Monthly Archive for augusztus, 2011

Tovább az Új Világrend felé (5. rész)

Published
by
zolesz
on 2011. augusztus 04., Csütörtök
in globális, globális válság, gratula, háború, politika, pénzvilág and pénzváltók
. 0 Comments

Az előző részben láttuk, hogy létrejöttek azok a világszervezetek, amelyekkel a pénzváltók nekiláthatnak a világgazdaság jövőjének alakításához, a számukra legnagyobb hasznot hozó módon. A BIS által 1988-ban életbe léptetett szabályozások megkövetelték a világ bankáraitól, hogy tőkéiket és tartalékaikat a tartozásuk 8%-áig növeljék 1992-re, ami a hitelkínálat csökkenését eredményezte. A pénzszerzéshez értékpapírokat kellett eladniuk, ami lenyomta az értékpapír-piacokat, és elkezdődött a válság. Japánban 1989-ben, megsemmisítve értékpapír-piacának 50%-át és kereskedelmi ingatlanjainak 60%-át. Mexikó új adósságából fizeti a régi kamatait, déli részén nyílt lázadások vannak.

Radikális hatalom-átruházás megy végbe, ahogy a nemzetek alárendeltjeivé válnak egy nemzetek feletti Világ Központi Banknak, a világ leggazdagabb bankárjai egy csoportjának. Az IMF tollvonással egyre több éstöbb SDR-t teremt, egyre több nemzet veszi azokat kölcsön kamatai fizetésére, kerülve az arctalan bürokraták irányítása alá. Ez a szervezet fogja eldönteni, hogy melyik nemzet kap további SDR-kölcsönt, illetve melyek fognak éhezni. A fejlődéssel és a szegénység megszűntetésével kapcsolatos mindennemű retorika ellenére az eredmény az, hogy a vagyon az adós nemzetektől a pénzváltók bankjaiba vándorol, akik kézben tartják az IMF-et és a Világbankot. A szegénység mai enyhítéséért fenntarthatatlanul eladósítva a holnapot.

„A harmadik világháború már elkezdődött. Ez egy csendes háború, de nem kevésbé gyászos. A háború lerombolja Braziliát, Latin-Amerikát és gyakorlatilag az egész harmadik világot. Katonák helyett gyermekek hullanak. Ez egy olyan háború, amit a harmadik világ adósságával vívnak. Fő fegyvere a kamat, egy olyan fegyver, ami sokkal hatásosabb, mint az atombomba vagy a lézersugár.”

Jóllehet abszurd dolog lenne figyelmen kívül hagyni az olyan befolyásos családok főszerepét, mint a Rotschildok, Warburgok, Schiffek, Morganek, Rockefellerek, a központi bankok és a tartalékoláson alapuló bankrendszer történelmében, tartsuk észben, hogy mostanra a központi bankok és a nagy kereskedelmi bankok közel háromszáz évesek, és mélyen bebetonozták magukat sok nemzet gazdasági életébe. Kitartanak, és tovább növekednek számos törvény, lefizetett politikusok, és a zsebrevágott média védőszárnyai alatt, nem érinti őket a generációk váltakozása. A három évszázad a tiszteletreméltóság dicsfényével ruházza fel őket.

A probléma túlnő a hagyományos politikai jobbolal-baloldal keretein. Mind a kommunizmust/szocializmust, mind a monpolista kapitalizmust kihasználták a pénzváltók, ők nyernek a politikai paletta mindkét oldalából. A FED és az összes központi bank a kormánytól függetlenül működik. Egyesek állítják, hogy a pénzügyi stabilitást szorgalmazza, mások szerint ez a legfontosabb szerepe. Valójában a FED dokumentált teljesítménye alapján ezt állítani szánalmas tévedés. Gazdasági visszaesésekbe, válságokba és inflációba hajtotta az USA gazdaságát.

Tanulni kellene a történelemből, mielőtt túl késő lesz. Miért nem képesek a politikusok irányításuk alá vonni az államadósságot? Mert minden pénzük adósságon alapszik. Megteremtése államkötvények vásárlásával kezdődik, amiért a FED egy könyvelési tétellel fizet, amit a semmiből teremt elő. A FED által megteremtett pénzt a bankok a hitelezéskor azonnal megtízszerezik, az infláció 90%-át okozva ezzel.

Egy-két év alatt letudható lenne az USA adóssága, ha 1, kifizetné az államkötvényeket adósságmentes állami bankjegyekkel, ahogy Lincoln is tette. Ami persze elvileg hatalmas inflációt gerjesztene a bankrendszer pénzt megsokszorozó működése miatt. Ezt elkerülendő 2, ahogy a Kincstár USA állami bankjegyekkel visszavásárolja az államkötvényeit a nyílt piacon, a helyi bankfiókok tartalék követelményeit meg is emeli, így a forgalomban lévő pénz mennyisége állandó marad. A folyamat végére a részleges tartalékolású rendszert felváltja a 100%-os tartalékolású bankrendszer. 3, a FED törvényt hatályon kívül helyezik, és a pénzügyi hatalmat visszaveszi a Pénzügyminisztérium, ahogy az volt Abraham Lincoln idején. Mindez az átlag amerikai számára pénzügyi megrázkódtatás nélkül. Az adók viszont ezzel párhuzamosan elkezdenének csökkenni, mivel az új, adósságmentes fizetőeszköz után nem kell kamatot fizetni!. A FED bezár. 4, ezt követően az USA visszalép az IMF-ből, a BIS-ből és a Világbankból.

Egy ilyen monetáris reform törvény garantálná, hogy a forgalomban lévő pénzmennyiség stabil maradjon, infláció vagy defláció nélkül. (A FED az utolsó 30 évben tízévente megduplázta a pénzkínálatot!) Ezért kell mindkét szülőnek dolgoznia a család szűkös megélhetéséért. A pénzkínálatnak nagyjából a népesség növekedésével arányosan és az árszint index alapján, évente 3%-kal kellene növekednie, nem titkos bankárcsoportok szeszélyei szerint. Ami a legfontosabb: megszűnne a súlyos válságok veszélye!

„Nem tudok egyetlen súlyos válságról, ami valaha is volt bármelyik országban, ami ne jért volna együtt a pénzkészlet erős visszaesésével, és a pénzkészlet olyan súlyos visszaeséséről sem tudok, ami ne járt volna együtt súlyos válsággal.” Milton Friedman Nobel díjas közgazdász

A nemzetközi bankárok kartellje bizonyosan ellenezné ezeket a reformokat. Ettpl még azonban a Kongresszusnak megvan a joga és a felelőssége is, hogy megreformálja a banktörvényeket, amiket meggondolatlanul léptetett életbe. Figyelmen kívül kell hagyni az elkerülhetetlen ellenállást a reformmal szemben, és ki kell tartani a gyógyulás befejeződéséig! A bankárok nyilván azonnal bedöntenék az értékpapír tőzsdét, de ez önmagában nem okoz válságot. A pénzkínálat szűkítését viszont, ami okozna, pár hónapon belül ellensúlyozni lehet adósságmentes állami pénz kibocsátásával.

„A bankárság romlottságban fogantatik és bűnben születik. A bankárok birtokolják a Földet. Vedd el tőlük, de hagyd meg a pénzteremtér és hitelfelügyelet hatalmát, és egy tollvonással pénzt teremtenek, hogy ismét visszavásárolják. Vedd el ezt az óriási hatalmat a bankároktól, és minden nagy vagyon, mint az enyém is el fog tánni, és el is kell tűnniük, azért, hogy egy jobb és boldogabb világban élhessünk. Amennyiben továbbra is a bankárok rabszolgája akarsz maradni, és ráadásul fizetni a rabszolgaság költségeit, akkor hagyd őket pénzt teremteni és a hiteleket irányítani.” Sir Josaih Stamp, a Bank of Englan elnöke az 1920-as években

Van valami fogalmunk arról, mit tartogatnak számunkra a pénzváltók?

„Egy globáliis átalakulás szelén állunk. Csak egy megfelelően nagy válságra van szükségünk, és a nemzet el fogja fogadni az új világrendet.” David Rockefeller, a Chase-Manhattan Bank elnöke

A Válság közben már nem lesz mozgástér a változtatásra! Kérdés, mennyi időnk van erre? A kínai munkaerőt arra használják, hogy versenyre keljen a nyugati munkaerővel, a pénzt egyre kevesebb kézben egyeítik. A középosztály egyre több helyen eltűnik. A válság idején majd a nemzetközi bankárok az aranyfedezetre való viszatéréssel állnak elő. Azért, mert még soha ennyi arany nem összpontosult a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kezében. Hasonlóképpen az Euró vagy az SDR is a nemzetközi bankárok trójai falova, óvakodni kell tőlük.

