Zolesz blogja

Henri Boulad 84 éves, szír származású jezsuita szerzetes. Nagyapja még az 1860-as keresztényüldözés elől meneküld Damaszkuszból Alexandriába. Egyiptomban él, megszervezte az ottani Caritast. 1983-tól Szudánban segítette a népirtás elszenvedőit, és küzdött a létező rabszolgaság intézménye felszámolásáért. A kairói jezsuita kollégium vezetője. Mindezekkel csak azt szeretném a bevezetőben érzékeltetni, hogy a saját tapasztalatai alapján beszél az iszlámról. Idézetek következnek a vele készült interjúból:

„A radikalizmus teljesen megfelel az iszlám vallás hagyományainak. A legfőbb próféta, Mohamed, sokszor maga is részt vett azokban a karaván fosztogatásokban, amelyeket híveinek is megengedett, vagy például árulás miatt lemészárolt 600 zsidót. Tehát, amikor az iszlám világ azt mondja, hogy Mohamed a példa, akkor a minta a radikalizmus, a terrorizmus is.”

„Különbséget kell tenni az iszlám és a muzulmánok között. A muzulmánok nagy többsége kedves, szimpatikus ember. Békeszeretőek, akik az együttélésre törekszenek. Azonban egy őket irányító kisebbség nem az. Egyiptomban volt olyan, akit azért akasztottak fel nyilvánosan, mert a liberális, nyitott irányt támogatta. A történelem során sokszor próbálkoztak azzal, hogy az iszlámot toleránssá tegyék. Az iszlámnak több nagyon nyitott gondolkodója is van, akik a hitet és az értelmet akarták egyensúlyba hozni. Mindig elítélték őket. Tíz évszázadon keresztül. De mindig voltak olyanok, akik ellenezték a radikalizmust.”

„Érdekes, hogy az integrációval nem volt minden bevándorlónak gondja. Hogy van az, hogy szinte csak az iszlám az, amelyik nem képes az integrációra? És ki is mondják: nem akarunk integrálódni, hanem mi fogunk titeket integrálni. És ehhez a terv a következő: az első a bevándorlás, amely tudatosan tervezett. A másik a gyermekszülés. Mondják is, hogy „asszonyaink méhén keresztül fogjuk meghódítani Európát”. És tessék: az európaiaknak 1-2 gyereke van, a muzulmánoknak 5-10. Néhány éven belül a demográfiai egyensúly megbillen. Ez matematika.”

„Nagyon helyes, ha segítjük az embereket. De van, amit úgy nevezünk, hogy a „tolerancia küszöbe”. Ez azt jelenti, hogyha valakit találok az utcán és hazaviszem, enni adok neki, szobával kínálom, igyekszem a problémáit megoldani. De egyszer csak azt mondja nekem: „de nekem nem egy, hanem két szoba kell. Aztán három. És ne délben legyen ebéd, hanem 3 órakor.” Amikor az akarja megszabni a törvényt, akit befogadtam, akkor elküldöm az otthonomból. Jézus azt mondta, „legyetek szelídek, mint a galamb, és okosak, mint a kígyó”. Európa most békés, mint a galamb, de elfelejtette a másik utat. A nyitottság, a tolerancia, az emberi jogok nevében eladjuk a házainkat, eladjuk az országunkat, eladjuk a kultúránkat és eladjuk az identitásunkat. Nagyon sokan figyelmeztetik Európát, de nem akarja meghallani. Amikor majd megérti, késő lesz. És ez nagyon hamar elkövetkezik.”

Vajon a népvándorlásnak, amit Európa tapasztal és amivel szemben áll, a hatásait tekintve mi a lényege? Etnikai, kulturális vagy vallási a változás? Persze mind a három, de melyik a leglényegesebb jellemzője? Azt hiszem, Európában a legtöbb helyen ma még csak etnikai, hiszen más bőrszínű embereket látunk az utcán és a TV-ben, akik viszontagságos körülmények között utaznak délről észak felé. Majd a bevándorlók letelepednek, kicsit önmagukra találnak, elkezdenek megszerveződni és kulturális jelenségeket produkálni. Végül, egy kritikus számszerűség felett az idegen kultúra egyre több jogot szerez magának, és elkezd beépülni a politikába. Na ekkor lesz jelentősége annak, hogy most az iszlám országokból való bevándorlásról beszélünk, mert az iszlámban a politika és a vallás szervesen összetartozik, és a vallás, pontosabban az iszlám törvény, a Saria határozza meg a politikát is…

Nem könnyű most bölcsnek lenni. Egyfelől a menekülteket be kell fogadni, pláne ha életveszélyben vannak. Egyéni szinten a humánus hozzáállás és a szolidaritás elengedhetetlenül szükséges. Másfelől viszont, ha ez így folytatódik, az tönkreteszi és elpusztítja Európát. Persze lehet, hogy ez a cél: hagyni egy kicsit elharapózni a folyamatot. Jól ráijeszteni az társadalomra, hogy a biztonságért cserébe elfogadja a „reformokat”: a szabadság és függetlenség feladását. Nem künnyű most (sem) politikusnak lenni, hiszen az ő felelősségük a népek sorsának igazgatása helyben és országosan, itt és most is, de a jövőre nézve is. Érdekes a riport végén odabiggyesztett zárógondolat:

„Az optimizmusomat úgy hívják, hogy reménység. Emberi szempontból katasztrófa felé haladunk. De hiszek a lélekben, hiszek a történelem irányában.”

Film: Szökés az ISIS-től (+18 karika a felkavaró beszámolók és az erőszakos miatt!)