„A Colliers International legfrissebb kereskedelmi piaci jelentéséből kiderül, hogy a 2008 és 2009-es válságévek után a magyarországi kiskereskedelmi ingatlanok piaca stabilizálódott 2010-ben, és lassan de biztosan elindulhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése.”
Egyfelől egy fabatkát sem adnék az ilyen multi-ingatlanügynökök szavára, ismerem őket. Mindig éppen csak azt mondják, amit hallani akar a megbízójuk. Másrészt meg kifejezetten remélem, hogy a bevásárlóközpontok építésének vége. Sőt, lennének bizonyos ötleteim a meglévőkkel kapcsolatban is! Ugyanis a külföldi árudömpinggel tönkretették a magyar termelési kapacitásokat (és a hagyományos bolti kiskereskedelmet is). És tevékenységükkel nem is teszik lehetővé azok újraéledését!
Szépen lassan kiderült, hogy az Új Széchenyi Terv a lakossági felújítási és korszerűsítési projektek támogatásáról - hogy is mondjam szépen - nem intézkedett. Úgyhogy továbbra is, vagy inkább most már pláne csak a legelszántabbak tudnak belevágni a lakásfelújításba, korszerűsítésbe Akik olyan fontosnak tartják ezt, hogy tisztán saját forrásból is „hajlandók” maguknak finanszírozni.
Bencsik János kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában nyilatkozva azzal indokolta a lakóingatlanok felújítására fordítható források hiányát, hogy uniós pénzekből magánberuházásokat nem nagyon lehet támogatni. (…) Bencsik János azt mondta, „nem kizárt”, hogy meglesz még az idén, ez a széndioxidkvóta-értékesítés bevételeitől függ.
Csalódás, de ez van, a következő hónapokban erre lehet (nem) számítani. Talán majd jövőre…
Van egy mondás, miszerint aki lottóötöst nyer, az néhány év múlva szegényebb lesz, mint volt annak előtte. Történelmi távlatból nézve Egyiptommal is valami ilyesmi történt: az ötvenes-hatvanas években megtalálták az olajat. Bő három évtizeden át minden jól ment, szépen emelkedett a kitermelés, az alacsony árak mellett nőtt a belső fogyasztás, az ország népessége fél évszázad alatt megnégyszereződött.
Majd a ’90-es évek közepén kezdett csökkenni a kitermelés, de nem így a fogyasztás. Az export visszaesése mellett az olaj hazai felhasználása tovább nőtt, és mára elérte a teljes belföldi fogyasztást. A ragaszkodás a „jóhoz” mára 80%-os eladósodáshoz vezetett. Az olajhiány miatt felment az élelmiszerek ára (tudjuk, a mai iparosított mezőgazdaság olajat alakít át élelmiszerré). És amikor nincs kaja, felüti a fejét az elégedetlenség, aminek egy kezdeti fázisát ma Egyiptom esetében forradalomnak hívjuk.
Lehet itt diktátatúráról meg demokráciáról papolni, de 30 évig, amíg ment Mubarak olajbiznisze, nem volt forradalom. Most nem megy, és van. Akik felgyújtották magukat, azok - országtól függetlenül - mind a roppant nehéz életkörülmények, a munkanélküliség és a szegénység miatt hajtották végre akciójukat.
Hangsúlyozom, ma 80 millió ember él ebben az országban, az olaj-buli előtt (hatvan éve) 20 millióan voltak. Vigyázó szemünket ma Egyiptomra vessük!
Ez volt az első gondolatom a kínai tervekkel kapcsolatban, hogy sosem látott méretű megapoliszokat hoznának létre „az emberek jobb ellátása érdekében”:
„Az ötlet az, hogy az integráció után a városok lakói könnyedén utazhatnak majd, és igénybe vehetik az egészségügyi és egyéb létesítmények szolgáltatásait” – mondta Ma Xiangming. (…) „A tervezők szerint 85 százalékkal csökkennek majd a telefonköltségek, fejlődnek majd az iskolák és a kórházak. (…) A lakók megválaszthatják majd, hol vesznek igénybe egy szolgáltatást. Például az internet segítségével kiválaszthatják majd a legkevésbé forgalmas kórházat.”
És ez még csak a kezdet! Az évtized végére Kína úgy tervezi, hogy még több embert költöztet városokba, 50-100 milliós és kisebb, 10-25 milliós városi zónákat hozva létre. Északon, a Bohai gazdasági körzet lakossága akár a 260 millió főt is elérheti majd.
Akikkel én beszéltem Sanghajban, azok szívük mélyén utálták a nagyvárost annak embertelen volta miatt. Hogy mi lesz Kínában az emberekkel az elkövetkező években, én nem tudom…
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali