Magyarország = Argentina?

Óriási a felháborodás belföldön de talán külföldön is a magyar kormány magánnyugdíjpénztárakat érintő intézkedései miatt. Ez rémálom, ez Argentina címmel jelent meg a Bloomberg szóhasználatára hivatkozva az index cikke. „A dél-amerikai országban 2001-ben az állam bekebelezte a nyugdíjpénztári befizetéseket (mintegy 3,2 milliárd dollár), de már ezzel sem tudott megmenekülni az államcsődtől. Két évvel ezelőtt pedig teljesen államosították a pénztári rendszert, a befolyó 24 milliárd dollárból pedig az ország 2005-ös csődjelentés óta tartó súlyos gazdasági válsága okán kieső adóbevételeket pótolták.” Magyar bankok elemzőit és sok külföldi szakértőt, publicistát is idéz az internetes portál a kritikusok oldaláról.

Engem viszont nem kérdeztek meg, aki két éve és idén nyáron is foglalkoztam itt a blogon az argentin válsággal, és annak megoldásával is. Aminek a lényege, hogy Argentina 2002-ben fizetésképtelenséget jelentett - persze tombolt az IMF. Majd ezt követően az országnak 6 sikeres éve következett, évi 9-10 százalékos gazdasági növekedéssel, és 2005-ben meglepetésre egy összegben visszafizette az IMF hitelét. Kicsit más, mint az index cikke, nem? De ha igazából erre gondolt a Bloomberg, akkor remélem igaza volt, és a következő években Argentina után - nem csak az eddigi intézkedések miatt- fenntartható és saját pályára állhat Magyarország is!

Afterpost: riport egy kételkedővel az argentin gazdasági csodáról

Afterpost 2: egyedül egy ország támogatja magyar gazdaságpolitika irányát a Nemzetközi Valutalap igazgatótanácsában: Argentína

0 Responses to “Magyarország = Argentina?”


  1. No Comments

Leave a Reply