Mini-Görögörszág Szentendrén?

Úgy gondoltam annak idején, talán csak félreértek valamit, és a fenti riport csupán egy fatális tévedés. Úgy látszik, hogy nem, a szomszédban tényleg „elmentek otthonról”. Az alábbi friss hír eredetiben a nol.hu-n):

A Raiffeisen választott alpolgármestert Szentendrének

Példa nélküli vezetőválasztásra került sor Szentendrén: a város új alpolgármesterét az önkormányzat számlavezető pénzintézete, a RAiffeisen Bank jelölte a posztra. A fideszes polgármester a lépésben nem lát kivetnivalót, így abban sem, hogy az új helyettesének a tiszteletdíját fele részben a bank állja.

Újabb alpolgármestert választottak Szentendrén: Polányi Sándor, a Herendi Porcelánmanufaktúra korábbi vezérigazgatója a város számláját vezető Raiffeisen Bankkal egyetértésben külsős, reorganizációs menedzserként segíti a város pénzügyi egyensúlyának megteremtését.

Dietz Ferenc, a város fideszes polgármestere kedden a távirati iroda információját megerősítve elmondta: Szentendrén semmivel sem rosszabb a pénzügyi helyzet, mint bármelyik más önkormányzatnál, tehát a „nadrágszíj meghúzása” náluk is elengedhetetlenné vált, például csökkentették szociális kiadásaikat és a jelentősebb értékű beszerzéseket.

Mivel ennél átfogóbb, nagyobb volumenű intézkedésekre van szükség, a város számláját, illetve 2,5 milliárd forint értékű kötvényét kezelő Raiffeisen Bankkal közösen az a döntés született, hogy egy gazdálkodásban jártas profi szakember irányításával reorganizációs tervet kell kidolgozni, illetve végrehajtani - tette hozzá.

Dietz Ferenc közlése szerint a városvezetés először a polgármesteri hivatalon belül szervezett csoport kezébe adta volna ezt a feladatot, de a banknak az volt a véleménye, hogy az önkormányzatot, illetve a település valamennyi gazdálkodó egységét érintő pénzügyi és személyzeti átszervezés megtervezése, s levezénylése szinte lehetetlen kizárólag belső erőforrások igénybevételével. Olyan gazdasági szakember kell, aki nem függ sem a pártpolitikától, sem az esetleges helyi érdekektől, ugyanakkor „külsős” alpolgármesterként tanácskozási joggal részt vesz a testületi üléseken, s megfelelő hatásköröket kap a polgármestertől - magyarázta Dietz Ferenc.

A posztra jelölt Polányi Sándor mellett egyhangúlag tette le voksát a szentendrei képviselő-testület legutóbbi ülésén. Az új alpolgármester - akinek tiszteletdíját az önkormányzat és a bank közösen állja, s akinek megbízatása egyelőre 9 hónapra szól – egy hónapon belül részletes reorganizációs tervet dolgoz ki – magyarázta a város polgármestere. A település vagyonával és személyi állományával való hatékonyabb gazdálkodás révén a tervek szerint a 2011-es költségvetéshez képest éves szinten 400 millió forint takarítható meg - fűzte hozzá Dietz Ferenc.

Polányi Sándor az MTI megkeresésére azt mondta, menedzserszemléletű, kiszámítható, stabil közpénz-gazdálkodásra van szüksége Szentendrének, amiben egy avatott szakember segítsége mindenképpen jól jöhet. Előre kikötöttem: csak akkor vállalom a feladatot, ha a képviselő-testület egyhangúlag választ meg, hiszen munkámban nem a pártpolitikai-, hanem a város pénzügyileg is stabil és fenntartható működésének szempontjait szeretném és fogom érvényesíteni – közölte.

A harminc éve menedzserként dolgozó Polányi Sándor 2003 és 2005 között a Herendi Porcelánmanufaktúra, majd 2007 és 2010 között a Magyar Telekom bulgáriai leányvállalatának vezérigazgatója volt. Szentendrének eddig egy alpolgármestere volt, a fideszes Török Balázs.

Az index interpretációjából:

Nem ad több pénzt a régi polgármester kezébe a bank

A bank a külsős szakember kinevezéséhez kötötte – aki jelen esetben Polányi Sándor – a város finanszírozásának folytatását. Polányi az Indexnek elmondta, hogy új posztján az önkormányzat összes gazdálkodást érintő ügyével foglalkozik majd, mindennel, ami a közpénzek elköltésével összefügg. A döntéseket formálisan továbbra is a testület hozza meg, de döntés-előkészítés az ő feladata lesz. Sok város van gondban, de Szentendre legalább hajlandó volt előremenni, és nem várta meg azt a pillanatot, amikor már a teljes fizetésképtelenség miatt kényszeríti ki a változtatásokat - mondta a város új külsős alpolgármester.

Ezt hasonlóan csinálták a központi bankárok Brüsszelben, amikor Görögországnak Lucas Papademos személyében egy „szakértő” miniszterelnököt szállítottak az Európai Központi Bankból.

És hogy mindez hogyan lett jogszerű: A 2010. évi CLXIV. törvénymódosítás szerint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 2. § Az Ötv. 34. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) A képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat. A képviselő-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg. Az alpolgármester megbízatása megszűnik, ha a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja.”

0 Responses to “Mini-Görögörszág Szentendrén?”


  1. No Comments
  1. 1 A szentendrei „modell” at Bonifert Zoltán blogja

Leave a Reply