Plázastop vége - Romániában

Ha van értelmes gazdasági önvédelem, akkor a plázastop az! Védi a helyi ipart, mezőgazdaságot, kiskereskedelmet a dömpingárakkal taroló nemzetközi áruházláncoktól, munkahelyeket biztosítva ezzel helyben a lakosságnak, piacot a helyi vállalkozóknak (=választópolgárok). És akkor olvasom a hírt:

A román kormány sürgősségi rendeletben visszavonta azt a jogszabályt, amely az ezer négyzetmétert meghaladó kereskedelmi egységek építését korlátozta.

A plázastopról egy 2004-ben elfogadott kormányhatározat rendelkezett, amely arra kötelezte a beruházókat, hogy hatástanulmányt készítsenek arról, hogy az áruháznyitásnak milyen urbanisztikai, társadalmi, gazdasági és kereskedelmi hatásai lesznek az adott településen, megindokolva a helyválasztást – írja a Napi Gazdaság Online. A dokumentumot jóvá kellett hagynia a helyi önkormányzat, a szakmai és érdekképviseletek, valamint a fogyasztóvédelem tagjaiból álló bizottságnak is. A plázanyitáshoz emellett szükség volt adott esetben a szomszédságban már működő áruházak jóváhagyására is.

Az Európai Bizottság már egy éve követeli Bukaresttől a jogszabály eltörlését, mivel az korlátozza a piaci versenyt, előnyt biztosítva a már működő áruházaknak. Helyi piaci szereplők szerint az IMF-hitel soron következő részletének folyósítását a korlátozás feloldásától tette függővé a Valutaalap, amit a májusi tárgyalások során meg is ígért Bukarest.

0 Responses to “Plázastop vége - Romániában”


  1. No Comments

Leave a Reply