Archive for the 'globális' Category

Mit tegyen a civil?

Published
by
zolesz
on 2017. január 17., Kedd
in Magyarország, globális, gondolkodom, politika, társadalom and érdekes ember
. 0 Comments

Tele van a kormány kommunikációja a civilek politikai szerepvállalásának értékelésével. Mi erről a kérdésről az illetékes államtitkárnak a véleménye, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumában az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős. Néhány gondolat Soltész Miklós nyilatkozatából, és utána pár gondolatindító kérdésfeltevés, röviden:

1) A civileknek nem ildomos a „nagypolitikábról” véleményt mondaniuk, az ő terepük a politikamentes közélet. A politizáló civil szervezet a civilsége is megkérdőjelezhető: sokat hallhatunk a Soroshoz köthető, „idegen érdekeket kiszolgáló álcivilekről”.

2) Az állami támogatás rendben, a külföldről kapott finanszírozás minimum gyanús, a vezetők vagyonosodási vizsgálatot érdemelnek úgy, mintha azt az állam adta volna.

3) Kimondottan bőszítő, hogy egyes civil szervezetek tevékenységét akár többszázmillió forinttal finanszírozza Soros György, amivel ezek „Magyarországnak eshetnek”. Miközben a Magyar Állam 200 milliárd forinttal támogatja a magyar Civil szervezeteket.

4) Körülbelül hatvan ilyen un. idegen civil szervezet áll a hatvanezer hazai finanszírozású civil szervezettel szemben. Előbbieket mivel a baloldal védi, azok Soros Györggyel közös politikai platformon állnak: „Szerintük a világot mind gazdaságilag, mind pedig ideológiailag be kell kebelezni, ezt a törekvést pedig néhány erőszakos és hangos, de társadalmi támogatottságban a nullához közelítő, azonban anyagiakban nagyon jól ellátott civil szervezeten keresztül akarják megvalósítani.”

5) A támogató szervezetek az egész világot a saját elképzeléseik szerint kívánják átformálni, például a súlyos következményekkel járó migráció támogatásával.

6) Más civil szervezetek – amelyek többnyire önkéntes munkával, nagyobb társadalmi feladatot látnak el – véleményét nem veszik figyelembe.

7) Soltész Miklós szerint a kritikát megfogalmazóknak az fáj, ha valaki azok mellett az értékek mellett áll ki, amelyek a CÖF-nek is fontosak, pl. az egyház, a családi közösségek, a köznevelésben való javulás, az egészségügy és a szociális terület felemelése vagy az, hogy egy ország maga dönthesse el a migrációban  való részvétele mértékét.

Milyen alapon vitatja el az államtitkár a kormányétól eltérő vélemények nyilvános képviseletének lehetőségét, jogosságát? Milyen alapon akarja az állam egy tőle független szervezetnél a tőle függetlenül kapott finanszírozás elköltését ellenőrizni? Milyen alapon kifogásolja az államtitkár azt, hogy a törvények betartása mellett a kormányon kívül bárki más is finanszírozhat Magyarországon kormánytól független tevékenységeket? Mit ért az államtitkár az alatt, hogy a civil szervezeteken keresztül Sorosék „a világot mind gazdaságilag, mind ideológiailag be akarják kebelezni”, és erre milyen bizonyítékai vannak? Miért csak migránsokról és nem menekültekről is beszél az államtitkár, és mire alapozva tiltaná meg bármilyen civil szervezetnek a menekültek segítését, ami a nemzetközi egyezmények szerint Magyarország (erkölcsi) kötelessége is lenne? Miért kellene az un. álcivil szervezeteknek más, a kormány által favorizált társaik „véleményét figyelembe vennie”? Miért gondolja az államtitkár azt, hogy az un. „álcivil” szervezeteknek ne lenne joguk a kormányétól elétrő értékrend kialakítására, vagy például a kormány menekültekkel kapcsolatos gyakorlatát erkölcsi, jogi szempontokból kritizálni?

EU-támogatások felhasználása

Published
by
zolesz
on 2015. május 16., Szombat
in EU, Magyarország, gazdaság, globális, gondolkodom, politika and pénzvilág
. 0 Comments

Nem (csak) az EU-s pénzekből támogatott agrárcégek aktuális toplistája miatt, hanem elvi okokból tartom abszolut hibásnak az úniós támogatási rendszert. Enne okai: 1) nem a helyi piac, hanem a központi támogató prioritásai irányítják a fejlesztési irányokat és projekteket 2) elszakadnak a gazdaságossági számítások a realitástól és eltunyulnak a támogatottak 3) a prioritások megváltoztatása miatt a korábbi támogatásokkal létrehozott, életképtelenné váló projektek kárba vésznek 4) a toplistából is látszik, hogy a nagyok úgyis lenyúlják a támogatások nagy részét és még nagyobbak lesznek, a kicsik meg még kisebbek és bérmunkára kényszerülnek - a nagyoknál 5) a nagyok az eredményt végül szépen kiviszik off-shore vállalataik révén az országból.

Az EU-s támogatásokat általános adó-és járulékcsökkentésre kellene fordítani, és a jelenlegi helyzetben a legkisebbeket kellene leginkább, a legnagyobbakat pedig legkevésbé támogatni. A támogatási rendszer prioritásainak átállása rövid megrázkódtatást okozna a rendszerben, utána azonban elindulhatna egy organikus szerkezet-átalakulás, és egy diverzifikált fejlődési folyamat a gazdaságban. Persze ez a nemzetközi integrációs folyamatoknak (globalizáció) és az azt kiszolgáló helyi elitnek sem kedvezne, így az esélye nem nagy.

Multikulti - itt van a kutya elásva!

Published
by
zolesz
on 2014. november 15., Szombat
in gazdaság, globális, gondolkodom, gratula, pénzvilág and zseniális
. 0 Comments

Argentína adócsalással vádolja a világ első számú háztartási termékgyártóját, a Procter & Gamble-t, ezért november 2-án a dél-amerikai ország adóhatósága, az AFIP bevonta a cég működési engedélyét.

Az Argentína elnöki honlapján (www.prensa.argentina.ar) közölt vádak szerint a cég 138 millió dollárral túlszámlázta az importárakat, hogy az adózást elkerülve pénzszivattyút indíthasson kifelé az országból. „A P&G pénzt szivattyúzott külföldre és a befolyó jövedelmét elrejtette az Argentinának való adózás helyett” - írta a dokumentum. „Véget kell vetnünk ezeknek a trükköknek, amiket a nemzetközi cégek használnak” - adta hozzá a nyilatkozat. A Procter & Gamble 1991 óta működik Argentinában három gyárral és két elosztóközponttal. (Forrás: Greenr.blog)

Ezt a tényt, márint a multinacionális vállalatok nemzetközi pénzszivattyúzásának pofonegyszerű működési elvét minden gondolkodó, a gazdaság működéséhez egy icipicit is konyító ember pontosan érti és tudja. Mégis, még a legradikálisabban nemzetinek mondott pártok képviselői sem tesznek róla említést. Nem beszélve a hatalmon lévőkről, akik nem foglalkoznak azzal, hogy ezek a gigavállalatok mennyire átláthatatlanul végzik tevékenyégüket, azaz a nyereség adóparadicsomokban való elrejtését. Ellenben a beruházásaikat támogatják, sőt adókedvezményekkel versenyeznek értük!

A rendszer működtetésének egyetlen és utolsó akadályai a nemzeti határokon szedett vámok és a nemzeti adók, melyeket a Európai Únió, az Amerikai Egyesült Államok (hamarosan egyesülő) szabadkereskedelmi övezetével iktatnak ki. A nemzetközi gazdasági integráció nem újkeletű dolog, Magyarország számára azzal kezdődött, rögtön a honfoglalás után, hogy I. István Király koronát kért és kapott a római pápától. Így ezer esztendeje a nyugati „klubba” nyertünk felvételt. A nemzetközi integráció káros következményeit kicsiben jól bemutatja az Alföld mezőgazdaságának és földrajzának átalakulása az elmúlt évszázadok során.

„A világ legelismertebb offshore-ral foglalkozó civil szervezete, a Tax Justice Network(~Adóigazságossági Hálozat) 2012-ben tette  közzé legújabb jelentését Estimating the Price of Offshore (~Az offshore becsült ára) címen. (A szervezet vezetője, John Christensen maga is kiugrott offshore bankár, a jelentés késztője, James S. Henry pedig a McKinsey konzulting cég volt fő közgazdásza, offshore specialista.) A jelentés szerint Magyarország benne van az offshore által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő ország között. Sőt, 242 milliárd dolláros veszteségével megelőzi a nálánál sokkal nagyobb, és korruptabb hírben álló Lengyelországot, Ukrajnát és Kazahsztánt is! Az 1980-as évek óta Magyarországról kiáramlott összeg nyers számítások szerint a magyar államadósság két és félszeresét teszi ki! Ha igaz, amit a civil szervezet állít, akkor ez bombasztikus hír. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt harminc év megszorításainak többsége értelmetlen volt. Ezen felül pedig örökre érvényét vesztik azok a kijelentések, amelyek szerint a magyar állam túl nagy lenne, a jóléti juttatások pedig koraszülöttek.” (Forrás: Pogiblog)

Ajánlott irodalom: Szelídvízország

Márczius tizenötödikére

Published
by
zolesz
on 2014. március 15., Szombat
in Magyarország, globális, gratula, háború, kultúra, magyar and történelem
. 0 Comments

„Ez az oka, hogy a nép tőlünk félt és engedelmeskedett, de a birtokos és értelmesség tudta, hogy meg kell hajolni a vész előtt időnkint, és az elvonul felettök, és ismét felegyenesedhetnek. Ezért mit sem tettek.” Tehát a terrorista forradalmi politika fő akadályai a tulajdon és a tudás!!! (”a birtokos és értelmesség”) Felismerjük a bolsevikok, vagy Mao Kulturális Forradalma, netán Pol Pot osztályellenség-ellenes, kulákellenes, értelmiség-ellenes kampányainak szellemi csíráját? Félreértésből levelezett ez a Szemere annyit Marxszal és Engelsszel?

Azok számára, akik a fenntartás nélküli tisztelettel és megbecsüléssel tekintenek az 1848-49-es szabadságharc promonenseire, ajánlom a következő irások elolvasását és meggondolását: Az 1848-49-es forradalom hajtóműve, a TERROR első rész, második rész, harmadik rész

Megjegyzés: annak ellenére, hogy magától értetődően elutasítom Bobkó Csaba világnézetét, a magyar szabadságharccal kapcsolatos kutatásait és következtetéseit figyelemre méltónak tartom. Sőt, az analógiát akár a most folyó ukrajnai forradalomra is értelmezhetőnek vélem.

Ajánlott „irodalom”: Marx, Engels, Kossuth, Petőfi

Idézetek az Egyház társadalmi tanításából

Published
by
zolesz
on 2013. november 20., Szerda
in egyház, globális, politika, társadalom and vallás
. 1 Comment

„423. Valamely nemzethez fűződő történeti és kulturális kapcsolatai alapján egy vallási közösséget az állam különleges elismerésben részesíthet: az ilyen elismerésnek azonban sohasem szabad más vallási csoportok polgári vagy társadalmi szempontú diszkriminációjához vezetnie.

434. A megkülönböztető önazonosság felértékelését segíti, ha meghaladjuk a megosztottság különféle formáit, amelyek a népek elszigetelődésével fenyegetnek, s fogékonnyá teszik őket a destabilizáló következményekkel járó önzésre.

435. A nemzeti szuverenitás azonban nem abszolút. A nemzeteknek tudniuk kell egy közös cél javára lemondaniuk jogaik egy részének gyakorlásáról, annak a tudatában, hogy mind egy „családot” alkotnak,892 amelyben kölcsönös bizalom uralkodik, kölcsönös támogatás és egymás kölcsönös elfogadása valósul meg.

436. „Az erkölcsi törvénynek a minden nemzet és minden állam közvéleménye általi figyelembevételét a megnyilvánulások és erők olyan egyöntetűségével kell követelni és támogatni, hogy senki se merészkedjen létét kétségbe vonni, vagy kötelező mivoltát enyhíteni.”894 Az általános erkölcsi törvényt, amely az ember szívébe van írva, mint érvényeset és megfellebbezhetetlent és mint az emberiség közös lelkiismeretének eleven kifejeződését kell szemlélni, mint valami „nyelvtani szabályt”,895 amely alkalmas arra, hogy a világ jövőjéről szóló párbeszéd nyelvét alkossa.

440. A valódi nemzetközi közösség felé vezető utat, amely az ENSZ szervezetének megalakításával 1945-ben vett határozott irányt, az Egyház is nyomon követte. Ez a szervezet „a béke megteremtéséhez szükséges kulturális és intézményes területek kiszélesítésével jelentős mértékben járult hozzá (…), hogy erősödjön az emberi méltóság, a népek szabadsága és a fejlődésre való igény iránti figyelem”. 909 A társadalmi tanítás a nemzetek feletti szervezetek szerepét – főképpen azokét, amelyek sajátos területeken ténykednek910 – általában pozitív módon szemléli.

441. Az emberiség családjának rendezett és békés együttéléséért érzett aggodalom késztette a Tanítóhivatalt arra, hogy nyomatékot adjon annak a követelésnek „hogy egy olyan, mindenki által elismert egyetemes tekintély létesüljön, amely elegendő hatalommal rendelkezve képes mindenki biztonságát, az igazságosság megóvását és a jogok tiszteletben tartását megvalósítani.”

442. Különösen a kormányközi szervezeteknek kell a gazdaság területén hatásosan gyakorolniuk ellenőrző és irányító szerepüket, mert a közjó megvalósítása immár külön az egyes államok számára elérhetetlen céllá vált, még akkor is, ha hatalmuk, gazdagságuk vagy politikai befolyásuk alapján vezető szerepet játszanak.

443. A Tanítóhivatal pozitívan vélekedik azoknak a csoportosulásoknak a szerepéről, amelyek a civil társadalomban jönnek létre, hogy a közvéleményt a nemzetközi élet bizonyos szempontjaira érzékennyé tegyék. Ennek a fontos szerepnek a betöltése az ilyen csoportok figyelmét különösképpen az emberi jogok tiszteletben tartására irányítja, ahogyan azoknak a magánegyesületeknek a sokasága mutatja, „amelyek közül néhánynak világméretű jelentősége van, és az utóbbi időben e cél érdekében jöttek létre; csaknem valamennyi nagy gonddal és dicséretes tárgyilagossággal törekszik arra, hogy a nemzetközi történéseket egy ilyen érzékeny területen kövesse nyomon”.921

Maguk a kormányok biztatónak érezhetik az ilyen elkötelezettséget, amely arra a célra irányul, „különösképpen annak a számos embernek a szolidaritási és békegesztusai révén, akik a nem kormányzati és az emberjogi mozgalmakban tevékenykednek”, hogy a gyakorlatba ültessék át azokat az eszményeket, amelyeket a nemzetközi közösség sugall.922

445. A Szentszék diplomáciai szolgálata, mint régi és bevált gyakorlat eredménye, eszköz, amely nem csupán a ’libertas ecclesiae’ (az egyház szabadsága) érdekében munkálkodik, hanem az emberi méltóság védelmezéséért és követeléséért, s olyan társadalmi rendért, amelynek alapértéke az igazságosság, az igazság, a szabadság és a szeretet: „Mi elküldjük képviselőinket az államhatalom legfőbb képviselőihez, különösen oda, ahol a Katolikus Egyház meggyökerezett, legalábbis valamiképpen jelen van. Az Egyház spirituális küldetésében benne rejlő, azzal együtt járó jog alapján tesszük ezt, amelyet a történelem bizonyos eseményei is megerősítenek. (…) Az emberi személyek és közösségek boldogulása az Egyház és a polgári hatóságok közötti rendezett párbeszéd révén mozdítható elő, amely közös megállapodások megkötésében is kifejeződik. Ez a párbeszéd arra törekszik, hogy a kölcsönös megértésen alapuló kapcsolatokat és az együttműködést megszilárdítsa és erősítse, az esetleges vitákat megelőzze vagy kezelje, s módot találjon arra, hogy minden nép és az egész emberiség az igazságosság és a béke útján haladjon előre.”

A legújabb idők modern, demokratikus társadalmaiban az állam és az egyház szétválasztása általánossá vált. A fenti, hivatalos egyházi tanításból kiollózott idézetek viszont az Egyház évezredes, ezzel éppen ellentétes hagyományainak a - modern formában történő - restaurálási törekvésére engednek következtetni. Ami egy olyan „egyetemes tekintély” elengedhetetlen szükségeségének a felvázolásában (és felvállalásában?) látszik körvonalazódni, melynek illetékessége kiterjed az egész világra, a politikai és gazdasági ellenőrző és irányító hatalom központosításával. A rend, a béke, a közjó és az erkölcs, valamint az - egy igaz római katolikus - vallás csorbítatlan szabadságának jelszavával.

A fenti idézetek forrása: Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma

István király műve

Published
by
zolesz
on 2013. augusztus 20., Kedd
in Magyarország, egyház, globális, gondolkodom, integráció and érdekes ember
. Closed

Ha István király annak idején nem vette volna fel a kereszténységet, ha kemény törvényekkel be nem vezette volna az országban a nyugati módit, ha be nem hódolt volna Rómának, ha nem hozta volna létre a keresztény magyar államot, akkor a magyarság mint nemzet hamar eltűnt volna. De mire ment ki valójában annak idején a dolog? Az igaz hit terjesztése, vagy valami más volt a háttérben a folyamatok mozgatórugója? Bizonyos egyértelmű jelek arra engednek következtetni, hogy valami más… Ugyanis a bibliai értelemben vett kereszténységnek nincsen az állam működésére, illetve pláne az állam és az egyház együttműködésére vonatkozó tanítása. A keresztény állam ideája egy emberi továbbfejlesztés, ha úgy tetszik, bibliai szempontól egy fikció. Még akkor is, ha majd’ két évezredes hagyományai vannak is a nyugati világban, még akkor is, ha István királyt - Rómában - később szenté avatták, és még akkor is, ha ma is sokan úgy tartják, hogy a „keresztény állam” modelljének a tökéletesítése lenne a megoldás a világ problémáira.

Már egy évezrede is a nemzetközi együttműködés kereteinek a kikényszerítése volt a nemzet(köz)i politika fő célja. A nagy egyházszakadással a világban egy kétpólusú modell szilárdult meg, amely azóta is jellemzi a világpolitika színterét. A kelet-nyugat ellentéte, vagy inkább egyensúlya, ha át is rendeződött az évszázadok során az államcsoportok között, de összességében mind a mai napig fennáll. Ma már kimondottan az a cél, hogy ez a kétpólusú világrend egyetlen hatalmi egységbe fejlődjön tovább, egyetlen világkormány vezetése alatt. Azt hiszem, Szent István királyunk annak idején felismerte, hogy a keleti és a nyugati közül valamelyik hatalmi központhoz mindenképpen csatlakozni kell, majd engedelmeskedett az idők szavának. Ezzel egy évezrede a magyarok számára is elkezdődött az integráció a globalizálódó világba. Az pedig, egyre inkább látjuk, hová vezet.

Hozzáírás: Érdekes, hogy most mennyire ki vannak akadva Alföldi Róbert egyébként valóban „nem túl szimpatikus” István a király interpretációján. Pedig akár felfoghatnák egy figyelmeztetésnek is azok, akiket a legjobban irritál: ilyennek látja a „másik oldal” az Egyház(ak)at és a megvalósult vallásgyakorlatot… Ehelyett, - bár érzékelt valamit a művészi szándékból, sőt, a párbeszéd lehetőségéből is, - mégis inkább megsértődött és kioktatott a Jezsuita blog írója is.

Friss kutatások, szuperszámítógépek, blabla…

Published
by
zolesz
on 2013. augusztus 04., Vasárnap
in globális, gondolkodom and társadalom
. 0 Comments

Globális felmelegedés és az erőszak

Globális felmelegedés, több erőszak címmel olvasok írást az Ecolongue oldalán. Az apropó a szíriai konfliktus:

„A szíriai konfliktus úgy tűnik, lassan véget ér azok után, hogy 2011 óta több mint 100 000 ember (köztük rengeteg civil) esett áldozatául. 2006-ban hosszan tartó szárazság lépett fel a térségben, amely a farmokat tönkretette. Az egekig emelkedő élelmiszerárak milliókat kergettek nyomorba, a nyugtalanság szikrája végül polgárháborúhoz vezetett. A szíriai konfliktus csupán egy azon számos közelmúltbeli történések közül, amelyek rámutatnak a klímaváltozás és az emberi konfliktusok kapcsolatára.”

A cikk írója szerint világos, hogy a szíriai konfliktusért (és másokért is) a klímaváltozás, illetve a cikk végén sugalltak értelmében a Föld népességének növekedése a felelős. De megvizsgálták-e a többi jelentős szempontot is, mielőtt kimondták volna az összefüggést a klímaváltozás és az erőszakos cselekmények között? A cikkben az ország történelméről, kultúrájáról, népességének vallási megosztlásáról és alakulásáról, olaj-alapú gazdaságáról, a Közel-Keleten elfoglalt geopolitikai helyzetéről stb. még az említés szintjén sem olvashattunk. Az erőszak okait mégis megtalálni vélték…

A mainstream médiában publikált, a hiszékeny emberek, álszakértők között terjedő nézet szerint a világ bajaiért elsősorban a klímaváltozás, és végső soron a Föld népességének növekedése áll. Szerintük az előbbinek is az utóbbi a következménye, hiszen a klímaváltozásért is az emberiség megnövekedett fogyasztása (az üvegházhatású gázkibocsájtás) a felelős! A helyi és a nemzetközi konfliktusok arra vezethetők vissza, hogy a klímaváltozás tönkreteszi elsősorban a mezőgazdaságot, ami éhinséghez és népvándorlásokhoz vezet (fog vezetni). Elsőre logikusnak tűnhetnek, de valóban igazak-e ezek az állítások?

Tagadhatatlan, hogy az időjárás az elmúlt években szokatlan szélsőségeket mutat, a megszokott klimatikus viszonyok változóban vannak. (Kérdés, hogy ez az emberi tevékenység miatti, vagy attól független folyamat. Talán mindkettő, és az igazi kérdés az arányuk - nem tudom.) Tévedés lenne azt állítani, hogy egy aszály miatti éhinség ne vezethetne akár zavargásokhoz is. Ilyenek azonban a történelem során sokszor előfordultak, ebben nincsen túl sok újdonság. Nem szeretném lebecsülni, de a klímaváltozás a Föld országaiban - eddig még - nem okozott drámai változásokat.

Van viszont egy olyan világjelenség, amely a történelem során EDDIG MÉG SOSEM volt tapasztalható. Ez pedig az olcsó olaj bázisán létrejött, globalizált világgazdaság megjelenése. Persze a felső tízezer luxuscikkeinek kereskedelme mindigis létezett. Ezt azonban semmiképpen se tévesszük össze a teljes népesség ellátását alapvetően biztosító, multinacionáis termelő és kereskedelmi vállalatok jelentőségével! Melyet a szintén globális politikai és pénzügyi rendszerek szerveznek egy új rendbe, az új világrendbe.

Az új világrend legfontosabb jellemzője pedig a világszintű tervgazdálkodás, más szóval a nemzetközi munkamegosztás és elosztási rendszer. Melyet a nemzetközi „játékszabályok” szerint alakuló gazdasági ésszerűség határoz meg. Mindenki termelje azt, amit a leggazdaságosabban tud, a többi szükségletének előállítását pedig bízza arra, aki éppen abban a legversenyképesebb. Így létrejöhet egy nemzetközi specializálódás, ahol a lokális közösségek (nemzetek) gazdasága nagyüzemi monokultúrává válik. Egyesekből mezőgazdasági, másokból ipari, a harmadikból logisztikai tranzitország válik. És például a mezőgazdaság sem termelhet mindent, ami csak szem-szájnak ingere. Hiszen ha a dél-európai vagy a dél-amerikai gyümölcs, a kínai fokhagyma ott olcsóbb, akkor a hazaira a továbbiakban nincsen szükség, hiszen olcsóbban behozzák onnan a multicégek, cserébe pedig visznek Magyarországról például gabonát.

Mi (lesz) ennek az eredménye? A multinacionális cégek egy idő után monopolhelzetbe kerülnek mind a munkaerő-felvétel, mind a helyi népesség ellátása területén. A nemzetgazdaság „letisztul”, elveszíti sokszínűségét, meghatározott húzóágazatokra korlátozódik. De ennél sokkal kifejezőbbnek tartom a deformálódás szót, hiszen a változás az évszázadok alatt kialakult és működőképes viszonyokat változtatja meg egy olyan irányba, aminek a hosszútávú következményeiről fogalmunk sincsen. Fogalmunk sincsen?

Azt hiszem, azok a térségek, ahonnan a befektetők valamilyen rajtuk kívülálló okból kifolyólag hirtelen távoztak, kivonták a tőkét, azok tudnának bizonyos következményekről mesélni! Példáért nem kell a fejlődő országokig menni: Detroit, az amerikai autógyártás fellegvára annak lassú viszaesése maitt az 1960-as évek óta hanyatlik. A városnak a 2008-as ingatlanpiaci válság „tette be a kaput”: az egykor 1,85 milliós városból mindenki elmenekült, aki tudott, és mára hétszázezerre csökkent a lakossága (bővebben itt). Egy másik történelmi példáért nem is kell messzire mennünk: kétszázötven éve a Habsburg Birodalom a magyar Alföldre éléskamrájaként tekintett. A megnövekedett gabonabiznisz igényeit követve teljesen megváltoztatták a természetes tájat: az erdőket kivágták és monokultúrás nagyüzemi szántókká alakították, a folyókat a hajóvontatás érdekében és az árvizek ellen szabályozták. Ezzel egy hosszú távon fenntarthatatlan állapotot hoztak létre, amelyről bővebben bővebben itt olvashatsz.

Mindkét fenti esetre hivatkozva adódik a tyúk vagy a tojás-szerű kérdés: mi volt előbb? Detroit felfuttatott majd zuhanásnak indult népessége, vagy a felfuttatott, majd hanyatlásnak indult nemzetközi autóbiznisz? Az alföldi táj átalakítása majd pusztulása, vagy a nemzetközi gabonabiznisz beindulása? És ne reménykedjünk, az olajalapú nagyüzemi mezőgazdaságnak, az autóiparhoz hasonlóan az energiaárak emelkedése miatt már nem sok van hátra!

Ne kajáljuk be, hogy az ok az okozat és az okozat az ok! Nem azért vannak problémáink, amit a mainstream média állít, hogy tudniillik klímaváltozás meg túlnépesedés, hanem mert a globalizálódott gazdaság fenntarthatatlan irányba deformálta és deformálja ma is a lokális gazdaságokat. Ezek pedig - éppen a fenntarthatatlanságuk miatt - össze fognak dőlni. Amiért viszont nem a megnövekedett népesség (az okozat), hanem a növekedésnek irányt szabó globalizálódott gazdaság (az ok) a felelős! A tévedések elkerülése végett pedig kimondható, hogy a glogális vállalatok működéséből egyedül azok tulajdonosai (és politikus-taplnyalóik) húznak hasznot, a népek ennek hosszú távon biztosan csak a kárait látják. A folyamatot megfordítani nem lehet, de legalább ne üljünk fordítva a lovon!

A földtörvényről

Published
by
zolesz
on 2013. június 18., Kedd
in EU, Magyarország, adósságválság, gazdaság, globális, gondolkodom, ingatlan, mezőgazdaság, politika and pénzváltók
. 1 Comment

Napokon belül szavazhatnak az új földtörvényről a Magyar Parlamentben. A tőke szabad áramlása egy európai úniós alapelv, ami miatt tagállamként a külföldiek termőföldvásárlását lehetővé kell tenni. Lehet ezt még egy darabig bizonyos feltételekkel nehezíteni, húzni-halasztani, de az euroatlanti szövetségi rendszerben ez megkerülhetetlen.

És ezen a ponton rá kell térnünk a magyar mezőgazdaság jövőjének kérdésére. Tudni kell, hogy csak (kevés) idő kérdése, hogy az EU és az USA egyetlen szabadkereskedelmi övezetként fog funkcionálni. Az erről szóló tárgyalások megkezdését a most folyó G8 csúcstalálkozón már bejelentették. Ez az egyezmény, amikor megköttetik, nagyobb jelentőséggel lesz a világgazdaságra, mint az összes többi hasonló globális kereskedelmi egyezmény együttesen.

Az USA évek óta ostromolja az EU piacát a génmódosított terményeivel és vetőmagjaival. A GMO EU általi elvi elutasításán a rést éppen a szabadkereskedelmet akadályozó szabályozók politikai tarthatalansága ütötte. Úgy tűnik, a politika ki van szolgáltatva a gazdasági érdekeknek. Szabadkereskedelmi megállapodás esetén még kevésbé tudnak majd érvényre jutni a gazdaság rövidtávú érdekeivel ellentétes, hosszútávú érdekei az embereknek.

Nekem van egy más természetű nagy félelmem is a föld idegen tulajdonba kerülése lehetőségével kapcsolatban. És ez nem is a külfödli magánszemélyek elvileg korlátozott földszerzése. Hanem az, hogy a bankok, és pláne az IMF, valamint az ESM számára nincsen határa a földszerzésnek. A nemzetközi szerződések sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a nemzeti vagyonra nézve, mint a külföldi magán- vagy jogi személyek. Lássuk miért:

Az IMF 1982-ben, törvényerejű rendeletben kihiretett Alapokmánya 9. cikke az IMF számára Magyarországon többek között a következő kedvezményeket biztosítja. Az IMF korlátlan vásárlási joga az országban - termőföldre is! Az IMF mentessége a nemzeti hatóságok, bíróságok eljárásai alól Magyarország területén, ő viszont bárkivel szemben kezdeményezhet eljárást a magyar bíróságon. Az IMF irattárai teljes mértékben sérthetetlenek, illetve az IMF semmiféle adatszolgáltatásra nem kötelezhető bármely magyar hivatal vagy hatóság részéről. Az IMF minden vagyona és követelése mentes bármily nemű korlátozástól, rendszabályok, ellenőrzések és bármilyen természetű moratórium alól Magyarországon. Az IMF valamennyi kormányzója, ügyvezetője, helyettesei, bizottsági tagjai, képviselői, tanácsadói, tisztségviselői és valamennyi alkalmazottja is mentesül mindenféle jogi eljárás alól Magyarországon. Az IMF valamennyi vagyona, jövedelmei, követelései és ügyletei teljes mértékben adómentességet, vámmentességet és illetékmentességet élveznek Magyarországon. (A fenti linkre kattintva ellenőrizhetőek ezek az állítások.)

Az ESM 2012-ben ratifikált nemzetközi szerződése jogállás, kiváltságok, sérthetetlenség 6. fejezet 32. cikkely 2-4 pontok és 35. fejezet 1 pont: Az ESM rendszer teljes jogképeséggel rendelkezik, hogy: - megszerezzen és rendelkezzen ingó és ingatlan vagyontárgyak felett - szerződéseket kössön - megjelenjen a bíróság előtt - olyan megállapodásokat kössön, melyek szükségesek és garantálják, hogy jogállását, kiváltságait és sebezhetetlenségét elismerjék és betartassák. Az ESM, annak vagyona, finanszírozási eszközei, bárhol is találhatóak és bárki által is működtetettek teljes mentességet élveznek bármiféle bírósági eljárás alól, kivéve akkor, ha az ESM kifejezetten lemond erről a jogáról. Az ESM vagyona, finanszírozási eszközei bárhol és bárki által is működtetettek sebezhetetlenséget élveznek bármilyen házkutatás, lefoglalás, elkobzás, kisajátítás, vagy bármely más végrehajtói, birói, közigazgatási és jogalkotói intézkedés alól. Az ESM érdekében az elnökök, igazgatók, helyettesek, ügyvezetők és a személyzet más tagjai mentességet élveznek a bírósági eljárások alól, ezzel tiszteletben tartva az általuk végzett cselekményeket. A mentesség vonatkozik az általuk kibocsátott papírokra, dokumentumokra is.

Az IMF felé már most, az ESM felé majd (talán) csak az euroövezeti tagságunk esetén leszünk visszafizethetetlenül eladósodva. A fenti kiváltságok mellett a hitelezőink jóindulatára vagyunk szorulva, ami az álmoskönyv szerint nem jó dolog. A hiteleknek hívott minél nagyobb befektetések, és az azok mögötti, minél erősebb biztosítékok rendszere mára szorosan behálózott minket. Jogalkotásunk nem szabad, hiszen idegen érdekeknek kell megfeleljenek az új törvényeink is. Ellenkező esetben a korábban elfogadott, nemzetközi joganyag vonatkozásában „kötelezettségeket szegünk”.

Nem kétséges, hogy most, a földtörvény kapcsán nem elég „csak” magáról a földtörvényről beszélni. Itt egy nemzetközi szerződésekkel operáló gyarmatosító szándékkal állunk szemben, amelynek egyes elemei külön-külön aligha értékelhetők. A már korábbi rendszerbe kell harmonizáltan beilleszteni minden új jogszabályunkat, beleértve a mostani földtörvényt is. Ezért Magyarország globalizálódott világunkban elfoglalt, egyre kiszolgáltatottabb helyzetét rendszerszinten kell vizsgálni, és nem annak részleteiről, hanem a fenntartásáról dönteni.

Az EU új, 7 éves költségvetés-tervezetének margójára…

Published
by
zolesz
on 2013. február 18., Hétfő
in EU, Magyarország, adósságválság, globális, gratula, politika and pénzváltók
. 1 Comment

A parlament tavaszi ülésszakának kezdetén tájékoztatást kaphattunk a miniszterelnöktől az EU új, hétéves költségvetésének tárgyalásain elért magyar sikerről: (ha hiánytalanul le tudnánk majd hívni, akkor) többet kaphatunk, mint amennyit be kell fizetnünk. Az ellenzék elsősorban az átszámítási árfolyamot vitatta, ami persze csak technikai kérdés. Azonban még az euroszkeptikus Jobbik elnöke sem mondta el ott akkor azt, hogy a bevételeink és kiadásaink szaldója valójában hogyan is számolandó.

Lóránt Károly: Centrum és periféria a gazdaságpolitikában

Nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ám nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalás ment ki az országból. A centrum és perifériára vonatkozó közgazdasági elmélet (más néven függőségi elmélet) az 1960-as évektől fejlődött ki válaszként az úgynevezett fejlődési elméletre, amely utóbbi Walt Whitman Rostow amerikai közgazdász, Kennedy és Johnson tanácsadója nevéhez fűződik. Híres elméletében Rostow azt állította, hogy az egyes országok ugyanazon az öt fejlődési szakaszon mennek keresztül, kezdve a tradicionális (középkori) állapotoktól az eredeti nekiindulás előfeltételeinek megteremtésén, majd a nekiinduláson (take off) és a felzárkózáson keresztül a tömegfogyasztó társadalomig jutnak el.

europai_unio_problemA függőségi elmélet képviselői, akik közül a legismertebb az argentin Raúl Prebisch és az amerikai Immanuel Wallerstein, viszont azt állítják, hogy a jelenlegi szegény vagy kevésbé fejlett országok nem ugyanabban a helyzetben vannak, mint a mai fejlett országok voltak, mondjuk egy-másfél évszázaddal ezelőtt. Azoknak ugyanis nem voltak sokkal fejlettebb versenytársaik. A jelenlegi világrendszerben a fejlett országokból származó tőkeberuházások a gazdasági függőség megalapozói. Ha egy ország eladósodik, vagy a külföldi tőke túlságosan nagy súlyra tesz szert a gazdaságban, az adott ország a külföldi tőke ellenőrzése alá kerül. A periféria országait jellemző szegénység nem azért van, mert azok nem integrálódtak, vagy nem eléggé integrálódtak a világgazdaságba, hanem azért, mert nem a saját adottságaiknak megfelelően integrálódtak abba.
Ennyi elmélet után térjünk át arra, amiért a cikk íródik, vagyis hogy mindez hogyan érvényesül az Európai Unión belül, ahova az eredeti fejlett országok mellé fokozatosan, majd lavinaszerűen újabb, lényegesen fejletlenebb országok kerültek be. Hat év telt el a csatlakozás óta (t.i. 2012-ig), ami nem nagy idő egy integráció történetében, de a statisztikai adatok már jelzik, merre is halad a nagy reményekkel várt uniós tagság.

A függőségi elmélet egyik alaptétele, hogy a fejlett országokból származó tőkeberuházások (a működő tőke) tartós gazdasági függéshez vezetnek. Az Eurostat tőkeáramlásra vonatkozó adataiból világosan látszik, hogy a kelet-közép-európai országokba a tőkebeáramlás még jóval az uniós tagság előtt megkezdődött. A működő tőke (foreign direct investments – FDI) nettó állománya ezekben az országokban a rendszerváltás idején gyakorlatilag zéró volt, az uniós belépés idejére viszont a GDP átlagosan 40-50 százalékát tette ki, és a legtöbb országban ezt követően, tehát a tagság során, ez az arány már nem is nagyon változott. Ez azt jelenti, hogy az uniós belépés idejére a nyugat-európai cégek már jelentős mértékben uralták a leendő új tagországok gazdaságát, kivéve néhány óvatosabb vagy nagyobb országét, mint Szlovénia vagy Lengyelország, ahol a külföldi befektetések nettó állománya csak 12, illetve 30 százalékot ért el.

A nemzetközi tőke gazdasági hatalomátvétele következtében az unió új tagállamai jelentős részben elvesztették hazai és külföldi piacaikat, külkereskedelmi mérlegük gyorsan romlani kezdett. Magyarország esetében 2004-ig a KSH külkereskedelmi statisztikáiban külön-külön mutatta be a hazánkban megtelepedett külföldi és a hazai tulajdonú vállalatok exportját és importját (vámszabad-területi és vámterületi külkereskedelem). E statisztikából megtudhatjuk, hogy 2004-ig 1990-hez képest a magyar gazdaság évi tízmilliárd eurónyi hazai és külföldi piacot veszített el, ennyi volt ugyanis a hazai gazdaság külkereskedelmi egyenlegének romlása a két időpont között (ez a GDP több mint tíz százaléka és évente!). 2004 után az uniós belépéssel a vámszabadterületek megszűntek, és ezzel a hazai és külföldi vállalatok külkereskedelmi tevékenységének statisztikai szétválasztása is megszűnt. Az együttes kereskedelmi egyenleg a külföldi tulajdonú vállalatok nagy exporttöbblete miatt kissé pozitív, ám exporttöbbletük túlnyomó többségét jövedelemként kiviszik az országból. A többi ország helyzete (néhány kivételtől eltekintve) hasonló, mert a külkereskedelmi forgalmat és fizetéseket összefoglaló fizetési mérleg egyenlege a legtöbb országban erőteljesen romlik. Például Bulgáriában és Észtországban a GDP-hez viszonyított negatív egyenleg a húsz százalékot is elérte, Romániában meghaladta a tízet, Magyarország és néhány más ország esetében a fizetési mérleg hiánya a GDP 5-7 százaléka körül mozog. Stabil külgazdasági helyzetben tulajdonképpen csak néhány ország van, például Szlovénia és Csehország, ahol a liberalizáció és privatizáció nyomán a külföldi tőke nem tett szert akkora súlyra, mint Magyarországon.

A fizetési mérlegek növekvő hiánya miatt az országok külső adóssága az 1990-es évek közepétől kezdve rakétaszerűen emelkedett a magasba. E tekintetben Magyarország volt a listavezető, ahol a világbanki adatbázis szerint a GDP-hez viszonyított bruttó külső adósság a 2000. évi 60 százalékról 2009-re 170 százalékra emelkedett (az IMF szerint 2009-ben „csak” 137 százalék volt az adósság, az egyes adatbázisok között – módszertani okok miatt – az abszolút számokat tekintve nagy eltérés lehet, de a tendenciák azonosak). Hazánkat Észtország és Lettország követi a listán, ahol a külső adósság GDP-ben vett aránya csak megduplázódott, végül néhány országban (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) csak mérsékelt volt a külső adósság GDP-hez viszonyított arányának növekedése. Ha nagyok is voltak az egyes országok közötti különbségek, a GDP-hez képesti súlyos külső eladósodás szinte mindegyik országra jellemző.

Ám hasonló helyzetben vannak a dél-európai országok is, különösen Görögország, Spanyolország és Portugália. Igaz, nőtt Németország külső adóssága is, de ez ott nem jelent problémát, mert Németország ugyanakkor jelentős hitelező is. Ténylegesen a nettó külső adósság az, ami igazán számít, vagy még inkább a nettó külföldi adósságon fizetett kamatok és a nettó működőtőke-állományon kivitt jövedelmek egyenlege. És, ha ezt az adatot nézzük, akkor tárul elénk a valóban drámai kép, az Európai Únió igazi arca:

az Eurostat fizetésimérleg-statisztikája szerint a 2004 és 2008 közötti öt évben (a záróéveket is beleértve) az unió három országa (Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) 460 milliárd eurós jövedelemre tett szert, míg az uniós tagországok nagyobbik része (Írország, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Görögország, Magyarország, Portugália és még néhány másik ország) nagyjából ugyanekkora összeget fizetett ki jövedelemátutalások formájában. A jövedelemátcsoportosítás mértéke egy évre elosztva megközelíti az unió éves költségvetését, vagyis az európai unió sokat emlegetett költségvetésével szemben működik egy másik jövedelemátcsoportosítás, amely a periféria vagy fél periféria országaiból szivattyúzza át a jövedelmeket a centrumországokba. Magyarországra például az említett 2004–2008-as időszakban mintegy nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ezzel szemben hazánk ugyanezen időszak alatt nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalást teljesített a centrumországok felé.

Ez az egy a hatos arány a centrum javára mutatja azt, hogy a demokráciáról, szolidaritásról, felzárkózásról szóló naponta elhangzó kenetteljes szavak mögött valójában milyen érdekek is mozgatják az „egyre szorosabb unió” szorgalmazóit.

Az Eurostat adatai fényesen bizonyítják a függőségi elmélet igazát, a centrum és periféria létét az Európai Unión belül. És elég egy pillantás a statisztikai idősorokra, hogy meggyőzzön bennünket: a folyamatok nem az egységesülés, hanem a differenciálódás, az ellentétek kiéleződése irányába mennek.

forrás: Pannon-Info.hu

A rezsicsökkentésről

Published
by
zolesz
on 2013. február 03., Vasárnap
in energia, gazdaság, globális and jövő
. 0 Comments

Érdekes helyzet állt elő 2013. január 1-vel, ugyanis Magyarországon 10%-kal csökkent az energia fogyasztói ára a gáz, a villany és a távfűtés esetében. Sőt, a kormány terve az, hogy az árcsökkentés 2014 nyaráig érje el a 30%-ot! Akkor most mi a helyzet? Megfordult volna az az évtizedek óta tartó trend, hogy az energiaárak növekednek?

Egyfelől mint minden másnak, így az energiának az ára is fel-le mozog a pillanatnyi piaci körülményektől függően. Mégis, bizonyos trendek évtizedek, vagy talán évszázadok óta megfigyelhetőek, ha az olaj és a gáz mellett a szén bányászására is gondolunk. Ezeket érdemes számba venni, amikor az energia jövőbeni árát próbáljuk meg „előrejelezni”.

Az első szempont az, hogy a kitermelés feltételei idővel változnak. Amíg a kezdetekkor a kereslethez képest óriási, könnyen bányászható mennyiség állt rendelkezésre, ma már ezt nem mondhatjuk el. A kereslet folyamatosan nő, a felfedezett mezők viszont már szinte mind túljutottak azon a fázisukon, hogy csak lefúrunk vagy leásunk egy kicsit és feltör az olaj, a gáz, felbukkan a jó minőségű szén. Új mezőket kellene keresni, de ez is igen költséges dolog. Egyre nagyobb befektetésekkel lehet az elvárt mennyiségekhez hozzájutni, ami jelentősen növeli az energia-termelés költségeit.

A második szempont a kereslet tartós növekedése, olyan irányokból is, amelyeből eddig nem kellett rá számítani. A fejlődő országok, ezek között is elsősorban Kína olyan új kereslettel lép fel, ami szintén jelentős árfelhajtó hatást eredményez. Az áru, jelen esetben az energiahordozó pedig oda megy, ahol többet fizetnek érte. Aki meg nem tud érte eleget fizetni, az úgy jár, mint a közelmúltban néhány ország, mindjárt szó lesz róla.

Harmadik szempont a lelőhelyek körüli katonai feszültségek mindenkori szintje. Az energiaárak az olaj világpiaci árával mozognak együtt, különböző mértékben és késleltetéssel követve azt. Az európai piacokra kerülő olaj jelentős részét Észak-Afrikában, illetve a Közel-Keleten bányásszák. Ha egy fontos tengeri szállítási útvonalat, mint például a Hormuz-szorost lezárják, akkor az Arab félszigetről az olajszállító tankereknek meg kell kerülniük egész Afrikát, hogy Európába juttassák szállítmányaikat. Ez sokkal több tankhajót és sokkal hosszabb, de még veszélyesebb útvonalat is jelent.

És van egy negyedik szempont is, ami talán még nem került be a köztudatba: a politikai nyomásgyakorlás árakat befolyásoló hatása. De ha úgy hívom, hogy embargó, akkor már biztosan ismerősebben cseng a fogalom. Eddig tudtommal két országnak kellett hirtelen drámai energiahiányt elszenvednie: a kommunista Kubának, ahol ehhez fogcsikorgatva idomultak, és a szintén kommunista Észak-Koreának, ahol viszont többmillió ember éhhalálához vezetett az, hogy a Szovjetúnió a szétesése után nem jutottak olcsó olajhoz. Mindkét említett országban helyén maradt a hatalom, ez azonban demokratikus országokban teljességgel lehetetlen lett volna. És ha ez így van, akkor a kormányok az energiaellátással nagyon is zsarolhatóak, pláne egyoldalú függőség esetén. Oroszország pedig egyértelműen a zsarolás eszközét és lehetőségét látja a gázszállításaiban, amivel egyelőre még csak szolídan(?) él.

Mindezek után hogyan értékeljük a Magyar Kormány rezsicsökkentési törekvéseit? Rövid távon egyértelműen üdvözölhetjük, hiszen kevesebbet kell fizetniük a magyaroknak ugyanazért a szükséges jószágért. Levegőhöz juthatnak a magyar háztartások, és a náluk maradó évi 50-100.000,-Ft-ot hasznosan elkölthetik másra. Befektethetik mondjuk a tudásukba, a vállalkozásukba, ingatlanjukba, vagy amibe csak akarják. És persze fel is élhetik.

Egy dolog azonban a véleményem szerint biztos. Magyarország a XXI. században nem függetlenítheti magát a globális trendektől. Az energia-ellátás a világgazdaság jelenlegi egyik legégetőbb problémája. Magyarországnak nincsenek saját energia-lelőhelyei, gyakorlatikag 100%-ban behozatalra szorul. Ezért a fenti négy szempont befolyásolására nem képes. Hosszú távon nem fog menni, hogy minden más téren szervesen össze vagyunk nőve például Európával illetve a globalizálódó világgal, de az energiaárak terén külön utat járunk.

Tudjunk örülni a mostani mesterséges árcsökkentésnek, de hosszú távra tervezzünk konzervatívan! Csökkentsük az energia-fogyasztásunkat, mintha mi sem történt volna! Nyugodtan tekinthetjünk a saját ingatlanunk energetikai korszerűsítésére úgy, mint az elsőszámú nyugdíj-előtakarékossági lehetőségünkre. Talán közelebb is áll a szívünkhöz a rezsiköltségek kézzelfogható lefaragása, mint távoli, virtuális befektetési alapoknak adni a megtakarításainkat, és kiszámíthatatlan grafikonjaikba vetni minden reményünket…

- o -

Pénzcentrum - A Kormány tovább folytatja a rezsicsökkentést. A rövidlátó szemem nevet, mert a lakosság rezsiköltségei valóban és jelentősen csökkennek. A távolba látó szemem viszont nem nevet, mert már csak ezekre a hírekre is halasztást fognak szenvedni az energetikai korszerűsítési programok. Magyarország régióhoz képest meglévő lemaradása tovább fog nőni, például a megújuló energiák használata vagy az épületek fajlagos fűtési energiaigénye terén. A halogatás miatt később, hirtelen és nagyobb dézsából fog a nyakunkba zúdulni a probléma.

Mandiner - Rezsicsökkentés helyett energiahatékonyságot: a rezsicsökkentés kifejezetten hibás irány, amivel az ország külföldi energiaszállítói járnak csak igazán jól. A költségvetési források energiahatékonysági beruházásokra fordítása nem hoz ugyan instant népszerűséget, de minden szempontból előnyösebb az ország számára: csökkenti a rezsit, növeli az ellátásbiztonságot és az energiafüggetlenséget, gazdasági növekedést indukál és jelentős számú munkahelyet hoz létre. A rezsicsökkentés ezzel szemben csak folyamatos finanszírozás mellett csökkenti a rezsit, fenntartja az ország energiafüggőségét, nem ösztönzi a  gazdasági növekedést és munkahelyeket sem eredményez.