Tag Archive for 'kereszténység'

Miért fideszes?

Hogyan lehetséges, hogy sok kedves, jószándékú barátom, jámbor ismerősöm látszólag kritikai hozzáállás nélkül, teljeskörűen azonosul az Orbán-kormány szándékaival: többségük csendesen, kisebb részük aktívan támogatja a megkérdőjelezhető kormánypolitikát. Teszik ezt olyan elvi meggyőződéssel, amelyet az egyre nyilvánvalóbban demokráciaellenes lépéseik sem bizonytalanítanak el. Azt hiszem, két oka van a magabiztosságnak: az egyik Orbán Viktor személye, a másik a háttértámogatás.

Orbán Viktor személyét a rendszerváltás óta széleskörű és stabil tekintély és szimpátia övezi. Rajongói egyáltalán nem róják fel neki fiatalkori liberális múltját, épp ellenkezőleg, a tévelygésből (kinek ne lenne ilyen időszaka?) „megtért báránykát” látják benne. A karizmatikus és bölcs politikusnak még akkor is igaza van, ha… de ezt le se írom, mert rendkívüli látnoki képességével előbbre lát, mint bármelyikünk. Így csak a megelőlegezett bizalom hangján lehet megszólalni vele és az általa vezetett politikai szervezet - később majd egészen biztosan beigazolódó - tetteivel kapcsolatban.

A háttértámogatás a Kormány számára nem elsősorban a civil szervezeteket jelenti, illetve nem úgy. A kétezres évek elején indított polgári körök mozgalma mintha teljesen kimúlt volna. Nem beszélve a liberális alapokon álló, esetleg nemzetközi kapcsolatokkal bíró un. „álcivilekről”, amelyeknek épp hadat üzen a Kormány. Van azonban őhelyettük más: a „trón és oltár szövetségének” felelevenítése, az egyházak vallási tekintélyének becsatornázása az illiberális politikai fordulat mögé. Aminek mifelénk természetes szövetségesei a történelmi keresztény egyházak, hisz nekik a liberalizmus (és persze a szekuláris állam) a legnagyobb problémájuk a felvilágosodás óta. És most végre itt van valaki, aki keresztény alapokról érdemben támadja a liberalizmust!

Úgy tűnik, ez a kettős támogatói bázis kiegészülhet egy harmadik, nem is remélt új szövetségessel, az USA új elnökével, aki egyre inkább hivatkozási alapot jelent. Ha a liberális Amerika hagyja magát őáltala leteperni, akkor egy tengerentúli illiberális fordulat bátorító hatású lehet a nemzetközi politikai színtéren az európai ellenfelekkel szemben, ami szintén jól jöhet a kormány számára, meglátjuk.

Úgy tűnik, hogy nem csak az evilági, hanem a túlvilági boldogulás lehetőségét is a jelenlegi kormány hatalmi szövetsége tartja a kezében! Pártszimpátiája, kötődései kialakításához mire van még szüksége az embernek?

A vallási szervezetek felelősségéről

A kölni és más európai városokban, arabnak látszó csoportok részéről, fehér nőkkel szemben elkövetett erőszakoskodások felbolydították nem csak a társadalom, de az európai politikusok és az iszlám szervezetek vallási vezetői és véleményformálói életét is. Most nem kritizálva konkrét személyek tevékenységét vagy nyilatkozatait, leírom, mi erről a véleményem. Kivételesen, nem mintha szorosan hozzáratozna az aktuális migránskérdéshez, mégis kitérek a kereszténység, mint vallás történelmi felelősségére is. És végül - bocsánat - a vallástudósokat sem fogom kímélni :-)

Az iszlám NEM CSAK egy vallás vagy kultúra, hanem ELSŐSORBAN közjogi törvénykezési, politikai gyakorlat, ha úgy tetszik, egy diktatórikus társadalomszervezési alapelv is. A Saria az iszlám államban az alkotmányt helyettesítő funkcióval bír, az alacsonyabb rendű jogszabályokat meghatározza illetve felülírja. Így az iszlám vallású és kultúrájú, azaz törvénykezésű és politikai berendezkedésű államokból érkező minden ember alapból iszlám életvezetési szokásokkal, iszlám berögződésekkel, erkölccsel rendelkező személyként kezelendő, még ha esetleg a vallását aktívan nem is gyakorolja. Az ő helyes és helytelen cselekedeteik is szükségszerűen kapcsolatba hozandók az iszlám vallással, ha úgy tetszik, az iszlám vallás megítélését ezek befolyásolják. Európai szemmel az iszlám nem egy megfoghatatlan hittan vagy teológiai megközelítés alapján, hanem a mindennapi életben, illetve a történelem során szerzett tapasztalatok alapján ítélendő meg.

Nyilvánvaló, hogy az iszlám európai szervezetei, tagjai semmilyen büntetőjogi felelősséggel nem tartoznak a migránsok konkrét bűncselekményeiért. A fent leírtak miatt azonban az iszlám európai vallási vezetői a lehető legnagyobb kárt akkor tehetik saját európai vallási szervezeteikben, ha megtagadják ezeket a muszlim embereket, és letagadják a közösséget azokkal, akik iszlámságukra hivatkozva bármilyen cselekedeteket elkövetnek. Egyszerűen - legalábbis Európában - morálisan nem lehet így gondolkodni. Ha úgy tetszik, még ha ez a gondolkodás a Közel-Kelet iszlám társadalmaiban az iszlámra hivatkozva lehetséges lenne is, Európában viszont ugyanerre a vallásra hivatkozva sem jogi, de pláne morális szempontból nem állja meg a helyét. Vegyük csak azt, hogy ha a bevándorlókat a helyi iszlám közösségek nem próbálják meg integrálni, a társadalom számára befogadásra alkalmassá tenni, akkor hogyan várhatnák el ugyanezt a helyi közöségektől?

Ugyanezen logika alapján járhatunk el a kereszténységgel, amely esetben azonban a legelején egy kölönbségtétel elkerülhetetlen: Európa többszáz éve NEM KERESZTÉNY sem törvényeiben, sem társadalmi berendezkedésében. Európa társadalma szekuláris a felvilágosodás óta, és az államtól az egyház határozottan el van választva. Kifejezetten a Bibliára vagy az Egyház Társadalmi Tanítására hivatkozva senki sem keletkeztethet pogári, bűntető, szerzett vagy szokásjogot sem. Jézus tanításával ellentétes a jogszabályok jelentős része, csak példaként említve köztük a válás vagy az abortusz szabályozását. Azokban az időkben viszont, amikor Európában az egyházak tanítása jogforrásként, illetve egyházi személyek meghatározó politikaformálóként funkcionáltak, a kereszténység morális felelőssége szintén megállapítható, akár az eretneküldözések, keresztes háborúk, vallásháborók stb. miatt. Sőt, az egyházak nem tagadhatják le a felelősségüket a holokausztért sem, mivel az egy kétezer éves meghamisított teológia logikus következményeként értékelhető. (Utóbbi tekintetében még nem történt meg a teljes szembenézés a történelmi keresztény egyházak részéről sem.)

Mi lehet az oka a vallási vezetők esetében a felelősség hárításának? Nagyon egyszerű a válasz: a társadalomban megszerzett pozícióikhoz való ragaszkodás. Nem szeretnék felülvizsgálni, ellenben szeretnék megtartani egyházi tanításaik és gyakorlatuk egyre fejlődő „hibáltanságának” látszatát, szentjeik tetteinek megkérdőjelezhetetlenségét. Mi lehet az oka a nem vallásos európai társadalom vezetői, politikusai részéről a vallások „elszámoltatása” mellőzésének? A liberális jogszabályok túl szűken, és a vallásszabadság túl tágan való alkalmazása, talán valamely mögöttes politikai és/vagy gazdasági célok elérése érdekében. És mi lehet az oka a vallástudósok óvatos hallgatásának? Szerintem az, hogy a tudományos fokozatok, a kutatási és ösztöndíjrendszer, a könyvikadás és konferenciaturizmus évtizedes ökumenikus „vallásbizniszét” bolygatná meg, ha annak bármely, köztiszteletnek örvendő szereplője kellemetlen kérdéskkel kerülne szembe.

Zsidónak először meg görögnek

Nem sokkal egymás után két nagyon érdekes írás jelent meg a Szombat folyóiratban, melyek témájukat tekintve szorosan összetartoznak egymással. Az egyik: Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről, a másik: A Vatikán már nem akarja megtéríteni a zsidókat (teljes eredeti innen). Vegyünk ki két részletet először az elsőből, majd a másodikból:

Ortodox rabbik: „Most, hogy a keresztény egyház elismerte Isten és Izrael örök szövetségét, mi zsidók is elismerhetjük a kereszténység folyamatos alkotó érvényességét, amely partnerünk a világ megjavításában. Tehetjük ezt félelmek nélkül, hogy eme kijelentésünket hittérítő szándékkal kihasználnák.

Vatikán: „Konkrétan ez azt jelenti, hogy a katolikus egyház nem végez vagy támogat semmilyen, a zsidók térítésére irányuló intézményes misszionárius tevékenységet”, fogalmaz az okmány, hozzátéve, hogy „az intézményes zsidó hittérítés elvi alapon elutasítandó”.

Az, hogy a zsidók többsége (a megbékélés szándéka mellett is) ellenez bármilyen keresztény missziós közeledést, az a történelmi tapasztalataik fényében érthető. Ők az Újszövetséget nemhogy nem ismerik el szent szövegnek, de elzárkóznak még az olvasásától is.

Nem így vannak ezzel a keresztények, akiknek a vonatkozó teológiája elsősorban az Újszövetség apostoli leveleinek a tanításain alapul. Nézzük meg, mit tanít Pál apostol a Róma levélben a zsidó evangelizációval kapcsolatban a nem zsidó keresztényeknek, illetve milyen apostoli gyakorlatra látunk példát az Apostolok Cselekedeteiben! Ehhez segítségül hívom dr. Arnold G. Fruchtenbaum vonatkozó tanulmányának részletét:

Zsidó evangelizáció

Az egyház felelsségének elsterülete az evangelizálás: az egyház felels azért, hogy elször a zsidóknak hirdesse az evangéliumot.

1. Az evangelizálás elve – Róma 1:16

Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívnek idvességére, zsidónak elször meg görögnek.
Ez a vers az evangelizálás elvéről szól: amikor az evangéliumot hirdetik, bárhogyan is hirdetik azt, elször a zsidóknak kell hirdetni. Egyetlen ige irányítja az utolsó két mellékmondatot, a „van, létezik” ige. A görögben ez jelen időben szerepel, ami folyamatos cselekvést hangsúlyoz. Ez azt jelenti, hogy az evangélium folyamatosan Isten hatalma az üdvösségre, s így folyamatosan először a zsidónak szól. Ha valaki megpróbálja újraértelmezni ezt a verset, ahogyan olyan sokan megpróbálták, és azt állítja, hogy „az evangélium először a zsidóknak szólt, de most már nem így van”, akkor az egész versnek azt kellene jelentenie, hogy „az evangélium Isten hatalma volt az üdvösségre, de már nem az”. Ha az evangélium mindig is Isten hatalma az üdvösségre, akkor mindig is a zsidónak először meg görögnek.

2. Az elv mindenre vonatkozik

Ez az elv az evangelizálás módszerétől függetlenül mindenre vonatkozik, legyen az személyes evangelizálás, kopogtatás, rádió, TV vagy tömeges evangelizálás. Ez az elv a sajátos, egyéni elhívástól függetlenül is vonatkozik. Mind az aktív evangelizálásra, amikor valaki az evangélista munkáját végzi, mind pedig a passzív evangelizálásra, amikor valaki olyan embert támogat, aki az evangelizálás munkáját végzi, vonatkozik. Akárhogy is, az evangélium elször a zsidónak szól.

Voltak, akik azt mondták, hogy „egy dolog az, ha az Ariel Szolgálat misszionáriusai ezt az elvet követik, hiszen k teljes idben zsidó evangelizálást végeznek, de vajon olyan emberre is vonatkozik ez az elv, aki máshova lett elhívva, például Kínába, Japánba, az amerikai indiánokhoz, Tajvanra, Afrikába, Ausztráliába, vagy Új-Zélandra? Ezekre az esetekre is vonatkozik?”

Pál pont erre a kérdésre válaszol Róma 11:13-14-ben: Mert néktek mondom a pogányoknak, a mennyiben hát én pogányok apostola vagyok, a szolgálatomat dicsítem, Ha ugyan felingerelhetném az én atyámfiait, és megtarthatnék közülök némelyeket.
Pál itt önmagára mutat, mint aki nem a zsidókhoz lett elhívva. Az volt az elhívása, hogy a pogányok (nem zsidók) apostola legyen, mialatt Péter a zsidók apostola volt. S bár Pál elhívása az volt, hogy a pogányoknak szolgáljon, sosem felejtette el a Róma 1:16-ban szereplelvet. Bárhová ment, mindig elször a zsidókhoz ment.

3. Hogyan mködik ez az elv

Pál tettei az Apostolok Cselekedetei könyvében azt mutatják, hogyan mködik ez az elv a gyakorlatban. Apostolok Cselekedetei 13:2-3: Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én ket elhívtam. Akkor, miután bjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták ket.

Pál Apostolok Cselekedetei 9. fejezetében kapta meg az elhívását arra, hogy a pogányok apostola legyen, ám csak a 13. fejezetben küldi el t az antiókhiai gyülekezet, hogy meg is tegye ezt. A pogányok apostola tehát a pogányokhoz megy, de a folyamat mindig elször a zsidóknál kezddik.

Apostolok Cselekedetei 13:5 így szól: És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban.
A 14. vers így hangzik: k pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának városába, és bemenvén szombatnapon a zsinagógába; leülének.

Apostolok Cselekedetei 14:1: Ln pedig Ikóniumban, hogy k együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága ln hívvé.

Apostolok Cselekedetei 16:12-13a: Onnét pedig Filippibe, mely Macedónia azon részének elsgyarmatvárosa. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni;
Mivel ez szombatnapi, sabbat ima összejövetel volt, tehát zsidó ima összejövetel volt. Pál Filippibe ment, de a filippibeli zsidó közösség túl kicsi volt ahhoz, hogy zsinagógájuk legyen, ezért nem mehetett azonnal a zsinagógába az evangéliumot hirdetni. Amikor egy közösségen belül nem élt elég zsidó ahhoz, hogy megépíthessenek egy zsinagógát, a zsidó szabályok szerint szombatnapon valamilyen víz mellett kellett imanapot tartaniuk. Pál megvárta a szombatnapot, odament, ahol tudta, hogy a zsidók összegylnek, és beteljesítette a küldetést, hogy az evangéliumot hirdesse zsidónak elször.

Egy másik példa Róma 1:16 elvének gyakorlati alkalmazására Apostolok Cselekedetei 17:1- 2-ben található: Miután pedig általmentek Ámfipolison és Apollónián, Thessalonikába érkeztek, a hol volt a zsidóknak zsinagógájok. Pál pedig, a mint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból. Apostolok Cselekedetei 17:10: Az atyafiak pedig azonnal, azon éjszakán elküldék Pált Silással egyetemben Béreába; kik mikor odamentek, elmenének a zsidóknak zsinagógájába.

Apostolok Cselekedetei 17:16-17a: Athénben pedig, mikor azokat várá Pál, lelke háborog vala ő benne, látván, hogy a város bálványokkal van tele. Vetekedik vala azért a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélő emberekkel.

Amikor Pál Athénba érkezett és látta, hogy város tele van bálványimádással, a lelke felindult, hogy azoknak prédikáljon, akik bálványokat imádtak. Ám nem a zsidók voltak azok, akik ezt tették, mert akkorra a bálványimádás már megsznt zsidó probléma lenni. Az athéni pogányok imádták a bálványokat, és Pál felindult, hogy ezeknek a pogányoknak prédikáljon. A Róma 1:16 elvének azonban itt is érvényben kellett lennie, így elször a zsinagógába ment (17. vers), majd ezután ment el a pogány görögökhöz (18. vers).

Apostolok Cselekedetei 18:1 így szól: Ezekután Pál Athénbl eltávozván, méne Korinthusba. Majd a 4. vers így szól: Vetekedék pedig minden szombaton a zsinagógában, és igyekezék mind zsidókat, mind görögöket meggyőzni.

19. vers: Juta pedig Efézusba, és azokat ott hagyá; maga pedig bemenvén a zsinagógába, vetekedék a zsidókkal.

Apostolok Cselekedetei 19:1 így hangzik: Ln pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsbb tartományokat, Efézusba érkezék.
A 8. vers így szól: Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyzni az Isten országára tartozó dolgokról.

Végül, Apostolok Cselekedetei 28:17: Ln pedig, hogy három nap mulva magához hívatá Pál a zsidók között való fembereket.
Mivel Pál Rómába érkezésekor fogoly volt, nem mehetett el a zsinagógába. Így, hogy beteljesítse Róma 1:16-ot, magához hívatta a zsidókat azért, hogy elször a zsidóknak hirdesse az evangéliumot.

Róma 1:16 az elv; Róma 11:13-14 tanítja, hogy ez az elv mindenre vonatkozik; Apostolok Cselekedetei könyve pedig megmutatja, hogyan működik az elv és a gyakorlat. Az evangéliumnak mindig elször a zsidókhoz kell eljutnia mind az aktív evangelizálásban, amikor valaki az evangélista munkáját végzi, ahogyan Apostolok Cselekedeteiben is láthattuk, mind pedig a passzív evangelizálásban, amikor valaki azokat támogatja, akik az evangelizálást végzik.

Kiss Ulrich jezsuita álláspontja

Nem voltak nagy várakozásaim a párizsi merénylet egyházi kommentárjaival kapcsolatban, de amit Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, a Managenent by Jesus szellemi atyja követett el a blogján, az azért meglepett:

„Egykor egy amerikai elnök a szabadság jelszavává tette szállóigévé vált hitvallását: „Ich bin ein Berliner”.Mindenki tudta, hogy ez sem származási- vagy lakhelyet, sem illetőséget nem jelölt meg, hanem egyértelmű ideológiai álláspontot. Valójában Kennedy vallomást tett, kiállt egy fenyegetett város mellett, a szabadság mellett.  Senkinek sem jutott eszébe, hogy ellenszózatként kijelentse: Nem vagyok berlini. Én azonban ma kimondom: Nem vagyok Karcsi... Je ne suis pas Charlie. Persze nem lenne okos gomblyukamra tűzni az ellen-kitűzőt, mert a sok szabadságszerető tüntető egyike-másika még megverne. Jobbik esetben. Mert toleránsak.



Nyelvtanilag a tegnap óta divatos „Je suis Charlie” annyit jelent mint „Ich bin ein Charlie” (Németül: Karlchen…), és állítólag a szolidaritás jele a szólásszabadság mellett. Bármely tévécsatornát kapcsoljuk be, bármely nyelven, ugyanazok a képek, ugyanazok a nyilatkozatok. Már ez is kissé megingatja bizalmamat a szólásszabadságban. Tényleg Ausztráliától Koppenhágáig mindenki mindenben egyetértene? Nekem ez valahogy gyanús. Nincs ellenvélemény?

Félreértés ne essék, a gyilkosság gyilkosság marad, nem lehet mártíromsággá stilizálni, még ha a merénylő testvérpár ezzel az illúzióval is ment a halálba. Azt se vitatja józan ember, hogy a piaci vásárlók, a túszok, legyilkolása nem igazolható semmiféle ideológiai diskurzussal. Ők áldozatok, nem vértanúk. De az újságírók sem vértanúk, akárhogy is próbálják a kollégák azzá szépíteni őket. Ők ismerték a kockázatot, ami a folyamatos provokációval jár. Az talán kevésbé világos, tudták-e, hogy uszításuknak ártatlan áldozatai is lesznek, toleráns emberek, akik nem gyűlölködnek másképp gondolkodók ellen, mint feltehetőleg a ma megölt bevásárlók voltak.  Feltehetően a vendetta, a bosszú újabb és újabb áldozatokat követel majd. A karikaturisták ezt nem tudták volna? Akkor jobb esetben Jézus szavaival „nem tudták, mit cselekszenek.”  A tulajdonosok viszont, akik a mai napon egymillió példányt adtak el a lapból, a szokásos mennyiség húszszorosát, nagyon is tudták, de nem bánják, mint ahogy a fegyverkereskedők sem siránkoznak a háborúk áldozatai miatt.

A Charlie vagyok kitűzők hordozói pedig fontolják meg, hogy a francia  mondat azt is jelenti: Követem Charliet. Tényleg? A halálba is? A pr-kampány kiötlői hideg számítók. Ők a gyűlölködés nagykereskedői, sőt exportőrei is. Igaz rájuk persze a mondás is: Aki szelet vet, vihart arat.” (Forrás: Ulrich blog)

Idemásolom válaszul Gábor György vallásfilozófus kemény hangú kommentjét, a blogbejegyzés alól:

„Kedves Ulriich Atya! A “kedves” jelzőt kizárólag polgári (zsidó) neveltetésem okán használtam, noha zsidóságom – bizonyára – förtelmes és undort keltő cikked gondolattalanságának esszenciáját követve provokáció, an sich. Egy-két évtizede ismerjük egymást, többször szerepeltünk együtt különböző műsorokban, konferenciákon, s miután a tegeződést nem szokás felmondani, tegeződve kérdezlek: nem szégyelled magad ezért az aljas, felelőtlen, ostoba és gonosz írásodért? Jézust is elítélnéd, aki egész fellépésével provokálta ( hogy a te terminológiádat használjam) a környezetét, Kajafást? Vagyis Jézust is méltán feszítették meg? A kopt kereszténység is provokáció lenne puszta létével a muszlim világ kellős közepén? A muszlim terroristák által lemészárolt keresztények is provokálnák az iszlám világot, akiket aztán az állig felfegyverzett vadállatok a legkegyetlenebb módon mészárolnak le, nap mind nap, tegnap is, ma is, holnap is? Jézus is, a keleti keresztények is “szelet vetnek és vihart aratnak”? Tudod te, miket hordasz össze? A világ szegényei is provokálnák a tisztes polgári lakosságot, aminek aztán a jezsuita Ferenc pápa is bedől? Olvastad te a jezsuita Karl Rahnert vagy Henri de Lubacot, hogy csak egy-két “tanult” társadat említsem tanulatlan személyed mellett? Nem kérem számon ostobaságod, ehhez privát jogod van. De felelőtlenségedet és súlyosan keresztényellenes attitűdödet, kivált, hogy azt blogodon, afféle szellemi környezetszennyezés módján terjeszted, számonkérem. És javaslom, álláspontodat osszad meg a továbbiakban mindazokkal, akik éppen most vagy a jövőben veszítik el szeretteiket, gyermekeiket, szüleiket, rokonaikat, barátaikat egy-egy hasonlóan” kiprovokált” vadállati terrorakció során. Gábor György”

Két dolgot tennék hozzá a fetiekhez. Az egyik az, hogy a katolikus egyház évezredes hagyományos hozzáállása a szabad véleménnyilvánítás elhallgattatásának erőszakos szándéka, amin a II. Vatikáni zsinat sem változtatott sokat, inkább csak finomabbá, politikailag korrektebbé tette annak megjelenését. A másik, hogy észrevesszük-e, a blogger az egyháza és szerzetesrendje hagyományának követésében akár a muzulmán terroristákkal való egy oldalra állásig is elmegy, ha „ellenfelei” szólásszabadságának korlátozása lehetőségét érzékeli?

- o -

Utólagos kiegészítés: Értem én, hogy a liberális demokrácia időnként nem véd meg bűnözőktől ártatlan embereket, ez sajnálatos. Azt is látom, hogy az illiberális (azaz nem liberális, hanem a többség által korlátozott) demokráciára egyre „nagyobb az igény”. Azonban az illiberális demokrácia a diktatúra leánykori neve, ahol már nem csak illegális keretek között, hanem törvényszintre emelve és tömegesen valósulnak meg a szabad vélemény-nyilvánítás miatti gyilkosságok és kivégzések. Magyarországon a XX. században (is) voltak ilyenek, tessék csak a fasizmus-nácizmus vagy a kommunizmus gyakorlataira gondolni. Én ezért nem kérek az illiberális demokráciából sem, még akkor sem, ha arra az egyház adna garanciát, hogy jól, a „közjó érdekében” fog működni. Ugyanis a történelem ezt a „garanciát” eddig sosem igazolta vissza. A trón és oltár szövetsége ellentétes a Bibliával is. Ellenben a történelem során kipróbáltak közül, bár az sem tökéletes, de a liberális demokrácia szabadság-felfogása, valamint az egyházi és az államhatalmi oldalak teljes különválasztása felelt meg a leginkább a Biblia szabad akaratról szóló tanításának, így én is arra szavaznék!

- o -

Keresztény-demokrácia?

Az áldozatokat hibáztató és szabadságkorlátozó nyilatkozat Márfi Gyula veszprémi érsektől

Harrach Péter szerint “a sajtó- és szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra”

Ferenc Pápa szerint is „a szólásszabadságnak van határa”

Hajléktalan Jézus

Olvasom, hogy egy kanadai szobrász egy olyan szobrot ajándékozot a pápának, amely Jézust hajléktalanként, egy padon fekve ábrázolja. Az üzenet nyilvánvaló: arra hív minket: gondoskodjunk az éhezőkről, a szomjazókról, a ruhátlanokról és az idegenekről. A művész ezt írja ars-poetikájának:

„Az evangéliumok és a kereszténység kifogyhatatlan forrás egy művész számára. (…) Amit én próbálok elérni az az, hogy új perspektívába helyezzem ezeket az örök igazságokat.”

Érdekes, hogy a tízparancsolat ennek éppen az ellenkezőjét ajánlja: Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.” Mondjuk a katolikus katekizmusban szereplő tízparancsolat felsorolása ezt a kitételt nem tartalmazza, mert valamilyen okból törölte közülük az egyház…

Ami egy szempontból nem is olyan nagy baj, hiszen a tízparancsolattal együtt mind a 613 mózesi törvény hatályát vesztette az Újszövetség szerint, azaz ma már nem kötelező érvényűek. Persze a betartásuknak a „haszna” ma is érzékelhető, gondoljunk csak arra, hogy például lopni, ölni, paráználkodni stb. - hosszú távon - ma sem kifizetődő!

Ma a 613 helyett Krisztus erkölcsi parancsai vannak érvényben, melyek betartása viszont nem teszi elfogadottá (megigazuttá) az embert Isten előtt. Ami ilyen módon elfogadottá teszi, az a hit, és ha hitből már elfogadott, akkor tartsa meg a „nem kötelező” parancsokat - ez a sorrend. Melyek megszegése persze bűn (=céltévesztés), azonban a hívő számára azokra 100%-ban elegendő a megváltáson alapuló isteni megbocsátás.

A fenti kitérő után kanyarodjunk vissza a kereszténynek nevezett művészet kérdéséhez: mi legyen a bibliai témájú képekkel, szobrokkal, irodalommal, zenével, filmekkel? A fent leírtak alapján, bár a tízparancsolat tiltaná, mégsem kárhoztathatjuk őket. Akkor rendben vannak?

Azt hiszem, és innen már a mgánvéleményemet írom, a keresztény művészet az évezredek során igen sokat ártott a Biblia üzenetének. Csak példának mutatom fent az egyik „kedvencemet”, a tihanyi apátság belsőjét. Amelynek a szószéke peremén ül egy férfialak egy hatalmas kalapban, kezdében egy kinyitott könyvvel és egy koponyával. Ezt látva jobb nem elképzelni, milyen asszociációkat ébreszt mondjuk egy gyerekben az efelett elmodott papi „szentbeszéd”…

A Jézust hajléktalanként padon fekve ábrázoló szobor üzenete - a művész szerint - evangéliumi eredetű. És valóban, van olyan része a jézusi tanításnak, melyből a szegényekről való gondoskodás, mint jócselekedet levezethető. Mégis, egyrészt messze nem ez az evangélium lényege, másrészt a szobor teljesen téves asszociációkra is alapot adhat. Például: feltámadott Jézus egy tehetetlen alak volt, aki munka, otthon és élelem nélkül, kiszolgáltatottan tengette életét a közterületeken?

Aranyosak a keresztény művészek, hatalmas energiákat ölnek bele a művészetükbe. Mégis óvatosan meg kell állapítsam, hiába a megszentelt jószándék, a legtöbbjük biblikus szempontból totális tévedés, a tájékozatlanok félrevezetése. Nem biztos, hogy az evangélium üzenetének szüksége van a művészek új perspektívájára. Ezen a területen, legalább óvatosságból ma is lenne „haszna” az ószövetség immár nem kötelező érvényű parancsa szerinti önkorlátozásnak, mely így kezdődik: ne csinálj magadnak faragot képet…

Védett: Újabb helyreigazítás

Ez egy privát bejegyzés. Megtekintéséhez jelszó szükséges: