Tag Archive for 'ingatlanlufi'

Eszközkezelő?

Megy a dilemmázás a devizahitelesek megmentéséről. A mindenkori hatalom számára politikailag, rövid távon vállalhatatlannak tűnik a tömeges bedőlésük, de látjuk a megmentésükkel szemben álló érveket is. Az én véleményem radikális: meg kell szüntetni a moratóriumokat, és állami mentőcsomag nélkül meg kell történjen, aminek meg kell történnie. Azaz, ha nem tudják / nem akarják kezelni a helyzetet, nem szabad őket közpénzből mentegetni. Igen, ez akár kilakoltatásokat, árvezezéseket és sok szenvedést jelent. Miért mondom ezt?

1, Vállalhatatlan, hogy közpénzből finanszírozzák magánérdekből vállalt ingatlanbefektetések veszteségeit. Ezzel gyakorlatilag a magukat túlvállalókat, a felelőtleneket, a nemfizetőket támogatnánk a felelősen gondolkodókkal, a kötelezettségeiket teljesítőkkel szemben.

2, Egészen biztosan további komoly értékvesztéseket fognak realizálni az ingatlantulajdonosok az ingatlanjaikon, ha nem végzik el a lehető leghamarabb az energiaárak miatt szükséges korszerűsítéseket. Márpedig a köztulajdonban lévő bérleményt a bérlő érthető okokból nem korszerűsíti, hanem lelakja, majd továbbáll. Ezt a jövőbeni veszteséget szintén nem vállalhatja át az állam, azaz az adófizetők.

3, A devizahitelesek problémája része annak az ingatlanlufinak hívott valaminek, ami az elmúlt évtizedek során keletkezett, és okozta a 2007-ben kezdődött világválságot. Ez az ingatlanbuborék még szünt meg, a piac által diktált mélységben kell kipukkadnia. Aminek a halogatása csak növeli azt a kínt, amivel ez járni fog.

A válság még csak most kezd az emberek húsába vágni. Az állam szűkös lehetőségeit csak a „jövőbe” szabad befektetni. A jelenlegi ingatlanállományhoz tartozó tulajdonosi struktúra a fenntarthatatlan „múlt”. Mindenkinek, aki nem bírja fenntartani, kisebb (a jelenlegihez képest kétharmada-fele méretű) ingatlanba kell költöznie, kifizetve a tartozásait. És a fennmaradó értékkülönbözetet a közműköltségek radikális csökkentését célzó beruházásokra kell fordítania. A döntés ma talán nehezebb, később viszont még drágább lesz!

Két cikk a Napi Gazdaságból, az első kicsit őszintébb, a második meg nem az.

Le kell-e égjen az erdőnk?

Tegnap egy banki felsővezető tartott egy beszélgetéssel kibővített előadást a gazdasági világválságról, kisebb műkedvelő közönség előtt, Pomázon. Érdekes, hogy mennyire különbözött az ő „szakmai” és a mi „laikus” megközelítésünk, miközben különösebb vita nélkül egyetértünk egymással a végkövetkeztetéseinkben.

A szakma ugyanis meg van győződve arról, hogy a mostani - egyébként ciklikusan ismétlődő - válságot szükségszerűen követi annak vége és a fellendülés. A kérdés csak az, hogy mikor; egy, két vagy esetleg három évnek kell eltelnie addig. Amit egyszerűen ki kell bírni, hiszti nélkül. A kormányok az 1929-30-as, több szempontól hasonló világválsághoz képest most azonnal és igen hatékonyan beavatkoztak a folyamatokba, ami optimizmusra ad okot. A fejlődésnek még rengeteg erőforrása és piaca van a világ nagyobbik, elmaradottabb és dinamikusan fejlődő részén, így pl. Ázsiában. Akik egyébként már régóta finanszírozzák a fejlett nyugat, így különösen az USA készpénzigényét. A problémák okozója valójában nem is a virtuális vagyonvesztés, hanem a bizalmi válság, ami ma már pszichológiai okok mentén alakul és eltúlzottá vált.

A laikus kérdései kicsit máshogyan hangzanak: miért is jött ez a válság? Miért pukkant ki az ingatlanlufi Amerikában? Ha a gazdasági törvényszerűségek miatt, akkor hihetjük-e azt, hogy általánosságban jó irányba megyünk? Elbírja-e, ha a fejlődésbe bevonni kívánt elmaradottabb világ elkezd úgy fogyasztani, mint mi? A hagyományos energiák kitermelése túljutott a csúcson, a globális felmelegedés jelei eltagadhatatlanok, és a világ állandóan szaporodó népessége már ma meghaladja a Föld eltartó képességét. Ha ezek így igazak, akkor az kell-e legyen a hosszútávú célunk, hogy fenntartsuk, folytassuk a fejlődésünk jelenlegi irányát és lendületét?

A szakember és a laikus megközelítése abban tér el egymásétól, hogy milyen időtávon értelmezik a kérdést. A politikusok a kormányzati ciklusok hossza által determinált érdekeiket követik, a gazdálkodó szervezetek pl. a tőzsdén még sokkal rövidebb idő, akár hetek-hónapok alatt elért eredményeik alapján mérettetnek meg. Számukra mindennél előbbre való a saját hatalmuk illetve a növekedésük fenntartása, sőt fokozása - BÁRMI ÁRON! Létezhet-e olyan választási vagy kormányprogram, mely a túlzott fogyasztásunk csökkentését irányozná elő, a valós szükségleteik felé? Vagy egy vállalat a társadalmi felelősség mentén elhagyná-e az eladható, de igazából káros vagy „felesleges” termékek reklámozását, csökkentve ezzel versenyképességét? Esetleg egy bank felhagyna-e a lakosság számára a sok esetben káros fogyasztási hitelek nyújtásával? Aligha.

Azt hiszem, hogy szinte lehetetlenség a fejlődésünk irányának megfordítása, de még annak érdemi korrigálása is. A társadalmak döntő része, a vezetők és a vezetettek is teljesen öntudatlanul engedelmeskednek a legelemibb ösztöneiknek. A társadalmi folyamatokat a gazdaság és a politikai hatalom is nyilván rájuk optomalizálja. Nem lehet az általánosan érvényes szabályoktól eltérni, mert az azonnali kudarchoz vezetne; politikai párt esetében a demokratikus választások elvesztéséhez, cég vagy bank esetében a menedzsment tulajdonosok általi, azonnali kirúgásához. Ilyen kilátások mellett marad a természet alaptörvénye, melyet a tegnapi előadónk úgy fogalmazott meg, hogy 2-300 évente minden erdő teljesen leég.