Az elmúlt évben az USÁ-ban is dolgoztam, az év nagyjából egyharmadát Washingtonban töltöttem. Egy építési projekt műszaki felügyeletével megbízott mérnökcsapat építész szakági tagja voltam, egy kicsit beleláttam az amerikai építőipar mindennapjaiba. A hazai viszonyokkal összehasonlítva a hasonlóságok mellett sok különbözőség is van, egy másik országban építeni nem kis kihívást jelent, ahol mások a jogszabályok, a szabványok, az iparági szokások és a piaci környezet is.
A vírushelyzet miatt a helyi emberekkel alig találkoztam. A bérelt lakásomon és munkahelyen kívül az élményeim szinte a vásárlásokra és a szabadban eltöltött időre korlátozódtak. Ha nem lett volna egy elektromos egykerekű járgányom (electric unicycle), akkor nem sokat láttam volna a városból, így viszont kimaxolhattam a városon belüli mozgási lehetőségeimet. Az országban viszont nem indultam el utazni, aminek az anyagiak mellett a vírushelyzet is oka volt.
Kívülállóként követtem az amerikai elnökválasztás körüli eseményeket is. Nagyon érdekes volt látni, ahogy Trumppal a republikánus szavazók egy jelentős része megvalósította azt, amit azért nem vártunk volna. Egyben felemelő volt látni, ahogyan azért a végére elveszítette támogatóinak egyre nagyobb részét a volt elnök, és a társadalom minden szintje ellenállt a puccskísérletének, továbbá végre beindult vele szemben az igazságszolgáltatás is.
Miközben Amerika részben más, mint Európa, és azon belül Magyarország is, aközben ugyanazok a társadalmi problémák vannak itt is jelen, mint mifelénk. Ugyanúgy megvannak a patriarchális jellegzetességei a köz- és magánéletnek itt is, és a társadalmi haladás itt is komoly ellenállásokba ütközik. A kisebbségben élők helyzetükön csak nagyon lassan tudnak változtatni. Egy feketének itt is nagyon együtt kell álljanak a csillagok ahhoz, hogy a társadalmi felemelkedésben érdemi és fenntartható eredményeket tudjon felmutatni, amit egyébként a jogrendszer nem akadályoz a számára.
Néhány hete gondolkodom a régi blogomon. Bár (szinte) senki sem olvasta, megvolt az a haszna, hogy a 10 éves szellemi „haladásomat” valamilyen mértékben dokumentálta - elsősorban a magam számára.
Kifejezetten érdekelne, hogy ezt a posztot látja-e esetleg valaki. Aki talán évekkel ezelőtt beállította a követését valamilyen szoftverben, és most értesítést kapott arról, hogy megjelent ez a poszt. Kérem, jelezzen vissza nekem bármilyen módon erről! Előre is köszönöm.
Végre megtaláltam a híres-nevezetes Sorors-tervet, amit véleménycikkek formájában lehet fellelni, például 2015.09.26-án itt, aztán 2016.07.19-én meg itt (és talán még máshol is). De mit is „tervez” Soros György valójában? Pontokba szedve leírja ő maga:
1) Az EU-nak és a világ többi részének nagyszámú menekültet kell befogadnia
2) Európának erős határőrizetre van szüksége,
3) Megfelelő pénzügyi keretrendszert kell teremteni a válság kezelésére,
4) Egységes rendben kell elbírálni a menekültkérelmeket,
5) Egyetértésen alapuló összeurópai rendszert kell kidolgozni a menekültek elhelyezésére,
6) Az EU-nak és a nemzetközi közösségnek sokkal bőkezűbben kellene támogatni a konfliktusövezetekkel szomszédos befogadó államokat,
7) Végül a gazdasági bevándorlókkal is kezdeni kell valamit.
Ez az a terv, ami Navracsics Tibor, Orbán Viktor által delegált oktatásért, kulturáért, ifjúságért és sportért felelős úniós biztos, volt fideszes politikus, miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondása szerint „nem szerepel az EU Bizottság munkatervében„, és az Európai Bizottság a saját logikája alapján alakítja a migrációs politikáját.
