Zolesz blogja

A kölni és más európai városokban, arabnak látszó csoportok részéről, fehér nőkkel szemben elkövetett erőszakoskodások felbolydították nem csak a társadalom, de az európai politikusok és az iszlám szervezetek vallási vezetői és véleményformálói életét is. Most nem kritizálva konkrét személyek tevékenységét vagy nyilatkozatait, leírom, mi erről a véleményem. Kivételesen, nem mintha szorosan hozzáratozna az aktuális migránskérdéshez, mégis kitérek a kereszténység, mint vallás történelmi felelősségére is. És végül - bocsánat - a vallástudósokat sem fogom kímélni

Az iszlám NEM CSAK egy vallás vagy kultúra, hanem ELSŐSORBAN közjogi törvénykezési, politikai gyakorlat, ha úgy tetszik, egy diktatórikus társadalomszervezési alapelv is. A Saria az iszlám államban az alkotmányt helyettesítő funkcióval bír, az alacsonyabb rendű jogszabályokat meghatározza illetve felülírja. Így az iszlám vallású és kultúrájú, azaz törvénykezésű és politikai berendezkedésű államokból érkező minden ember alapból iszlám életvezetési szokásokkal, iszlám berögződésekkel, erkölccsel rendelkező személyként kezelendő, még ha esetleg a vallását aktívan nem is gyakorolja. Az ő helyes és helytelen cselekedeteik is szükségszerűen kapcsolatba hozandók az iszlám vallással, ha úgy tetszik, az iszlám vallás megítélését ezek befolyásolják. Európai szemmel az iszlám nem egy megfoghatatlan hittan vagy teológiai megközelítés alapján, hanem a mindennapi életben, illetve a történelem során szerzett tapasztalatok alapján ítélendő meg.

Nyilvánvaló, hogy az iszlám európai szervezetei, tagjai semmilyen büntetőjogi felelősséggel nem tartoznak a migránsok konkrét bűncselekményeiért. A fent leírtak miatt azonban az iszlám európai vallási vezetői a lehető legnagyobb kárt akkor tehetik saját európai vallási szervezeteikben, ha megtagadják ezeket a muszlim embereket, és letagadják a közösséget azokkal, akik iszlámságukra hivatkozva bármilyen cselekedeteket elkövetnek. Egyszerűen - legalábbis Európában - morálisan nem lehet így gondolkodni. Ha úgy tetszik, még ha ez a gondolkodás a Közel-Kelet iszlám társadalmaiban az iszlámra hivatkozva lehetséges lenne is, Európában viszont ugyanerre a vallásra hivatkozva sem jogi, de pláne morális szempontból nem állja meg a helyét. Vegyük csak azt, hogy ha a bevándorlókat a helyi iszlám közösségek nem próbálják meg integrálni, a társadalom számára befogadásra alkalmassá tenni, akkor hogyan várhatnák el ugyanezt a helyi közöségektől?

Ugyanezen logika alapján járhatunk el a kereszténységgel, amely esetben azonban a legelején egy kölönbségtétel elkerülhetetlen: Európa többszáz éve NEM KERESZTÉNY sem törvényeiben, sem társadalmi berendezkedésében. Európa társadalma szekuláris a felvilágosodás óta, és az államtól az egyház határozottan el van választva. Kifejezetten a Bibliára vagy az Egyház Társadalmi Tanítására hivatkozva senki sem keletkeztethet pogári, bűntető, szerzett vagy szokásjogot sem. Jézus tanításával ellentétes a jogszabályok jelentős része, csak példaként említve köztük a válás vagy az abortusz szabályozását. Azokban az időkben viszont, amikor Európában az egyházak tanítása jogforrásként, illetve egyházi személyek meghatározó politikaformálóként funkcionáltak, a kereszténység morális felelőssége szintén megállapítható, akár az eretneküldözések, keresztes háborúk, vallásháborók stb. miatt. Sőt, az egyházak nem tagadhatják le a felelősségüket a holokausztért sem, mivel az egy kétezer éves meghamisított teológia logikus következményeként értékelhető. (Utóbbi tekintetében még nem történt meg a teljes szembenézés a történelmi keresztény egyházak részéről sem.)

Mi lehet az oka a vallási vezetők esetében a felelősség hárításának? Nagyon egyszerű a válasz: a társadalomban megszerzett pozícióikhoz való ragaszkodás. Nem szeretnék felülvizsgálni, ellenben szeretnék megtartani egyházi tanításaik és gyakorlatuk egyre fejlődő „hibáltanságának” látszatát, szentjeik tetteinek megkérdőjelezhetetlenségét. Mi lehet az oka a nem vallásos európai társadalom vezetői, politikusai részéről a vallások „elszámoltatása” mellőzésének? A liberális jogszabályok túl szűken, és a vallásszabadság túl tágan való alkalmazása, talán valamely mögöttes politikai és/vagy gazdasági célok elérése érdekében. És mi lehet az oka a vallástudósok óvatos hallgatásának? Szerintem az, hogy a tudományos fokozatok, a kutatási és ösztöndíjrendszer, a könyvikadás és konferenciaturizmus évtizedes ökumenikus „vallásbizniszét” bolygatná meg, ha annak bármely, köztiszteletnek örvendő szereplője kellemetlen kérdéskkel kerülne szembe.