Archive for the 'újság' Category

Charlie Hebdo

Úgy gondolom, a szolidaritás az egyetlen helyes hozzáállás a Charlie Hebdo elleni merénylethez, és nem a muszlimok (vagy bárki) érzékenységét megértő, a szatirikus lap szerkesztősége tevékenységét kifogásoló okoskodások. A másik ember véleményével szabad nem egyetérteni, vitatkozni, de a legkisebb mértékben sem lehet elvitatni az annak nyilvános megfogalmazásához fűződő, minden embert megillető alapjogot, vagy akárcsak megkérdőjelezni annak célszerűségét. A történelem mutatja, hogy a szabad véleménnyilvánítás korlátozása végül mindig erőszakhoz (majd gyilkosságokhoz, sőt népirtáshoz) vezet, ezért már az elején is elfogadhatatlan. Akik a bármelyik oldalról érkező, erkölcsi alapon megfogalmazott elnémítási szándékoknak ellenállnak, mindenki más helyett is védik a (szólás-) szabadságot.

- o -

Valaki kétezer éve azzal, hogy messiási igénnyel lépett fel, vallási érzékenységet sértett - különösen a vezetőkét. Istenkáromlással vádolták őt is emiatt, mégsem finomította vagy változtatta meg az üzenetét. Nem okozott kisebb botrányt, de gyűlületet sem keltett, mint a Charlei Hebdo sem tette ezt soha. Ellenben provokáló üzeneteivel gondolkodásra akart késztetni másokat. A Messiást is kivégezték – jobban kellett volna hallgatnia a farizeusok figyelmeztetéseire?

Ajánlott irodalom:

Miért nem szabad tisztelni senki vallási érzékenységét?

A Charlie Hebdo főszerkesztője tudta, hogy meg fog halni

Charlie Hebdo a keresztényeket sem kímélte

A katolikus egyháznak évezredes tapasztalatai vannak a témában…

Mini-Görögörszág Szentendrén?

Úgy gondoltam annak idején, talán csak félreértek valamit, és a fenti riport csupán egy fatális tévedés. Úgy látszik, hogy nem, a szomszédban tényleg „elmentek otthonról”. Az alábbi friss hír eredetiben a nol.hu-n):

A Raiffeisen választott alpolgármestert Szentendrének

Példa nélküli vezetőválasztásra került sor Szentendrén: a város új alpolgármesterét az önkormányzat számlavezető pénzintézete, a RAiffeisen Bank jelölte a posztra. A fideszes polgármester a lépésben nem lát kivetnivalót, így abban sem, hogy az új helyettesének a tiszteletdíját fele részben a bank állja.

Újabb alpolgármestert választottak Szentendrén: Polányi Sándor, a Herendi Porcelánmanufaktúra korábbi vezérigazgatója a város számláját vezető Raiffeisen Bankkal egyetértésben külsős, reorganizációs menedzserként segíti a város pénzügyi egyensúlyának megteremtését.

Dietz Ferenc, a város fideszes polgármestere kedden a távirati iroda információját megerősítve elmondta: Szentendrén semmivel sem rosszabb a pénzügyi helyzet, mint bármelyik más önkormányzatnál, tehát a „nadrágszíj meghúzása” náluk is elengedhetetlenné vált, például csökkentették szociális kiadásaikat és a jelentősebb értékű beszerzéseket.

Mivel ennél átfogóbb, nagyobb volumenű intézkedésekre van szükség, a város számláját, illetve 2,5 milliárd forint értékű kötvényét kezelő Raiffeisen Bankkal közösen az a döntés született, hogy egy gazdálkodásban jártas profi szakember irányításával reorganizációs tervet kell kidolgozni, illetve végrehajtani - tette hozzá.

Dietz Ferenc közlése szerint a városvezetés először a polgármesteri hivatalon belül szervezett csoport kezébe adta volna ezt a feladatot, de a banknak az volt a véleménye, hogy az önkormányzatot, illetve a település valamennyi gazdálkodó egységét érintő pénzügyi és személyzeti átszervezés megtervezése, s levezénylése szinte lehetetlen kizárólag belső erőforrások igénybevételével. Olyan gazdasági szakember kell, aki nem függ sem a pártpolitikától, sem az esetleges helyi érdekektől, ugyanakkor „külsős” alpolgármesterként tanácskozási joggal részt vesz a testületi üléseken, s megfelelő hatásköröket kap a polgármestertől - magyarázta Dietz Ferenc.

A posztra jelölt Polányi Sándor mellett egyhangúlag tette le voksát a szentendrei képviselő-testület legutóbbi ülésén. Az új alpolgármester - akinek tiszteletdíját az önkormányzat és a bank közösen állja, s akinek megbízatása egyelőre 9 hónapra szól – egy hónapon belül részletes reorganizációs tervet dolgoz ki – magyarázta a város polgármestere. A település vagyonával és személyi állományával való hatékonyabb gazdálkodás révén a tervek szerint a 2011-es költségvetéshez képest éves szinten 400 millió forint takarítható meg - fűzte hozzá Dietz Ferenc.

Polányi Sándor az MTI megkeresésére azt mondta, menedzserszemléletű, kiszámítható, stabil közpénz-gazdálkodásra van szüksége Szentendrének, amiben egy avatott szakember segítsége mindenképpen jól jöhet. Előre kikötöttem: csak akkor vállalom a feladatot, ha a képviselő-testület egyhangúlag választ meg, hiszen munkámban nem a pártpolitikai-, hanem a város pénzügyileg is stabil és fenntartható működésének szempontjait szeretném és fogom érvényesíteni – közölte.

A harminc éve menedzserként dolgozó Polányi Sándor 2003 és 2005 között a Herendi Porcelánmanufaktúra, majd 2007 és 2010 között a Magyar Telekom bulgáriai leányvállalatának vezérigazgatója volt. Szentendrének eddig egy alpolgármestere volt, a fideszes Török Balázs.

Az index interpretációjából:

Nem ad több pénzt a régi polgármester kezébe a bank

A bank a külsős szakember kinevezéséhez kötötte – aki jelen esetben Polányi Sándor – a város finanszírozásának folytatását. Polányi az Indexnek elmondta, hogy új posztján az önkormányzat összes gazdálkodást érintő ügyével foglalkozik majd, mindennel, ami a közpénzek elköltésével összefügg. A döntéseket formálisan továbbra is a testület hozza meg, de döntés-előkészítés az ő feladata lesz. Sok város van gondban, de Szentendre legalább hajlandó volt előremenni, és nem várta meg azt a pillanatot, amikor már a teljes fizetésképtelenség miatt kényszeríti ki a változtatásokat - mondta a város új külsős alpolgármester.

Ezt hasonlóan csinálták a központi bankárok Brüsszelben, amikor Görögországnak Lucas Papademos személyében egy „szakértő” miniszterelnököt szállítottak az Európai Központi Bankból.

És hogy mindez hogyan lett jogszerű: A 2010. évi CLXIV. törvénymódosítás szerint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 2. § Az Ötv. 34. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) A képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat. A képviselő-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg. Az alpolgármester megbízatása megszűnik, ha a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja.”

NY 911

Jó régen láttam már ezt a filmet, most a terroristavezér megölése kapcsán van némi aktualitása.

Colliers-prognózis

A szakértők régóta, a Colliers pedig különösen a „kedvencem”, pláne, ha ilyeneket olvasok tőlük:

„A Colliers International legfrissebb kereskedelmi piaci jelentéséből kiderül, hogy a 2008 és 2009-es válságévek után a magyarországi kiskereskedelmi ingatlanok piaca stabilizálódott 2010-ben, és lassan de biztosan elindulhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése.”

Egyfelől egy fabatkát sem adnék az ilyen multi-ingatlanügynökök szavára, ismerem őket. Mindig éppen csak azt mondják, amit hallani akar a megbízójuk. Másrészt meg kifejezetten remélem, hogy a bevásárlóközpontok építésének vége. Sőt, lennének bizonyos ötleteim a meglévőkkel kapcsolatban is! Ugyanis a külföldi árudömpinggel tönkretették a magyar termelési kapacitásokat (és a hagyományos bolti kiskereskedelmet is). És tevékenységükkel nem is teszik lehetővé azok újraéledését!

Afterpost: Hatalmasak a gondok a vidéki bevásárlóközpontokkal

a magyar nemzetről

Én tudom, hogy a zemberek inkább a negatívra figyelnek. Szomorúan látom, hogy a polgárinak mondott napilap évek óta közelíti egyes bulvárlapok színvonalát. Régen nem olvasom már, de ma felhívták a figyelmemet az Offsore cég ellenőrzi a magyar pavilont című opuszukra. Ha valaki, akkor az ebben támadott Mohr Richárd sokat tett az expón való magyar részvétel sikeréért Sanghajban. És ha nem megy el a kedve tőle, akkor még tehet is a magyarok más üzleti érdekeiért is ott, ahol az újságirók talán még egy buszjegyet sem tudnának megvenni maguknak önállóan. Pedig hasznos lehetne.

Újságírók a pavilonnál

Nemrég egy kommentben kérdés volt, hogy (miért) nem lehet hallani/olvasni a magyarországi médiában a sanghaji világkiállításról. Nos, ma több lap újságírói is kint jártak az épülő pavilonnál, fotóztak és videóztak, kérdeztek és válaszoltunk. Talán valamelyik tudósításban felbukkanok én is :-)

Dúla-riport

Sorban esnek ki az érdeklődési körömből a régóta olvasott újságok, de egy új végre bekerült oda: a Mindennapi Pszichológia. Az utolsó szám nevezetessége, hogy Orsi dúla-társával, Békés Emőkével közölnek a decemberi számban hosszú riportot „Emőke, engem is megmasszíroz?” címmel. A riport az internetes lapban sajnos nem olvasható, csak papíron, a többi cikk mellett érdemes elolvasni ezt is.

Orsi blogja itt olvasható.

„Keressenek albérlőt, vállaljanak másodállást!”

Szeptember elején azt írtam: „remélem, ezt mi megússzuk”. Akkor a brit lakásárak csökkenése 10%-nál tartott, és maximum 25%-osra becsülték azt. Most 15%-nál tartanak, és 35%-ra becsülik a végét, írja a HetiVálasz cikke.

afterpost: és most az a helyzet nálunk a lakáspiacon, hogy 10-15%-osra becsülik a lakásárak csökkenését 2009-re.

Zászlózás

Idén Istvánkát választotta az MNO fotósa megjelentetésre érdemesnek:

Indiánok a síneken

A fenti címmel jelent meg egy beszélgetés leirata a szeptember 6-i MN Magazin rovatában Bagdy Emőkével, a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológiaprofesszorával. Ő az, aki a Zsanett-ügy miatt lemondott az igazságügyi pszichológiai szakértői státusáról. Az újságíró a Pszichogalaxy internetes oldal kapcsán készített vele interjút, melyet belinkelni nem tudok, de beszkenneltem és csatolom (bagdy-emoke-beszelgetes). Érdemes elolvasni.