„(…) A német megszállás előtt, 1944 március 19. előtt családokat vagonban nem vittek el Magyarországról, azt azért tényként el kellene ismerni, hogy nem ugyanaz a bánásmód a zsidókkal szemben a német megszállás után, mint előtte volt. Bármennyi méltánytalan borzalmas elítélendő dolog is történt, de a különbség annyira ordít, hogy aki ezt egy folyamatnak nézi, az elhazudja a magyar történelmet.”
(…) És miért nem lehet ezt úgy értelmezni, hogy a magyar nemzetet, a magyar népet ért tragédia negyvennégyben, és ha ezt egy emlékmű megörökíti, és minden áldozatnak… ö… hát a… a… fájdalmát meg akarja örökíteni egy szoborban akkor mi a fene ez a különös, teljesen érthetetlen ellenkezés, miközben a szobrok vagy tetszenek, vagy nem…
(…) Hát ez a szellemiség az, hogy a magyar történelmi tudatot - mi históriás nép voltunk örök… hosszú történelmünk során mindig, s a magyar történelmi tudatot és szemléletmódot, nemzettudatot is teljesen eltorzították Rákosi Mátyástól kezdődően… (…) egy történelmi kutató intézet tényleg a magyar hagyományoknak megfelelően mérlegelje a különböző történéseket, nem a Rákosival induló szellemi befolyás alatt. (…) hogy végre a magyar közvélemény önbizalma és önérzete helyreállítása érdekében lássa, hogy mik történtek másutt. (…) Régóta emlegetem azt, hogy gyalázat, ami ennek az országnak és ennek a népnek a múltjával torzító módon megjelenik az ország közvéleménye előtt és generációk nőttek fel téveszméken, téves tendenciózus beállításokon.” (Boross Péter az atv-ben)
A fenti nyilatkozatok egy széles körben osztott szemléletet mutatnak. Sokan nem tudják észrevenni, mert nem is akarják megismerni azt a - világszinten évszázadok, pontosabban évezredek óta tartó - folyamatot, mely a megvalósult holokauszthoz vezetett. Téves igyekezetükben magyar tragédiának állítják be százezreknek a nem a magyarságuk, hanem a zsidóságuk miatti elpusztítását. Mindezt hazánkban (is) egy ezer év alatt deformálódott szemléletmód okozza, mely mélyen meggyökeresedett a magyar kultúrában (is). E nemzettudat képviselőinek, legyenek akár számbéli fölényben is, nem kell, sőt káros helyreállítani az önbizalmát és az önérzetét. Miért állítom ezeket a sokak számára talán felháborító dolgokat?
Szentnek mondott István királyunk az államalapításkor Magyarországot a nyugati világhoz, azaz Rómához kötötte. Mai szóhasználattal Európába integrálta, annak minden előnyével és hátrányos következményeivel együtt. Az előnye a magyarság fizikai megmaradása volt. A hátránya az európai, addigra már ezer éve manipulált társadalmi rend átvétele: a trón és az oltár szövetségének az elfogadása volt. A szövetséges részt kell vegyen a közös dolgokban: egyebek mellett a mainstream teológia elfogadásával a keresztes háborúkban, az inkvizícióban, és később az antiszemita mozgalmakban is. A Szent Koronát még ma is díszőrség védi a Parlamentben.
Azt állítom, az hazudja el a magyar történelmet, aki tagadja azt a folyamatot, amelynek szerves következménye a náci Németországgal kötött világháborús szövetség, beleértve a holokausztot! Magyarország ’44-ben egy teljességében csak évezredes időtávban értelmezhető érdekvezérelt európai politikai-kultúrális-gazdasági szövetség tagja volt, amely a XX. századra a saját zsidó polgárainak az elpusztításában kollaborált, nemzeti szinten. Aki ennek a szemléletmódnak, nemzettudatnak a mély és precíz megértése, illetve nem a „magyar hagyományokon„, hanem ehelyett valós alapokon történő értékelése nélkül akarja a „nemzet önérzetét és az önbizalmát helyreállítani„, aki nem tanul a történelemből, az arra kárhoztatja magát, hogy újraélje azt.
(A megszállás emlékművéről szóló írásom második része előtt olvasd el az elsőt! Ugyanis most olyan dolgokról lesz szó, amelyek az emlékmű kicsit alaposabb ismerete mellett jobban érthetőek lesznek.)
A történészek szakmai vitáit pár percre tegyük most zárójelbe! L. Simon László fenti riportjából tudjuk: „A holokauszt emlékév előkészítése példa nélküli volt. Lassan egy éve működik az emlékbizottság. Az emlékbizottságban minden érintett szervezetnek a képviselője benne van, valamennyi egyházi közösségnek a legitim zsidó szervezetnek a vezetője benne van stb. stb.” Itt álljunk is meg, és térjünk rá az emlékmű angyal-szimbólumának teológiai vizsgálatára.
Az angyalok sok helyen említésre kerülnek a Bibliában. Az ő feladatuk egyebek mellett végrehajtani Isten akaratát és ítéleteit. Gábriel arkangyalról a következőket tudhatjuk: ő bizonyos, Istentől származó kijelentéseket adott át bizonyos embereknek. Ezen kívül az angyalok a nemzetek, illetve a világ felett uralkodnak, így még nemzetek közötti háborúk kezdeményezésére is alkalmasak.
Azt hiszem, a témánk szempontjából a legérdekesebb az, hogy Isten angyalai milyen munkákat végeznek majd a még hátra lévő végső idők „nagy nyomorúságában”: 1, az isteni ítélet részeként kárt tesznek a földön 2, kiöntik a „hét trombita” ítéletét 3, a félidőben a Földre korlátozzák Sátánt és 4, bejelentéseket tesznek 5, a „kehely ítéleteket” is kiöntik a Földre 6, egyikük pusztító ítéletet ad át Babilon városa felett, és a témánk szempontjából a legérdekesebb, hogy 7, a nemzeteket összehívják Armageddon mezejére, hogy Isten kiönthesse az ítéletét ezekre a nemzetekre (Jelenések 19:17-18).