Miközben kitartóan intenzív a magyar kormány belföldi manipulációs propaganda-tevékenysége, a következő nemzeti konzultáció, és talán a 2018-as választási kampányok is erről fognak szólni, addig emberek százmilliói szenvdenek az afrikai és közel-keleti háborúk és éhinségek miatt. Mivel a szülőföldjükön az életük teljesen kilátástalanná vált, és nincsen vesztenivalójuk, az életerősebbek közül sokmillió elindult Európa irányába egy élhető élet reményében. Az ő helyzetükről szól a 444.hu írása - érdemes elolvasni, mielőtt visszaböfögnénk Orbán Viktor vagy Aradszki András és társaik szánkba rágott hazug ostobaságait.
- o -
Beer Miklós váci püspök: „Vannak oltalmazotti státusszal rendelkező menekültjeink az országban. A hivatalos hatóságok megvizsgálták őket, megkapták a papírt. Mi van velük? Összehívott bennünket egyházi vezetőket Balog Zoltán miniszter úr, és azt mondta: most már rajtatok a sor, most már tényleg nyissátok ki a parókiátokat, az otthonaitokat – ahogy azt Ferenc pápa már az elején mondta –, mert itt vannak, akiknek megadtuk a menekültstátuszt. Ettől szomorodtam el, hogy még most sem mozdulunk meg. Tartok tőle, hogy átléptük a félelemnek egy olyan határát, ahol már az sem érdekel, hány papírja van a menekültnek (…) Ez a népünk szégyene, hogy őket sem fogadjuk be, és nagy szégyenkezéssel mondom, hogy ebben az egyházunk is benne van. Ott állnak az üres parókiáink, nincs papunk, és hiába könyörgünk a papjainknak meg az egyházi tanácsok képviselőinek: jelentkezzetek már, mert kapjuk a bevándorlási hivataltól a listákat, hogy várják a menekültek befogadását. Egy papom jelentkezett, de két nap múlva ő is írt egy emailt:Bocsánat püspök úr, összehívtam az egyházi tanácsot, és azt mondták, inkább maradjon a parókai üresen, de ide ne jöjjön senki.”
Bolba Márta evangélikus lelkész: „Magyarországon olyan közállapotok vannak, hogy nem fogom megmondani, nálunk laknak-e menekültek vagy sem, mert ki fogják szúrni az autóm kerekét, vagy akár megdobálnak. Eljutottunk odáig, hogy ez most már veszélyes. Maradjunk annyiban, hogy van egy szupertitkos menekültügyi programunk.”
Beer Miklós: „Nekünk is.”
Darvas István főrabbi: „A mienk annyira szupertitkos, hogy arról nem is beszélhetek. Őszintén szólva, remélem, hogy ez így is marad. Egy egyház, akár a Mazsihisz, akár a katolikus, az evangélikus nagyon helyesen teszi, ha elkezd bármilyen erőfeszítést kifejteni a menekültek mellett, de ha ez láthatóvá válik, akkor politikai állásfoglalás lesz belőle. Egyszerűen úgy van tematizálva a közbeszéd, hogy nem lehet csak a dolog vallási, morális részéről beszélni.”
„Nem csak alkotmányos, hanem tapasztalati érvek is szólnak az ellen, hogy a kormány biankó felhatalmazást, teljhatalmat kapjon terrorvészhelyzet idején. Az Orbán-kormány az eddig szűkebbre szabott jogosítványain is túlterjeszkedett, és nem a kritikus helyzet kezelésére, hanem fenntartására, egyenesen látszatkrízis gerjesztésére használta fel. Felér egy beismeréssel, hogy az egész országra kiterjesztett tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet indokát önkényesen tíz évre titkosította.
Leírtuk és elmondtuk sokszor, miért törvényellenes a migrációs válsághelyzet. Misem bizonyítja jobban, minthogy 10 évig nem is mondják el, mi volt a döntés törvényes indoka. A nehézséget az okozza, hogy nincsen neki olyanja.
S tudjátok, mit tehet az ország egész területére titkos indokból elrendelt válsághelyzetben az állam?
Például a rendőrség a) útvonalat, közterületet a forgalom elől elzárhat, b) nyilvános és közforgalmú intézmények működését korlátozhatja; c) magánlakásba – külön írásos utasítás birtokában – ellenőrzés, a helyszín megfigyelése és biztosítása céljából beléphet, és ott tartózkodhat; d) területet, épületet lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen vagy onnan távozzék.
Igaz, ezt csak járványügyi intézkedés biztosítása céljából teheti meg. De miért ne lehetne titok majd az is, miért van szükség járványügyi intézkedésre? Ha bemennek majd a lakásodba vagy betiltják a gyülekezésedet, és ha ellenállsz, te leszel a jogsértő, aki jogszerű rendőri intézkedést akadályoz, és börtönben találhatod magad.
Ha nem akarnak a közbeszerzésekkel küszködni, akkor a menekültügyi és idegenrendészeti feladatok ellátásával közvetlenül összefüggő beszerzésekre nem kell alkalmazni a közbeszerzésekről szóló törvényt. És hogy mi függ össze ezzel a céllal? Azt majd a nemzetbiztonsági bizottság állapítja meg zárt ajtók mögött.
Mindennek fényében javasolt átgondolni mindenkinek azt, milyen következménye lehet további rendkívüli felhatalmazást adni bármelyik kormánynak.
És akik ma tapsolnak, azok politikai ízléstől függően tegyék fel magunknak a kérdést: akkor is örülnének egy ilyen szabályozásnak, ha Gyurcsány Ferenc vagy Vona Gábor lenne a miniszterelnök? És akik azt mondják, hogy nem, de Orbán Viktorban megbíznak, azokhoz két kérdésünk van: tényleg személyre szabva alkotunk rendkívüli felhatalmazásokat? És akik nem bíznak Orbán Viktorban, azoknak mégis milyen indoka van tiszteletben tartani ezeket a szabályokat?”
Ovasom a híreket, hogy pártunk és kormányunk újabb nemzeti konzultációs fordulóra készül, ami ismét a menekültekről (un. „migránsokról”), illetve Soros György vélelmezett szándékairól fog szólni. Parlamenti és önkormányzati választásokhoz közeledvén, a voksok megszerzéséért semmi sem lehet túl drága ár: a választók hazugságokkal való manipulációja, az Európai Únióba vetett bizalom aláásása, nem létező ellenség ellen hergelése, és létező embertársaik ellen hergelése.
Miközben a Soros-terv a magyar EU-biztos szerint nem is létezik, és a konzultációs kérdésekbe rejtett állítások hazugságokon alapulnak. Egy rövid pillanatra még Lázár János is kiesett a szokásosan cinikus alapállásából, amikor ezt mondta: „Abban lehet felelősségünk, nekem is, hogy amikor politikusként megszólalok, világos különbséget kell tenni bevándorlók, illegális bevándorlók és menekültek között.”
Szent István királyunk virágzó kultusza több szempontból is érdekes. Egyrészt a szent korona pápai eredete körül vannak bizonytalanságok, másrészt a király kétszeri szenttéavatásának körülményei is minimum kérdéseket vethetnek fel. Persze mindenki csak arról vesz tudomást, amiről akar
Gyerekként mi mindenesetre rojtorsa hallgattuk ezt a bakelit lemezt.
Aztán készült egy másik generációtól egy másik feldolgozás is:
Érdemes megfigyelni a hasonlóságokat a Trianonhoz vezető és az azt követő revíziós politika, valamint Orbán Viktor illiberális Nemzeti Együttműködési Rendszere között.
Figyelemre méltó elemzést tett közzé a múlt héten a Freedom House. A nemzetközi nonprofit szervezet a modern autoriter rezsimek működését vizsgálta; az Arch Puddington által jegyzett tanulmány kiindulópontja a következő: napjainkra bizonyos autoriter irányítású politikai rendszerekben még keményebb lett a diktatúra, míg másutt a demokratikus intézményeket kezdték elsorvasztani. Ez utóbbi országokban is rendszeresen tartanak választásokat, ám az állam – többnyire egy erős párt vagy vezető irányítása alatt – rendszerszinten gyengíti a politikai pluralizmust, amivel aszimmetrikus választási helyzetet hoz létre. Az ellenzéki pártok itt gyengék, a sajtószabadságot folyamatosan nyirbálják, az igazságszolgáltatás pedig az irányító párt befolyása alá kerül – ilyen hely lett Magyarország is, amelyről külön fejezet szól az elemzésben. Puddington magyarázatot is próbál adni arra, miért következett be ezekben az országokban illiberális fordulat. Az elemző szerint egyrészt az volt az ok, hogy a mainstream pártok leszerepeltek a választásokon – ilyesmi történt nálunk 2010-ben –, másrészt a gyenge demokratikus intézmények is táptalajt adtak a fordulathoz.
Puddington azonban kihagyott az elemzéséből egy rendkívül fontos momentumot. Ez nem más, mint hogy bár a mainstream pártok leszereplésének több ízben tanúi lehettünk Magyarországon – elég csak az MDF körüli koalíció 1994-es, illetve az MSZP–SZDSZ-koalíció 1998-as bukására gondolnunk –, korábban egyetlen esetben sem következett be illiberális fordulat. Az is tény, hogy Magyarországon sosem voltak erősek a demokratikus intézmények, az erős, független média és civil társadalom mindig is hiánycikknek számított az Elbától keletre. Az illiberális állam kialakulásának okai tehát valami másban keresendők. Így másként kell feltennünk a kérdést: miért éppen most következett be ezekben az országokban a fordulat?
Az illiberalizmus társadalompszichológiai gyökerei a 2008-ban kezdődő gazdasági világválságig nyúlnak vissza. Térségünk országai ezt a krízist nem V vagy W, hanem L alakú válságként érzékelték, ahol a zuhanás után nem volt semmiféle emelkedés az egyes ember életében. Ellenben egyre többen váltak kiszolgáltatottá az államnak: elég csak a duzzadó nyugdíjas-társadalomra vagy a közmunkások és a sógor-koma csinovnyikok hadára gondolnunk, akik feje fölött Damoklesz kardjaként lebeg az utcára kerülés réme. Ezért a magyar társadalom igen nagy része kiskorúsította magát, és önként megkötötte a kádári alkut: ha gondoskodnak róluk, nem kérnek a szabadságból.
A másik kulcsfontosságú tényező a félelem. A Közel-Kelet destabilizálódásával Európa is megszűnt a béke szigete lenni – elég csak a terrortámadásokra vagy a migrációs válságra gondolnunk –, amit politikai elitünk bizony ki is használt. Most már egykor komolynak látszó politikusok és a mondandójukat szajkózó „szakértők” magyarázzák el az embereknek, hogy veszélyben vannak, akárcsak a segélyük és a fizetésük, amit bármikor elvehetnek tőlük – hacsak nem védi meg őket valaki.
Végül, ha az elmúlt tíz év legfontosabb társadalompszichológiai fejleményeit keressük, nem feledkezhetünk meg a Facebook-társadalom kialakulásáról sem. A kamuhíroldalak, az egyre inkább szenzációhajhász, félrevezető tartalmak, a napról napra bárgyúbb mémek odáig vezettek, hogy a magyar társadalom jelentős hányadát már nem érdekli a valóság. Világukban bármi megtörténhet, ahogy bárminek az ellenkezője is. Az így idomított társadalom otthonosan érzi magát a számára kreált világban, és eszében sincs kimozdulni a komfortzónájából, vagyis szembesülni a valósággal.
A három tényező együttesen járult hozzá ahhoz, hogy napjainkra kialakult minden idők talán legprimitívebb közéleti kultúrája, ahol a politika döntően a tömegember mesterségesen fenntartott kiszolgáltatottságérzésére és tudatlanságból fakadó félelmeire épít. Jól jelzik ezt az internetes kommentfalak, amelyeken annyira eluralkodott a verbális agresszió, hogy az konkrétan sokkoló azok számára, akik még emlékeznek rá: tíz-tizenöt éve tanulni is lehetett a fórumokon kibontakozó párbeszédekből. Nem kétséges, hogy ebben az új magyar társadalomban az értelmiség csak vesztes lehet, hiszen önmagáért felelős, gondolkodni képes, öntudatos polgárra már nincs szüksége a politikának. Ők csak koloncot jelentenek a rendszer nyakán. Ellenben a manipulált tömegember számára az illiberális világ maga a mennyország: itt tényleg nem kell gondolkodni, elég, ha mindenki a biológiai ösztöneire hallgat, és négyévente behúzza az ikszet az igényeinek megfelelő ellátásért cserébe.
Ha mások nem, legalább ők elégedettek lehetnek azzal, hogy a polgári Magyarország eszméje már a múlté.
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali