Németh Szilárd Fidesz alelnök mondásaival az elszólásai miatt érdemes foglalkozni egy keveset. Utoljára, egyebek mellett ezt mondta:„a Ceaușescu-nyomás NAGYOBB TARTÁST adott a magyaroknak, mint Kádár langyossága, mert a romániai magyarok ÖSSZETARTÓBBAK lettek”. Mire gondolhatott a költő valójában?
Talán azt gondolja az alelnök úr (és a kormánypárt), hogy az emberek és a társadalom fejlődésének jobbat tesz a több diktatúra és az idegen elnyomás, mint a kevesebb - vagy netán a szabadság? A megfejtéshez vizsgáljuk meg, mire és hogyan használja a Kormány a külhoni magyarokat!
A környező országokban élő magyaroknak 2013-ban az állampolgárság mellé szavazati jogot is adott a fideszes parlamenti többség, amellyel a 2014-es választások során már élhettek is. Akkor a 95%-uk a kormánypártokra szavazott, amivel hozzácsaptak a hazai szavazóikhoz egy többszázezres új bázist. Egy olyan bázist, amelyik jellemzően úgy szavazhat rájuk, hogy Magyarországon nem fizetnek adót, nincs itt vagyonuk, nem itt gazdálkodnak, tehát nem viselik a szavazatuk a következményeit. Éppen csak hazafias érzületből felelősség nélkül szavaznak.
Visszatérve az idézett mondatához, ha jól sejtem, a romániai magyarok NAGYOBB TARTÁSA és ÖSSZETARTÁSA alatt talán pont ezt a felelőtlen, országhatáron való átszavazási hajlandóságot dicséri az alelnök úr. Amivel a hazafiaskodó határon túli magyarok illetéktelenül beleszólnak az anyaországiak életébe. Nem beszélve a szavazataik 95%-os egyoldalúságával, mely önmagában gyanússá teszi az eljárást és annak körülményeit.
Pedig mind a többszázezer határon túli szavazati jogának megadása a Kormány részéről, mind a külhoni magyarok ezzel a joggal való visszaélése választási csalásként is értelmezhető, éppen a felelősségtől való mentesség és az illetéktelenség erkölcsi kérdései miatt. Egyrészt ne szavazzanak, és másrészt ne is szavazhassanak Magyarország parlamenti képviselőire olyanok, akik életvitelszerűen nem éltek, nem élnek, és belátható időn belül nem is fognak Magyarország határain belül élni!
„(…) A német megszállás előtt, 1944 március 19. előtt családokat vagonban nem vittek el Magyarországról, azt azért tényként el kellene ismerni, hogy nem ugyanaz a bánásmód a zsidókkal szemben a német megszállás után, mint előtte volt. Bármennyi méltánytalan borzalmas elítélendő dolog is történt, de a különbség annyira ordít, hogy aki ezt egy folyamatnak nézi, az elhazudja a magyar történelmet.”
(…) És miért nem lehet ezt úgy értelmezni, hogy a magyar nemzetet, a magyar népet ért tragédia negyvennégyben, és ha ezt egy emlékmű megörökíti, és minden áldozatnak… ö… hát a… a… fájdalmát meg akarja örökíteni egy szoborban akkor mi a fene ez a különös, teljesen érthetetlen ellenkezés, miközben a szobrok vagy tetszenek, vagy nem…
(…) Hát ez a szellemiség az, hogy a magyar történelmi tudatot - mi históriás nép voltunk örök… hosszú történelmünk során mindig, s a magyar történelmi tudatot és szemléletmódot, nemzettudatot is teljesen eltorzították Rákosi Mátyástól kezdődően… (…) egy történelmi kutató intézet tényleg a magyar hagyományoknak megfelelően mérlegelje a különböző történéseket, nem a Rákosival induló szellemi befolyás alatt. (…) hogy végre a magyar közvélemény önbizalma és önérzete helyreállítása érdekében lássa, hogy mik történtek másutt. (…) Régóta emlegetem azt, hogy gyalázat, ami ennek az országnak és ennek a népnek a múltjával torzító módon megjelenik az ország közvéleménye előtt és generációk nőttek fel téveszméken, téves tendenciózus beállításokon.” (Boross Péter az atv-ben)
A fenti nyilatkozatok egy széles körben osztott szemléletet mutatnak. Sokan nem tudják észrevenni, mert nem is akarják megismerni azt a - világszinten évszázadok, pontosabban évezredek óta tartó - folyamatot, mely a megvalósult holokauszthoz vezetett. Téves igyekezetükben magyar tragédiának állítják be százezreknek a nem a magyarságuk, hanem a zsidóságuk miatti elpusztítását. Mindezt hazánkban (is) egy ezer év alatt deformálódott szemléletmód okozza, mely mélyen meggyökeresedett a magyar kultúrában (is). E nemzettudat képviselőinek, legyenek akár számbéli fölényben is, nem kell, sőt káros helyreállítani az önbizalmát és az önérzetét. Miért állítom ezeket a sokak számára talán felháborító dolgokat?
Szentnek mondott István királyunk az államalapításkor Magyarországot a nyugati világhoz, azaz Rómához kötötte. Mai szóhasználattal Európába integrálta, annak minden előnyével és hátrányos következményeivel együtt. Az előnye a magyarság fizikai megmaradása volt. A hátránya az európai, addigra már ezer éve manipulált társadalmi rend átvétele: a trón és az oltár szövetségének az elfogadása volt. A szövetséges részt kell vegyen a közös dolgokban: egyebek mellett a mainstream teológia elfogadásával a keresztes háborúkban, az inkvizícióban, és később az antiszemita mozgalmakban is. A Szent Koronát még ma is díszőrség védi a Parlamentben.
Azt állítom, az hazudja el a magyar történelmet, aki tagadja azt a folyamatot, amelynek szerves következménye a náci Németországgal kötött világháborús szövetség, beleértve a holokausztot! Magyarország ’44-ben egy teljességében csak évezredes időtávban értelmezhető érdekvezérelt európai politikai-kultúrális-gazdasági szövetség tagja volt, amely a XX. századra a saját zsidó polgárainak az elpusztításában kollaborált, nemzeti szinten. Aki ennek a szemléletmódnak, nemzettudatnak a mély és precíz megértése, illetve nem a „magyar hagyományokon„, hanem ehelyett valós alapokon történő értékelése nélkül akarja a „nemzet önérzetét és az önbizalmát helyreállítani„, aki nem tanul a történelemből, az arra kárhoztatja magát, hogy újraélje azt.
Nem keveset hallunk arról, hogy a most véget érő EU-programozási időszakban nem sikerült megfelelő hatékonysággal és eredményességgel lehívni az elvileg Magyarország rendelkezésére álló úniós támogatási keretet. 2004 óta az EU tagjai vagyunk: fizetjük az úniós adókat, korlátozások nélkül megnyitottuk a piacainkat a sokkal tőkeerősebb multinacionális vállalatok előtt. Jogos az elvárás, hogy legalább ebből a forrásból szerezzünk vissza minél tőbbet a tagságunk „költségeiből”, nem? De!
A Magyar Mérnöki Kamara szerint az állam a 2014-2020 közötti EU támogatási program lebonyolítására egyfajta „állami tervszolgáltató intézetet” is létrehozna. Idézet a 1731/2013 (X.11.) kormányhatározatból:
„A Kormány elkötelezett abban, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban az úniós források felhasználásához kapcsolódó feladatok ellátása során felszámolja a korábban kiszervezett tevékenységeket. Ezen feladatokat a jövőben az állam, a meglévő belső erőforrásaira építve, azokat kibővítve kívánja megvalósítani annak érdekében, hogy elősegítse a befolyásmentes, szakmai szempontú, gyors döntéshozatalt és végrehajtást.
5, (…) A nagy infrastrukturális projektek, valamint az állami tulajdonhoz kapcsolódó ingatlan beruházások esetében, a tervdokumentáció összeállítása állami szolgáltatásként, állami kapacitással történik meg.”
Mi mondjak, ezt nehéz másként értelmezni, minthogy lesznek állami tervezővállalatok és/vagy tervezési osztályok az állami vállalatoknál, a beruházások műszaki tervezésére. A fentiek alapján azt hiszem jogos az aggodalom azoknál a nagyobb tervező és projektmenedzser cégeknél, amelyek az úniós forrásokból finanszírozott projektek műszaki tervezésére vagy lebonyolítására szakosodtak, például az út- és vasútépítés, vagy a környezetvédelem, illetve a magasépítés területein.
Megjegyzem, az állami keretek között végzett mérnöki munka hatékonyság-növelő hatásáról, gyorsaságáról, nagyobb eredményességéről, befolyás-mentességéről nem vagyok teljesen meggyőződve. Nem baj, néhány évet rászánunk a próbálkozásra! Aztán ha nem jött be, hát majd kiszervezzük újra őket…
Ajánlott irodalom: Koós.hu - Állami megbízások állami tervezőkkel„Mivel az elmúlt cca. 10 évben az állami beruházások szinte teljes egésze kizárólag EU-s forrásokból épült, nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy ez a rendelet mit eredményezne.”
Ha István király annak idején nem vette volna fel a kereszténységet, ha kemény törvényekkel be nem vezette volna az országban a nyugati módit, ha be nem hódolt volna Rómának, ha nem hozta volna létre a keresztény magyar államot, akkor a magyarság mint nemzet hamar eltűnt volna. De mire ment ki valójában annak idején a dolog? Az igaz hit terjesztése, vagy valami más volt a háttérben a folyamatok mozgatórugója? Bizonyos egyértelmű jelek arra engednek következtetni, hogy valami más… Ugyanis a bibliai értelemben vett kereszténységnek nincsen az állam működésére, illetve pláne az állam és az egyház együttműködésére vonatkozó tanítása. A keresztény állam ideája egy emberi továbbfejlesztés, ha úgy tetszik, bibliai szempontól egy fikció. Még akkor is, ha majd’ két évezredes hagyományai vannak is a nyugati világban, még akkor is, ha István királyt - Rómában - később szenté avatták, és még akkor is, ha ma is sokan úgy tartják, hogy a „keresztény állam” modelljének a tökéletesítése lenne a megoldás a világ problémáira.
Már egy évezrede is a nemzetközi együttműködés kereteinek a kikényszerítése volt a nemzet(köz)i politika fő célja. A nagy egyházszakadással a világban egy kétpólusú modell szilárdult meg, amely azóta is jellemzi a világpolitika színterét. A kelet-nyugat ellentéte, vagy inkább egyensúlya, ha át is rendeződött az évszázadok során az államcsoportok között, de összességében mind a mai napig fennáll. Ma már kimondottan az a cél, hogy ez a kétpólusú világrend egyetlen hatalmi egységbe fejlődjön tovább, egyetlen világkormány vezetése alatt. Azt hiszem, Szent István királyunk annak idején felismerte, hogy a keleti és a nyugati közül valamelyik hatalmi központhoz mindenképpen csatlakozni kell, majd engedelmeskedett az idők szavának. Ezzel egy évezrede a magyarok számára is elkezdődött az integráció a globalizálódó világba. Az pedig, egyre inkább látjuk, hová vezet.
Hozzáírás: Érdekes, hogy most mennyire ki vannak akadva Alföldi Róbert egyébként valóban „nem túl szimpatikus” István a király interpretációján. Pedig akár felfoghatnák egy figyelmeztetésnek is azok, akiket a legjobban irritál: ilyennek látja a „másik oldal” az Egyház(ak)at és a megvalósult vallásgyakorlatot… Ehelyett, - bár érzékelt valamit a művészi szándékból, sőt, a párbeszéd lehetőségéből is, - mégis inkább megsértődött és kioktatott a Jezsuita blog írója is.
„Aki nem ismeri a történelmet, az arra a sorsra juthat, hogy újból átélje azt”
Az európai integráció szükségességét történelmi okokkal szokták magyarázni (legtöbbször a béke biztosítékaként tűntetve fel az Úniót). Én most egy jól dokumentált magyar történelmi példán keresztül szeretném cáfolni ezt a hiedelmet.
Az alábbi írásnak különleges aktualitást ad a nemrég levonult, minden korábbinál magasabb dunai árhullám, a földtörvény közelgő zárószavazása, és az EU illetve az USA közötti szabadkereskedelmi tárgyalások megindulása.
Nem is gondoltam volna, hogy az alföldi organikus tájgazdálkodás már a törökvész idején megsérült. A tönkremenetel már akkor elkezdődött, és a később meghozott, sorozatosan rossz politikai döntések vezettek el a mai állapotokhoz. Kiindulásul csak jegyezzük meg, hogy nyaranta pontosan annyi víz hiányzik az Alföldről, mint amennyi az áradások során lemegy a gátak között. De az Alföld mezőgazdaságának vizsgálata a végére önmagánál sokkal-sokkal messzebb fog vezetni, mint gondolnánk, ezt megígérem!
Az áradások természetes és mesterséges fokokon keresztül jutottak ki az ártérre évszázadok, vagy inkább évezredeken át. A víztöbbletet az erdők: a talaj és a növényzet raktározták el magukba, ez segített átvészelni a szárazságot. Nem elsősorban a szántóföldi növénytermesztés, hanem a dús füvű legelőkre alapozott állattartás, a dzsungelgyümölcsösök termése és a halászat biztosították a faluközösségek megélhetését. Ez az idilli helyzet az utolsó néhány évszázad alatt formálódott át a mai, fenntarthatatlan állapotáig.
1, A XVIII. századra alakult ki a Vadvízország. A török háborúk hadicselekményei miatt sok helyen elmaradt a fokok karbantartása, vagy maga a lakosság árasztotta el azt hasonló célokból. A háborús várépítésekhez a fát erdőirtásokból fedezik. Ezek a beavatkozások azonban még gyoran maguktól helyreálltak volna. Azonban…
2, A török kiűzése után, a habsburg uralom idején az osztrák hadsereg élelmezésére a déli területeket jelölték ki. A szállítás északi irányba a folyókon, hajóvontatással történt. A folyamatos útvonal kialakítására a fokokat eltömték. A magyar földesurak az osztrák üzlet érdekében minél több faluközösségi területet alakítottak át szántóvá, beszűkítve vagy megszűntetve a korábbi ártéri gazdálkodás lehetőségeit. Az erdők helyét szántók vették át, melyeknek sokkal kisebb, szinte zéró a vízmegtartó képessége, a víz viszont rendszeresen megérkezett…
3, A Tisza átfogó szabályozása 1846-ban Szechenyi István javaslatára kezdődött meg, és az 1930-as évekre fejeződött be. A folyó vonalának kiegyenesítése miatt a hossza 2/3-ára csökkent, a víz esése 3,7-ről 6cm/km-re nőtt, ennek eredményeként a víz lejutása ma 2-2,5 X rövidebb ideig tart, mint a szabályozás előtt. Az árvízvédelmi töltésekkel megakadályozzuk a folyó rendszeres öntöző hatását, illetve a víz folyóba való visszaáramlást, ami viszont tartósuló belvizes állapotokat okoz. Ennek eredményeképpen az Alföldön mára uralkodóvá vált a nagytáblás, iparosított, szántóföldi művelés.
4, A folyók a hordalékukat kénytelenek a gátak között lerakni. A hegyvidéki erdőirtások, illetve az egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt a folyók áradáskori vízszintje évről évre egyre magasabb. A folyószabályozás 4,4 millió hekrárt tett belvízveszélyessé, ami éppen meghaladja a 4,3 millió hektáros árvízmentesített terület nagyságát is…
5, A kialakult helyzetet ma a környezetvédelem mellett leginkább a területalapú támogatások betonozzák be, mely a legtöbb kifizetést adó szántó művelési ágat ösztönzi (erdő helyett a termőterület 80%-a mára szántó besorolású). A rendszer pazarlóan drága, kockázatos, illetve megfosztja a gazdálkodókat az egyéb haszonvételektől is, mint pl. a termőréteg természetes (műtrágya nélküli) megújulása, vagy a halgazdálkodás. De már az öntözés költségeit a mezőgazdaság képtelen kitermelni. A műtrágyázás költségei csak 2010 és 2011 között, a 10,5%-os mennyiségi növekedés mellett 40%-kal növekedtek!
A megoldás nem a mesterséges Vásárhelyi Terv tározóépítései (VTT). Hanem a mélyártereknek a folyó életébe való újbóli bekapcsolás lenne, hosszú távra kiváltva ezzel a műtrágyázás, az öntözés és az árvízvédelem megfizethetetlen és egyre csak növekvő költségeit. Persze a szántók visszaszorulnának a magasabban fekvő területekre, ezt azonban bőven ellensúlyozhatnák a legeltető állattartás és a gyümölcsészet, a nádgazdálkodás vagy a halászat megjelenésének új megélhetési alapjai. Plusz drasztikusan lecsökkentve az árvíz és belvíz, valamint az aszály fenyegetését és az általuk okozott károkat.
Széchenyi célja (is) a „térség felzárkóztatása” volt a folyószabályozásokkal. Másfél évszázaddal később azt látjuk, hogy a célja nem teljesült. Közpénzből ugyan a belvízre és az árvízre sokat költünk, de az aszályra nincs válaszunk. A mai, területalapú támogatások szinte csak egy szűk kört gazdagítanak, akik a szántóikról talán nem is elsősorban terményeket, hanem területalapú és úniós támogatásokat „takarítanak be”. Ameddig és ahogy támogatják, de utána…?
A táj kizsákmányolásának hasznából az ott élők nem részesülnek, az Alföld elnéptelenedőben van. A termőföld külföldi kézre jutása még a területarányos támogatásokat is egyre növekvő arányban fogja 2014. május 1-től kiszivattyúzni az országból. Pedig a megoldás egyrészt a helyben élők földhözjuttatása, a nagybirtokokkal szemben a kisbirtokok létrehozása, és a támogatáspolitika gyökeres megváltoztatása lenne, nem mellékesen a természettel összhangban történő, végre fenntartható gazdálkodás javára.
Nehéz nem észrevenni, hogy a probléma hogyan kezdődött. A Habsburg birodalom egy nemzetek közötti munkamegosztást hozott létre. A Magyar Alföld lett az uralkodó birodalomnak is az éléskamrája. A „nemzetközivé vált” gabonaüzlet hirtelen szántóterület-igény növekedést eredményezett Magyarországon, ez folyamszabályozásokhoz vezetett, az pedig egy fenntarthatatlan mezőgazdasági modell megszilárdulásához. Ami már a saját alrendszerén, a mezőgazdaságon túl is károkat okoz.
És most nézzünk egy kicsit magasabbról a dologra! A globalizált világgazdaságnem ugyanezt teszi-e világviszonylatban, mint amit a Habsburg birodalom tett korábban a mezőgazdaság „kiszervezésével”? Csak éppen sokkal nagyobb léptékben! A nemzetközi munkamegosztás kikényszerítése olyan deformálódásokat okoz a helyi gazdaságok évszázadok óta létező, organikus rendszerein, amelyek fenntarthatatlanoknak bizonyulnak. Ezek a negatív jelenségek az elején a (választó-) polgárok számára nem, vagy csak nehezen érzékelhetők. A választott politikusok pedig néhányéves kormányzati ciklusokban gondolkodnak, miközben döntéseik évtizedek, sőt évszázadok alatt fejtik ki, fogják kifejteni hatásukat.
Látni kell, hogy a globalizálódó világ marketingje csak a nemzetközi munkamegosztás áldásos hatásaival promózza magát, a károkozásairól nem beszél! Egyre nagyobb léptékben és egyre olcsóbban termelnek, legalábbis rövid távon. Nyilván célszerű volt az osztrákok számára is annak idején a jó termésátlagú Magyarországról importálni a jó minőségű, olcsó gabonát, a magyaroknak pedig jó üzlet volt exportálni azt.
A nemzetállamon kívülről származó extra, fizetőképes kereslet deformálta a magyar mezőgazdaság szerkezetét. Ennek kiszolgálására a politika közvetlenül beavatkozott a természeti környezetbe is, aminek a mai állapota egyre fenntarthatatlanabb, a jövője katasztrófális.
Az Európai Únió sorra veszi tagjai közé az arra „felkészült” tagállamokat. Sőt, éppen szabadkereskedelmi egyezményt akar kötni az USA-val. Ahogyan a Habsburg Birodalomnak a magyar piac és az adók, úgy az Európai Úniónak is elsősorban a belépő új tagállamok szabadon lerohanható erőforrásai és védtelen piacai kellenek. A „kvalifikáló” tagállamok teendőit a nemzeti jogszabályalkotásuk számára központilag előírják, a gazdaságukat pedig az egészségtelen struktúrákat létrehozó, központi elvonások és támogatások rendszerével formálják ki és tartják fenn - amíg a pillanatnyi érdekük úgy diktálja. Utána a központ majd megváltoztatja szabályozást, vagy a multicég egyszerűen továbbáll…
Vegyük észre, hogy a független (tradicionális) nemzetállamok egymás mellett élése, a közöttük meglévő védővámok rendszere bár összességében egy alacsonyabb szinten tartotta a gazdasági termelést, de évezredeken keresztül fenntartható gadasági rendszert eredményezett. Azonban már néhány ország nemzetközi munkamegosztása is, amilyen a Habsburg Birodalom és Magyarország kettőse volt, az utókor számára csődközeli állapotokhoz vezetett.
Mennyivel nagyobb deformációkat fognak majd okozni a kontinensnyi méretű, sőt, kontinenseken átívelő egyesült államok, úniók, szabadkereskedelmi övezetek a nemzetállamok, illetve a választópolgárok életében?
Ha elég magasról nézünk rá napjaink nagy külpolitikai folyamataira, a földszerzés várhatóan holnapi, magyar parlament általi liberalizációja csak egy köztes esemény, csak egy stáció hazánk erőltetett globalizációs menetelésében. Kik és mikor fogják ezt észrevenni?
Egy 2009-es tudományos kutatás szerint Nagy Britanniában, Hollandiában, Námetországban, Svájcban, Ausztriában, Svádországban és Finnországban hisznek abban, hogy mindenkinek van esélye boldogulni, hogy mindenki maga alakítja a sorsát, baznak önmagukban és a jövőben, a kemény munkát fontosnak tartják, sokra értékelik a tudást, bíznak egymásban és az intézményeikben.
Ugyanezen tudományos kutatás szerint Magyarországon, Bulgáriában, Moldáviában, Ukrajnában és Oroszországban nem hiszik, hogy munkával lehet sokra jutni, nem becsülik a tanulást, egymásban és az intézményeikben sem bíznak, és úgy gondolják, jó kapcsolatok, jó családi háttér nélkül nehéz előre jutni, nem bíznak magukban és a jövőjükben, nem gondolják, hogy az ember a sorsát önmaga alakítja.
AZtán azt is megtudjuk, hogy az első csoportban bőven 40.000 dollár felett van az egy főre jutó GDP, a másodikban jóval 20.000 dollár alatt.
Pedig a magyarok 75%-a elítéli az adókerülést, helyteleníti, ha valaki hazudik, hogy állami támogatáshoz jusson, rosszalja, ha valaki leszázalékoltatja magát, pedig tudna dolgozni, 75% azt gondolja, hogy a törvényeknek mindig engedelmeskedni kell, 70% szeretne sikereket elérni és elnyerni mások megbecsülését, hiszi, hogy a sikerhez kemény munka kell, hisz abban, hogy érdemes, megéri tanulni, számára fontos a kreativitás, a leleményesség, 52% elítéli a hálapénzt, és 57%-unk szerint segítenünk kell a bajbajutott embertársainkon. Ami alapján a magyarok törvénytisztelő, leleményes, tanulást megbecsülő és munkaszerető emberek.
Azonban 100 magyarból 75 szerint rákényszerül az ember, hogy pár szabályt áthágjon, 70 véli úgy, hogy időnként muszáj megsérteni a törvényeket, alig 50 gondolja, hogy mindenki maga felelős a maga sorsáért, 50 szerint nem igaz, hoyg aki keményen dolgozik, az előbb-utóbb eléri, amit akar, 80 azt gondolja, hogy nem mindenkinek van egyenlő esélye az életben, 82 szerint Megyarországon nem lehet becsületesen meggazdagodni, 86 szerint rendben van, ha mindenki csak a saját előrejutásával törődik, és a többség azt gondolja, érdemes csúszópénzt adni.
A magyar társadalom többsége nem bízik a politikai elitben, az üzleti szférában, a médiában és a jogrendszerben, és egymásban sem. Egy talált pénztárcáról a többség úgy nyilatkozott, hogy ő visszaadná, de a többiek megtartanák. Azzal szemben, amire tanítjuk a gyerekeinket, azt látjuk, hogy csak az boldogul, aki átlép néhány szabályon, lúzer, aki tisztességes, úgyis csak ellopják az adónkat, korrupt az egész ország, itt nem lehet becsületesen meggazdagodni, itt nem működik semmi normálisan, egyedül semmit sem tudsz tenni a korrupt intézmények ellen. Önképzavar? Önáltatás? Puszta bizalmatlanság? (és végül egy link a megoldáshoz)”
Nem szeretném relativizálni a törvénysértést, és nem szeretnék sem trianonra, sem a kommunista elnyomás évtizedeire hivatkozni mentegetőzésül. Viszont öncélból csoportosítottnak érzékelem a videóban felsorolt országokat, és manipulatívnak a statisztikákhoz tartozó megfogalmazásokat. Ha már az egy főre eső GDP-adat értékmérőként került bemutatásra: az első csoport országai haszonélvezői annak a „gyarmatosításnak”, ami a második csoport, pláne ebből az EU-tagállamok jelenkori gazdasági helyzetéért és szűkös gazdasági kilátásaiért felelős.
Sőt, visszautasítom azt a szemléletet is, hogy egyes országok értékmérője a gazdasági eredményeik, vagy az államigazgatásuk tisztaságának foka lenne. Minden nemzet önmagában megkérdőjelezhetetlen értéket képvisel. A benne élő emberek a tetteiktől függetlenül értékesek, akiket sértenek ezek a manipulatívan megfogalmazott általánosítások.
Teljesen idevaló lenne a következő érvelés: túlzott elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, ugyanis az energiaárakat garantálni tudjuk, belátható időn belül annak növekedésére nem kell számítani, illetve a hozzáférés szintén hosszú távra biztosított. Az energiahordozók lelőhelyei a világunk legbékésebb demilitarizált régiói, a felek megállapodtak az olaj és a földgáz közös és méltányos érdekek mentén történő kitermelésében. Emberek, eddig csak vicceltünk a hírekben, minden máshogyan van, el lehet ernyedni és ki lehet engedni, a tények cáfolnak minden aggodalmaskodó hangot.
De azt sikernek beállítani, hogy bár a tények nem változtak, mégis egyszerűen lesírtuk, lealkudtuk az ezek miatt szükséges elvárásokat magunkkal szemben, és ezért „kell” kevesebbet költeni hőszigetelésre - ez kimeríti a parasztvakítás kategóriáját. Nem kellene bevenni!
A rendszerváltáskor, látva a KGST csődjét, „nyugat” felé fordultunk. Pénzt akartunk, és meg is kaptuk: privatizáció (=piac felvásárlás) és hitelek formájában. A feltétel az volt, hogy a diktatúrában felvett hiteleket ismerjük el, és lássuk szívesen a külföldi befektetőket. A szükséges „jogharmonizáció” után beléphettünk az Európai Únióba, ami elhozta a tőke, az áruk, a személyek és a szolgáltatások szabad áramlását. Megszűntek a vámok, és bejöttek a multinacionális áruházláncok. A fékeit vesztett nemzetközi szabadversenyben leépült az iparunk és a kiskereskedelmünk, és kiegészülve a közös agrárpolitikával megszűntették az élelmiszertermelésünk jelentős részét is. Azok a hazai vállalatok, amelyek mégis megmaradtak, beszállítóként hozzákötötték létüket a multikhoz. A konjunktúrában kiépült a gazdasági függésünk alap-infrastruktúrája.
Aztán 2008-tól szűkítették a pénzkínálatot, nem adtak új hiteleket a gazdaság megszokott működéséhez. Mind az állam, mind az önkormányzatok, mind a lakosság ekkorra eladósodott, és a hitelek megemelkedett törlesztőrészletei lelassították az egész gazdaságot. Magyarország eddig elkerülte a csődöt, de az általános leminősítés-hullám mellett nálunk is megemelkedett az államadósság kezelésének, refinanszírozásnak a költsége. Egyre fontosabbá váltak az úniós pénzek, mára már az összes beruházások 97%-a úniós támogatással valósul meg. (A beruházás szó helyett írhattam volna növekedés-ösztönzést vagy munkahelyteremtést is.)
Egyre több szó esik a hírekben arról, hogy mennyi úniós pénzt tudunk valóban felhasználni a jelenlegi hétéves költségvetési időszakban, illetve majd a következőben 2014 és 2020 között. Az illetékesek szerint a jelenlegiből több ezer milliárd felhasználatlanul maradhat, illetve a jövőben a támogatási keret is csökkenteni akarja az Európai Bizottság. Ha ez valóban így lesz, tovább fog csökkenni a nemzeti vállalatok gazdasági aktivitásának aránya. A recesszióban nen maradnak saját szabad eszközaink, amelyekhez nyúlhatnánk.
Látni kell, hogy a kívülről bejövő pénzek, jöjjenek is bárhonnan és bármilyen jogcímen (hitelként, támogatásként vagy mentőcsomagként), valójában nem adományok, hanem befektetések. Minél inkább ezekre építi Magyarország a gazdaságát és a működését, annál inkább el kell fogadnia azokat a feltételeket, amelyek bár rövid távon kedvezőnek tűnnek, de hosszú távon hátrányosak, mert a megváltozott, kedvezőtlen körülmények között is fenntartják, sőt fokozzák a fűggő helyzetünket ezektől a pénzcsapoktól. Olyan ez az úniós kohéziós támogatás-politika, mint a drogozás - könnyú rászokni az elején, de nehéz lejönni róla, és a következményei a végén romlásba döntenek.
Annál is inkább, mert a dolgok már nem sokáig fognak a megszokott kerékvágásukban menni! És ezek a folyamatok nagyban befolyásolni fogják az úniós kohéziós források, a hitelhez jutás és a törlesztés feltételeit! A „több Európa, nagyobb integráció” úniós válságkezelési stratégia a fent leírt helyzetet és folymatot hosszabb távon a még nagyobb összeomlás felé tolja, mivel éppenhogy elmélyíti a függésünket és kiszolgáltatottságunkat.
Készül az új magyar Btk. - a 336. § tervezete felkészülésként értelmezhető a szép új világunkra…
„Aki nagy nyilvánosság előtt a köznyugalom megzavarására alkalmas módon az Alaptörvény jogszabály, Magyarország nemzetközi kötelezettsége, vagy Magyarország által kötelezően alkalmazandó Európai Uniós jogi aktus ellen, vagy az ezek alapján működő bírósági vagy hatósági rendelkezés ellen, általános engedetlenségre uszít, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Az mno.hu véleménye van talán a legközelebb az álláspontomhoz, az optimista álláspontomhoz:
„Az ár a brüsszeli csomag elfogadása, azaz a multinacionális vállalatokat sújtó válságadók egy részének fokozatos áthárítása a lakosságra. A telekommunikációs szektor különadójából így lesz például SMS-adó, a bankadóból pedig a mindenki által fizetendő pénzügyi tranzakciós adó. (…) Ha sikerül elmagyarázni a lakosságnak, hogy főként az adósságcsapda miatt kerültünk ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe, de az adóforintokat jó célokra és becsületesen költik el, akkor van esély az optimizmusra.”
Ezzel együtt ne legyenek senkinek sem kétségei afelől, hogy ez nem a vége a problémának. Ez csak a bemelegítő volt, ami megmutatta az vonalas irányt. Aki még nem látja ezt, az tájékozódjon a görög helyzetről.
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali