Tag Archive for 'liberalizmus'

Liberális vs. konzervatív erkölcs

Published
by
zolesz
on 2017. március 19., Vasárnap
in Biblia, ember, gondolkodom, társadalom and vallás
. 0 Comments

Nagyon is aktuális közéleti témát feszeget Szabados Ádám az erkölcs politikai és spirituális dimenzióinak vizsgálata során. Lássuk, miért is fejletlenebb őszerinte - és Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus kutatására hivatkozva - a liberális erkölcsiség, mint a konzervatív!

Haidt szerint a moralitás baloldali/liberális koordinátái elégtelenek az emberi erkölcs gyökereinek megértéséhez. Ők ugyanis a moralitást gyakran egyetlen egyszerű kérdésre redukálják: okoz-e valakinek sérelmet, vagy sem? Ha nem akkor a cselekedet morális, ha igen, akkor semmi sem igazolhatja. Ezzel a felfogással szemben Haidt könyvének fő tézise az, hogy az emberi társadalmakban a moralitásnak nem egy, hanem összesen hat koordinátája van.

A baloldali liberális társadalomkép legföbb koordinátája a törődés/bántás. Pusztán ebből levezethetők az emberi jogok védelmével kapcsolatos legvitatottabb állásfoglalásaik például a migrációval, az áldozathibáztatással, a homoszexuálisokkal, vagy éppen az állammal kapcsolatos liberális vélemények. Ezt még kiegészítik az igazságosság/méltánytalanság és a szabadság/elnyomás tegelyekkel, mely három együttesen alkotják a baloldali moralitás alapját.

A konzervatívok erkölcse a három említett liberális érték mellett még további hármat is tartalmaz, ezek a lojalitás/hűtlenség, a tekintély/tiszletetlenség és a szentség/tisztátalanság pillérei. Ezek a csoporthoz tartozásból következnek, amilyen csoportok például a haza és a család, illetve a vallási közösség is. Tehát a magukat konzervatívnak nevezők a három liberális értéket befogadva, de azokat további hárommal kiegészítve, tehát együttesen hat pillérre alapozva értelmezik az erkölcs fogalmát.

Három következtetés a könyvból: 1) A fentiek szerint a konzervatív erkölcs nemhogy szűkebb, hanem pont sokkal szélesebb erkölcsi platformon áll. Éppen ezért a konzervatívok könnyebben megértik a liberális aggályokat, mint fordítva. 2) A konzervatívok értik a törődés, a méltányosság és a szabadság fontosságát, de vannak más szempontjaik is, amelyek adott esetben felülírják a liberálisokkal közösen vallott értékeket. Ez fordítva nem igaz, a liberálisok számára nehezen érthető, és többnyire elfogadhatatlan a konzervatív erkölcsi vízió másik három vonulata. 3) A konzervatívok csak saját morális víziójuk „kifosztása árán” tudnál magukat belekényszeríteni a jóval szűkebb liberális moralitsába, ha akarnák.

A belinkelt írás végén a lelkész blogger saját véleménye következik, amely (tömörítve) így szól: mi keresztények nem vagyunk sem liberálisok, sem konzervatívok, Isten tekintélye és szentsége, valamint az ő népéhez való viszonyulás az alapja az erkölcsnek. Nem játsszuk ki ezeket egymással, mert mindnek bibliai alapja van. A Szentírás számunkra a támpont, Krisztus igazsága tesz minket Isten előtt elfogadhatóvá. Majd hozzáteszi: erkölcsi alapállásunkat biztosan nem lehet leszűkíteni a liberális vízióra. Jézus miatt fontos ugyanis nekünk a tekintély, a hűség és a szentség dimenziója is, amelyek tartalmát és viszonyítási pontjait ő, az Úr definiálja a számunkra.

Véleményem szerint a kutatása tapasztalataiból téves következtetéseket vont le Haidt, aki azt állítja, hogy kétszer annyi darabszámú erkölcsi pillér magasabb erkölcsi színvonalat eredményez. Ezt a történelem példái cáfolják: a legegyszerűbb emberi (szabadság-) jogok csorbításától a népirtásokig előrehaladóan a legnagyobb pusztításokat az isten-haza-család jelszavakkal operáló, konzervatív hatalmi szervezetek hajtották végre. Természetéből adódóan a tekintélyelvű, feltétlen lojalitást követelő államhatalom - legtöbbször egyházi támogatással - a szabadság fokozatos csorbításán keresztül a diktatúra felé haladt. Hiszen az egymásnak ellentmondó „konzervatív” értékeket kényük-kedvük szerint ki is játszották egymással, és a hatalomért folytatott küzdelemben „a cél szentesíti az eszközt” elve egyre inkább átvette a józan megfontolások helyét. Ilyenek voltak a „trón és oltár szövetsége” különböző megnyilvánulásai szerte a világban a történelem folyamán, és ebbe az irányba óhajtanak haladni a legutóbbi években nyugaton megjelent illiberális elhajlások is.

Más módon, de Szabados Ádám is legalább részben téves irányba rugaszkodott el a liberális morál alsóbbrendűségi itéletének bibliai alátámasztásánál. Ugyanis a Biblia, mint morális hivatkozási alap kizárólag a hívő keresztények esetében alkalmazható, azonban nem terjeszthető ki még íratlan elvárásként sem a (szekuláris) társadalom többi részére. Ha úgy tetszik, lehet így prédikálni a gyülekezet előtt, de kifejezetten fel kellene menteni a nem hívő többségi társadalmat a biblikus alapokon álló elvárások alól. Ezt a különbségtételt a liberális morál (le)értékelése során hangsúlyozni kellene. Ugyanis nem lehet mutatni olyan hivatkozásokat a Bibliában, amelyekre Krisztus törvényeinek a nem hívőkön, pláne az egész társadalmon való, bármilyen emberi számonkérhetőségét alapozhatnánk, ellentéteset azonban igen.

De még a hívők előtt is célszerűnek tartanám a liberális morál (liberális társadalom) feletti itélkezésnek még a látszatát is elkerülni, ugyanis a Biblia tanításának talán legfontosabb intézménye az emberi szabad akarat. A hívők két legfontosabb feladata, az evangélium hirdetése és a tanítványozás, nem beszélve a megtérésről a nagyobb szabadság mellett történhet meg könnyebben. Ehhez a legalkalmasabb társadalmi berendezkedés a legkevesebb (szubjektíven értelmezhető, egymással kijátszható) szabályt támasztó liberális demokrácia. Zárszónak pedig egy talán meglepő állítás: a Bibliának nincsen a korunkra nézve társadalmi tanítása vagy ilyen léptékű programja. Olyasmit csak az egyházi tanítóhivatal fejlesztett ki az egyház másfél-két évezredes története folyamán - a kard mellett a konzervatív morállal, mint társadalmi léptékű manipulációval megtámogatva a gyakorlatban…

Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással…

Published
by
zolesz
on 2016. október 09., Vasárnap
in Magyarország, gondolkodom and politika
. Closed

Egy héttel a kvótanépszavazás után úgy érzem, hogy Magyarországon kiformálódott két, egymással intenzíven szájkaratézó szavazótábor: egyik oldalon a többségi illiberális, a másikon a kisebbségben lévő liberális gondolkodók csoportjai. Ijesztő, hogy milyen vádakkal illetik egymást:

Az illiberálisok szerint a társadalom működése a közösség hagyományos szerveződési formái (család, település, egyház, nemzetállam) fennmaradását, gyarapodását kell elsősorban elősegítenie. Ami ebbe az irányba hat, az jó, ami nem, az kevésbé jó, ami ezek ellen hat, az szükségszerűen rossz. Szerintük a liberalizmus megbukott, mivel ez egyéni érdeket a közösségiek elé helyezi. A liberálisokban a hagyományos keresztény kultura és az erkölcsök megrontóit, a nihilizmust, a hazaárulót látják: kiszolgáltatják az országot a idegen gazdasági érdekcsoportoknak, titokban együttműködnek az un. háttérhatalommal, a nemzetállam érdekeivel ellentétesen. Az erkölcsök leromlása vezetett a történelem folyamán a nemzetek és birodalmak hanyatlásához is, és ez fenyegeti Magyarországot is - őmiattuk.

A liberálisok szerint elsődlegesek az egyéni szabadságjogok és a demokrácia, ami hosszú távon jó a társadalomnak is. Az egyén szabadsága egészen addig érhet, amíg nem sérti mások jogait, és nem veszélyezteti a szabadságjogokat biztosító demokratikus társadalmi rend fennmaradását. Az illiberálisokban a (sötét) középkor társadalmi rendjét óhajtókat, álszent vallásoskodókat látnak, akik az egyház és az állam szétválasztásának alapelvét nyíltan, vagy leplezve tagadják. A gyakorlatban „a cél szentesíti az eszközt”: közérdekre hivatkozva akár a demokrácia is korlátozható. Szerintük az illiberális politika a fékek és ellensúlyok csorbításával a hatalom levők diktatúrájához vezet, a közállapot egyre jobban hasonlít a háborő előtti társadalom fasizálódásához, amit egyelőre ugyanúgy nem vesznek komolyan, mint például az antiszemitizmust - egészen a holokausztig.

Ha jól érzékelem a közállapotokat, ezeket a vádakat sajnos kölcsönösen komolyan is gondolják, és nem csak a politikusokra, hanem gondolattal, szóval, cselekedetekkel és mulasztással az ellenfél szavazóbázisára is érvényesítik! Miközben az illiberális (jobboldali?) szavazók csak őszintén félnek például a migránsoktól, a gazdag és hatalmas Európai Úniótól és a „háttérhatalomtól”, melyektől meg akarják védeni a megszokott kis világukat. A liberálisok (baloldaliak?) szintén félnek a migránsoktól, de még ennél is jobban félnek azoktól az antidemokratikus és szélsőjobboldali jelenségektől, amelyek megidézhetnek rosszemlékű, háború előtti politikai-társadalmi folyamatokat is.

Az állandósuló politikai kampányok manipulációja folyamatos szolgálatba helyezte a szavazópolgárok aktívabb részét. Pedig milyen jó lenne végre lenyugodni, és személyeskedő vadaskodás helyett nyitott párbeszédben megérteni egymás jogos észrevételeit és érveit, azokra - egymás számára is - megnyugtató válaszokat keresve! Legalább a barátok és ismerősök között…

Ajánlott irpdalom: Szilágyi N. Sándor: Egy túlméretezett kísérlet cseppet sem meglepő erednényei

A liberális identitás (állítólagos) válságáról

Published
by
zolesz
on 2015. szeptember 20., Vasárnap
in EU, Magyarország, gondolkodom, iszlám, jövő, politika, társadalom and vallás
. 0 Comments

Orbán Viktornak a menekültügyben képviselt állásőpntjával gyakorlati szempontból abszolut egyetértek, eszmei szempontból pedig abszolut nem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy én is ugyanerre a végeredményre jutok, de teljesen más indoklással. Ezt Orbán kötcsei beszéde alapján fejtem ki röviden az alábbiakban, néhány kiollózott idézet alapján.

„Az állításom az, hogy, amit most tapasztalunk, egy korszaknak, egy szellemi-ideológiai korszaknak a vége. Mellőzve minden nagyképűséget, ezt egyszerűen a liberális blabla korszakának nevezzük. Ennek a korszaknak van most vége, és ez óriási kockázatokat rejt magában, de egyben egy új esélyt is kínál arra, hogy a nemzeti-keresztény eszmerendszer, gondolkodásmód, megközelítés visszanyerje a dominanciáját immáron nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Ez az esély.”

„Magyarország – és most nem akarok más országok helyett beszélni, de kívánom, hogy Európa többsége úgy gondolja, mint mi – etnikai és kulturális összetételét meg kell védeni. Magyarországon nem akarunk jelentős muszlim közösséggel együtt élni. De ilyet nem lehet mondani. Kérdeztem, hogy miért nem? Miért nem beszélünk erről úgy, hogy minden államnak és minden nemzetnek joga van eldönteni, hogy kikkel akar együtt élni?”

Teljesen egyetértek azzal, hogy minden államjak joga, sőt az állampolgárai felé kötelessége is megvédeni a közrendet és a közállapotokat. Mindezt a hatályos nemzeti és nemzetközi jog alapján kell tennie, ilyenek ez esetben a magyar Alaptörvény, és a törvényerejű rendeletként kihirdetett ENSZ 1951. évi egyezménye a menekültek helyzetére vonatkozóan. Azt kell mondjam, hogy amit Orbán Viktor a menekültekkel kapcsolatos bánásmód gyakorlati kérdéseiről az elmúlt hetekben mondott, azok a vonatkozó liberális jogszabályoknak megfelelnek. És itt a liberális jelzőnek hangsúlyt adnék. A liberalizmussal egyáltalán nem ellentétes a nemzeti szuverenitás, a nemzeti érdek képviselete, az országhatár védelme és az idegenektől való önvédelem. És nem mond ellent a józan ész szerinti értéksorrendnek sem: első a család, második a kisebb közösség, utána jön a nemzet, majd végül a világ folyása felett értelmezett globális felelősség is.

De a jogszabályok ennél tovább is elmennek. Az alaptörvényünk kimondja a törvény előtti egyenlőséget nemre, vallásra, etnikai hovatartozásra tekintet nélkül. Kimondja a vélemény és a véleménnyilvánítás szabadságát is. Kimondja, hogy az állam és az egyházak egymástól elkülönítetten léteznek. Ezek olyan értékek, amelyek Európára sem voltak mindig jellemzőek, ugyanis egészen a felvilágosodásig államegyházak működtek itt is, és az egyházak csak az utolsó században adták fel konkrét igényeiket a világi hatalmi és politikai szerepvállalásuk tekintetében. Az európai liberális hagyományok történelmi léptékben igen fiatalok, és ha mostanra Nyugat-Európában erősnek tűnnek is, veszélyek leselkednek rájuk.

A liberális szabadságjogok nagyobbik veszélyeztetője közép- és hosszútávon a nagyszámú, letelepedni kívánó muzulmán vallású bevándorló. Ezek az emberek ugyanis többségükben nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni a nyugati társadalomba. Vallásuk, az iszlám ugyanis nem csak a kulturális alkalmazkodást ellenzi, hanem a vallási életvezetési szabályok betartásáról is rendelkezik - mindenkire, a nem hívőkre is érvényesen. Ha meg akarom ragadni a probléma lényeget, akkor az iszlám célként a nyugati társadalom politikai irányításának átvételét tűzi ki célul a hívők számára, beleértve a Saria, vagyis az iszlám vallás törvényeinek a közjogba való átültetését. Ez az idegen, demokráciaellenes vallásos jogrendszer pedig szöges ellentétben áll a nyugati értékekkel, úgy értem az alkotmányos alapjogokkal is.

Ennél szerintem kisebb veszélyt jelent a szabadságra nézve a keresztény Európa újraélesztésének az eszméje, amelynek legjelentősebb politikai képviselője manapság éppen a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor. Aki sajnos azt hiszi, hogy a „liberalizmus blabla korszaka megbukott”. Aki szerint a társadalomnak több konzervativizmusra, igazából több kereszténységre van szüksége. Aki szerint az európai kulturának és a társadalmi berendezkedésének a gyökere éppen a kereszténységben található meg. Aki szerint ezt az évezredes történelmi értéket, hagyományt kell leporolni és újra előásni a rárakódott „öngyilkos liberalizmus” alól, és hogy kedvük legyen hozzá, trendi módon tálalni a fiatalok számára.

Pedig a Biblia jelenlegi korra érvényes tanítása, az Újszövetség nem tartalmaz társadalmi tanítást, ha úgy tetszik, nem kínál konkrét társadalmi programot. A keresztény hívők számára a politikai hatalomgyakorlás, ha nem is tiltott, de nem tanácsolt foglalkozási terület. A Trón és Oltár Szövetsége, az államegyház, mint helyes államforma a római (katolikus) egyház teológusai és egyházatyái IV. századra kidolgozott „továbbfejlesztése”. Az államegyház intézménye együtt járt a Biblia más tanításainak az elferdítésével, egy hamis teológiai rendszer felállításával is (erről korábban többször írtam, most nem írok részletesebben). Ez az, ami ellen a felvilágosodás sikerrel fellépett, megteremtve a szabad vallásgyakorlás lehetőségét minden európai ember számára.

Amely szabadság egy iszlám államban nem lenne lehetséges, hiszen ott a társadalom csakis az egyeduralkodó iszlám vallás szabályainak alárendelten létezhet. A Sariáról szerzett hiteles információim alapján kimondhatom, hogy vallásszabadság, a vélemény- és szólásszabadság vagy a politika vallástól való függetlensége elképzelhetetlen, és a nemek szerinti jogegyenlőségről sem beszélhetünk, európai értelemben. Az iszám a hatalom megszerzésére törekszik mindenhol. Ilyen módon az iszlám vallás nem konform a nyugati értékrenddel, kimondható, hogy alapvetően ellentétes azzal.

Látni kell, hogy amennyiben a létező nyugati liberális demokrácia nem talál vissza önmagához, akkor vagy egy külső eredetű, vagy egy belső eredetű ellensége gyűrheti maga alá. A külső az iszlám hódítás, a belső a kereszténynek mondott restaurációs kísérlet. Azonban ez nem változtat a tiszta (jelzők nélküli) liberális identitáson. Ugyanis csak a félreértelmezett, „öngyilkos liberalizmus” van válságban, persze annak minden következményével, beleértve Európa hatékony önvédelemre való, látszólagos képtelenségét is.

Az török áfium ellen való orvosság

Published
by
zolesz
on 2015. szeptember 08., Kedd
in egyház, gondolkodom, iszlám, politika and vallás
. 0 Comments

Egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatok látnak napvilágot hivatalos egyházi személyek részéről is, a bevándorlással kapcsolatosan felszínre törő kérdésékkel kapcsolatban. Ami önmagában csak azt jelzi, hogy azért onnan is meg lehet nyilatkozni önálló gondolatokkal, akár a mainstream véleményformálókkal szemben is! Ilyen szempontból értékelem Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök heves ellenvéleményét a Minden plébánia fogadjon be egy menekült családot! - pápai felhívásával szemben. De nem konkrétan befogadás lehetőségéről szeretnék írni, hanem Kiss-Rigó érveléséről, ami így hangzik a HVG szerint:

„Kiss-Rigó László azonban a jelek szerint másképp gondolja: „Ők nem menekültek, ez egy invázió. Allahu Akbar kiáltásokkal jönnek hozzánk. Át akarják venni a hatalmat” – fogalmazott. És legalábbis Magyarországon, a miniszterelnök véleménye látszik felülkerekedni – írja a The Washington Post. Kiss-Rigó legalábbis egy hétfői interjúban azt mondta, teljesen egyetért a miniszterelnökkel, „a pápának pedig fogalma sincs a helyzetről”. Kiss-Rigó szerint az Európába áramló tömeg magukat menekültnek kiadó emberekből áll, akik óriási fenyegetést jelentenek Európa „keresztény, univerzális értékeire„.

Miért lenne szükségszerűen jobb a vallások versenyében a „keresztény, univerzális értékek” kínálata az iszláménál? Az utóbbi is univerzalitást hirdet - jelentsen is az bármit vallási szempontból! Ha a kereszténység mellett érvelünk, az kontraproduktív lesz, legfőképp a következő miatt. A muzumánok leleplezhetik a keresztények múltbéli és jelenkori hibáit, akár azon bűnök tekintetében is, amivel őket vádolják! Elég ciki lenne, ha jól kiderülne, hogy a keresztények sem jobbak erkölcs tekintetében a muzulmánoknál! Vallásháborúk, népirtások, inkvizíció, prostitúció, abortusz, válás, korrupció, nemi érőszak és pedofília - vajon bátran belemehetnének-e a történelmi egyházak képviselői egy nyílt adok-kapokba egy jól felkészült muzulmánnal szemben?
Nem, de nem is ezen a pályán kell „megverni” az iszlám vallást. A keresztény egyházaknak - végre - csendben vissza kellene vonulnia a politikából és a közéletből, és át kellene adnia a szerepet a jogászoknak! Azoknak pedig szépen össze kellene gyűjteniük az iszlám hivatalos tanításának hiteles dokumentumait, és azokat össze kellene hasonlítani a nyugat liberális értékeivel: a hatályos európai alkotmánnyal. Magyarországon az Alaptörvénnyel. És ha az iszlám vallás hivatalos és hiteles tanítása és céljai esetleg ütköznek a szekuláris társadalom európai alapelvével, például az állam és az egyház teljes különválasztásával, esetleg felsejlene az iszlám, mint államvallás őáltaluk vágyott sziluettje, akkor csak le kell vonni ebből a konkrét következtetéseket, és meg kell tenni az ebből következő, szükséges jogi lépéseket.
(Miközben a mi Római Katolikus Egyházunk csendben és mélyen hallgat a saját hasonló, kellően ritkán és csendesen hangoztatott Társadalmi tanítása részleteiről…)

Euro-iszlám - lehetséges ez?

Published
by
zolesz
on 2015. február 14., Szombat
in gondolkodom, iszlám, társadalom and vallás
. 0 Comments

Az iszlám vallás és az európai értékek összebékítésével (integrálásával) próbálkozik Ausztria is, amikor új iszlám-törvényt próbál kidolgozni „a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad” alapon. Kérdés, hogy ez csak egy vágyálom, vagy lehetséges a valóságban is? A válaszhoz egyrészt hiteles forrásból meg kell vizsgáljuk, mit is tanít az iszlám vallás a követőinek. Másrészt persze, legalább ellenőrzésképpen, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ténylegesen mit tesznek az iszlám szerint működő államok, egyházak, társaságok, személyek.

- o -

Személyesen Dr. Abdul-Fattah Munif ajánlotta nekem a dzsihád illetve az iszlám és a szélsőség viszonyáról szóló két írását. Ezeket az alábbiakban igyekszem kizárólag abból a szempontból vizsgálni, hogy van-e bennük olyan tanítás megfogalmazva, amelyek ellentétesek az európai társadalmi berendezkedéssel, esetleg veszélyeztetik azt rövid, vagy akár hosszú távon. Illetve vizsgálandó az is, hogy a ténylegesen megvalósuló gyakorlat megfelel-e az elméletnek.

1) A dzsihád valódi jelentése - Abdul-Fattah Munif, MME

„A muszlimok Allah nevét tűzték zászlaikra a hódítások alatt, de ez nem nevezhető igazságtalan megszállásnak, erőszakos térítésnek, vagy a vallások eltörlése érdekében indított hadjáratoknak, hiszen történelmi tény, hogy a meghódított területeken az őslakos zsidók, keresztények és más égi vallások követői továbbra is gyakorolhatták, és a mai napig gyakorolják vallásukat. A hódítások az elnyomott népek felszabadítását célzó hadjáratok voltak, és az iszlám birodalom politikai hatalmának a kiterjesztését hozták, de egyáltalán nem voltak hittérítő háborúk. (…) A dzsihád félreértéséből adódnak azok a problémák, amelyek miatt sokan erőszakosságot látnak az iszlámban, ám a történelem során az iszlám toleranciával fordult a „Könyv népei” felé, és a békés együttélés jellemzi a muszlim többség és a más vallású kisebbségek kapcsolatát az iszlám államokban.”

2) Szélsőség és fundamentalizmus - muszlim szemszögből - Abdul-Fattah Munif, MME

„Az iszlám már említett tudósai ugyanis visszautasítják, hogy csupán azért nevezzenek valakit szélsőségesnek, mert gyakorolja vallását, imádkozik és böjtöl, szakállt növeszt, vagy fejkendőben (hidzsáb-ban) jár, vagy azért, mert úgy gondolja, hogy az iszlám világban érvényre kellene juttatni az iszlám törvénykezést (Saría) és helytelennek tartja, hogy az iszlám világban sok helyen szekuláris törvénykezés és államigazgatás van érvényben. Ez nem utal szélsőségre, mondják a tudósok, ugyanis az istentiszteleti formákat és az öltözködést az iszlám ugyanúgy szabályozza, mint a törvényalkotást és az államigazgatást. Nincs különválasztva állam és vallás, mivel az iszlám nem csupán teológiai tanításokból áll, hanem rendelkezik az emberi élet minden terét átölelő törvénykezéssel is.„

„(…) olyan, hogy politikai iszlám és nem politikai iszlám valójában nem létezik, csupán a hozzá nem értő laikusok elképzelésében, mivel az iszlám szinte megjelenésétől fogva sok egyéb mellett magába foglalja a politikát is. A kormányzási feladatok, az államigazgatás lebonyolítása és a közösség életének szabályozása már az első muszlim állam Medinában való megalakulásától kezdve szerves része az iszlám történetének. (…) a muszlim ember, aki akkor is muszlim marad, ha politizál, lévén, hogy az iszlámban nincs külön választva állam és vallás, hanem e kettő összeforrott egységet képez, ezért a politika, és a politizálás közösségi szempontból aktív élettere a legtöbb muszlimnak.”

„Szélsőségesség olyan eszmék elfogadására kényszeríteni másokat, amelyekre az iszlámban nem találni kötelező érvényű parancsolatot. Ide tartozik a tilalmak kiterjesztése olyan dolgokra és esetekre, amelyek tiltottságára nincs kellő bizonyíték sem a Koránban, sem a Szunnában, vagy nem egyértelmű a tiltottságuk, mivel a legszakavatottabb tudósok is eltérően vélekednek tilalmuk felől. Ezen a téren a legtöbb probléma a személyi jogok és szabadságok, valamint a társadalmi kapcsolatok terén tapasztalható.”

Következtetéseim

Fontos tisztán látni, hogy a nyugati típusú társadalmakban immár több évszázada az állam és a vallás egymástól való különválasztása az irány. Európa, illetve a meghatározó európai országok régóta nem vallási alapon szerveződő, keresztény államok, hanem liberális demokráciák, ahol az állam és a vallás (egyházak) egymás ügyeibe nem szólhatnak bele. Amennyiben az iszlám vallás tanítása helyteleníti ezt az elvi különválasztást, úgy az iszlám vallás tanítása ebben a tekintetben legalábbis „szélsőségesnek” sőt akár törvénybe ütközőnek is tekinthető, mivel az alkotmányos államrenddel ellentétes célokat fogalmaz meg (akár távlatosan).

Európában az állam és az egyház különválasztásának komoly történelmi előzményei és okai vannak. A római egyház másfél évezreden keresztül ellenőrizte a világi hatalmasságokat, ha úgy tetszik, felettükállónak nyilvánította magát. Ez a gyakorlat vezett el a keresztes háborúkhoz, az inkvízícióhoz, a vallásháborúkhoz, és a szólásszabadság folyamatos és általános, gyakran durva korlátozásához. E téves és káros gyakorlatot ma már helytelenítik maguk a keresztény egyházak is. Ezeket elkerülendő, érthető és helyes, ha a nyugati liberális demokrácia elutasítja ezt a szándékot mind a keresztény, és értelemszerűen az iszlám vallások esetében is.

Elismerendő, hogy a Római Katolicizmus hivatalos társadalmi tanítása mind a mai napig tartalmaz konkrét célokat az egyház társdadalmi szerepvállalására, a társadalomban betöltött szerepére vonatkozóan. Ez azonban a gyakorlatban egyrészt csak bizonyos karítatív és szociális tevékenységekre korlátozódik, másrészt az európai társadalom határozottan ellenáll minden „illiberális” eszmének, beleértve az egyházak politikai szerepvállalását is.

(1) Az iszlám tanítása szerint „a vallás és az állam összeforrott egységet képez”, és „az iszlám vallás természeténél fogva magában foglalja az államigazgatást és a politikát”. (2) Az iszlám szerint szélsőségesség „olyan eszmék elfogadására kényszeríteni másokat, melyekre az iszlámban nem találni kötelező érvényű parancsolatot”. Európai szemmel ez a két állítás külön-kölön is szélsőségességnek minősül, nem csak mert Európában a vallás és az állam egyértelműen külön van választva, hanem mert itt korlátozás nélkül, semmilyen (vallási) eszmék elfogadására sem lehet kényszeríteni másokat. Együtt azonban kifejezetten aggasztó a két említett muszlim vallási tantétel.

Úgy látom, az iszlám tudományosság szabályaiba rendszerszinten be van kódolva a túlzott tekitélytisztelet és a mainstream irányzatok dominanciája, adott esetben akár még az iszlám tanítása „igazságaival” szemben is. A szabadság muzulmán definíciója emiatt nem felel meg a liberalizmus szabadságfelfogásának, kimondhatjuk, hogy ellentétes azzal.

Látható, hogy az iszlám szabadságfelfogása alapvetően tér el a nyugati világ liberális demokrácia szabadságfelfogásától. És ez még akkor is igaz, ha az iszlám az egyenjogúság, az igazságosság, az emberi élet tisztelete, a türelem, a tolerancia és a mértékletesség jelszavaival érkezik is. A vallás és az állam összeforrott egysége mindenképpen riasztó kell legyen azok számára, akik ismerik a történelmet és tudják, hogy e kettő szövetsége mindig elnyomást és diktatúrát eredményezett, akkor is ha a keresztény vagy más vallás adta is az alapul szolgáló ideológiát.

Az iszlám tanításának „mérsékelt” irányzatai sem tehetők eurokonformmá, nem integrálhatók a nyugati demokráciával. Hiszen nem csak a szélsőséges, hanem a mérsékelt muszlimok is ugyanúgy kötelesek nem csak a magánéletükben, hanem a társadalomban és a politikában is érvényre juttatni az iszlám tanításait és törvénykezési gyakorlatát.

A muzulmánok felismerték azt a tényt, hogy az iszlámmal nem egyeztethetők össze a nyugati értékek, és a problémáikért a nyugati típusú politikai, gazdasági és oktatási reformokat, illetve a demokratizálódást hibáztatják.

Véleményem szerint ez fordítva (is) igaz: az európai szabadságjogok hosszú távú védelme érdekében nem szabad teret engedni az iszlámnak, hiszen annak nem csak a szélsőséges, hanem a mérsékelt irányzatai is, úgy értem az iszlám valódi értékei is, hosszú távon hasonlóan komoly veszélyt jelenthetenek a nyugati liberális demokráciára, annak szabadságfelfogására.