A fenetiek fényében vizsgáljuk meg, mennyire alkalmas Magyarország 1944. március 19-i megszemélyesítésére Isten angyala? Az biztos, hogy akkoriban pozitív, isteni üzenetet nem adott át a világ számára a magyar országvezetés. A helyzet viszont háborús volt, úgyhogy kézenfekvő lehetne a másik, az isteni ítélet kiszolgáltatása. Magyarország szövetségese, a náci Németország ekkoriban már a zsidókérdés „végső megoldásán” dolgozott, és erősen igyekezett ebbe a magyarokat is bevonni. Mint tudjuk, ezen a téren addig is, de pláne a tavaszi hónapokban jelentős „sikereket” ért el: a magyar zsidóság vagyonát elkobozták, a vidéken élőket depotrálták, legtöbbjüket kivégezték.
Nézzük meg, mi Isten szándéka a zsidó néppel! A Biblia szerint kiválasztotta őket a nemzetek közül, egyrészt az üzenete (Biblia) lejegyzésére és megőrzésére, másrészt az igazságról való tanúságtételre. Isten feltétel nélküli szövetségeket (is) kötött velük, azaz az átmeneti fegyelmezésük mellett és ellenére a kiválasztotti státusuk és a szeretete irántuk örökkévaló. Körülöttük forog a világtörténelem, és rajtuk múlik annak végső beteljesedése is: az ő nemzeti megtérésük az egyetlen feltétele a Messiás második eljövetelének.
Mint minden embernek, úgy a zsidóknak is egyenként és nemzetként is szabad akarata van az isteni üzenetet elfogadni és engedelmeskedni, vagy ellenállni annak. Ellenállás esetén Isten fegyelmezést alkalmaz, és ehhez adott esetben egyes nemzetek gonosz cselekedeteit is felhasználja, mint amilyen a holokauszt is volt. A nemzetek azonban éppen a zsidókhoz való hozzáállásuk alapján lesznek megítélve, legkésőbb a fent említett Armageddon mezején. Istennek nem a zsidók elpusztítása, ellenkezőleg, éppen a megtartása volt és lesz mindig is a kinyilvánított célja, melyet végre is fog hajtani. Kérdés, hogy az egyes nemzetek, köztük Magyarország melyik oldal szerepét játssza ebben a tervben…
A fentiek alapján egyértelmű, hogy sajnos „jó” angyal nem lehet az, aki az 1944. március 19-i magyarságot megtestesítheti, hiszen ekkor Magyarország a legantiszemitább nemzet szövetségese volt. Passzívan és aktívan részt vett a holokausztban. De lehet-e egy másik, a művészi szándékkal ellentétes értelmezése is az emlékmű angyalalakjának? Vizsgáljuk meg a Biblia alapján a másik oldalnak, a Sátánnak, a sötétség angyalának a szándékát és cselekedeteit általánosságban, és kifejezetten a zsidó néppel kapcsolatban!
Sátán Isten teremtménye, aki azonban fellázadt Isten és az ő terve ellen, és az emberiséggel kapcsolatban is ennek a tervnek a megvalósulását minden lehetséges módon akadályozza. A sötétség angyala megtévesztésül persze a világosság - hamis - angyalaként jelenik meg. A hamissága ötféle módon valósul meg: hamis (értsd: az igazihoz hasonló) csodákban, hamis vallásban, hamis messiásokban, hamis követőkben és hamisított teológiában. A nemzeteket befolyásolja, megtéveszti, felemelkedésüket és bukásukat okozza, mindezek pedig a végső idők összecsapásaira való előkészületként is értelmezhetőek. Ennek során egyetlen fő ellensége van: Izrael, célja pedig az összes zsidó elpusztítása. Azért, mert ha kipusztulnának a zsidók a Földről, akkor értelemszerűen nem lenne lehetséges Izrael nemzeti megtérése sem, ez pedig Sátán győzelmét jelentené az isteni terv felett…
Talán nem kell már tovább magyaráznom, hogy ha az 1944. március 19-i, a magyar zsidókat százezerszámra elpusztító Magyarországot egy angyal reprezentálja, az biblikusan Gábriel aligha, sokkal inkább csak a sötétség angyala, azaz a Sátán lehet. L. Simon Lászlótól tudhatjuk, hogy a holokauszt emlékévet előkészítő emlékbizottság munkájában az összes egyház legitim vezetője részt vett. Óvatosan megkérdezem: hogyhogy nem akadt egyetlen, a bibliai szimbólumokhoz kicsit is konyító ember sem, aki felhívta volna erre a fatális öngólra a figyemét a jószándékú, de az emlékmű-koncepció megitélésére látványosan alkalmatlan döntéshozóknak?
Magyarország német megszállása 1944. március 19. emlékmű - minden áldozat emlékére
MŰLEÍRÁS (Párkányi Raab Péter szobrászművésztől)
A kompozíció két fő elemből: német birodalmi sas és Gábriel arkangyal alakjából, valamint egy több elemből, 13db oszlopból, timpanonos és architrávos kapuzatból és feliratokból áll. A kompozíció anyaga bronz, kő és krómacél. A teljes magasság kb. 7 méter. (…)
A kompozíció ezt a drámai történelmi eseményt nem korhű alakokkal, személyekkel jeleníti meg, hanem a művészettörténet eszközeihez nyúl, a kultúrtörténet figuráit idézi meg allegórikus alakjaival. Elnyomó és elnyomott, megszálló s megszállott jelenik meg. A szobor drámai, anélkül, hogy vértócsák, fegyverek, halottak jelennének meg a téren. Két kultúra jelenik meg: az egyik, mely úgy gondolja, hogy erősebb (de mindenképpen agresszívebb) fölétornyosul (teszi ezt egy építészeti környezettel a timpanonnal) rételepszik és lecsap a másik szelídebb, lágyabb vonalú alakra, Magyarországot képviselő, megtestesítő Gábriel arkangyal figurájára, aki kultúrtörténetben, vallástörténetben Isten embere, Isten ereje az Isteni erő.
Gábriel arkangyal alakjának, szobrászati megformálásának magyarországi és budapesti vonatkozása: a Hősök terén lévő királyaink és a Hét vezér közötti oszlopon elhelyezkedő főalak. Ez a főalak itt, a Hősök terén a felhők között jár. Az én kompozíciómban a leigázott, a földre került. Lába alatt a földön, mellette és körülötte oszloptöredékek. Mint egy történelmi lelet az elmúlt nagy korszak és kultúra összes szépségével és megismételhetetlenségével, felülmúlhatatlanságával.
Gábriel arkangyak alakja szép és szelíd. Teste tökéletes, tekintetében nem jelenik meg rémület. Arca szelíd, szeme csukva. Nem tudjuk alvó, álmodó vagy ábrándozó-e. A kompozíció magyarázza el, hogy rémálommá lesz az álom. Testtartása árulja el a legyőzöttet. Széttárt karjai három mozdulatot idéznek: a megadásét, a keresztrefeszítést de egyben feloldásként az áldásosztásét is, mely áldásosztás lehet egy végső üzenet és lehet egyben egy új kezdet is.
A veszteségre illetve az elvesztés lehetőségére örök mementóként a kompozíció összképéhez képest egy kicsi, ámde annál fontosabb, középpontban lévő elem, a kézből kihulló országalma hívja fel a figyelmet.
A szárnyas alak jelenleg félszárnyú, már repülésre képtelen. A párja hiányzik, ezt a szárnnyá ellobogó drapéria egészíti ki, teszi teljessé.
A romokká tört, szárnyait szegett kultúrára egy nagyobb hatalom telepszik rá, ez a Harmadik birodalom illetve az azt megjelenítő náci szimbólum: a birodalmi sas. Formai megfogalmazásában tökéletes ellentétje Gábriel arkangyal alakjának. Ez a birodalmi sas a lobogókon, jelvényeken „tömeggyártott eszközökön” megjelenített jelek, jelvények, jelképek életrekelt szárnyasa. Végigrepül, végigsöpör a világon. Hamar elér hozzánk és bekebelezi Magyarországot, hogy megbéklyózza, gúzsba kösse lakosait.
A kompozívió Gábriel arkangyal kb. 1 méter magas, faragott kőtalapzaton áll. A kötapalzat süttői mészkőből faragott, megbillent ion szlopfő. A talpazat billenése miatt a főalak egyszerre csúszik lefelé, ég és pokol felé. mellette egy 70cm hosszú eldeformálódott, elfolyt, meggyűrődött kannelúrázott oszloptöredék hever.
A támfalon megcsonkított oszlopok, oszloptöredékek találhatóak. Oszlopok, melyek lehetnek emberek, életek, melyek most már töredékek, de lehettek volna teljesek.
E fölé a kép fölé tornyosul négy hatalmas oszlopán biztos talpán álló architavján és timpanonjában fészkelő gépmadár, sasmadár, a harmadik birodalom jelképe. Az eredetileg statikus „grafikai” megjelenés élővé válik, a gépezet megelevenedik, emberi testet ölt az emberiesség teljes tagadásával.
A két főalak anyaga bronz. Gábrielé világosbronz színű, szárnya egészen csillogó. A birodalmi sas fekete.
Léptékében az angyal mérete legyőzhetetlennek tűnik a sashoz képest. A léptékváltást a szobrászat az egyiptomi kultúra óta szeretettel használja. Jelezni kell, hogy „kivel” vagyunk, az adott helyzetben ki a jó és ki a rossz. Félelmet soha nem nagyobbtól, hanem az agresszívebbtől érezzük. A két alak nincs kapcsolatban, nem érintik egymást, így számítok a néző fejében működő térképzésre. A repülő, levegőben lévő lények, gépek mérete leolvashatatlan. Nem tudjuk, mekkora. Egy bombázó repülőgép bármilyen messze van, félünk tőle, képe rettenetes. (…)
RÉSZLETEK A KONCEPCIÓ ÉS LÁTVÁNYTERVET ÉRTÉKELŐ SZAKVÉLEMÉNYBŐL (Melokkó Miklós és Benedek György szobrászművészektől)
A két alak (a birodalmi sas és az angyal) olyan erős szimbólumok, melyek kompozíciója egyedülálló és egyértelmű módon szemlélteti a német megszállás tragédiáját. (…)
„A koncepcióterv történelmi beágyazódása sem mindennapi. Ugyanis a német megszállás előtt Magyarország európai eseményeket felfogó, városi, értelmiségi része, cca. 1-2 millió ember, von Haus aus német kultúrájú volt. A behódolás egy pillanatra otthonos volt. Az agresszív, nagy kultúrájú, hatalmas szomszéd Európát hitette el velünk, jelszavakban nyilvánult meg addig.Több, mint 200 000 lengyel menekültet fogadhattunk be, 1943-ig békés állapotok uralkodtak itthon.
A tömegmészárlással megérkező német hadsereg, a nyilaskeresztes fiókáival megölte az országot, rabszolgányi magyart hagyott volna meg ideiglenesen.
A koncepcióterv egyedülálló, művészeti értéke kimagasló, szimbolikája példátlan, ezért úgy gondoljuk, hogy ezt a műalkotást kell megvalósítani a Szabadság téren!
Álláspontunk szerinta Megrendelőnek nem kell tovább keresnie, mivel Párkányi Raab Péter olyan egyedülálló koncepciót készített, amely nemcsak egy páratlan kvalitásos, kifejező és szuggesztív alkotás, de rendkívül jól illeszkedik a környezetbe, s a kijelölt területen történő megvalósításra is teljes körűen alkalmas.”
Az emlékmű megvalósítása Budapest V. ker. polgármestere előterjesztése mellett, nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügyként fut, hiszen alig két hónap áll rendelkezésre a megvalósításig. (Forrás: Pásztor Tibor blogja)
A művész kétséget kizáróan egy olyan jelenetet mutat be a koncepciójában, mely szerint 1944. március 19-én az áratlan Magyarország és kultúrája szenved vereséget a gonosz Harmadik Birodalomtól. A magyar népet a fényes Gábriel arkangyal, a Harmadik Birodalmat egy agresszív fekete sasként felülről lecsapó ragadozó szimbolizálja. Ilyen módon egyértelműen meg van jelölve a műben, ki a jó és ki a rossz.
A történelem tanúsága szerint azonban az 1944. március 19-i német német megszállás nem írható le a magyar/német = jó/rossz leegyszerűsítő szimbolikájával. Magyarország és Németország ekkorra hosszú ideje ideológiai szinten (is) szövetségesei voltak egymásnak. Az ország vezetése, noha megbízható forrásokból tudomása volt róla, semmilyen óvintézkedést nem tett, és - néhány szervezetlen, és szórványosan jelentkező összetűzést leszámítva - nem tanúsított érdemi ellenállást a bevonulókkal szemben. Ez, és a tény, hogy a kormányzót a megszállás előtt és után is Horthy Miklósnak hívták, a megszállásba való beleegyezést jelentette. Horthy vállalta, hogy a magyarországi zsidóságot összegyűjti és átadja a németeknek, ami a vidéki zsidósággal meg is történt. Eket a durva tévedést egy történelmi szakvélemény készíttetésével, vagy az érintett zsidósággal való előzetes egyeztetéssel talán megelőzhették volna. Bővebben a történelem-hamisításról innen.
A történelmi mellett van azonban egy másik értelmezési síkja is az emlékműnek, ami a Magyarországot megtestestő és képviselő Gábriel arkangyal figurájában van elrejtve. A következő részben ennek a szimbólumnak az alkalmazása teológiai kritikáját foglalom majd össze.
„A kérdés ugyanis az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy merre található most az erős Európa: előttünk, vagy mögöttünk? Elsőre nyilvánvalónak tűnik, hogy hátrafelé menni sohasem célszerű, mert visszafejlődni senki sem akar. Ha rossz irányba tartunk, akkor a haladás eszménye éppenséggel azt jelenti, hogy forduljunk meg, és menjünk vissza a jó útra. És ez esetben a leghaladóbb éppen az lesz, aki a leghamarabb fordul vissza. Alig van valaki Európában, aki azt gondolná, hogy Európa nem rossz úton halad, nem tévedt rossz útra. Hiszen aki válságba került, arról érdemes azt föltételezni, hogy nem oda indult. Ora et labora - imádkozz és dolgozz - így hangzik Európa védőszentjének, Szent Benedeknek a jelmondata. Miközben ezt tette, Európának sikerült leraknia a mai modern civilizációnak az alapjait. Leegyszerűsítve, ez a rövid mondat tette naggyá és vezető civilizációvá Európát.Később azonban más mondatok kezdtek terjedni a kontinensünkön. Végül Európa egyszerűen meghamisította a saját történelmét, és az Únió alkotmányából egész egyszerűen kihagyták a keresztény hagyományokra való utalást. De Európa nem csak ezt az erőforrását tagadta meg, hanem a munkát is. A munkának és az imádságnk az együttes megtagadása az, ami lényegében Európa meggyengülésének az oka, és a mi jó útról való letérésünknek a története (érdekes grimasz a 11. perc legelején). Kína, Brazlia, India gyors felemelkedésének okai között ott fogjuk találni azt is, hogy a saját kulturális hagyományaikra, és a saját polgáraik által végzett hatalmas munkára épül az a fellendülés, ami versenytársunkká teszi őket.Mindezek alapján azt akarom mondani, hogy Európában ma nem az a haladó, aki a keresztény kultúráról és munkáról lebeszélő, és válságba vezető úton akar továbbmenni. Európában ma az számít haladónak, aki megfordul és megkeresi az elhagyott jó utat. Először is érdemes az alapvető keresztény értékekre építeni: mint például az emberi méltóságra, szabadságra, kötelességre, munkára, családra, nemzetre. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek vallásossá kell válnia. Ez sosem vol így [Dehogynem! - a szerk]. Én a civilizációnk keresztény gyökereiről beszélek, a keresztény civilizáció logikájában.2010-ben mi ezeket a gondolatokat tartottuk szem előtt, amikor az új alkotmányt létrehoztuk, ami az elhagyott jó európai utat keresi. Világossá teszi, hogy vannak keresztény gyökereink, volt egy Szent Istvánunk, aki bizonyos eszmék jegyében ezt az államot megalapíította, és nekünk egy nemzeti és így európai kultúránk van, amelyek értékek, tehát meg kell őrizni ezeket. Mi azt hisszük, hogy van összefüggése ezeknek azzal, hogy ma Magyarország jobban teljesít.A vezetés kérdését őszintén fel kell vessük. Európában ma a személytelenség elhatalmasodásától kell félni, nem pedig az erős személyiségektől, és az erős közösségektől. Most éppen attól szenved Európa, hogy nincsenek vezetőink, akik az intézményeket újraprogramozzák. Ki kell szabadítani Európát a liberális bizalmatlanság, és a szabadjára engedett kapzsiság szorításábaól. Egyre többen vagyunk, akik keressük ezt az erősebb Európához vezető jó utat. Én abban bízom, hogy ehhez a vitához, hogy merre kell haladnia Európának, az európai kereszténydemokraták az eddiginél nagyobb súllyal tudják majd hozzátenni a gondolataikat.” (Orbán Viktor a Demokratikus Centrumpártok (korábban Kereszténydemokrata) Internacionálé konferenciáján, 2013. október 4-én, általam lerövidítve) A fentiek alapján érdemes egy kicsit visszanézni, milyen is volt ez a „régi jó út”, amely Orbán Viktor szerint „naggyá és erőssé” tette Európát, és amihez ő szeretne visszatérni! Már a Római Birodalom idején államvallás lett a „kereszténység”, annak minden jól (vagy nem jól?) ismert következményével. Azt talán senki nem vitatja, hogy a középkori, „erős Európát” a vallás, pontosabban jórészt a római (katolikus) vallás hatalma dominálta kultúrális és politikai értelemben is. A fenti beszédéből úgy tűnik, hogy a miniszterelnökünk a „régi Európa” keresztény megközelítéséhez szeretne visszatérni. Nézzük meg, min alapult és hogyan működött a keresztény állam, a „régi jó út” a történelemben? A vallásszabadság egyházi tanítása és gyakorlata a kereszténység államvallássá válásától a középkoron keresztül egészen a legújabb korig igen intoleráns volt a másként gondolkodókkal szemben. Szeretném világossá tenni, hogy nem csupán az Egyház jó elveinek a rossz megvalósításáról, hanem sokkal inkább egy érdekvezérelt teológia kidolgozásáról és következetes végrehajtásáról kell itt beszélnünk. A legszélsőségesebb diktatúrákéhoz volt hasonló az egyház tanításának a (liberális) demokráciához való hozzáállása. Ami a vallás- és keresztes háborúk, az eretnek- és zsidóüldözések formájában időnként leplezetlenül a felszínre jutott - még ha Orbán Viktor a fentiek szerint nem is tud ezekről. És mielőtt mások rávágnák, hogy ez csak a sötét középkorra vot igaz, jusson eszünkbe, hogy a hitleri holokauszt is egyházi támogatással és szemhunyás mellett tehette azt, amit tett. Tisztelet a kivételeknek, az egyház vezetése csak akkor kezdett tilatakozni a zsidók tömeges deportálása ellen, amikor a begyűjtések az ő zsidó származású híveikre is kezdtek kiterjedni. Az állam és az egyház kapcsolatának történelmi értékeléséhez ajánlom a Teológia és antiszemitizmus c. könyvet (benne a legfontosabb középkori európai és az újkori magyar vonatkozásokkal is). Az antiszemitizmus gyökereinek vizsgálatán keresztül megismerhetők az állam és az egyház érdekközösségének és szervezeti összefonódásának a részletei is. A logikai követhetőség érdekében javaslom a könyvről írt összefoglalómat elolvasni a továbblépés előtt! Itt most csak annyit erről, hogy a keresztény államvallás középkori eszménye szakított a bibliai elvekkel, és az egyház maga alá gyűrte a politikai és gazdasági hatalmat. A trón és az oltár együttműködési szándéka ma is fellelhető a Egyház Társadalmi Tanításában. Ameddig a történelmi egyházak, leginkább a Római Katolikus Egyház nem néznek szembe bizonyos teológiai nézeteik igazolhatatlanságával, és itt most viszonyítási alapnak kizárólag a Bibliára gondolok, addig ne várjunk mást, mint amilyen gyümölcsöket a történelem folyamán megtermett a szövetségük. Ezek a máskéntgondolkodók megbélygzésétől a tömeges fizikai megsemmisítésig igen széles skálán mozogtak. Azok a szentek, egyházi vezetők és gondolkodók, akik ezeknek a szörnyűségeknek az elméleti alapjait réges-régen jegyezték, ma is tekintélyes hivatkozási alapjai az egyház tanításának. Pedig az egyház tényleges alapítói messze nem ápoltak ilyen bensőséges kapcsolatot a világi hatóságokkal. Jézus azt mondta: adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené. A két világ különvalósága egész tanításukat és gyakorlatukat is jellemezte. Annyira komolyan gondolták ezt, hogy például szinte mindannyian üldöztetés és kivégzés áldozatai lettek. Láttuk, hogy a trón és az oltár szövetsége az elmúlt kétezer évben milyen eredményekhez vezetett. Ésszerű-e ugyanattól a kipróbált gyakorlattól más eredményt várni a jövőben? És végül, a félreértések elkerülése érdekében megjegyzem, hogy véleményem szerint az Egyház társadalmi tanításának (ponosabban az állammal való kapcsolatkeresésének, együttműködésének) nem a megjavítására, hanem az eltörlésére volna szükség. Ugyanis a Bibliának az itt tárgyalt értelemben nincsen társadalmi léptékű üzenete. Így talán az Egyháznak is meg kellene gondolnia, hogy kell-e ilyesmivel kiegészítenie az eredetit! A kérdés egyházi megközelítésért ajánlani tudom még Gájer László atya doktori értekezését, mely kifejezetten a vallásszabadság elméleti kérdéseinek fejlődésével foglalkozik a kezdetektől a XX. század elejéig. (Részben) felhasznált irodalom: Pozsár László - Európa gyarmatosítója
- o -
Kiegészítésül egy érdekes hír: Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár a jövő héten azt fogja javasolni Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy az uniós pénzeknek azt a négy százalékát, amelyet a központi apparátusban dolgozók ellátására költhetnének, ajánlják fel inkáb a történelmi egyházaknak. Így azok 250-300 milliárd forintos pluszforráshoz juthatnak. Lázár szerint jutna a pénzből felújításokra, az egyházak oktatási és szociális tevékenysége színvonalának emelésére és lelki közösség szervezésére, építésére is.
- o -
Orbán Viktor „tanúságtétele” 2005-ből felér egy (kölcsönös) beismerő vallomással: a volt és leendő miniszterelnök hűségnyilatkozatot tesz az egyház felé, melyet közvetlenül a kampányidőszak előtt köszön szépen Balás Béla katolikus püspök, és a végén jól meglengeti az ajándékba kapott milleneumi zászlót…
Ukrajna az orosz és az európai befolyási övezet határán legatyásodva keresi a maga megoldásait. A múltja kelet felé, a vágyai nyugat felé húzzák. Ha békén hagyják, vagy megengedik neki, akkor talán a vágyait követheti az EU felé, de milyen áron és milyen várható eredménnyel? Az Európai únióhoz az idő múlásával egyre sanyarúbb feltételekkel lehet csatlakozni. Az új piacokért a nyugat egyre kevesebbet fizet, miközben egyre többet követel.
Úgy látszik, az EU-társulási megállapodásért „cserébe” Ukrajna befogadná a Nyugat-Európa számára egyre terhesebbé váló romákat. A biznisz röviden: pármilliárd euró az infrastrukturális felzárkóztatásra és a piacért az elitnek (a pézszivattyú üzembehelyezéséért), párszázezer antiszociális romával megspékelve. Mindez a demokrácia és az emberi jogok nagyobb dicsőségére! Így lesz Ukrajnában is jólét. Hiába, nyugaton már minden tökéletesen működik, az EU gazdasága dübörög, nem beszélve az USÁ-ról. Az a néhány beilleszkedni képtelen roma a szeméttel együtt mehet a perifériára. Valamit valamiért!
Az Európai Únióban az áru, a szolgáltatás, a személyek és a tőke szabad áramlása alapkövetelmény. A modern piacgazdaság erre épül, ez hivatott megoldani a még fennálló egy-két „apró problémát” a sikeres nyugati társadalmakban. Pedig a problémakezelés maga a probléma! A nemzetek, beleértve a gazdagokat is, képtelenek alkalmazkodóni az exponenciálisan növekvő globalizáció hatásaihoz. Hihetetlen módon átalakul a gazdaságok szekezete, amit a munkamegosztás érdekében központilag átszerveznek, a multinacionális vállalatok érdekeinek megfelelően. Emiatt mindenhol megnő a munkanélküliség, beindul a gazdasági migráció, összekeverednek a kultúrák, szétesnek a családok és a helyi közösségek.
Aki nem tud beilleszkedni az új módiba, az mehet a szemétdombra. Most még csak háromszázezer roma a nyugati nagyvárosokból, később majd a lemaradó régiók, nemzetek? Pedig ezek az emberek a saját közösségeikben még boldogan megvoltak. Mára viszont gazdasági/politikai menekültekké váltak, gyökértelen individumokká, problémákká, akikkel soha senki nem fog tudni mit kezdeni, így a szegény ukránok sem.
„A 2013.11.21-i döntés értelmében Ukrajna nem lép be az Európai Unióba. A héten kellett volna aláírni a csatlakozási szerződést. Márpedig semmit sem fognak aláírni. Az EU döbbenten fogadta az ukrán döntést. A kormány kijelentette, hogy sokkal fontosabbak számára a FÁK országokkal és a vámunió országaival fennálló kapcsolatai, mint az, amit jelenleg az EU ígérni tud.”Folytatás innen.
Elgondolkodtató. Ukrajna nem a mi Európai Úniónkat válaszotta, hanem az oroszokat. Az, hogy mi annak idején kiszabadulhattunk az orosz fennhatóság alól, valószínűleg egy rövid és különleges világpolitikai helyzetnek volt köszönhető. Egy ilyen lépés ma valószínűleg nekünk sem lenne lehetséges.
- o -
Itt persze érdemes szólni Kelet-Európa tapasztalatáról. Az uniós integrációt követően a reálgazdaság összeomlásának negatív kihatását kezdetben sikerült enyhíteni a nyugat-európai bankok nyújtotta olcsó és elérhető fogyasztói hitelekkel. Mindez egyfajta eufóriát váltott ki. Most azonban bekövetkezett a kijózanodás. A régi üzemek lepusztultak, romlik az infrastruktura, lezárult a „gazdasági csoda”. (Oroszország hangja)
A Római Pápa az egész egyházát felhívta, hogy ma imádkozzanak Szíriáért és a békéért. Ok, ez így elsőre szép és jó. De azért szabad-e kérdeznem valamit? Vigyázat, talán sokak számára furcsa gondolatmenet következik!
Isten a történelme során szövetségeket kötött és áldásokat osztott a népére (ti. a zsidókra), ezek szépen le vannak írva a Bibliában. Azonban az is meg van írva, hogy időnként hagyta az ő népét és persze más népeket is háborúkba keveredni, vereségeket elszenvedni, tartós rabszolgasorsra jutni! Ezeknek a történelmi eseményeknek megvoltak az okai és a céljai is, melyeket előbb vagy utóbb el is ért: az elistentelenedett népe visszatért Őhozzá, illetve idegen népek új felismerésekre jutottak Őróla.
Eltelt azóta párezer év, de megváltozott-e akár az ember, vagy Isten természete? Nem hiszem. Akkor meg miből gondoljuk, hogy most éppen, vagy pláne mindig és mindenhol békének kellene lennie a a Földön? Persze értem én, hogy jó lenne, és félreértés ne essék, magam is békepárti vagyok. Obama és az öszes háborúpárti politikus médiákban hangoztatott háborús érvélését visszautasítom. De a pillanatnyi körülményeinken túllépve, nem lehetséges-e, hogy a világ egyes tájain bizonyos időkben - Isten tervében - ismét eljöhet a háborúnak az ideje?
Sőt, a Biblia utolsó könyve, a Jelenések könyve igen „mozgalmas” végső időket ír le: olyan háborúkat és pusztulást ígér, amihez foghatókat sosem tapasztalt az emberiség. A célja ennek is pont ugyanaz, mint a történelemben minden nyomorúságnak: az emberek megtérése. A vége pedig Jézus második eljövetele lesz. Esetleg kezdjünk el már most imádkozni azért is, hogy ezeket a bibliai próféciákat Isten legyen szíves visszavonni?
Akkor miért imádkozzanak a keresztények, és miket kérjenek az ő Istenüktől? Máté 6:9-13-ben Jézus megadta a választ: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben (tehát Istenhez imádkozzunk, értsd: ne máshoz!), szenteltessék meg a te neved (tehát dicsérjék az Ő nevét, értsd: az Ő jellemét), jöjjön el a te országod (tehát várjuk Jézus második eljövetelét és országát, mely az apokaliptikus írásoknak megfelelően fog megtörténni), legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is (tehát a Te terved - és ne a mi tervünk valósuljon meg), a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma (tehát a szükségleteinkről akkor gondoskodjon, amikor felmerülnek, azaz ne előbb és ne is később), és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek (tehát kérjük a bűneink megbocsátását, és elismerjük, hogy ez a dolgunk nekünk is egymás felé), és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mind örökké, ámen (Te győzd le a gonoszt, mert nekünk ez nem megy)!
Azt hiszem, a keresztényeknek csak azért „érdemes” imádkozni, ami benne van Isten tervében. Örüljünk, ha nekünk részünk van benne, és vigyázzunk is rá, de fájdalom, a földi béke ígérete nincsen benne a Bibliában…
- o -
Megjegyzés: Dr. Arnold Fruchtenbaum a jelenlegi Szíriai események kapcsán beszél arról, hogy a napi világpolitikai eseményekben nem érdemes erőltetetten keresni a bibliai próféciai vonalat, mert azok úgyis mindig csak utólag válnak egyértelművé.
„Aki nem ismeri a történelmet, az arra a sorsra juthat, hogy újból átélje azt”
Az európai integráció szükségességét történelmi okokkal szokták magyarázni (legtöbbször a béke biztosítékaként tűntetve fel az Úniót). Én most egy jól dokumentált magyar történelmi példán keresztül szeretném cáfolni ezt a hiedelmet.
Az alábbi írásnak különleges aktualitást ad a nemrég levonult, minden korábbinál magasabb dunai árhullám, a földtörvény közelgő zárószavazása, és az EU illetve az USA közötti szabadkereskedelmi tárgyalások megindulása.
Nem is gondoltam volna, hogy az alföldi organikus tájgazdálkodás már a törökvész idején megsérült. A tönkremenetel már akkor elkezdődött, és a később meghozott, sorozatosan rossz politikai döntések vezettek el a mai állapotokhoz. Kiindulásul csak jegyezzük meg, hogy nyaranta pontosan annyi víz hiányzik az Alföldről, mint amennyi az áradások során lemegy a gátak között. De az Alföld mezőgazdaságának vizsgálata a végére önmagánál sokkal-sokkal messzebb fog vezetni, mint gondolnánk, ezt megígérem!
Az áradások természetes és mesterséges fokokon keresztül jutottak ki az ártérre évszázadok, vagy inkább évezredeken át. A víztöbbletet az erdők: a talaj és a növényzet raktározták el magukba, ez segített átvészelni a szárazságot. Nem elsősorban a szántóföldi növénytermesztés, hanem a dús füvű legelőkre alapozott állattartás, a dzsungelgyümölcsösök termése és a halászat biztosították a faluközösségek megélhetését. Ez az idilli helyzet az utolsó néhány évszázad alatt formálódott át a mai, fenntarthatatlan állapotáig.
1, A XVIII. századra alakult ki a Vadvízország. A török háborúk hadicselekményei miatt sok helyen elmaradt a fokok karbantartása, vagy maga a lakosság árasztotta el azt hasonló célokból. A háborús várépítésekhez a fát erdőirtásokból fedezik. Ezek a beavatkozások azonban még gyoran maguktól helyreálltak volna. Azonban…
2, A török kiűzése után, a habsburg uralom idején az osztrák hadsereg élelmezésére a déli területeket jelölték ki. A szállítás északi irányba a folyókon, hajóvontatással történt. A folyamatos útvonal kialakítására a fokokat eltömték. A magyar földesurak az osztrák üzlet érdekében minél több faluközösségi területet alakítottak át szántóvá, beszűkítve vagy megszűntetve a korábbi ártéri gazdálkodás lehetőségeit. Az erdők helyét szántók vették át, melyeknek sokkal kisebb, szinte zéró a vízmegtartó képessége, a víz viszont rendszeresen megérkezett…
3, A Tisza átfogó szabályozása 1846-ban Szechenyi István javaslatára kezdődött meg, és az 1930-as évekre fejeződött be. A folyó vonalának kiegyenesítése miatt a hossza 2/3-ára csökkent, a víz esése 3,7-ről 6cm/km-re nőtt, ennek eredményeként a víz lejutása ma 2-2,5 X rövidebb ideig tart, mint a szabályozás előtt. Az árvízvédelmi töltésekkel megakadályozzuk a folyó rendszeres öntöző hatását, illetve a víz folyóba való visszaáramlást, ami viszont tartósuló belvizes állapotokat okoz. Ennek eredményeképpen az Alföldön mára uralkodóvá vált a nagytáblás, iparosított, szántóföldi művelés.
4, A folyók a hordalékukat kénytelenek a gátak között lerakni. A hegyvidéki erdőirtások, illetve az egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt a folyók áradáskori vízszintje évről évre egyre magasabb. A folyószabályozás 4,4 millió hekrárt tett belvízveszélyessé, ami éppen meghaladja a 4,3 millió hektáros árvízmentesített terület nagyságát is…
5, A kialakult helyzetet ma a környezetvédelem mellett leginkább a területalapú támogatások betonozzák be, mely a legtöbb kifizetést adó szántó művelési ágat ösztönzi (erdő helyett a termőterület 80%-a mára szántó besorolású). A rendszer pazarlóan drága, kockázatos, illetve megfosztja a gazdálkodókat az egyéb haszonvételektől is, mint pl. a termőréteg természetes (műtrágya nélküli) megújulása, vagy a halgazdálkodás. De már az öntözés költségeit a mezőgazdaság képtelen kitermelni. A műtrágyázás költségei csak 2010 és 2011 között, a 10,5%-os mennyiségi növekedés mellett 40%-kal növekedtek!
A megoldás nem a mesterséges Vásárhelyi Terv tározóépítései (VTT). Hanem a mélyártereknek a folyó életébe való újbóli bekapcsolás lenne, hosszú távra kiváltva ezzel a műtrágyázás, az öntözés és az árvízvédelem megfizethetetlen és egyre csak növekvő költségeit. Persze a szántók visszaszorulnának a magasabban fekvő területekre, ezt azonban bőven ellensúlyozhatnák a legeltető állattartás és a gyümölcsészet, a nádgazdálkodás vagy a halászat megjelenésének új megélhetési alapjai. Plusz drasztikusan lecsökkentve az árvíz és belvíz, valamint az aszály fenyegetését és az általuk okozott károkat.
Széchenyi célja (is) a „térség felzárkóztatása” volt a folyószabályozásokkal. Másfél évszázaddal később azt látjuk, hogy a célja nem teljesült. Közpénzből ugyan a belvízre és az árvízre sokat költünk, de az aszályra nincs válaszunk. A mai, területalapú támogatások szinte csak egy szűk kört gazdagítanak, akik a szántóikról talán nem is elsősorban terményeket, hanem területalapú és úniós támogatásokat „takarítanak be”. Ameddig és ahogy támogatják, de utána…?
A táj kizsákmányolásának hasznából az ott élők nem részesülnek, az Alföld elnéptelenedőben van. A termőföld külföldi kézre jutása még a területarányos támogatásokat is egyre növekvő arányban fogja 2014. május 1-től kiszivattyúzni az országból. Pedig a megoldás egyrészt a helyben élők földhözjuttatása, a nagybirtokokkal szemben a kisbirtokok létrehozása, és a támogatáspolitika gyökeres megváltoztatása lenne, nem mellékesen a természettel összhangban történő, végre fenntartható gazdálkodás javára.
Nehéz nem észrevenni, hogy a probléma hogyan kezdődött. A Habsburg birodalom egy nemzetek közötti munkamegosztást hozott létre. A Magyar Alföld lett az uralkodó birodalomnak is az éléskamrája. A „nemzetközivé vált” gabonaüzlet hirtelen szántóterület-igény növekedést eredményezett Magyarországon, ez folyamszabályozásokhoz vezetett, az pedig egy fenntarthatatlan mezőgazdasági modell megszilárdulásához. Ami már a saját alrendszerén, a mezőgazdaságon túl is károkat okoz.
És most nézzünk egy kicsit magasabbról a dologra! A globalizált világgazdaságnem ugyanezt teszi-e világviszonylatban, mint amit a Habsburg birodalom tett korábban a mezőgazdaság „kiszervezésével”? Csak éppen sokkal nagyobb léptékben! A nemzetközi munkamegosztás kikényszerítése olyan deformálódásokat okoz a helyi gazdaságok évszázadok óta létező, organikus rendszerein, amelyek fenntarthatatlanoknak bizonyulnak. Ezek a negatív jelenségek az elején a (választó-) polgárok számára nem, vagy csak nehezen érzékelhetők. A választott politikusok pedig néhányéves kormányzati ciklusokban gondolkodnak, miközben döntéseik évtizedek, sőt évszázadok alatt fejtik ki, fogják kifejteni hatásukat.
Látni kell, hogy a globalizálódó világ marketingje csak a nemzetközi munkamegosztás áldásos hatásaival promózza magát, a károkozásairól nem beszél! Egyre nagyobb léptékben és egyre olcsóbban termelnek, legalábbis rövid távon. Nyilván célszerű volt az osztrákok számára is annak idején a jó termésátlagú Magyarországról importálni a jó minőségű, olcsó gabonát, a magyaroknak pedig jó üzlet volt exportálni azt.
A nemzetállamon kívülről származó extra, fizetőképes kereslet deformálta a magyar mezőgazdaság szerkezetét. Ennek kiszolgálására a politika közvetlenül beavatkozott a természeti környezetbe is, aminek a mai állapota egyre fenntarthatatlanabb, a jövője katasztrófális.
Az Európai Únió sorra veszi tagjai közé az arra „felkészült” tagállamokat. Sőt, éppen szabadkereskedelmi egyezményt akar kötni az USA-val. Ahogyan a Habsburg Birodalomnak a magyar piac és az adók, úgy az Európai Úniónak is elsősorban a belépő új tagállamok szabadon lerohanható erőforrásai és védtelen piacai kellenek. A „kvalifikáló” tagállamok teendőit a nemzeti jogszabályalkotásuk számára központilag előírják, a gazdaságukat pedig az egészségtelen struktúrákat létrehozó, központi elvonások és támogatások rendszerével formálják ki és tartják fenn - amíg a pillanatnyi érdekük úgy diktálja. Utána a központ majd megváltoztatja szabályozást, vagy a multicég egyszerűen továbbáll…
Vegyük észre, hogy a független (tradicionális) nemzetállamok egymás mellett élése, a közöttük meglévő védővámok rendszere bár összességében egy alacsonyabb szinten tartotta a gazdasági termelést, de évezredeken keresztül fenntartható gadasági rendszert eredményezett. Azonban már néhány ország nemzetközi munkamegosztása is, amilyen a Habsburg Birodalom és Magyarország kettőse volt, az utókor számára csődközeli állapotokhoz vezetett.
Mennyivel nagyobb deformációkat fognak majd okozni a kontinensnyi méretű, sőt, kontinenseken átívelő egyesült államok, úniók, szabadkereskedelmi övezetek a nemzetállamok, illetve a választópolgárok életében?
Ha elég magasról nézünk rá napjaink nagy külpolitikai folyamataira, a földszerzés várhatóan holnapi, magyar parlament általi liberalizációja csak egy köztes esemény, csak egy stáció hazánk erőltetett globalizációs menetelésében. Kik és mikor fogják ezt észrevenni?
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali