Doransky a blogjában nemrég ezeket írta:
Ne tévesszen meg a válság, a válság nem vetette vissza az internet használatot, a válság nem változtatja meg a felhasználói szokásokat, a gazdaság visszafogó hatása nem érvényesül az interneten felhasználói oldalon - kivéve talán a vásárlást -, az internet által elindított evolúciós robbanás tovább folyik háborítatlanul. És ennek a változásnak a következő lépése a valódi közösségi tér megjelenése lesz. A teljes írást olvasd el
itt.
Aztán egy
másik írásában:
a social ott kezdődik, amikor azért kezdünk csinálni dolgokat egyre inkább a weben és a mobilon, mert azok közösségiek. Ezzel egyre kevésbé csinálunk olyan dolgokat, amik nem közösségiek. A social ott kezdődik, amikor úgy ülünk le a géphez, hogy követjük a barátaink nyomait, ott gyülekezünk, ahol a barátaink gyülekeznek, azzal foglalkozunk, amivel a barátaink foglalkoznak és minden eszközünk megvan ahhoz, hogy lássuk, hogy a barátaink éppen hol vannak és mi is megadunk minden adatot ahhoz, hogy a barátaink tudják, hogy éppen merre járunk és mit csinálunk.
Az ember alapvetően, természetéből fakadóan közösségi lény és mint ilyen, sok esetben fontosabb számára a közösségi lét, mint a személyes adatai. Az ember hajlandó rengeteg dolgot megtenni, hogy közösségben lehessen és ez együtt jár a láthatósággal. Amit a közösségi rendszerek megteremtenek, hogy a webes jelenlétünknek kezd tömege, formája és történetisége lenni és ahogy nézem az embereknek ezzel semmi gondja nincs. Ha a szabadság megmarad, a legtöbb esetben nincs gondunk azzal, hogy mások - leginkább a barátok és családtagok látják, hogy mivel játszunk, mit nézünk, stb. -. (afterpost: na ezzel mondjuk vannak, akik
vitatkoznak…)
Többé nem elszigetelt rendszerek között ugrálunk, hanem a hálózatunkkal és barátainkkal együtt mozgunk rendszerről rendszerre, alkalmazásról alkalmazásra, filmről filmre. Ezeket
innen idéztem.
Egy kicsit izgatott vagyok ettől az egésztől! Gyorsabban látszik változni a világ, és ilyenkor új lehetőségek teremnek benne. Aki megfejti, mi is ez a social media, és nem csak fogyasztja, de aktívan csinálja is, az a képzeletbeli kártyajátékban új lapokat kérhet, míg mások a régi lapjaikból játszanak. És szerintem az „aktív csinálás” az információk létrehozását, valamilyen hozzáadott értékkel való továbbítását, terjesztését jelenti. Ez pedig a „felhő”, azaz a világhálóval összekötött digitális eszközök egy része felé, valamilyen hálózaton keresztül történhet. Például és elsősorban a barátaink és az ő barátaik felé, akár az iWiW, a Twitter vagy a Facebook infrastruktúráján keresztül. A jelszó: (hálózatos) kapcsolatépítés.
Két kicsit régebben összeszedett prezentáció másoktól, szintén a témában:
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali