„Mert a túlárazás kérdése az csak az önök narrációja szerint jelent lopást. A túlárazás az egy olyan gazdasági kényszer volt Magyarországon és az összes kohéziós tagállamban, ami abból fakadt, hogy ezek az államok, akik 2004 után csatlakoztak az Únióhoz, tőkeszegények voltak, annak köszönhetően, hogy a válság ezeket a vállalkozásokat lenullázta, ezeknek a vállalkozásoknak a tagországaiban a banki hitelezést nem indította be, egy olyan kényszerhelyzetet teremtett, ahol a vállalkozói önerőt pótolták azokból a pénzekből, amit támogatásként egészítettek ki a magyar vállalkozások.” - Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség államtitkára, miniszterhelyettes 2016. május 2-án a Parlamentben a 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó úniós források felhasználásáról szóló politikai vita zárszavában - ezzel a videóval védekezhetek-e majd én is a bíróság előtt?
Archive for the 'pénzvilág' Category
Az elmúlt évtizedekben a görög vezetők és az elit felelőtlenségeinek sorozata matt az ország minden határon túl eladósodott. 2015 év elején új Sziriza-kormány alakult, akik szabadságharcot hirdettek a hitelezőik szorítása ellen. A próbálkozások kezdeti lendülete később bizonytalankodásba ment át, majd a hitelezők előtti, teljes kapitálációhoz vezetett. De mi is folyik itt igazából?
A kőkemény feltételek mögött egészen biztosan van egy politikai szándék is: az európai kormányok meg akarják mutatni a világnak és saját választóiknak is, hogy nem lehet kitáncolni a korábban rögzített feltételekből. Ha a Sziriza átvitte volna eredeti ígéretét, akkor
- minden eddigi megszorítást végigvivő európai kormány impotens sanyargató baromnak tűnne választói előtt, és a minden szigorú szabályt felmondni akaró euroszkeptikusok nyernek legközelebb,
- az eddigi görög mentőcsomagokra garanciát vállaló európai kormányok elbuknák a pénzüket, ha az új görög mentőcsomag nem jönne össze, hiszen Görögország azonnal fizetésképtelenné válna,
- az egész eurózóna veszélybe kerülne, mert senki se bízna többet működőképességében.
Ezért politikailag eleve lehetetlen vállalkozás volt a Sziriza harcos ellenállása. Senkinek sem volt érdeke az EU-ban, hogy a görögök könnyebb helyzetbe kerüljenek, és közben ne ígérjenek együttműködést. A görög kormány egyetlen okból megy alá mégis ezeknek a feltételeknek: Rájöttek, hogy nem tudják megoldani a kilépést az eurózónából, nem tudnak saját pénzre átállni, mert abból még több gondjuk lenne, mint a totális nemzetközi ellenőrzésből. (Forrás: 444.hu)
Valóban, Görögországban egyrészt példát statuálnak, másrészt egy globális kísérletet folytatnak a nemzetközi hitelezők. A példa azt mutatja meg minden adós államnak, hogy lehetetlen kiugrani a hitelekből, azonban benne maradni - legalábbis egy darabig biztosan - elviselhető. A helyzet azonban nyilvánvalóan nem fenntartható, és Görögország eladósodottsága tovább fog nőni, újabb és újabb válságok fogják követni egymást. A nyílt gazdasági összeomlás csak idő kérdése, és ekkor olyan dolgok fognak következni, amelyekre még nem volt példa
Mivel Görögország az eurozóna része, így egyebek mellett érvényes rá az ESM, azaz az Európai Stabilitási Mechanizmus elnevezésű nemzetközi szerződés. Amely szerint a többi eurózóna tagállamnak összeomlás esetén náhány napon belül pénzügyi segítséget kell nyújtaniuk a bajba jutott tagország felé. Ez a problémát nem fogja megoldani, azonban mint egy vírust, gyorsan szét fogja terjeszteni a többiekre is. A gazdaságilag bedőlő ország(ok) nemzeti vagyona szépen elindul a hitelezők felé, melyhez pedig az egyes államokban régen ratifikált IMF-törvények nyújtanak majd megfelelő jogi környezetet.
Mindez ellen egyébként, elvileg lehetne védekezni, de a helyzet olyan, mint a vödörben tárolt rákoké: a menekülőket nem hagyják kimászni a többiek, ezáltal egyik sem menekülhet. Ha meg is választanak egy a rendszeren kívülről jövő kormányt, amelyik tényleg belefogna a szabadságharcba, a saját választóik buktatják meg őket a leghamarabb, ugyanis nem vállalják már az ezzel járó feszültséget sem, nemhogy a kézzelfogható kellemetlenségeket.
Régi mondás, nem én fogalmaztam meg először, de nagy igazságnak tartom: a modern ember (értsd: a társadalom) a kívülről nyújtott biztonságért és kényelemért bármit hajlandó feladni: a szabadságát is felcseréli annak a látszatára. Csak idő kérdése, hogy a globális rendszer mikor falja fel önmagát, illetve fordul át egy új korszakába. Egy új világrendbe, ami nem lesz jobb, hanem rosszabb lesz. Azt hiszem, a dolgoknak menthetetlenül így kell lefelé menniük, és ezen senki emberfia nem váltpztathat. Egészen addig, amíg Valaki be nem avatkozik olyan erővel, amihez foghatót sosem látott még működésben a világ 
Nem (csak) az EU-s pénzekből támogatott agrárcégek aktuális toplistája miatt, hanem elvi okokból tartom abszolut hibásnak az úniós támogatási rendszert. Enne okai: 1) nem a helyi piac, hanem a központi támogató prioritásai irányítják a fejlesztési irányokat és projekteket 2) elszakadnak a gazdaságossági számítások a realitástól és eltunyulnak a támogatottak 3) a prioritások megváltoztatása miatt a korábbi támogatásokkal létrehozott, életképtelenné váló projektek kárba vésznek 4) a toplistából is látszik, hogy a nagyok úgyis lenyúlják a támogatások nagy részét és még nagyobbak lesznek, a kicsik meg még kisebbek és bérmunkára kényszerülnek - a nagyoknál 5) a nagyok az eredményt végül szépen kiviszik off-shore vállalataik révén az országból.
Az EU-s támogatásokat általános adó-és járulékcsökkentésre kellene fordítani, és a jelenlegi helyzetben a legkisebbeket kellene leginkább, a legnagyobbakat pedig legkevésbé támogatni. A támogatási rendszer prioritásainak átállása rövid megrázkódtatást okozna a rendszerben, utána azonban elindulhatna egy organikus szerkezet-átalakulás, és egy diverzifikált fejlődési folyamat a gazdaságban. Persze ez a nemzetközi integrációs folyamatoknak (globalizáció) és az azt kiszolgáló helyi elitnek sem kedvezne, így az esélye nem nagy.
A jogszabályok szerint a Quaestor csalásai miatt elszenvedett károk után a Befektető Védelmi Alap és az e célból létrehozott Questor Alap kártalanítja a befektetőket. Ezeket az alapokat a BEVA-tag bankok kötelesek lesznek finanszírozni. A bankok a befizetéseiket majd leírhatják az adójukból. Az adót az adőfizetők fizetik, akik a befizetéseiket a munkavégzésükkel teremtik elő. Rendben van ez így?
Forrás: Így varrják a bankok és az adófizetők nyakába Quaestor bűneit
Argentína adócsalással vádolja a világ első számú háztartási termékgyártóját, a Procter & Gamble-t, ezért november 2-án a dél-amerikai ország adóhatósága, az AFIP bevonta a cég működési engedélyét.
Az Argentína elnöki honlapján (www.prensa.argentina.ar) közölt vádak szerint a cég 138 millió dollárral túlszámlázta az importárakat, hogy az adózást elkerülve pénzszivattyút indíthasson kifelé az országból. „A P&G pénzt szivattyúzott külföldre és a befolyó jövedelmét elrejtette az Argentinának való adózás helyett” - írta a dokumentum. „Véget kell vetnünk ezeknek a trükköknek, amiket a nemzetközi cégek használnak” - adta hozzá a nyilatkozat. A Procter & Gamble 1991 óta működik Argentinában három gyárral és két elosztóközponttal. (Forrás: Greenr.blog)
Ezt a tényt, márint a multinacionális vállalatok nemzetközi pénzszivattyúzásának pofonegyszerű működési elvét minden gondolkodó, a gazdaság működéséhez egy icipicit is konyító ember pontosan érti és tudja. Mégis, még a legradikálisabban nemzetinek mondott pártok képviselői sem tesznek róla említést. Nem beszélve a hatalmon lévőkről, akik nem foglalkoznak azzal, hogy ezek a gigavállalatok mennyire átláthatatlanul végzik tevékenyégüket, azaz a nyereség adóparadicsomokban való elrejtését. Ellenben a beruházásaikat támogatják, sőt adókedvezményekkel versenyeznek értük!
A rendszer működtetésének egyetlen és utolsó akadályai a nemzeti határokon szedett vámok és a nemzeti adók, melyeket a Európai Únió, az Amerikai Egyesült Államok (hamarosan egyesülő) szabadkereskedelmi övezetével iktatnak ki. A nemzetközi gazdasági integráció nem újkeletű dolog, Magyarország számára azzal kezdődött, rögtön a honfoglalás után, hogy I. István Király koronát kért és kapott a római pápától. Így ezer esztendeje a nyugati „klubba” nyertünk felvételt. A nemzetközi integráció káros következményeit kicsiben jól bemutatja az Alföld mezőgazdaságának és földrajzának átalakulása az elmúlt évszázadok során.
„A világ legelismertebb offshore-ral foglalkozó civil szervezete, a Tax Justice Network(~Adóigazságossági Hálozat) 2012-ben tette közzé legújabb jelentését Estimating the Price of Offshore (~Az offshore becsült ára) címen. (A szervezet vezetője, John Christensen maga is kiugrott offshore bankár, a jelentés késztője, James S. Henry pedig a McKinsey konzulting cég volt fő közgazdásza, offshore specialista.) A jelentés szerint Magyarország benne van az offshore által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő ország között. Sőt, 242 milliárd dolláros veszteségével megelőzi a nálánál sokkal nagyobb, és korruptabb hírben álló Lengyelországot, Ukrajnát és Kazahsztánt is! Az 1980-as évek óta Magyarországról kiáramlott összeg nyers számítások szerint a magyar államadósság két és félszeresét teszi ki! Ha igaz, amit a civil szervezet állít, akkor ez bombasztikus hír. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt harminc év megszorításainak többsége értelmetlen volt. Ezen felül pedig örökre érvényét vesztik azok a kijelentések, amelyek szerint a magyar állam túl nagy lenne, a jóléti juttatások pedig koraszülöttek.” (Forrás: Pogiblog)
Ajánlott irodalom: Szelídvízország
Felcsuti Péter legutóbbi blogbejegyzésében így látja a periféria-országok és az EU viszonyát:
„Sokak számára ugyanis az unió egyszerűen fejőstehén, amelyet fejni kell, cserébe elviselni a brüsszeli bürokraták akadékoskodását. Mások számára az unió alkalmat ad a lusta és felelőtlen országoknak, hogy a szorgalmas és fegyelmezett országok adófizetőin élősködjenek.” (Az Európai Egyesült Államok felé…)
Azt hiszem, Felcsutinak egyfelől talán igaza lehet. Az emberek (=egyszerű választók) az EU-hoz való csatlakozást egyfajta „mennyei áldásként” értékelték, és ezért a csatlakozási folyamatok során az európai integrációba csomagolva bármit el lehetett adni nekik. Szavazás előtt nem jártak utána a valóságnak.
Az európai folyamat ma már nem választható szét az adósságválságtól. (Kérdés, hogy valaha szétválasztható volt-e?) Ha efelől bárkinek kételyei lettek volna, elég csak rácsodálkozni, mennyire összehangoltan lép fel az IMF, az EU és az EKB pénzügyi és politikai kérdésekben. Erről a két jelenségről Felcsuti a következőket írja:
Ezekben az időkben sokan hivatkoznak Alexander Hamiltonra, az Egyesült Államok első pénzügyminiszterére, az egyik alapító atyára. Hamilton azt javasolta, hogy a szövetségi állam vállalja át a függetlenségi háború során eladósodott államok adósságát (innen az analógia az eurózónával), ám cserébe erős szövetségi államot, központi bankot, fegyelmezett költségvetési politikát, szövetségi adókat és vámot követelt. Hamilton javaslatát végül elfogadták, és ezzel az Egyesült Államok elindult az egységes állammá válás útján. Az analógiakeresők azonban kevesebbet beszélnek Hamilton nézeteiről a közjót és a közerkölcsöket illetően. Ő úgy vélte, hogy az államok adósságának átvállalása a szövetségi állam által nem egyszerűen pénzügyi racionalitás (alacsonyabbak lesznek a kamatok), de erkölcsi aktus is – a kötelezettségek teljesítése olyan erény, ami erősíti a közerkölcsöket, és ezzel a szolidaritás érzését az állam és polgárai között.
Az adósságválság láthatóan kiváló ürügy az EU számára a „több integráció” erőltetésében. Azonban láthatjuk, hogy egyáltalán nem az erkölcsi alapokon nyugvó, hamiltoni úton jár, ha az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) részleteivel is megismerkedünk. Melynek lényege: finanszírozzák egymást az eurozóna tagállamok alacsony kamaton, majd ehelyett vegyenek fel magasabb kamatra újabb hiteleket - akár az IMF-től vagy a piacokról - ha tudnak.
A fentiek szerint az EU csodaszere, az ESM a válságot nem megoldja, hanem kiterjeszti azzal, hogy az országokat egyre mélyebben belerángatja az eladósodásba: csak egy kicsit későbbre tolva a gyengélkedők csődjét, gyorsabb csődbe taszítva azonban olyanokat is, akiknél ez nem vagy csak később lépett volna fel. Kutyaharapást szőrével.
Úgyhogy Felcsuti végkövetkeztetésével, a „még több Európával” nem értek egyet. Az a válságkezelés, amit az EU jelenleg folytat, az nem az adósságválság megszűntetéséért, hanem a pusztán hatalomkoncentráció érdekében történik. Talán a válság éppen ennek eszköze is. Legmagasabb szintre emelve ezzel azt a bankár-fogást, amikor az adósságot újracsomagolják és újraértékesítik. Ha jól tudom, ennek az eredményét hívják régóta buboréknak vagy lufinak, amelyek, mint 2008 óta tudjuk, durranásveszélyes jószágok.
Korábban: Felcsuti Péter - a rózsaszín főbankár
Érdekes:
Afterpost: Lehet saját útja Görögországnak - olyan, mint Argentínáé?
A rendszerváltáskor, látva a KGST csődjét, „nyugat” felé fordultunk. Pénzt akartunk, és meg is kaptuk: privatizáció (=piac felvásárlás) és hitelek formájában. A feltétel az volt, hogy a diktatúrában felvett hiteleket ismerjük el, és lássuk szívesen a külföldi befektetőket. A szükséges „jogharmonizáció” után beléphettünk az Európai Únióba, ami elhozta a tőke, az áruk, a személyek és a szolgáltatások szabad áramlását. Megszűntek a vámok, és bejöttek a multinacionális áruházláncok. A fékeit vesztett nemzetközi szabadversenyben leépült az iparunk és a kiskereskedelmünk, és kiegészülve a közös agrárpolitikával megszűntették az élelmiszertermelésünk jelentős részét is. Azok a hazai vállalatok, amelyek mégis megmaradtak, beszállítóként hozzákötötték létüket a multikhoz. A konjunktúrában kiépült a gazdasági függésünk alap-infrastruktúrája.
Aztán 2008-tól szűkítették a pénzkínálatot, nem adtak új hiteleket a gazdaság megszokott működéséhez. Mind az állam, mind az önkormányzatok, mind a lakosság ekkorra eladósodott, és a hitelek megemelkedett törlesztőrészletei lelassították az egész gazdaságot. Magyarország eddig elkerülte a csődöt, de az általános leminősítés-hullám mellett nálunk is megemelkedett az államadósság kezelésének, refinanszírozásnak a költsége. Egyre fontosabbá váltak az úniós pénzek, mára már az összes beruházások 97%-a úniós támogatással valósul meg. (A beruházás szó helyett írhattam volna növekedés-ösztönzést vagy munkahelyteremtést is.)
Egyre több szó esik a hírekben arról, hogy mennyi úniós pénzt tudunk valóban felhasználni a jelenlegi hétéves költségvetési időszakban, illetve majd a következőben 2014 és 2020 között. Az illetékesek szerint a jelenlegiből több ezer milliárd felhasználatlanul maradhat, illetve a jövőben a támogatási keret is csökkenteni akarja az Európai Bizottság. Ha ez valóban így lesz, tovább fog csökkenni a nemzeti vállalatok gazdasági aktivitásának aránya. A recesszióban nen maradnak saját szabad eszközaink, amelyekhez nyúlhatnánk.
Látni kell, hogy a kívülről bejövő pénzek, jöjjenek is bárhonnan és bármilyen jogcímen (hitelként, támogatásként vagy mentőcsomagként), valójában nem adományok, hanem befektetések. Minél inkább ezekre építi Magyarország a gazdaságát és a működését, annál inkább el kell fogadnia azokat a feltételeket, amelyek bár rövid távon kedvezőnek tűnnek, de hosszú távon hátrányosak, mert a megváltozott, kedvezőtlen körülmények között is fenntartják, sőt fokozzák a fűggő helyzetünket ezektől a pénzcsapoktól. Olyan ez az úniós kohéziós támogatás-politika, mint a drogozás - könnyú rászokni az elején, de nehéz lejönni róla, és a következményei a végén romlásba döntenek.
Annál is inkább, mert a dolgok már nem sokáig fognak a megszokott kerékvágásukban menni! És ezek a folyamatok nagyban befolyásolni fogják az úniós kohéziós források, a hitelhez jutás és a törlesztés feltételeit! A „több Európa, nagyobb integráció” úniós válságkezelési stratégia a fent leírt helyzetet és folymatot hosszabb távon a még nagyobb összeomlás felé tolja, mivel éppenhogy elmélyíti a függésünket és kiszolgáltatottságunkat.
Úgyhogy ki innen az EU-ból, de mielőbb!
Ajánlott irodalom: Jöjjön az Európai Egysült Államok - Prodi • Az Európai Egyesült államok felé… - Felcsuti Péter • Barroso felháborodott a leckéztetésen • Magyarország csatlakozni akar a politikai Únióhoz
A Széll Kálmán Terv 2.0, az európai példákat figyelembe véve, egyebek mellett a készpénzes fizetés korlátozását is tervbe vette:
„A készpénzfizetés korlátozására alapvetően a vállalkozások közötti pénzmozgások körében van szükség. Az NGM jelenleg vizsgálja a korlátozás bevezetésének lehetőségét, megfelelő felkészülési idő biztosításával és a gazdasági életet nem akadályozó összeghatár megállapításával. A bevezetés több lépcsőben történhet. Mind az összeghatár, mind a rendelkezés hatálya alá tartozó vállalkozások méret szerinti kategóriáinak meghatározása során a fokozatosságra kell törekedni” - magyarázza a konvergenciaprogram. (…) A kiskereskedelem körében is vizsgálható a készpénzfizetés - meghatározott érték feletti árucikkek forgalmára vonatkozó, több lépcsőben bevezethető - korlátozása. (…) Megfelelőbb eszköznek látszik a kártyás fizetés ösztönzése, vagy - meghatározott körben - a kártyás fizetés lehetőségének kötelező jellegű megteremtése.”
Miért is van szükség erre? Nem tudjuk. Azonban nehéz lenne nem észrevenni az európai tervek hasonlóságát a Jelenések Könyve 13. fejezetében leírtakkal:
„16 És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, 17 és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma.”
Szentendre a kedvenc városom, szívesen laknék ott, gyönyörű hely. Éppen ezért sajnálom, ha a dolgai nem jól alakulnak. A múltkori hírekhez képest további részletek láttak napvilágot a HetiVálasz-ban a Raiffeisen hitelezési gyakorlatáról és a város vezetésében szerzett banki befolyásról:
Háromszor is rákérdeztünk Dietz Ferenc polgármesternél, s ő mindháromszor megerősíteti: a meg nem kapott összeget is törleszteniük kell. Ugyanis a város óvadéki számlájára évekkel ezelőtt átutalt, svájci frankban könyvelt 2,5Mrd Forint (árfolyamveszteség miatt mára kb. 4Mrd Ft) kamatai mellett a tőkét is „vissza” kell fizetni.
Tavaly közel egymilliárdos lyuk tátongott az önkormányzat költségvetésén, ezért megbíztak egy céget, hogy segítsen megtalálni a kiutat. Az átvilágítók pedig azt mondták, újabb hitelre van szükség, de ezután máshogy kérjék a pénzt. Álljanak azzal elő, hogy egy válságmenedzsert választanak alpolgármesternek, aki rendbe teszi a gazdálkodásukat. Így is lett, a fejvadász által megtalált embert pedig a bank jóváhagyta.
Az uszoda történetének elején aláírták a készfizető kezességet, csakhogy a hárommilliárdos hitel a nyakukon maradt, a létesítmény pedig nemhogy a törlesztőrészleteket nem termeli ki, de még évi 120 millió forint veszteséget is hoz a 10 milliárdból gazdálkodó városnak. Nyögik az új szakrendelő felépülését is, 700 millió forint úniós támogatáshoz eredetileg 10%-os önrészt kellett volna hozzátenniük, de immár egymilliárdnál tartanak. Önkormányzati szolgáltató cégük „lezser” gazdálkodásán pedig százmilliókat veszítettek.
„Az alpolgármester külsős, a szó minden értelmében. Nem képviselő, nincs helyi kötődése, neki hiába sír egy anyuka az óvodai helyért vagy a vállalkozó a bérleti díj miatt” - magyarázza a polgármester. „A válságkezelés nem demokrácia, csak diktatúrában működik, ezért átmenetileg fel kell függeszteni a demokráciát.” - fogalmazott így évekkel korábban az új alpolgármster.
„Modellértékű az elképzelésünk” - a polgármester másoknak is azt ajánlja, kövesség a példájukat, és külső segítséggel tegyék rendbe a gazdálkodásukat. „Külön fegyverténynek” nevezi, hogy az alpolgármester a Raiffeisennek is jelent az önkormányzat helyzetéről. Dietz Ferenc szerint így biztosak lehetnek abban, hogy jó úton járnak. „Miért fájna ez nekem, hiszen a képviselő-testület választotta ki az alpolgármestert, mi is bíztuk meg, a bank csak elfogadta a személyét, és még a fele fizetését is állja. Mi bajunk lehet ebből?” - kérdezi.
Így bánik el az előrelátó, ravasz bank a rövidlátó és ostoba ügyfelével, amikor az nem tud ellenállni a könnyen megkapható készpénz (hitel) csábításnak. Gondoljuk csak el, mekkora volt a bank igazi kockázata, amikor az 1:20 arányú tőkeáttét mellett kiadta a hitelt! A város óvadéki számlájára évekkel ezelőtt átutalt 2,5Mrd forint 5%-ával kellett rendelkezzen a bank, hogy jóváírja rajta a 100%-ot. Tehát a bank a 125 millió Ft igazi pénze mellé 2.375.000.000,-Ft-ot tett hozzá számítógéppel generált virtuális pénzből, amit a város nem tudott lehívni, de törlesztenie ez után is kell. Ha nem tud, akkor jön a banki csődbiztos, még ha alpolgármesternek hívják is.
Emelkedjünk el egy kicsit a várostól, annál is inkább, mivel talán még igaza is lesz a polgármesternek, és a bank „segítségével” továbbra is a vízszint felett tudja tartani a (saját) fejét. De mi lesz, ha ez a „modell”, ahogyan ő nevezi, valóban elterjed az önkormányzatok között? Pontosan ugyanaz, ami nagyban történik az államokkal és a nemzetközi hitelintézményekkel (IMF, ESM stb.) A tovább romló gazdasági helyzetben egyre nehezebb lesz majd menedzselni az adósságszolgálatot, és a törvények által biztosított, minden más jognál erősebb jogukkal a hitelintézetek rá fogják tenni a vagyontárgyakra, ingatlanokra, termőföldre és természeti kincsre, ívóvízre a kezüket.
Lássuk meg, hogy Szentendre gyakorlata az önrendelkezés, a szabadság feladásának gyakorlata. Érdekes, hogy amit eddig csak a kormányok csináltak, azt ma már az önkormányzatok is megengedik maguknak. És talán már nem kell sokáig várni arra, hogy a magánszemélyek is szakértő banki csődbiztosok gyámsága mellett kapjanak csak hitel-átütemezést, persze megfelelő új fedezetek bevonása mellett… Ebből az ördögi spirálból meilőbb ki kell lépni, nem egyre beljebb menni! Nyomorúság - ébresztő!
Kapcsolódó hír: mi kell még az IMF-nek?
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali