Tag Archive for 'római pápa'

Így változtatom meg az egyházat…

- Szentatya, a jónak csak egyféle felfogása lehetséges? Ki állapítja meg, hogy mi a jó?

„Mindnyájunknak megvan a maga felfogása a jóról és a rosszról. Az a feladatunk, hogy haladjunk az általunk jónak vélt jó felé.”

Ellenőriztem a Magyar Kurirban megjelent fordítást, Ferenc pápa valóban ezt mondta a La Repubblica riporterének az interjúban. Ádám és Éva bukása a jó és a rossz tudásának a fájánál ugyanebben állt: az ember - sátáni befolyásra - Istenhez hasonlatossá akart válni, és Őhelyette maga akarta meghatározni, mi a jó és mi a rossz. A mélyinterjú több másik pápai kijelentésének is hasonló eredet-szaga van:

- És úgy látja, az misztikusok fontosak voltak ez egyház számára?

„Alapvető fontosságúak. Egy misztikusok nélküli vallás nem más, mint merő filozófia. (…) A misztikusnak sikerül levetkőznie a cselekvést, a célkitűzéseket, az eredményeket, sőt még a missziós lelkipásztori igyekezetet is, és egészen odáig emelkedik, hogy eléri a Boldogságokkal való egyesülést. Rövid időszakok ezek, mégis betöltik az egész életet.”

- Előfordult valaha Önnel?

„Ritkán. Például amikor a konklávé pápává választott. A választás elfogadása előtt kértem, hadd vonuljak vissza pár percre a térre néző erkély melletti szobába. Az elmém teljesen üres volt, és nagy szorongás fogott el. Hogy megszabaduljak a szorongástól és elengedjem magam, becsuktam a szemem, és akkor minden gondolat eltűnt, az is, hogy elutasítsam a megbízatás elfogadását, amit egyébként a liturgia menete lehetővé tesz. Becsuktam a szemem, s megszűnt minden szorongásom vagy nyugtalanságom. Egyszer csak nagy fény árasztott el, csak egy pillanatig tartott, de nekem nagyon hosszúnak tűnt. Aztán a fény eloszlott, felpattantam, s elindultam a terem felé, ahol a bíborosok vártak rám, meg az asztal a megválasztást elfogadó irattal. (…) Akit nem érintett meg a kegyelem, lehet egy félelem és gáncs nélküli lovag, ahogy mondani szokás, de sosem lesz olyan ember, akit megérintett a kegyelem. Ez Ágoston felismerése.”

- Ön a kegyelemtől megérintettnek vallja magát?

- „Ezt senki sem tudhatja. A kegyelem nem része a tudatunknak, hanem olyan fénymennyiség a lelkünkben, amely nem a bölcsességből, s nem az értelmünkből származik. Ön is lehetne - anélkül, hogy tudná - kegyelemtől megérintett.”

- „(…) Első lépésként eldöntöttem, hogy tanácsadó testületemként létrehozok egy nyolcfős bíborosi csoportot. Nem udvaroncokat, hanem olyan bölcs embereket, akiket ugyanazok az érzések vezérelnek, mint engem.”

- „(…) A magam részéről megjegyezném, hogy Isten fény, amely megvilágosítja a sötétséget, még ha nem is oldja fel azt teljesen, és ennek az isteni fénynek egy szikráját mindnyájan magunkban hordozzuk.”

Az imádkozásról

A Római Pápa az egész egyházát felhívta, hogy ma imádkozzanak Szíriáért és a békéért. Ok, ez így elsőre szép és jó. De azért szabad-e kérdeznem valamit? Vigyázat, talán sokak számára furcsa gondolatmenet következik!

Isten a történelme során szövetségeket kötött és áldásokat osztott a népére (ti. a zsidókra), ezek szépen le vannak írva a Bibliában. Azonban az is meg van írva, hogy időnként hagyta az ő népét és persze más népeket is háborúkba keveredni, vereségeket elszenvedni, tartós rabszolgasorsra jutni! Ezeknek a történelmi eseményeknek megvoltak az okai és a céljai is, melyeket előbb vagy utóbb el is ért: az elistentelenedett népe visszatért Őhozzá, illetve idegen népek új felismerésekre jutottak Őróla.

Eltelt azóta párezer év, de megváltozott-e akár az ember, vagy Isten természete? Nem hiszem. Akkor meg miből gondoljuk, hogy most éppen, vagy pláne mindig és mindenhol békének kellene lennie a a Földön? Persze értem én, hogy jó lenne, és félreértés ne essék, magam is békepárti vagyok. Obama és az öszes háborúpárti politikus médiákban hangoztatott háborús érvélését visszautasítom. De a pillanatnyi körülményeinken túllépve, nem lehetséges-e, hogy a világ egyes tájain bizonyos időkben - Isten tervében - ismét eljöhet a háborúnak az ideje?

Sőt, a Biblia utolsó könyve, a Jelenések könyve igen „mozgalmas” végső időket ír le: olyan háborúkat és pusztulást ígér, amihez foghatókat sosem tapasztalt az emberiség. A célja ennek is pont ugyanaz, mint a történelemben minden nyomorúságnak: az emberek megtérése. A vége pedig Jézus második eljövetele lesz. Esetleg kezdjünk el már most imádkozni azért is, hogy ezeket a bibliai próféciákat Isten legyen szíves visszavonni?

Akkor miért imádkozzanak a keresztények, és miket kérjenek az ő Istenüktől? Máté 6:9-13-ben Jézus megadta a választ: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben (tehát Istenhez imádkozzunk, értsd: ne máshoz!), szenteltessék meg a te neved (tehát dicsérjék az Ő nevét, értsd: az Ő jellemét), jöjjön el a te országod (tehát várjuk Jézus második eljövetelét és országát, mely az apokaliptikus írásoknak megfelelően fog megtörténni), legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is (tehát a Te terved - és ne a mi tervünk valósuljon meg), a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma (tehát a szükségleteinkről akkor gondoskodjon, amikor felmerülnek, azaz ne előbb és ne is később), és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek (tehát kérjük a bűneink megbocsátását, és elismerjük, hogy ez a dolgunk nekünk is egymás felé), és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mind örökké, ámen (Te győzd le a gonoszt, mert nekünk ez nem megy)!

Azt hiszem, a keresztényeknek csak azért „érdemes” imádkozni, ami benne van Isten tervében. Örüljünk, ha nekünk részünk van benne, és vigyázzunk is rá, de fájdalom, a földi béke ígérete nincsen benne a Bibliában…

- o -

Megjegyzés: Dr. Arnold Fruchtenbaum a jelenlegi Szíriai események kapcsán beszél arról, hogy a napi világpolitikai eseményekben nem érdemes erőltetetten keresni a bibliai próféciai vonalat, mert azok úgyis mindig csak utólag válnak egyértelművé.

Derült égből villámcsapás

I. Az atv cikke szerint Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium vezetője a címben leírt szavakat mondta XVI. Benedek pápa lemondásával kapcsolatban. Bizonyos kérdéseket felvet a pápai döntés:

Hogyan válhat alkalmatlanná egy olyan egyházfő, akit a bíborosi testület hivatalosan a Szent Lélek sugalmazása alapján választott meg? Tévedett a konklávé, félreértette volna Isten akaratát? Vagy megváltoztatta Isten az ő akaratát, de ezt csak a pápával közölte, és nem az őt korábban hivatalosan megválasztó testülettel? Mi a garancia a következő pápaválasztás hitelességére? XVI. Benedek pápaként tett ex-chatedra, vagyis tévedhetetlen kijelenései valóban azok voltak-e, vagy esetleg menet közben ez megváltozott volna?

„Olyan ez, mintha a saját halálát jelentette volna be előre. Minden úgy fog történni, mintha a pápa 2013. február 28-án „meghalna”, és ezzel indul be hivatalosan az új pápát megválasztó gépezet. XVI. Benedek eltűnik - bizonyos értelemben Jozeph Ratzingernek is láthatatlanná kell válnia - hogy legyen hely az utódja számára.” (Reuters)

Február 28-án összetörik XVI. Benedek pápai aranygyűrűjét, mint mindig, amikor egy katolikus egyházfő meghal. Be kell-e vezetni a „nyugalmazott pápa” titulusát? Esetleg „tiszteletbeli római püspök” lesz belőle? Az „egyszer pápa mindig pápa” elv szerint lesznek-e olyan katolikusok, akiknek a régi pápa mellett az új nem lesz úgymond hiteles? Ha az új pápát is az egyházi törvény szerinti eljárással választják meg, akkor két élő pápa, Krisztusnak immár két földi helytartója lesz egyszerre?

II. A nyugati jóléti gazdaságok csak a XX. század második felében vezetették be az öregségi nyugdíj intézményét, azelőtt ilyen évezredeken keresztül nem létezett. Korábban a generációk egymással közösségben éltek, mindenki vállalta a maga mindenkori szerepét a nagycsaládban. A mai modern ember azonban folyamatos pénzügyi befektetéssel (nyugdíjjárulék fizetése) felkészül életének arra a végső időszakára, amikor már csökkenni kezd a teljesítőképessége. A mindennapi betevőjéért öregségében már nem kell dolgoznia, mégsem szorul a családja, környezete gondoskodására. Ugyanakkor a nyugdíj lehetővé teszi, hogy a felnőtté vált gyerekeknek se kelljen felelősséget vállalniuk a szüleik szükségleteiért. Kölcsönösen függetlenné válnak egymástól.

Mindenki élheti a maga szabad életét. Meglazul a család közössége: a nagyszülők ritkán találkoznak a fiatalokkal, maximum vendégségbe mennek egymáshoz. Az öregség és annak sajátosságai távolivá válnak, szinte nem is léteznek. A rászorultság, a betegség és a halál rejtve maradnak. Csak a kellemesebbik oldalát nézzük az életnek, az árnyoldalakat elrejtjük. Szinte láthatatlanná tehetjük őket. Isten veled, Joseph Ratzinger.

„Drága Testvéreim!

Nem csak a három szentté avatási eljárás miatt hívtam össze a bíborosi tanácsot, hanem hogy közöljek egy, az egyház életében nagy fontossággal bíró döntést is. Miután Isten színe előtt többször is önvizsgálatot tartottam, bizonyosságra jutottam, hogy előrehaladott korom miatt az erőim már nem elegendők ahhoz, hogy Szent Péter egyházát vezessem. Jól tudom, hogy lényegi lelki természete miatt a pápai hivatáshoz nemcsak szavak és tettek, hanem legalább ennyire ima és szenvedés szükséges.  Azonban a mai világban, mely oly gyorsan változik és melyben a hitélet annyi nagy megrázkódtatást szenved, Szent Péter bárkájának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez erős test és elme szükséges. Ez az erő az elmúlt hónapokban annyira megfogyatkozott bennem, hogy be kell lássam, alkalmatlanná váltam arra, hogy az Egyházat megfelelően vezessem. Ezért, lépésem súlyosságának tudatában, szabad döntést hozva bejelentem, hogy lemondok Róma püspöki székéről és Szent Péter utódlásáról, amivel a bíborosok 2005. április 19-én megbíztak. 2013. február 28-án, este 8 órakor Róma és Szent Péter püspöki széke megürül, és az arra jogosultaknak új főpapválasztó konklávét kell összehívniuk.

Drága Testvéreim!

Köszönöm a szeretetet és a munkát, amivel pápaságomat segítettétek, és kérem, bocsássatok meg hiányosságaimért. Most pedig bízzuk az Anyaszentegyházat legfőbb pásztorunkra, urunkra, Jézus Krisztusra, és könyörögjünk az ő szent anyjához, Máriához, hogy féltő szeretetével ő is segítse a bíboros atyákat az új egyházfő megválasztásában. Magam a jövőben életemet az imának szentelve kívánom odaadóan segíteni Isten szent egyházát

Vatikán, 2013. február 10.

XVI. Benedek pápa”

Afterpost: Két pápa találkozója

Kis színes - casting a Vatikánban: 12 szexi pap, „akikért érdemes meghalni”

Hálószobatitok

A szexualitás kérdése mindig kiemelt figyelemre tarthatott számot az idők során. Gondoljunk csak a különféle vallások szertartásaira, rítusaira, vagy akár a római egyház érdekes hozzáállására a történelem folyamán. Most azonban a sötét középkoron nagyvonalúan lépjünk túl, és nézzük meg, hogyan viszonyulnak a kérdéshez a keresztények ma!

A protestáns egyházak a fogamzásgátlás és a gyerekvállalás kérdését, mint minden más erkölcsi kérdést is, a házaspár lelkiismeretére és szabad döntésére bízzák. Persze nem buzdítanak a szabadosságra, de a válaszait ki-ki maga keresheti meg.

A Római Katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinat idején (1962-65) majdnem elmozdult a korábbi, évezredes merev álláspontjától. Az „elhajlási” kísérlet láttán a pápa a még csak kialakulóban lévő szakmai vitát erővel berekesztette, és a döntés jogát a zsinattól hatalommal magához vonta. VI. Pál pápa további három éves töprengés és mérlegelés után a Hunamae vitae kezdetű enciklikájában kötelező érvénnyel ezt írta elő: a fogamzásgátlás egyetlen megengedett módja a „terméketlen periódusok” módszere, azaz a nő terméketlen időszakaira időzített szex (a hőmérős-kiszámolós módszerrel). Ez egyrészt továbblépett azon a középkori szemléleten, hogy a szexualitás célja kizárólagosan a gyermek nemzése lenne, tehát a szex immár az Egyház szerint is lehet a szeretet megnyilvánulása (dicsőség Istennek!). Viszont a megengedett szabadság megélésének valóban biztonságos módszereit - beleértve az óvszer használatát, de még az aktus megszakítását is! - megtiltotta. Hogyan reagálhatnak erre a katolikusok?

A párok egy (szűk) kisebbsége - jó szívvel vagy kényszerből, de - tudomásul veszi a pápa kötelező érvénnyel előírt útmutatását. A fogamzásgátlás nélküli szexuális életüket továbbra is beárnyékolja a az óvatoskodás és a nem kívánt terhességtől való szűntelen félelem. Az egyház előírása akadályozza őket a házasságuk megélésében: a férfit visszafogja a felesége iránti szeretete kimutatásában, a nőt pedig visszarettenteti a férje közeledésének elfogadásától. Kinek ismerős a „Nehogy teherbe ejts!” mondat? És az előírások betartásának jutalmául a katolikus családokban néhány gyerekkel több fogan meg a tervezettnél. Most itt nem részletezném, hogy még hová vezethet ez a kényszeredett gyakorlat…

A katolikus párok másik, és állítom, hogy nagyobbik hányada az egyház tanításának akarattal szembeszegülve, szabadon dönt a kérdésben, és válogat a fogamzásgátlás számára megfelelő módszerei között. És azt is állítom, hogy legtöbbjük a legminimálisabb lelkiismeretfurdalást sem érzi eközben, sőt! És biztos vagyok abban is, hogy ezt a Biblia legfőbb parancsa, a szeretet parancsa alapján helyesen is teszik!

Aki a fentiekkel egyetért, érdekes kettősséget figyelhet meg a születésszabályozáshoz való szabad hozzáállásban: a családos katolikusok többsége váltogatva nappal (a templomban?) katolikus, és éjszaka az ágyban viszont protestáns!

Katolikus szemmel: Egy vitatott enciklika - Humanae Vitae