Zolesz blogja

Mint azt az előző részben láttuk, Jackson elnök „tönkretette” a Bankot. De a pénzváltók legalattomosabb eszköze, a részleges tartalékolású bankrendszer használatban maradt, számos állami szabadalmi levéllel létesített bank révén. Visszatértek a régi központi bankos módszerhez: háborúval létrehozni adósságot és függőséget. Amerikát úgy kényszerítik térdre, hogy polgárháborúba sodorják, ahogyan azt tették annak idején 1812-ben is. A rabszolgaság bizonyosan az egyik, de nem meghatározó oka volt a háború kitörésének. A központi bankárok hatalmas összeget kölcsönöztek, hogy a franciák elfoglalják Mexikót és csapatokat állomásoztassanak az USA déli határánál. Az angolok katonákat küldtek az USA északi határához, készenlétben tartva a flottájukat is. Észak és Dél bankárok által is szított gazdasági konfliktusát Lincoln az Únió megtartásával akarta megoldani, nem csak egyszerűen Dél legyőzésével. Pénzre volt szüksége, amit a pénzváltók magas kamata miatt nem vett igénybe. Ehelyett 1862-63-ban 450 millió dollárt nyomatott az új bankjegyekből, a „zöldhátúakból”, ami aranyfedezet helyett egyszerűen az Egyesült Államok polgárainak jóhiszeműségén és hitelességén alapult. A Lincoln-bankjegyekhez való bankári hozzáállás a következő volt:

„Ha ez az Észak-Amerikából eredő kártékony pénzügyi politika megszilárdul, akkor a kormány saját pénzt biztosít kamatköltségek nélkül. Ki fogja fizetni az adósságait, nem lesz tartozása. Mindenpénze meglesz, ami a saját kereskedelméhez szükséges. A világ történelmében példátlan gazdagodás és jómód követi. A szelemi tőke, és minden ország vagyona Észak-Amerikába áramlik majd. Tönkre kell tenni ezt az országot, vagy az tesz majd tönkre minden királyságot a Földön.” (London Times)

A polgárháború a végső ütközethez közelített. A pénznyomáshoz az új nemzeti bankok kollektívan kizárólagos monopóliummal rendelkeztek a pénz új formája, a bankjegyek létrehozásában. Ettől kezdve az USA pénzkínálatát adósságból teremtik elő azáltal, hogy a bankárok USA államkötvényeket vásárolnak.

1863-ban az orosz II. Sándor Cár, akárcsak Bismarck Németországban, tudta, mire készülnek a nemzetközi pénzváltók, és gyorsan visszautasította, hogy központi bankot alakítsanak ki Oroszországban. Megértette, hogy a bankárokkal szemben közös hajóban utazik az USA-val, annak északi és déli részei megosztása kérdésében is. Ha győznek az USA-ban, az angol és a francia központi bankok országai egyesült erővel Oroszországot fenyegetnék. Így a cár kiadta a parancsot, hogy akár Anglia, akár Franciaország aktívan beavatkozna és Dél-t segítené, azt hadüzenetnek tekintené. A Lincoln második újraválasztását követő 41. napon, 5 nappal az után, hogy Lee megadta magát, lelőtték a bankárok ellen küzdő elnököt.

„Lincoln halála katasztrófa a keresztény világ számára. (…) Attól tartok, hogy a külföldi bankárok a maguk ravaszságával és nyakatekert trükkjeikkel teljes mértékben uralni fogják a helyzetet, és szisztematikusan felhasználják a modern civilizáció megfertőzésére. Nem haboznak majd az egész keresztény világot háborúkba és káoszba taszítani azért, hogy az egész Föld örökségükké váljék.” (Otto von Bismarck)

Lincoln meggyilkolása után 8 éven belül kivonták az ezüstöt a pénzforgalomból, és létrejött az aranystandard rendszer az Egyesült Államokban. Ennek oka, hogy ezüstből bővelkedett az USA, ehhez képest az aranyat a történelem során tizenötszörös szükössége miatt könnyebb volt monopolizálni. A zöldhátúak népszerűségük miatt továbbra is forgalomban maradtak, sőt, Lincoln monetáris elképzeléseinek támogatói egyre sokasodtak. Végül mégis, 1913-ban jóváhagyták a Federal Reserve Act-et, a pénzváltók két igényét: a központi bank újjászervezését az ő kizárólagos irányításuk alatt, és az arany-alapú amerikai fizetőeszközt. Kettős stratégiájuk volt: először egy sor pánik előidézése azért, hogy meggyőzzék az embereket arról, kizárólag az átaluk irányított pénzkínálat biztosítja a gazdasági stabilitást. Másodszor annyi pénzt kivonni a rendszerből, hogy a legtöbb amerikai elszegényedjen, és ne is érdeklődjék, illetve gyenge legyen ellenkezni a bankárokkal. 1866 és 1886 között, a népesség jelentős növekedése ellenére kevesebb, mint egynegyedére csökkentették a pénzkínálatot. A 20 év végére 760%-os vásárlóerő-csökkenés lett az eredmény.

Napjainkban a közgazdászok azt próbálják elhitetni, hogy a gazdasági recessziók és válságok természetes részei annak, amit ők üzleti ciklusnak neveznek. Az igazság az, hogy a pénzkínálatot most is hasonlóképpen manipulálják, akárcsak a Polgárháború előtt és után. A bankhiteleket bevonták és nem helyeztek ki újabbakat, az ezüstérméket beolvasztották. Ezt a szükséges kongresszusi tagok megvesztegetésével érhették el. Az ezüst dollárok verésének befejezésének előterjesztését Samuel Hooper képviselő jegyezte, aki elismerte, hogy ténylegesen Ernest Seyd írta a törvényjavaslatot, a Bank of England képviselője.

1876-ra az amerikai munkaerő egyharmada munkanélküli volt, a lakosság egyre nyugtalanabbá vált. Az emberek követelték Lincoln zöldhátújának vagy az ezüstdollárnak a visszaállítását. Mindössze 3 évvel később, 1876-ban az amerikai munkaerő egyharmada munkanélküli volt, a lakosság egyre nyugtalanabb lett. Az emberek bőségesebb pénzellátást követeltek. A Kongresszus Ezüst Bizottságának vizsgálata egyértelműen a bankárok nyakába varrta a pénzellátás szűkítését, mégsem tettek semmit. A következő évben zendülések törtek ki, a kiéhezett vandálok okozta gyötrelmek az égig értek. A bankárok mégis úgy döntöttek, hogy kitartanak.

Ajánlatos minden tőletek telhetőt megtenni, hogy fenntartsátok a nagyobb napilapokat és heti újságokat, amelyek ellenezni fogják a zöldhátúak kibocsátását, és visszavonjátok támogatásotokat mindenkitől, aki nem akarja ellenezni a kormányzati pénzkibocsátást. Ez pénzzel látja el az embereket, és ezáltal komolyan befolyásolja a mi egyéni hasznunkat, mint bankárok és kölcsönzők. Nyomban látogassátok meg a kongresszusi képviselőiteket, és kötelezzétek el őket az érdekeink támogatása mellett, hogy uraljuk a törvényhozást. (James Buel, az Amerikai Bankár Szövetség titkára)

„És amikor rájössz, hogy a rendszert így vagy úgy nagyon egyszerűen irányítja néhány nagyhatalmú ember felülről, neked már nem kell magyarázni többet, honnan erednek az inflációs és válságperiódusok.” (James Garfield, az USA elnöke, akit néhány héttel e kijelentését követően meggyilkoltak)

A pénzváltók hatalma gyorsan nőtt a nyáj ismélődő nyírása révén, ahogy ők nevezték, vagyis gazdasági fellendüléseket hoztak létre, amit válságok követtek. Így otthonok és gazdaságok ezreit tudték felvásárolni fillérekért.

„1894 szeptember 1-étől hiteleinket semmilyen megfontolásból sem hosszabbítjuk meg. Szeptember 1-én a pénzünket visszaköveteljük. Lefoglaljuk a jelzáloggal terhelt ingatlanokat. A Mississippitől nyugatra a gazdaságok kétharmadát, és a folyótól keletre is több ezret megszerezhetünk a magunk szabta áron. Ezután a gazdák bérlőinkké válnak, mint Angliában.” (1891, Amerikai Bankár Szövetség)

A korai 1900-as években egy végső pánik szükségeltetett, hogy a nemzet figyelmét a központi bank állítólagos szükségességére összpontosítsák. J.P Morgan és barátai képesek voltak titokban tönkretenni az értéktőzsdét, kis bankok ezrei túlvállalták magukat. Az emberek megrohamozták a bankokat. Morgan felajánlotta, hogy megtámasztja a botladozó amerikai gazdaságot olyan pénzzel, amit ő a semmiből teremtett elő. A részleges tartalékolású bankrendszernél is rosszabb javaslatot a Kongresszus megengedte neki. Az emberek hamarosan visszanyerték a pénzbe vetett általános bizalmukat, és abbahagyták a pénzkivételt.

Az 1907-es válság után Teddy Roosevelt aláírta a Monetáris Bizottságról szóló törvényjavaslatot. A Jekyll szigeten Nelson Aldricht szenátor a nagy monopóliumok tulajdonosaival összesküvést szervezett, hogy a sokezer kis nemzeti bankot az uralmuk alá hajtsák. John D. Rockefeller fogalmazásával: „A konkurencia bűn!” Másodsorban a nemzetgazdaság annyira erős volt, hogy a vállalatok profitból kezdték finanszírozni a növekedésüket a nagy bankoktól felvett kölcsönök helyett, azaz függetlenedni a pénzváltóktól. Jött a FED.

Hogyan teremt majd pénzt a Federal Reserve (FED) a semmiből? Megvásárolja a nyílt piacon az államkötvényeket, amelyekért elektronikusan fizet, és ezt az eladó bankja tartalékként kezeli, aminek a tízszeresét hitelezheti a bank, kamatra. Ha eladja a kötvényeket, az összes hitelállomány ennek tízszeresével kell csökkenjen a bankoknál. A FED kialakításának tervét az elnöl által kinevezett és a szenátus által jóváhagyott kormányzói testület vezette. Már csak a pénzen megvásárolt politikusokat kell a megfelelő helyekre beültetni. A Jekyll-i összeesküvést követően neves egyetemek professzorait pénzelték először, hogy támogassák az új bankot. Mégis kiderült a turpisság, így nem is zterjesztették be szavazásra az Aldrich-törvényjavaslatot. A B-terv a demokrata Woodrow Wilson - áruló elnökjelölt pénzelése lett.

Wilson megválasztását követően a bankárok a Federal Reserve rendszerável álltak elő. Ez a kölső héját lehántva gyakorlatilag megegyezett az Aldricht-javaslattal. Két, tartalmában azonos javaslatot ütköztettek egymással. A turpisság azonban napfényre került, mégis 1913. december 22-én keresztülnyomták a Szenátuson a törvényjavaslatot, miután sokan karácsonyi szabadságra mentek. Mindezek tetejébe a Kongresszus néhány héttel előtte, egy alkotmánymódosítást követően elfogadta a jövedelemadót - a szövetségi adósság szinte a végtelenségig való növeléséhez. A vámok és közvetett adók helyett végre az emberek közvetlen megadóztatása érdekében. Ez a kettő igazán csak együtt hatékony a bankárok számára! Csak a kamatlábakat kell kissé vagy jobban elmozdítani a „ciklusok” létrehozásához. Halála előtt Wilson elnök felfogta, mekkora kárt okozott Amerikának, bevallotta: „akaratlanul is tönkretettem a kormányomat”.

„Ha a nemzetünk képes egy dollárkötvény kibocsátására, akkor képes egy dollárbankjegy kibocsátására is. Mindkettő fizetési igérvény, de az egyik igéret az uzsorásokat hízlalja, míg a másik a népet segíti.” (Thomas Edison)

A negyedik részért kattints ide!