Zolesz blogja

A rendszerváltáskor, látva a KGST csődjét, „nyugat” felé fordultunk. Pénzt akartunk, és meg is kaptuk: privatizáció (=piac felvásárlás) és hitelek formájában. A feltétel az volt, hogy a diktatúrában felvett hiteleket ismerjük el, és lássuk szívesen a külföldi befektetőket. A szükséges „jogharmonizáció” után beléphettünk az Európai Únióba, ami elhozta a tőke, az áruk, a személyek és a szolgáltatások szabad áramlását. Megszűntek a vámok, és bejöttek a multinacionális áruházláncok. A fékeit vesztett nemzetközi szabadversenyben leépült az iparunk és a kiskereskedelmünk, és kiegészülve a közös agrárpolitikával megszűntették az élelmiszertermelésünk jelentős részét is. Azok a hazai vállalatok, amelyek mégis megmaradtak, beszállítóként hozzákötötték létüket a multikhoz. A konjunktúrában kiépült a gazdasági függésünk alap-infrastruktúrája.

Aztán 2008-tól szűkítették a pénzkínálatot, nem adtak új hiteleket a gazdaság megszokott működéséhez. Mind az állam, mind az önkormányzatok, mind a lakosság ekkorra eladósodott, és a hitelek megemelkedett törlesztőrészletei lelassították az egész gazdaságot. Magyarország eddig elkerülte a csődöt, de az általános leminősítés-hullám mellett nálunk is megemelkedett az államadósság kezelésének, refinanszírozásnak a költsége. Egyre fontosabbá váltak az úniós pénzek, mára már az összes beruházások 97%-a úniós támogatással valósul meg. (A beruházás szó helyett írhattam volna növekedés-ösztönzést vagy munkahelyteremtést is.)

Egyre több szó esik a hírekben arról, hogy mennyi úniós pénzt tudunk valóban felhasználni a jelenlegi hétéves költségvetési időszakban, illetve majd a következőben 2014 és 2020 között. Az illetékesek szerint a jelenlegiből több ezer milliárd felhasználatlanul maradhat, illetve a jövőben a támogatási keret is csökkenteni akarja az Európai Bizottság. Ha ez valóban így lesz, tovább fog csökkenni a nemzeti vállalatok gazdasági aktivitásának aránya. A recesszióban nen maradnak saját szabad eszközaink, amelyekhez nyúlhatnánk.

Látni kell, hogy a kívülről bejövő pénzek, jöjjenek is bárhonnan és bármilyen jogcímen (hitelként, támogatásként vagy mentőcsomagként), valójában nem adományok, hanem befektetések. Minél inkább ezekre építi Magyarország a gazdaságát és a működését, annál inkább el kell fogadnia azokat a feltételeket, amelyek bár rövid távon kedvezőnek tűnnek, de hosszú távon hátrányosak, mert a megváltozott, kedvezőtlen körülmények között is fenntartják, sőt fokozzák a fűggő helyzetünket ezektől a pénzcsapoktól. Olyan ez az úniós kohéziós támogatás-politika, mint a drogozás - könnyú rászokni az elején, de nehéz lejönni róla, és a következményei a végén romlásba döntenek.

Annál is inkább, mert a dolgok már nem sokáig fognak a megszokott kerékvágásukban menni! És ezek a folyamatok nagyban befolyásolni fogják az úniós kohéziós források, a hitelhez jutás és a törlesztés feltételeit! A „több Európa, nagyobb integráció” úniós válságkezelési stratégia a fent leírt helyzetet és folymatot hosszabb távon a még nagyobb összeomlás felé tolja, mivel éppenhogy elmélyíti a függésünket és kiszolgáltatottságunkat.

Úgyhogy ki innen az EU-ból, de mielőbb!

Ajánlott irodalom: Jöjjön az Európai Egysült Államok - Prodi • Az Európai Egyesült államok felé… - Felcsuti Péter • Barroso felháborodott a leckéztetésen • Magyarország csatlakozni akar a politikai Únióhoz