégeknek igazolniuk kellene, milyen üzleti érdeket láttak abban, hogy százmilliókat a felcsúti futball fellendítésére költöttek, és nem a Fradit, vagy más futballakadémiát támogattak, amelyek vezetői nem rendelkeznek kormányzati döntésekre és milliárdos üzletekre vonatkozó befolyással. (…)
Szép dolog a futball szeretete, de szeresse Orbán a focit a saját milliárdjaiból, ne az adófizetők pénzéből, mondhatná a nép. Idézzük ehhez a dúsgazdag felcsúti alapítvány alapítójának köszöntő mondatait, amelyekből világosan kihámozható a csalás és a lopás. Azt írta Orbán: „csak így támasztható fel a magyar futball: ha helyben, alulról építkezve megteszünk mindent az új futballgenerációk igényes, magas szintű neveléséért.”
Csakhogy Felcsúton semmi nem épült alulról, hanem mindent mesterségesen felülről hoztak létre. Felcsút alulról építkezve a maga erejéből nagyjából addig jutott volna, mint az összes többi magyar falu. De ha Orbán ugyanezt megteszi a saját faluján kívül legalább még egy faluval, szavunk sincsen. (…)
Összefoglalva: annak a pénznek, amelyből a Pancho Stadion épült, a helye az állami költségvetésben lenne. Be kellett volna fizetni adóban. Erre mondja büszkén a mi bölcs vezérünk, hogy a stadionja magáncégek adományaiból, nem közpénzből épült. Annyi a különbség, hogy nem az adóbefizetés után vették ki a milliárdokat, hanem előtte (vagy inkább helyette - a szerk).
Akik fizettek, meggondolták, mire fizetnek: a stadion gazdája a miniszterelnök, aki állami projektek fölött rendelkezik. A leírható támogatás gyakorlatilag vesztegetési pénznek tekinthető. A bűncselekmény elkövetésének alakzata könnyen felismerhető, kimutatható a befizetés és az érte adott kedvezmény. Semmi más indoka nem lehet annak, hogy világcégek hatalmas pénzekkel támogassanak olyan falusi stadionépítést, ahol a falu kétszer beleférne a stadionba. (…)”
Részletek átvéve az Amerikai Népszavától
0 Responses to “Hajrá Felcsút!?”
Leave a Reply