Elmarad a dráma?

Sikerről szólnak a hírek, és rövid távon valóban sikerként is elkönyvelhető az, hogy Görögország nem lesz heteken belül fizetésképtelen: az állami intézmények tovább működhetnek, az alkalmazottak és a nyugdíjasok megkapják a havi járandóságaikat stb.

Az uniós vezetők döntöttek arról is, hogy ezer milliárd euróra növelik az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz forráskeretét. A 440 milliárd euróról felpumpált mentőalap a bajba kerülő euróövezeti országok, illetve bankok kisegítésére szolgál elsősorban, emellett garanciát vállal kötvényekre, és tűzfalként gátolja a hellén adósságválság tovaterjedését.

A tárgyalások eredményeképp, a görög fertőzés tovaterjedését megelőzendő a bankokat fel kell tőkésíteni. Azaz a kihelyezett hiteleik alapján számított jelenlegi öt helyett kilenc százalékos tőketartalékot kell képezniük a bankoknak*, mégpedig 2012 júliusáig. A pénzintézetek megerősítése elsősorban a részvényesek és tulajdonosok, majd ha ez nem megy, az állami költségvetések feladata lesz.

A Daily Bell elemzéséből:

„A szomorú igazság, hogy Merkel és az EU javaslatai ostobák, a pénzügyi manőverezés, szemfényvesztés és bűvészmutatványok legrosszabb példái. Ahogyan arra számos közgazdász rámutatott, a javaslatok a kockázatok koncentrációjához vezetnek. Németország 211 milliárd eurós hozzájárulása az alaphoz technikailag nem sérül, de a nagy, vagy esetleg teljes veszteség kockázata jelentősen nő. A hitelező államok a görög, portugál és olasz adóssággal szembeni védett pozícióból a legrosszabb helyzetbe kerülnek.

Színvallásra kényszeríthetik az illetékeseket, de az eredmény könnyen Franciaország és számos egyéb állam leminősítése lehet. A válság terjedését lelassítás helyett felgyorsítaná. Miért akarna Németország ilyen destruktív politikát követni? Mert nem meri átlépni a 211 milliárd eurós vörös vonalat, ami szimbolikus fontosságúvá vált a Bundestag-ban és mert ideológiai és társadalmi okok miatt elvetették az egyetlen megoldást, ami még megállíthatná az eurozóna válságát: az Európai Központi Bank teljes tüzérségi erejének bevetését.

Egyértelmű, hogy euro-földön szükség van egy igazi hitelezőre, akihez végső kétségbeesésükben fordulhatnak a bajbajutottak. Igen. Fennáll a kockázat, hogy az EKB kötvényvásárlásai a deficit krónikus pénzesítésévé fajulnak. Annak viszont még nagyobb a kockázata, hogy az EFSF, a javaslatok szerint, egy katasztrofális eseménysorozatot fog beindítani.”

Az FED (USA jegybankja) 2008-ban 16.000 milliárd, 2011-ben 75.000 milliárd dollár öszegben garantált rövid távú kölcsönöket a Bank of America rossz derivatíva kölcsöneiért. Hasonlítsuk össze ezeket az összegeket Európa pár napja kínkeservvel megszavazott 1.000 milliárd eurójával, és lássuk a jövőt! Végtelen mennyiségű pénz kell Európában is, az elég soha nem lesz elég! A dráma nem marad el!

Hallelujah!

Ajánlott irodalom: A derivatívákról közérthetően

Joschka Fischer - Európai Egyesült Államokra van szükség

* Eszük ágában simcs a bankoknak tőkét emelni - a 106 milliárd helyett 11 millárd értékben emelnek majd tőkét a bankok. Ez alapján az tőkeráta 5%-ról a 9%-ra való emelése érdekében döntően a tőkemegfelelési mutató nevezőjét csökkentik, azaz ilyen arányban építik le a hitelállományukat és más eszközeiket. Ami brutális recessziót jelent. Ha ezt nem akarnák a kormányok, akkor jöhet a B-terv, azaz a bankok tőkeemeléséhez hitelt vehetnek fel. Na kitől? Bingó: az IMF-től! Ez az államok további eladósodásához vezet, lásd: Görögország! Szeretném egyértelműsíteni, hogy ezt a döntést „ünnepeltük” múlt csütrötökön, mint Görögország és az EU megmentését!

Nincs új a nap alatt! Évszázadok óta ezt a receptet követik a pénzváltók, ha akarnak valamit, és most akarnak, de nagyon.

És a 2007-ben ratifikált Lisszaboni Szerződés lehetőségeit tekintve a dráma még csak most kezdődik!

Miért nem lehet visszafizetni az államadósságot?

„A kínai döntéshozók és a közvélemény szemében mi csak egy csapat elkényeztetett, hanyatló gazdaságú ország vagyunk”

Az olaszok is megfertőződtek

Így „muzsikál” a pénzváltók magyar helytartója, nem csodálkozunk, jegybankelnök volt…

0 Responses to “Elmarad a dráma?”


  1. No Comments

Leave a Reply