A parlamenti képviselők többsége csak egyszerűen nem érti a Rendszert. Néhányan értik, de a bankárok befolyása alatt nem törődnek vele, nem fogják fel hanyagságuk súlyát.

Azzal zárnám, amivel kezdtem az első részt: A Biblia szerint Jézus földi működése során egyetlen egyszer alkalmazott erőszakot, amikor ostorral kiverte a pénzváltókat a templomból. Valyon mikor teszi meg ezt másodszor is?

Leírva A Pénz Mesterei című 1996-os film alapján.

Az Új Világrend felé (4. rész)

Published
by
zolesz
on 2011. augusztus 03., Szerda
in gazdaság, globális, globális válság, gratula, háború, politika, pénzvilág and pénzváltók
. 0 Comments

Az előző három részben láttuk, hogy a hatalom elképesztő mértékben kozpontosítottá vált. Ideje volt egy igazán nagy háborút indítani, az I. Világháborót. Tudjuk, semmi sem hoz létre annyi adósságot, mint a hadviselés. A német Rotschildok a németeknek, a brit Rotschildok a briteknek, a francia Rotscholdok pedig a franciáknak kölcsönöztek pénzt. A bankárok ezen kívül bosszút akartak állni azért is, mert a cárok a Polgárháborúban Lincolnt támogatták, nem beszélve arról, hogy Oroszország volt az utolsó nagy európai ország, amely még visszautasította, hogy alávetesse magát a magántulajdonban lévő központi bankrendszernek.

A pénzváltóknak rengeteg pénze volt abban, hogy a cárt legyőzzék. Háron évvel az I. Világháború kitörését követően az orosz forradalom eltávolította a cárt, és bevezették a kommunizmus rémálmát. A Wall Street - London tengely vállalta a kommunisták támogatásának kockázatát. A támogatásért engedelmességet követeltek, és Lenin kezdte megérteni, hogy bár ő a Szovjetúnió abszolut diktátora, a pénzügyi szálakat valaki más irányítja csendesen a háttérből. A FED és a Bank of England az őket irányító nemzetközi bankárok parancsára megteremtett egy szörnyeteget, ami hét évtizednyi példátlan forradalat, háborút, és ami még fontosabb, adósságot gerjesztett. A háborúk, pláne a világháború persze összetett dolgok, számos kiváltó tényezővel, mégis butaság lenne tagadni, hogy az elsődleges okozói azok voltak, akik a legtöbbet nyerték rajta. Rövid távon a közvetlen haszon, hosszabb távon pedig diktatórikus kormányok létrejötte, ahol a pénzváltók irányítják a pénzügyeket, kézben tartva ezzel a vezető politikusokat.

Hogy már az egyenként uralták a nemzeti gazdaságokat, a következő lépés az egyesítés végső formája volt, a Világkormány. Ennek tervezete a Párizsi Békekonferencián Népszövetség néven került elő, és bár sok ország jóváhagyta, mégis kimúlt, a világ még nem állt készen a nemzeti határok megszűntetésére.

1920-tól a 12 év repubkilánus elnökség alatt példa nélküli gyarapodási időszak kezdődött, az I. Világháború adósságai ellenére, melyeket sosemlátott mértékben, 38%-kal csökkentettek. Mérsékelték a jövedelemadót, növelték a vámokat, szárnyalt a gazdaság, nőtt az állam nettó jövedelme. Az aranyban gazdag amerika ismét kicsúszhat az irányítás alól, ahogy volt már erre példa. A pénzváltók, ahogy korábban rendszeresen tették, úgy döntöttek, ideje tönkretenni az amerikai gazdaságot. A virágzó 20-as években a FED 62%-kal növelte a pénzkínálatot, a gyarapodás éveiben senki sem akart gazdasági kérdéseken morfondírozni: az üzlet bővült, és ráhangolódott a hitelre, az értéktőzsdén féktelenné vált a spekuláció.

1929 augusztusában a FED elkezdte szűkíteni a pénzkínálatot. Érdekes módon a FED barátai (Rockefeller, J.P. Morgan, Kennedy, Baruch) önéletrajzírói csodálattal adóztak ezek zseniális előrelátásának, hogy pont az összeomlás előtt kiléptek a tőzsdéről, és mindenüket készpénzbe vagy aranyba fektették. Október 24-án New York-i bankárok lehívták a 24 órás azonnali visszafizetésre felmondható kölcsöneiket. A visszafizetéshez mindenkinek egyszerre piacra kellett dobnia és bármi áron eladnia értékpapírjait. A piacnak ezt a hirtelen összeomlását nevezik Fekete Csütörtöknek.

„Nem volt véletlen. Gondosan kitervelt esemény volt. A nemzetközi bankárok arra törekedtek, hogy kétségbeesett légkört szítsanak itt azért, hogy uralkodóként emelkedhessenek mindannyiunk fölé.” illetve „Úgy gondolom, aligha vitatható, hogy az európai államférfiak és pénzügyi szakértők készek szinte bármilyen eszközt bevetni, hogy visszaszerezzék az aranykészletet, amelyet Európa elveszített Amerika javára az I.Világháboró eredményeként.” (Louis T. McFadden kongresszusi képviselő, a Ház Banki és Fizetőeszköz Bizottságának elnöke)

A FED ahelyett, hogy a gazdaság kisegítésére igyekezett volna a kamatlábak gyors csökkentésével a gazdaság élénkítése érdekében, négy év alatt brutálisan, 33%-kal szűkítette a pénzkínálatot, tovább mélyítve a válságot. A pénz azonban nem tűnt el, csak átkerült azok kezébe, akik időben kiszálltak az összeomlás előtt és aranyat vásároltak, ami mindig biztos pont, ahova pénzünket rakhatjuk válság előtt.

Nyolc évvel Lengyelország lerohanása előtt, Louis T. McFadden képviselő figyelmeztette a Kongresszust, hogy az amerikaiak fizetik Hitler pazarló kampányát és hatalomra jutását. Az I.Világháborút követően Németország a német nemzetközi bankárok ölébe hullott, hatalmas fejleszések történtek - az amerikaiak sokmilliárd dollárjából, a FED-nek köszönhetően.

Bár eleinte még szidta a pénzváltókat, Franklin D. Roosevelt elnökké válásától, 1932-től a FED pénzkínálat feletti befolyásása tovább növekedett. Ekkortól kezdett el a FED enyhíteni a nadrágszíjon. Emellett jogszabályokkal szigorúan betiltotta az aranyrudak és aranypénz magánbirtoklását, ami gyakorlatilag annak elkobozását jelentette. Ennek a népszerűtlen jogszabálynak egyetlen kormánytag sem vállalta a szerzőséget, a pénzügyminiszter, de még Roosevelt is azt állította, hogy nem olvasta, hanem azt mondták, hogy ez „az, amit a szakértők akartak„. Mégis meggyőzte a lakosságot, hogy a nemzet forrásainak bevonása szükséges ahhoz, hogy Amerikát kihúzzák a válságból. Ünnepélyesen elrendelte egy új aranyraktár, a Fort Knox építését az arany tárolására. A beszolgáltatás végére az arany hivatalos ára unciánként 20.66-ról 35 Dollárra ugrott. A pénzváltók így az olcsón vett amerikai aranyukat Londonból visszavihették, és a kormánynak eladva megduplázhatták vagyonukat.

Készen állt a terep egy igazán nagy háborúhoz, ami majd harmincszor annyi adósságot halmoz fel, mint az I. Világháború. Lényegében a szövetségesek összköltségének 55%-át az ameriaki adófizetők állták a II. Világháborúban, de ugyanilyen fontos, hogy a résztvevő összes nemzet megsokszorozta adósságát. A háború után a világ két gazdasági táborra osztódott: egyrészt a kommunista utasításos gazdaságokra, másrészről kapitalista monopóliumikra, amelyek örökös és igen nagy hasznot hozó fegyverkezési versenybe kezdtek.

Elérkezett az idő az egész világ gazdasági rendszereinek központosítására, nagy terv, a Világkormány illetve az Új Világrend létrehozására. A terv a következő volt: 1, központi bankok uralma a nemzetgazdaságok felett világszerte (régen megtörtént) 2, regionális gazdaságok központosítása (Európai Monetáris Únió, NAFTA stb.) 3, világgazdaság központosítása egy Világ Központi Bankba, világpénz bevezetése, nemzeti függetlenség megszűntetése a vámok eltörlésével (GATT).

Ma a legnagyobb aranybirtokos a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a központi bankok a világ aranykészletének 2/3-át birtokolják. A pénzváltók aranyszabálya: akinél az arany, az hozza a szabályokat. A II. Világháború végére a világ aranykészletének 70%-a Fort Knoxban volt. A szövetségi törvény a készletre évenként fizikai felülvizsgálatot rendel el, a kincstár azonban ezeket 1953 óta következetesen elszabotálja. (Putyin szerint az IMF vezér eltávolításának ügye mögött is Fort Knox aranya, illetve annak eltűnése áll.) 1971-ig az összes aranyat 35 dolláros unciánkénti áron eladták az európai pénzváltóknak, visszaáramoltatva Fort Knoxból Londonba. Ezt követően Nixon hatályon kívül helyezte Roosevelt 1934-es aranytartalék-törvényét, legalizálva ezzel az amerikaiak aranyvásárlását. Kilenc évvel később az arany unciája az eladáskori érték 25-szörösére, 880 dollárra nőtt. 1982-ben Reagen elnök Arany Bizottsága arra jutott, hogy „az USA kincstárának tulajdonában egyáltalán nincsen arany”. Hanem az teljes egészében magánbankárok egy csoportjánál van, a nemzeti adóssággal szembeni biztosítékként.

És most lépjünk vissza bő fél évszázadot, a II. Világháború befejezéséhez. Az emberek belefáradtak a háborúba, így a béketeremtés látszata mögött a nemzetközi bankárok kitaláltak egy tervet. Azt állítva, hogy csak egy nemzetközi kormány tudná megakadályozni az újabb világháborút, egy háromlábú Világkormány javaslatával hozakodtak elő: a) központi világbank (Nemzetközi Fizetések Bankja), b) világbíróság Hágai székhellyel, c) világ végrehajtó hatalom Nemzetek Szövetsége névvel. Még mielőtt a II. Világháború véget ért volna, a Világkormány ügye ismét sínen volt. 1944-ben Bretton Woods-ban jóváhagyták a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot, teljes USA részvétellel. A második Népszövetséget, új nevén az Egyesült Nemzetek Szervezete 1945-ben, és hamarosan az új nemzetközi bíróság is működött. Minden háború előtti, hatékony ellenállás elpárolgott ezekkel a nemzetközi intézményekkel szemben, ahogyan kitervelték.

Ezek az új szervezetek nemzetközi viszonylatban ismételték meg azt, amit az 1864-es nemzeti Bank Törvény és az 1923-as Federal Reserve törvény létrehozott az USA-ban. A világ központi bankjai bank-kartellt alakítottak, ami fokozatosan magához ragadta az összes nemzet bankjainak hitelpolitikája feletti hatalmat. Az IMF felhatalmazást adott a világpénz, az SDR (”Kölönleges lehívási Jogok”) kibocsátásához. A tagállamokra nyomást gyakorolnak, hogy teljesen átválthatóvá tegyék a nemzeti fizetőeszközeiket SDR-re. 1968-tól a FED fel van hatalmazva, hogy tartalékként elfogadja az SDR-t, és cserébe FED bankjegyet bocsássanak ki. Az IMF-et a központi bankok vezetőiből és a központi bankok által uralt nemzetek pénzügyminisztériumainak vezetőiből álló kormányzótanács irányítja. A szavazati jog jórészt a FED-é és a Bank of England-é. Ahogy a FED az USA-ban, úgy a BIS, az IMF és a Világbank, együttesen a Világ Központi Bank irányítja a világ pénzkínálatát.

A folytatásért kattints ide!

Lincoln és Kennedy - két amerikai elnök, akik megpróbálták megreformálni az Egyesült államok Bankrendszerét. Van-e további hasonlóság közöttük?

- Lincoln 1846-ban lett a kongresszusba választva; Kennedy 1946-ban lett a kongresszusba választva.
- Lincolnt 1860-ban választották elnökké; Kennedyt 1960-ban választották elnökké.
- Mindkettőjüket a feleségük jelenlétében, pénteken, fejlövéssel ölték meg.
- Lincoln elnököt a Ford Színházban lőtték le; Kennedy elnök épp egy Ford által gyártott Lincoln gépkocsiban ült, mikor lelőtték.
- Booth egy színházban lőtt, és egy raktárban fogták el; Oswald egy raktárból lőtt, és egy filmszínházban fogták el.
- Lincoln elnök merénylője 1839-ben született; Kennedy elnök merénylője 1939-ben született.
- Lincoln elnököt A. Johnson alelnök követte a posztján; Kennedy elnököt L. Johnson alelnök követte a posztján.
- Lincoln utóda 1808-ban, Kennedy utóda 1908-ban született.
- Mindketten egy gyereket vesztettek el elnökségük alatt.
- Mindkét gyilkos teljes neve 15 betűből áll.
- Mindkét gyilkost megölték tárgyalás előtt.

A bankbirodalom visszavág (3. rész)

Published
by
zolesz
on 2011. augusztus 01., Hétfő
in globális válság, gratula, háború, politika, pénzvilág, pénzváltók and zseniális
. 0 Comments

Mint azt az előző részben láttuk, Jackson elnök „tönkretette” a Bankot. De a pénzváltók legalattomosabb eszköze, a részleges tartalékolású bankrendszer használatban maradt, számos állami szabadalmi levéllel létesített bank révén. Visszatértek a régi központi bankos módszerhez: háborúval létrehozni adósságot és függőséget. Amerikát úgy kényszerítik térdre, hogy polgárháborúba sodorják, ahogyan azt tették annak idején 1812-ben is. A rabszolgaság bizonyosan az egyik, de nem meghatározó oka volt a háború kitörésének. A központi bankárok hatalmas összeget kölcsönöztek, hogy a franciák elfoglalják Mexikót és csapatokat állomásoztassanak az USA déli határánál. Az angolok katonákat küldtek az USA északi határához, készenlétben tartva a flottájukat is. Észak és Dél bankárok által is szított gazdasági konfliktusát Lincoln az Únió megtartásával akarta megoldani, nem csak egyszerűen Dél legyőzésével. Pénzre volt szüksége, amit a pénzváltók magas kamata miatt nem vett igénybe. Ehelyett 1862-63-ban 450 millió dollárt nyomatott az új bankjegyekből, a „zöldhátúakból”, ami aranyfedezet helyett egyszerűen az Egyesült Államok polgárainak jóhiszeműségén és hitelességén alapult. A Lincoln-bankjegyekhez való bankári hozzáállás a következő volt:

„Ha ez az Észak-Amerikából eredő kártékony pénzügyi politika megszilárdul, akkor a kormány saját pénzt biztosít kamatköltségek nélkül. Ki fogja fizetni az adósságait, nem lesz tartozása. Mindenpénze meglesz, ami a saját kereskedelméhez szükséges. A világ történelmében példátlan gazdagodás és jómód követi. A szelemi tőke, és minden ország vagyona Észak-Amerikába áramlik majd. Tönkre kell tenni ezt az országot, vagy az tesz majd tönkre minden királyságot a Földön.” (London Times)

A polgárháború a végső ütközethez közelített. A pénznyomáshoz az új nemzeti bankok kollektívan kizárólagos monopóliummal rendelkeztek a pénz új formája, a bankjegyek létrehozásában. Ettől kezdve az USA pénzkínálatát adósságból teremtik elő azáltal, hogy a bankárok USA államkötvényeket vásárolnak.

1863-ban az orosz II. Sándor Cár, akárcsak Bismarck Németországban, tudta, mire készülnek a nemzetközi pénzváltók, és gyorsan visszautasította, hogy központi bankot alakítsanak ki Oroszországban. Megértette, hogy a bankárokkal szemben közös hajóban utazik az USA-val, annak északi és déli részei megosztása kérdésében is. Ha győznek az USA-ban, az angol és a francia központi bankok országai egyesült erővel Oroszországot fenyegetnék. Így a cár kiadta a parancsot, hogy akár Anglia, akár Franciaország aktívan beavatkozna és Dél-t segítené, azt hadüzenetnek tekintené. A Lincoln második újraválasztását követő 41. napon, 5 nappal az után, hogy Lee megadta magát, lelőtték a bankárok ellen küzdő elnököt.

„Lincoln halála katasztrófa a keresztény világ számára. (…) Attól tartok, hogy a külföldi bankárok a maguk ravaszságával és nyakatekert trükkjeikkel teljes mértékben uralni fogják a helyzetet, és szisztematikusan felhasználják a modern civilizáció megfertőzésére. Nem haboznak majd az egész keresztény világot háborúkba és káoszba taszítani azért, hogy az egész Föld örökségükké váljék.” (Otto von Bismarck)

Lincoln meggyilkolása után 8 éven belül kivonták az ezüstöt a pénzforgalomból, és létrejött az aranystandard rendszer az Egyesült Államokban. Ennek oka, hogy ezüstből bővelkedett az USA, ehhez képest az aranyat a történelem során tizenötszörös szükössége miatt könnyebb volt monopolizálni. A zöldhátúak népszerűségük miatt továbbra is forgalomban maradtak, sőt, Lincoln monetáris elképzeléseinek támogatói egyre sokasodtak. Végül mégis, 1913-ban jóváhagyták a Federal Reserve Act-et, a pénzváltók két igényét: a központi bank újjászervezését az ő kizárólagos irányításuk alatt, és az arany-alapú amerikai fizetőeszközt. Kettős stratégiájuk volt: először egy sor pánik előidézése azért, hogy meggyőzzék az embereket arról, kizárólag az átaluk irányított pénzkínálat biztosítja a gazdasági stabilitást. Másodszor annyi pénzt kivonni a rendszerből, hogy a legtöbb amerikai elszegényedjen, és ne is érdeklődjék, illetve gyenge legyen ellenkezni a bankárokkal. 1866 és 1886 között, a népesség jelentős növekedése ellenére kevesebb, mint egynegyedére csökkentették a pénzkínálatot. A 20 év végére 760%-os vásárlóerő-csökkenés lett az eredmény.

Napjainkban a közgazdászok azt próbálják elhitetni, hogy a gazdasági recessziók és válságok természetes részei annak, amit ők üzleti ciklusnak neveznek. Az igazság az, hogy a pénzkínálatot most is hasonlóképpen manipulálják, akárcsak a Polgárháború előtt és után. A bankhiteleket bevonták és nem helyeztek ki újabbakat, az ezüstérméket beolvasztották. Ezt a szükséges kongresszusi tagok megvesztegetésével érhették el. Az ezüst dollárok verésének befejezésének előterjesztését Samuel Hooper képviselő jegyezte, aki elismerte, hogy ténylegesen Ernest Seyd írta a törvényjavaslatot, a Bank of England képviselője.

1876-ra az amerikai munkaerő egyharmada munkanélküli volt, a lakosság egyre nyugtalanabbá vált. Az emberek követelték Lincoln zöldhátújának vagy az ezüstdollárnak a visszaállítását. Mindössze 3 évvel később, 1876-ban az amerikai munkaerő egyharmada munkanélküli volt, a lakosság egyre nyugtalanabb lett. Az emberek bőségesebb pénzellátást követeltek. A Kongresszus Ezüst Bizottságának vizsgálata egyértelműen a bankárok nyakába varrta a pénzellátás szűkítését, mégsem tettek semmit. A következő évben zendülések törtek ki, a kiéhezett vandálok okozta gyötrelmek az égig értek. A bankárok mégis úgy döntöttek, hogy kitartanak.

Ajánlatos minden tőletek telhetőt megtenni, hogy fenntartsátok a nagyobb napilapokat és heti újságokat, amelyek ellenezni fogják a zöldhátúak kibocsátását, és visszavonjátok támogatásotokat mindenkitől, aki nem akarja ellenezni a kormányzati pénzkibocsátást. Ez pénzzel látja el az embereket, és ezáltal komolyan befolyásolja a mi egyéni hasznunkat, mint bankárok és kölcsönzők. Nyomban látogassátok meg a kongresszusi képviselőiteket, és kötelezzétek el őket az érdekeink támogatása mellett, hogy uraljuk a törvényhozást. (James Buel, az Amerikai Bankár Szövetség titkára)

„És amikor rájössz, hogy a rendszert így vagy úgy nagyon egyszerűen irányítja néhány nagyhatalmú ember felülről, neked már nem kell magyarázni többet, honnan erednek az inflációs és válságperiódusok.” (James Garfield, az USA elnöke, akit néhány héttel e kijelentését követően meggyilkoltak)

A pénzváltók hatalma gyorsan nőtt a nyáj ismélődő nyírása révén, ahogy ők nevezték, vagyis gazdasági fellendüléseket hoztak létre, amit válságok követtek. Így otthonok és gazdaságok ezreit tudték felvásárolni fillérekért.

„1894 szeptember 1-étől hiteleinket semmilyen megfontolásból sem hosszabbítjuk meg. Szeptember 1-én a pénzünket visszaköveteljük. Lefoglaljuk a jelzáloggal terhelt ingatlanokat. A Mississippitől nyugatra a gazdaságok kétharmadát, és a folyótól keletre is több ezret megszerezhetünk a magunk szabta áron. Ezután a gazdák bérlőinkké válnak, mint Angliában.” (1891, Amerikai Bankár Szövetség)

A korai 1900-as években egy végső pánik szükségeltetett, hogy a nemzet figyelmét a központi bank állítólagos szükségességére összpontosítsák. J.P Morgan és barátai képesek voltak titokban tönkretenni az értéktőzsdét, kis bankok ezrei túlvállalták magukat. Az emberek megrohamozták a bankokat. Morgan felajánlotta, hogy megtámasztja a botladozó amerikai gazdaságot olyan pénzzel, amit ő a semmiből teremtett elő. A részleges tartalékolású bankrendszernél is rosszabb javaslatot a Kongresszus megengedte neki. Az emberek hamarosan visszanyerték a pénzbe vetett általános bizalmukat, és abbahagyták a pénzkivételt.

Az 1907-es válság után Teddy Roosevelt aláírta a Monetáris Bizottságról szóló törvényjavaslatot. A Jekyll szigeten Nelson Aldricht szenátor a nagy monopóliumok tulajdonosaival összesküvést szervezett, hogy a sokezer kis nemzeti bankot az uralmuk alá hajtsák. John D. Rockefeller fogalmazásával: „A konkurencia bűn!” Másodsorban a nemzetgazdaság annyira erős volt, hogy a vállalatok profitból kezdték finanszírozni a növekedésüket a nagy bankoktól felvett kölcsönök helyett, azaz függetlenedni a pénzváltóktól. Jött a FED.

Hogyan teremt majd pénzt a Federal Reserve (FED) a semmiből? Megvásárolja a nyílt piacon az államkötvényeket, amelyekért elektronikusan fizet, és ezt az eladó bankja tartalékként kezeli, aminek a tízszeresét hitelezheti a bank, kamatra. Ha eladja a kötvényeket, az összes hitelállomány ennek tízszeresével kell csökkenjen a bankoknál. A FED kialakításának tervét az elnöl által kinevezett és a szenátus által jóváhagyott kormányzói testület vezette. Már csak a pénzen megvásárolt politikusokat kell a megfelelő helyekre beültetni. A Jekyll-i összeesküvést követően neves egyetemek professzorait pénzelték először, hogy támogassák az új bankot. Mégis kiderült a turpisság, így nem is zterjesztették be szavazásra az Aldrich-törvényjavaslatot. A B-terv a demokrata Woodrow Wilson - áruló elnökjelölt pénzelése lett.

Wilson megválasztását követően a bankárok a Federal Reserve rendszerável álltak elő. Ez a kölső héját lehántva gyakorlatilag megegyezett az Aldricht-javaslattal. Két, tartalmában azonos javaslatot ütköztettek egymással. A turpisság azonban napfényre került, mégis 1913. december 22-én keresztülnyomták a Szenátuson a törvényjavaslatot, miután sokan karácsonyi szabadságra mentek. Mindezek tetejébe a Kongresszus néhány héttel előtte, egy alkotmánymódosítást követően elfogadta a jövedelemadót - a szövetségi adósság szinte a végtelenségig való növeléséhez. A vámok és közvetett adók helyett végre az emberek közvetlen megadóztatása érdekében. Ez a kettő igazán csak együtt hatékony a bankárok számára! Csak a kamatlábakat kell kissé vagy jobban elmozdítani a „ciklusok” létrehozásához. Halála előtt Wilson elnök felfogta, mekkora kárt okozott Amerikának, bevallotta: „akaratlanul is tönkretettem a kormányomat”.

„Ha a nemzetünk képes egy dollárkötvény kibocsátására, akkor képes egy dollárbankjegy kibocsátására is. Mindkettő fizetési igérvény, de az egyik igéret az uzsorásokat hízlalja, míg a másik a népet segíti.” (Thomas Edison)

A negyedik részért kattints ide!