Zolesz blogja

Az előző három részben láttuk, hogy a hatalom elképesztő mértékben kozpontosítottá vált. Ideje volt egy igazán nagy háborút indítani, az I. Világháborót. Tudjuk, semmi sem hoz létre annyi adósságot, mint a hadviselés. A német Rotschildok a németeknek, a brit Rotschildok a briteknek, a francia Rotscholdok pedig a franciáknak kölcsönöztek pénzt. A bankárok ezen kívül bosszút akartak állni azért is, mert a cárok a Polgárháborúban Lincolnt támogatták, nem beszélve arról, hogy Oroszország volt az utolsó nagy európai ország, amely még visszautasította, hogy alávetesse magát a magántulajdonban lévő központi bankrendszernek.

A pénzváltóknak rengeteg pénze volt abban, hogy a cárt legyőzzék. Háron évvel az I. Világháború kitörését követően az orosz forradalom eltávolította a cárt, és bevezették a kommunizmus rémálmát. A Wall Street - London tengely vállalta a kommunisták támogatásának kockázatát. A támogatásért engedelmességet követeltek, és Lenin kezdte megérteni, hogy bár ő a Szovjetúnió abszolut diktátora, a pénzügyi szálakat valaki más irányítja csendesen a háttérből. A FED és a Bank of England az őket irányító nemzetközi bankárok parancsára megteremtett egy szörnyeteget, ami hét évtizednyi példátlan forradalat, háborút, és ami még fontosabb, adósságot gerjesztett. A háborúk, pláne a világháború persze összetett dolgok, számos kiváltó tényezővel, mégis butaság lenne tagadni, hogy az elsődleges okozói azok voltak, akik a legtöbbet nyerték rajta. Rövid távon a közvetlen haszon, hosszabb távon pedig diktatórikus kormányok létrejötte, ahol a pénzváltók irányítják a pénzügyeket, kézben tartva ezzel a vezető politikusokat.

Hogy már az egyenként uralták a nemzeti gazdaságokat, a következő lépés az egyesítés végső formája volt, a Világkormány. Ennek tervezete a Párizsi Békekonferencián Népszövetség néven került elő, és bár sok ország jóváhagyta, mégis kimúlt, a világ még nem állt készen a nemzeti határok megszűntetésére.

1920-tól a 12 év repubkilánus elnökség alatt példa nélküli gyarapodási időszak kezdődött, az I. Világháború adósságai ellenére, melyeket sosemlátott mértékben, 38%-kal csökkentettek. Mérsékelték a jövedelemadót, növelték a vámokat, szárnyalt a gazdaság, nőtt az állam nettó jövedelme. Az aranyban gazdag amerika ismét kicsúszhat az irányítás alól, ahogy volt már erre példa. A pénzváltók, ahogy korábban rendszeresen tették, úgy döntöttek, ideje tönkretenni az amerikai gazdaságot. A virágzó 20-as években a FED 62%-kal növelte a pénzkínálatot, a gyarapodás éveiben senki sem akart gazdasági kérdéseken morfondírozni: az üzlet bővült, és ráhangolódott a hitelre, az értéktőzsdén féktelenné vált a spekuláció.

1929 augusztusában a FED elkezdte szűkíteni a pénzkínálatot. Érdekes módon a FED barátai (Rockefeller, J.P. Morgan, Kennedy, Baruch) önéletrajzírói csodálattal adóztak ezek zseniális előrelátásának, hogy pont az összeomlás előtt kiléptek a tőzsdéről, és mindenüket készpénzbe vagy aranyba fektették. Október 24-án New York-i bankárok lehívták a 24 órás azonnali visszafizetésre felmondható kölcsöneiket. A visszafizetéshez mindenkinek egyszerre piacra kellett dobnia és bármi áron eladnia értékpapírjait. A piacnak ezt a hirtelen összeomlását nevezik Fekete Csütörtöknek.

„Nem volt véletlen. Gondosan kitervelt esemény volt. A nemzetközi bankárok arra törekedtek, hogy kétségbeesett légkört szítsanak itt azért, hogy uralkodóként emelkedhessenek mindannyiunk fölé.” illetve „Úgy gondolom, aligha vitatható, hogy az európai államférfiak és pénzügyi szakértők készek szinte bármilyen eszközt bevetni, hogy visszaszerezzék az aranykészletet, amelyet Európa elveszített Amerika javára az I.Világháboró eredményeként.” (Louis T. McFadden kongresszusi képviselő, a Ház Banki és Fizetőeszköz Bizottságának elnöke)

A FED ahelyett, hogy a gazdaság kisegítésére igyekezett volna a kamatlábak gyors csökkentésével a gazdaság élénkítése érdekében, négy év alatt brutálisan, 33%-kal szűkítette a pénzkínálatot, tovább mélyítve a válságot. A pénz azonban nem tűnt el, csak átkerült azok kezébe, akik időben kiszálltak az összeomlás előtt és aranyat vásároltak, ami mindig biztos pont, ahova pénzünket rakhatjuk válság előtt.

Nyolc évvel Lengyelország lerohanása előtt, Louis T. McFadden képviselő figyelmeztette a Kongresszust, hogy az amerikaiak fizetik Hitler pazarló kampányát és hatalomra jutását. Az I.Világháborút követően Németország a német nemzetközi bankárok ölébe hullott, hatalmas fejleszések történtek - az amerikaiak sokmilliárd dollárjából, a FED-nek köszönhetően.

Bár eleinte még szidta a pénzváltókat, Franklin D. Roosevelt elnökké válásától, 1932-től a FED pénzkínálat feletti befolyásása tovább növekedett. Ekkortól kezdett el a FED enyhíteni a nadrágszíjon. Emellett jogszabályokkal szigorúan betiltotta az aranyrudak és aranypénz magánbirtoklását, ami gyakorlatilag annak elkobozását jelentette. Ennek a népszerűtlen jogszabálynak egyetlen kormánytag sem vállalta a szerzőséget, a pénzügyminiszter, de még Roosevelt is azt állította, hogy nem olvasta, hanem azt mondták, hogy ez „az, amit a szakértők akartak„. Mégis meggyőzte a lakosságot, hogy a nemzet forrásainak bevonása szükséges ahhoz, hogy Amerikát kihúzzák a válságból. Ünnepélyesen elrendelte egy új aranyraktár, a Fort Knox építését az arany tárolására. A beszolgáltatás végére az arany hivatalos ára unciánként 20.66-ról 35 Dollárra ugrott. A pénzváltók így az olcsón vett amerikai aranyukat Londonból visszavihették, és a kormánynak eladva megduplázhatták vagyonukat.

Készen állt a terep egy igazán nagy háborúhoz, ami majd harmincszor annyi adósságot halmoz fel, mint az I. Világháború. Lényegében a szövetségesek összköltségének 55%-át az ameriaki adófizetők állták a II. Világháborúban, de ugyanilyen fontos, hogy a résztvevő összes nemzet megsokszorozta adósságát. A háború után a világ két gazdasági táborra osztódott: egyrészt a kommunista utasításos gazdaságokra, másrészről kapitalista monopóliumikra, amelyek örökös és igen nagy hasznot hozó fegyverkezési versenybe kezdtek.

Elérkezett az idő az egész világ gazdasági rendszereinek központosítására, nagy terv, a Világkormány illetve az Új Világrend létrehozására. A terv a következő volt: 1, központi bankok uralma a nemzetgazdaságok felett világszerte (régen megtörtént) 2, regionális gazdaságok központosítása (Európai Monetáris Únió, NAFTA stb.) 3, világgazdaság központosítása egy Világ Központi Bankba, világpénz bevezetése, nemzeti függetlenség megszűntetése a vámok eltörlésével (GATT).

Ma a legnagyobb aranybirtokos a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a központi bankok a világ aranykészletének 2/3-át birtokolják. A pénzváltók aranyszabálya: akinél az arany, az hozza a szabályokat. A II. Világháború végére a világ aranykészletének 70%-a Fort Knoxban volt. A szövetségi törvény a készletre évenként fizikai felülvizsgálatot rendel el, a kincstár azonban ezeket 1953 óta következetesen elszabotálja. (Putyin szerint az IMF vezér eltávolításának ügye mögött is Fort Knox aranya, illetve annak eltűnése áll.) 1971-ig az összes aranyat 35 dolláros unciánkénti áron eladták az európai pénzváltóknak, visszaáramoltatva Fort Knoxból Londonba. Ezt követően Nixon hatályon kívül helyezte Roosevelt 1934-es aranytartalék-törvényét, legalizálva ezzel az amerikaiak aranyvásárlását. Kilenc évvel később az arany unciája az eladáskori érték 25-szörösére, 880 dollárra nőtt. 1982-ben Reagen elnök Arany Bizottsága arra jutott, hogy „az USA kincstárának tulajdonában egyáltalán nincsen arany”. Hanem az teljes egészében magánbankárok egy csoportjánál van, a nemzeti adóssággal szembeni biztosítékként.

És most lépjünk vissza bő fél évszázadot, a II. Világháború befejezéséhez. Az emberek belefáradtak a háborúba, így a béketeremtés látszata mögött a nemzetközi bankárok kitaláltak egy tervet. Azt állítva, hogy csak egy nemzetközi kormány tudná megakadályozni az újabb világháborút, egy háromlábú Világkormány javaslatával hozakodtak elő: a) központi világbank (Nemzetközi Fizetések Bankja), b) világbíróság Hágai székhellyel, c) világ végrehajtó hatalom Nemzetek Szövetsége névvel. Még mielőtt a II. Világháború véget ért volna, a Világkormány ügye ismét sínen volt. 1944-ben Bretton Woods-ban jóváhagyták a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot, teljes USA részvétellel. A második Népszövetséget, új nevén az Egyesült Nemzetek Szervezete 1945-ben, és hamarosan az új nemzetközi bíróság is működött. Minden háború előtti, hatékony ellenállás elpárolgott ezekkel a nemzetközi intézményekkel szemben, ahogyan kitervelték.

Ezek az új szervezetek nemzetközi viszonylatban ismételték meg azt, amit az 1864-es nemzeti Bank Törvény és az 1923-as Federal Reserve törvény létrehozott az USA-ban. A világ központi bankjai bank-kartellt alakítottak, ami fokozatosan magához ragadta az összes nemzet bankjainak hitelpolitikája feletti hatalmat. Az IMF felhatalmazást adott a világpénz, az SDR (”Kölönleges lehívási Jogok”) kibocsátásához. A tagállamokra nyomást gyakorolnak, hogy teljesen átválthatóvá tegyék a nemzeti fizetőeszközeiket SDR-re. 1968-tól a FED fel van hatalmazva, hogy tartalékként elfogadja az SDR-t, és cserébe FED bankjegyet bocsássanak ki. Az IMF-et a központi bankok vezetőiből és a központi bankok által uralt nemzetek pénzügyminisztériumainak vezetőiből álló kormányzótanács irányítja. A szavazati jog jórészt a FED-é és a Bank of England-é. Ahogy a FED az USA-ban, úgy a BIS, az IMF és a Világbank, együttesen a Világ Központi Bank irányítja a világ pénzkínálatát.

A folytatásért kattints ide!

Lincoln és Kennedy - két amerikai elnök, akik megpróbálták megreformálni az Egyesült államok Bankrendszerét. Van-e további hasonlóság közöttük?

- Lincoln 1846-ban lett a kongresszusba választva; Kennedy 1946-ban lett a kongresszusba választva.
- Lincolnt 1860-ban választották elnökké; Kennedyt 1960-ban választották elnökké.
- Mindkettőjüket a feleségük jelenlétében, pénteken, fejlövéssel ölték meg.
- Lincoln elnököt a Ford Színházban lőtték le; Kennedy elnök épp egy Ford által gyártott Lincoln gépkocsiban ült, mikor lelőtték.
- Booth egy színházban lőtt, és egy raktárban fogták el; Oswald egy raktárból lőtt, és egy filmszínházban fogták el.
- Lincoln elnök merénylője 1839-ben született; Kennedy elnök merénylője 1939-ben született.
- Lincoln elnököt A. Johnson alelnök követte a posztján; Kennedy elnököt L. Johnson alelnök követte a posztján.
- Lincoln utóda 1808-ban, Kennedy utóda 1908-ban született.
- Mindketten egy gyereket vesztettek el elnökségük alatt.
- Mindkét gyilkos teljes neve 15 betűből áll.
- Mindkét gyilkost megölték tárgyalás előtt.