Egyre nagyobb bajban vannak a devizahitelesek a svájci frank sosem látott erősödése miatt. Hogyan is történt annak idején a hitelfelvétel? Körülbelül így: „A frankhitelt ajánlanám önnek, ez most a legnépszerűbb. A törlesztőrészlet emelkedhet ugyan, de ahhoz, hogy jelentősen megugorjon, százkilencvenes svájci frank kellene, ami csak akkor következne be, ha az ország fizetésképtelenné válna.”
Jaksity György: „De aki devizahitelt igényelt, az devizaspekulációba kezdett: felvett egy forinthitelt, és mellette beshortolta a svájci frankot. Ez a lehető legfelelőtlenebb devizaspekuláció!” Éppen ezért nem pártolja a bajba jutott devizahitelesek megmentését. Szerinte 250-300 forint is lehet a frank árfolyama.
Csányi Sándor: „A bankok számára sértő, amikor a devizahiteleseket védik, mert nem a bankok okozták a bajt, talán annyival, hogy egyáltalán van Magyarországon devizahitel” – mondta az OTP első embere. (…) A fő probléma a forint gyenge árfolyama. Ez pedig az elmúlt nyolc év, elsősorban a Gyurcsány-kormány költségvetési politikája által generált jelentős költségvetési deficitre vezethető vissza, ami aláásta a forint megbízhatóságát, és emiatt gyengült a magyar fizetőeszköz. „A bajt tehát nem mi, bankok okoztuk, hanem az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikája.” (…) Már akkor sem örült a bankadónak, amikor bejelentette azt a kormány, mert igazságtalannak tartja csak egy szektort ezzel terhelni, miközben vannak más, jobb jövedelmezőségű szektorok is.
Annak idején még nem voltak bankok, az emberek abból gazdálkodtak, amit előtte megtermeltek. A hitelezés is csak a valós értékekből történt, ha egyáltalán. Aztán minden megváltozott: lettek bankok, átlényegültek a fizetőeszközök, és a kreatív hitelezési gyakorlatokat legalizálták. Ezzel megkezdődött az a világszintű piramisjáték, ami ide vezetett. Bár biztosan nem használt nekünk, de ezért szerintem nem a Gyurcsány-kormány költségvetési politikája a felelős. De még csak nem is önmagában a Chf, mint menekülő-valuta pillanatnyi árfolyama. A nagy sztorit elmondja A Pénz mit Adósság című kisfilm, ajánlom minden érdeklődőnek!
Vannak, akik felvették a hiteleket, és vannak, akik nem. Hogy meg kell-e, meg lehet-e menteni a devizahiteleseket, ki-ki mondja meg maga!
Afterpost: hahaha, és amikor majd felébrednek, bilibe lóg a kezük… De hallottam egy jobb javaslatot is: az állam vállalja át a devizahiteleket, és jelentse be a bankoknak, hogy nem fizet - ennyi!
Afterpost 2: a devizahitelesek számára közeledik a kijózanodás…
Afterpost 3: a CHF EURO-val szembeni erősödésével a frankhitelesek számára durva idők jöhetnek…
Afterpost 4: Tökéletes leírása a „róka fogta csuka” helyzetnek Devizahitelesek kétségbeejtő helyzetben… (HVG)
Afterpost 5: érdemi előrelépésről továbbra sincs szó
Afterpost 6: FKOTSzSz: a banké nem lesz, az biztos!!!
Afterpost 7: fejétől bűzlik a hal - az országgyűlési képviselők is el vannak adósodva!
Afterpost 8: kiszivárgott hírek az eszközkezelőről
Afterpost 9: végre egy korrekt cikk a Napi Gazdaságban
A bankhitelt leginkább egy műtéthez (betegséghez) tudom hasonlítani, ahol az orvos célja egyértelműen a szike (vagy a gyógyszergyár esetén az eladott gyógyszer), és senki nem figyelmezteti a pácienst, hogy mik a kockázatok, mennyire felkészült az orvos ha komplikáció van, stb, stb.
Hiányzik a pénzügyi kultúra! Hitelt felvétele előtt továbbképzés kellene, de legalább is Robert T. Kiyosakit mindeképpen olvasni kellene (kellett volna)…
Jaksity György szólhatott volna korábban is, Csányi Sándornak részben ugyan, de igaza van. (hozzáteszem senki nem tudja átváltani egyszerűen a hitelét forintra, ami nem a politika hibája) ez egy valóságos piramisjáték, Zoli, ebben tökéletesen egyetértünk!