Zolesz blogja

Az alábbi postot az én legkedvesebb kollégáimnak ajánlom, a tegnapi beszélgetésünk apropóján.

A Magyar Nemzet Hétvégi magazinjában a fenti címmel olvastam riportot Novoszáth Péter közgazdásszal a 2001-es argentin pénzügyi válság és a mi jelenlegi válságunk szembeszökő hasonlóságairól. Ezt a riportot sajnos nem, de Noszováth egy a témában 2007. év közepén megjelent tanulmányát be tudom linkelni.

Számos tekintetben - a magas szinten állandósult államháztartási hiány, az ország eladósodottságának mértéke, a társadalombiztosítási költségvetés jelentős hiánya miatt - már elérkeztünk odáig, ahová Argentína is elérkezett röviddel az ország összeomlása előtt. Az alapvető költségvetési problémákat nem sikerült megoldani, és az új programok általában rövid időszakok után megbuktak. 1989-tól Memen elnök a neoliberális washingtoni konszenzus szerint a kereskedelem liberalizálását, a munkahelyek deregulációját és a jelentős költségekkel működő állami vállalatok (telekommunikáció, energia és közművállalatok) privatizációját szorgalmazta, előtte közpénzen megerősítve, és a nyereség állami kezességvállalással való garantálása mellett. Mindeközben nem épült ki versenyképes hazai ipar. Sebezhető, importra szoruló gazdasági struktúra jött létre. A privatizált cégek nyereségét külföldre vitték, így a költségvetési hiány az állam eladósodottsága és a privatizáció ellenére sem csökkent.

Voltak látványos eredmények is, hiszen a külföldi tőkebefektetések nagysága az 1990-es 1,8 mrd USA dollárról 1997-re 8,1 mrd-re nőtt, ezért ez idó alatt évente átlagosan 6,7%-kal növekedett Argentína GDP-je. Az első években sok embernek növekedett az életszínvonala, ettől kezdve külföldi utazásokra költhettek, import fogyasztási cikkeket vásárolhattak, és alacsony kamatlábakon vehettek fel dolláralapú hiteleket. Argentínát neves nemzetközi pénzügyi intézmények híres és elismert szakértői, tanécsadói olyan mintaállamnak tekintették, amely a globalizáció kihívásaira megfelelő válaszokat tudott adni, és példaként állítható más, kevésbé fejlett országok számára.

Az argentin gazdaság növekedése az ipari szektor zsugorodása mellett ment végbe. Az ipar részaránya a GDP előállításában 1990-ben 36%, 1999-ben 32%, 2000-ben 28%-ra csökkent. A munkanélküliségi ráta ugyanezen időszak alatt 6,7%-ról 25%-ra nőtt. A kormányzati kiadások növekedtek a korrupció burjánzott. Az ország külső államadóssága az 1992-es 27%-ról 1998-ra 47%-ra nőtt, ami közvetlenül a válság kirobbanásakor valamivel 50% alatt volt. (Összehasonlításul: Magyarország GDP-hez viszonyított államadóssága 2004-től 2007-ig évente növekedve 59,4%, 61,7%, 65%, 65,8% volt.) Ezek után, a nyugdíjrendszer magánosítása következtében a kormány bevételei 20-25%-kal csökkentek, mely új hitelfelvételekhez vezetett, jelentős részben éppen a magánnyugdíjpénztáraktól. Az 1998 óta húzódó recesszió alatt a befektetők szép lassan kivonultak az országból. A kormány kemény költségvetési politikája a belső kereslet csökkenéséhez vezetett, és az export egyre inkább versenyképtelenné vált.

2001-ben az argentin kormány kényszerpályára került. A közalkalmazotti fizetéseket és a nyugdíjakat is csökkenteni kényszerültek, ami a privát szférában is a fizetések csökkenéséhez vezetett. Az év második felében az államkötvények kamatának egyoldalú csökkentése bejelentését követően megindult a lakosság rohama a bankok felé. Erre a kormány maximálta a bankokból felvehető készpénz mennyiségét. Ezután következett a 29 áldozatot követelő tüntetéshullám, s a különféle demonstrációk ma is mindennaposak Buenos Airesben. A tüntetők szlogenje a „Takarodjatok” volt. Elszabadult a pokol, pisztolyokkal felszerelt emberek fosztogattak, bűnözési hullám kezdődött. Argentina 2002 januárjában hivatalosan is bejelentette, hogy képtelenné vált a külső államadósságának visszafizetésére.

A magyar gazdaságban is a neoliberális gazdaságpolitika érvényesül. Ennek fő hiányossága, hogy bár a költségvetés egyensúlyára törekszik, de nem teremti meg a a gazdasági növekedés, fejlődés feltételeit. Ugyanakkor feléli az ország még meglévő, mozgósítható erőforrásait. A gazdaságban az első visszaesés a lakáspiacon és az autógyártásban tapasztalható, de ez átterjed a fogyasztási piac szélesebb rétegeire is. Nálunk jelenleg még biztosabb a közszektor, de az összeomlás végzetes lehet. Első jelei: kórházak csődhelyzete, műtétek elmaradása, várólisták hosszabbodása. Korrupció.

Aki az IMF-hez fordul, annak már kockázatos a büdzséje. A kérdés, mikor indul el a láncreakció.  Olyan kormányt nem lehet alkalmasnak tekinteni a válság elhárítására, amelyik vétkes a  válság kibontakozásában, s nem vette észre, mekkora a baj. Jó volna végre megérteni, hogy Magyarországon komoly gazdasági válság van kibontakozóban.

Szóval, kedves barátaim, én nagyon szívesen írnék optimista bejegyzéseket, amelyek felett boldogan mosolyoghatnánk egymásra, csak hát nem jön össze… Vegyétek a fáradtságot, és gondoljátok végig a fentieket, még ha nem is esik jól, aztán kiki döntse el maga, van-e okunk aggodalomra.