Zolesz blogja

Az iszlám vallás és az európai értékek összebékítésével (integrálásával) próbálkozik Ausztria is, amikor új iszlám-törvényt próbál kidolgozni „a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad” alapon. Kérdés, hogy ez csak egy vágyálom, vagy lehetséges a valóságban is? A válaszhoz egyrészt hiteles forrásból meg kell vizsgáljuk, mit is tanít az iszlám vallás a követőinek. Másrészt persze, legalább ellenőrzésképpen, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ténylegesen mit tesznek az iszlám szerint működő államok, egyházak, társaságok, személyek.

- o -

Személyesen Dr. Abdul-Fattah Munif ajánlotta nekem a dzsihád illetve az iszlám és a szélsőség viszonyáról szóló két írását. Ezeket az alábbiakban igyekszem kizárólag abból a szempontból vizsgálni, hogy van-e bennük olyan tanítás megfogalmazva, amelyek ellentétesek az európai társadalmi berendezkedéssel, esetleg veszélyeztetik azt rövid, vagy akár hosszú távon. Illetve vizsgálandó az is, hogy a ténylegesen megvalósuló gyakorlat megfelel-e az elméletnek.

1) A dzsihád valódi jelentése - Abdul-Fattah Munif, MME

„A muszlimok Allah nevét tűzték zászlaikra a hódítások alatt, de ez nem nevezhető igazságtalan megszállásnak, erőszakos térítésnek, vagy a vallások eltörlése érdekében indított hadjáratoknak, hiszen történelmi tény, hogy a meghódított területeken az őslakos zsidók, keresztények és más égi vallások követői továbbra is gyakorolhatták, és a mai napig gyakorolják vallásukat. A hódítások az elnyomott népek felszabadítását célzó hadjáratok voltak, és az iszlám birodalom politikai hatalmának a kiterjesztését hozták, de egyáltalán nem voltak hittérítő háborúk. (…) A dzsihád félreértéséből adódnak azok a problémák, amelyek miatt sokan erőszakosságot látnak az iszlámban, ám a történelem során az iszlám toleranciával fordult a „Könyv népei” felé, és a békés együttélés jellemzi a muszlim többség és a más vallású kisebbségek kapcsolatát az iszlám államokban.”

2) Szélsőség és fundamentalizmus - muszlim szemszögből - Abdul-Fattah Munif, MME

„Az iszlám már említett tudósai ugyanis visszautasítják, hogy csupán azért nevezzenek valakit szélsőségesnek, mert gyakorolja vallását, imádkozik és böjtöl, szakállt növeszt, vagy fejkendőben (hidzsáb-ban) jár, vagy azért, mert úgy gondolja, hogy az iszlám világban érvényre kellene juttatni az iszlám törvénykezést (Saría) és helytelennek tartja, hogy az iszlám világban sok helyen szekuláris törvénykezés és államigazgatás van érvényben. Ez nem utal szélsőségre, mondják a tudósok, ugyanis az istentiszteleti formákat és az öltözködést az iszlám ugyanúgy szabályozza, mint a törvényalkotást és az államigazgatást. Nincs különválasztva állam és vallás, mivel az iszlám nem csupán teológiai tanításokból áll, hanem rendelkezik az emberi élet minden terét átölelő törvénykezéssel is.„

„(…) olyan, hogy politikai iszlám és nem politikai iszlám valójában nem létezik, csupán a hozzá nem értő laikusok elképzelésében, mivel az iszlám szinte megjelenésétől fogva sok egyéb mellett magába foglalja a politikát is. A kormányzási feladatok, az államigazgatás lebonyolítása és a közösség életének szabályozása már az első muszlim állam Medinában való megalakulásától kezdve szerves része az iszlám történetének. (…) a muszlim ember, aki akkor is muszlim marad, ha politizál, lévén, hogy az iszlámban nincs külön választva állam és vallás, hanem e kettő összeforrott egységet képez, ezért a politika, és a politizálás közösségi szempontból aktív élettere a legtöbb muszlimnak.”

„Szélsőségesség olyan eszmék elfogadására kényszeríteni másokat, amelyekre az iszlámban nem találni kötelező érvényű parancsolatot. Ide tartozik a tilalmak kiterjesztése olyan dolgokra és esetekre, amelyek tiltottságára nincs kellő bizonyíték sem a Koránban, sem a Szunnában, vagy nem egyértelmű a tiltottságuk, mivel a legszakavatottabb tudósok is eltérően vélekednek tilalmuk felől. Ezen a téren a legtöbb probléma a személyi jogok és szabadságok, valamint a társadalmi kapcsolatok terén tapasztalható.”

Következtetéseim

Fontos tisztán látni, hogy a nyugati típusú társadalmakban immár több évszázada az állam és a vallás egymástól való különválasztása az irány. Európa, illetve a meghatározó európai országok régóta nem vallási alapon szerveződő, keresztény államok, hanem liberális demokráciák, ahol az állam és a vallás (egyházak) egymás ügyeibe nem szólhatnak bele. Amennyiben az iszlám vallás tanítása helyteleníti ezt az elvi különválasztást, úgy az iszlám vallás tanítása ebben a tekintetben legalábbis „szélsőségesnek” sőt akár törvénybe ütközőnek is tekinthető, mivel az alkotmányos államrenddel ellentétes célokat fogalmaz meg (akár távlatosan).

Európában az állam és az egyház különválasztásának komoly történelmi előzményei és okai vannak. A római egyház másfél évezreden keresztül ellenőrizte a világi hatalmasságokat, ha úgy tetszik, felettükállónak nyilvánította magát. Ez a gyakorlat vezett el a keresztes háborúkhoz, az inkvízícióhoz, a vallásháborúkhoz, és a szólásszabadság folyamatos és általános, gyakran durva korlátozásához. E téves és káros gyakorlatot ma már helytelenítik maguk a keresztény egyházak is. Ezeket elkerülendő, érthető és helyes, ha a nyugati liberális demokrácia elutasítja ezt a szándékot mind a keresztény, és értelemszerűen az iszlám vallások esetében is.

Elismerendő, hogy a Római Katolicizmus hivatalos társadalmi tanítása mind a mai napig tartalmaz konkrét célokat az egyház társdadalmi szerepvállalására, a társadalomban betöltött szerepére vonatkozóan. Ez azonban a gyakorlatban egyrészt csak bizonyos karítatív és szociális tevékenységekre korlátozódik, másrészt az európai társadalom határozottan ellenáll minden „illiberális” eszmének, beleértve az egyházak politikai szerepvállalását is.

(1) Az iszlám tanítása szerint „a vallás és az állam összeforrott egységet képez”, és „az iszlám vallás természeténél fogva magában foglalja az államigazgatást és a politikát”. (2) Az iszlám szerint szélsőségesség „olyan eszmék elfogadására kényszeríteni másokat, melyekre az iszlámban nem találni kötelező érvényű parancsolatot”. Európai szemmel ez a két állítás külön-kölön is szélsőségességnek minősül, nem csak mert Európában a vallás és az állam egyértelműen külön van választva, hanem mert itt korlátozás nélkül, semmilyen (vallási) eszmék elfogadására sem lehet kényszeríteni másokat. Együtt azonban kifejezetten aggasztó a két említett muszlim vallási tantétel.

Úgy látom, az iszlám tudományosság szabályaiba rendszerszinten be van kódolva a túlzott tekitélytisztelet és a mainstream irányzatok dominanciája, adott esetben akár még az iszlám tanítása „igazságaival” szemben is. A szabadság muzulmán definíciója emiatt nem felel meg a liberalizmus szabadságfelfogásának, kimondhatjuk, hogy ellentétes azzal.

Látható, hogy az iszlám szabadságfelfogása alapvetően tér el a nyugati világ liberális demokrácia szabadságfelfogásától. És ez még akkor is igaz, ha az iszlám az egyenjogúság, az igazságosság, az emberi élet tisztelete, a türelem, a tolerancia és a mértékletesség jelszavaival érkezik is. A vallás és az állam összeforrott egysége mindenképpen riasztó kell legyen azok számára, akik ismerik a történelmet és tudják, hogy e kettő szövetsége mindig elnyomást és diktatúrát eredményezett, akkor is ha a keresztény vagy más vallás adta is az alapul szolgáló ideológiát.

Az iszlám tanításának „mérsékelt” irányzatai sem tehetők eurokonformmá, nem integrálhatók a nyugati demokráciával. Hiszen nem csak a szélsőséges, hanem a mérsékelt muszlimok is ugyanúgy kötelesek nem csak a magánéletükben, hanem a társadalomban és a politikában is érvényre juttatni az iszlám tanításait és törvénykezési gyakorlatát.

A muzulmánok felismerték azt a tényt, hogy az iszlámmal nem egyeztethetők össze a nyugati értékek, és a problémáikért a nyugati típusú politikai, gazdasági és oktatási reformokat, illetve a demokratizálódást hibáztatják.

Véleményem szerint ez fordítva (is) igaz: az európai szabadságjogok hosszú távú védelme érdekében nem szabad teret engedni az iszlámnak, hiszen annak nem csak a szélsőséges, hanem a mérsékelt irányzatai is, úgy értem az iszlám valódi értékei is, hosszú távon hasonlóan komoly veszélyt jelenthetenek a nyugati liberális demokráciára, annak szabadságfelfogására.