Tag Archive for 'New Age'

Így változtatom meg az egyházat…

- Szentatya, a jónak csak egyféle felfogása lehetséges? Ki állapítja meg, hogy mi a jó?

„Mindnyájunknak megvan a maga felfogása a jóról és a rosszról. Az a feladatunk, hogy haladjunk az általunk jónak vélt jó felé.”

Ellenőriztem a Magyar Kurirban megjelent fordítást, Ferenc pápa valóban ezt mondta a La Repubblica riporterének az interjúban. Ádám és Éva bukása a jó és a rossz tudásának a fájánál ugyanebben állt: az ember - sátáni befolyásra - Istenhez hasonlatossá akart válni, és Őhelyette maga akarta meghatározni, mi a jó és mi a rossz. A mélyinterjú több másik pápai kijelentésének is hasonló eredet-szaga van:

- És úgy látja, az misztikusok fontosak voltak ez egyház számára?

„Alapvető fontosságúak. Egy misztikusok nélküli vallás nem más, mint merő filozófia. (…) A misztikusnak sikerül levetkőznie a cselekvést, a célkitűzéseket, az eredményeket, sőt még a missziós lelkipásztori igyekezetet is, és egészen odáig emelkedik, hogy eléri a Boldogságokkal való egyesülést. Rövid időszakok ezek, mégis betöltik az egész életet.”

- Előfordult valaha Önnel?

„Ritkán. Például amikor a konklávé pápává választott. A választás elfogadása előtt kértem, hadd vonuljak vissza pár percre a térre néző erkély melletti szobába. Az elmém teljesen üres volt, és nagy szorongás fogott el. Hogy megszabaduljak a szorongástól és elengedjem magam, becsuktam a szemem, és akkor minden gondolat eltűnt, az is, hogy elutasítsam a megbízatás elfogadását, amit egyébként a liturgia menete lehetővé tesz. Becsuktam a szemem, s megszűnt minden szorongásom vagy nyugtalanságom. Egyszer csak nagy fény árasztott el, csak egy pillanatig tartott, de nekem nagyon hosszúnak tűnt. Aztán a fény eloszlott, felpattantam, s elindultam a terem felé, ahol a bíborosok vártak rám, meg az asztal a megválasztást elfogadó irattal. (…) Akit nem érintett meg a kegyelem, lehet egy félelem és gáncs nélküli lovag, ahogy mondani szokás, de sosem lesz olyan ember, akit megérintett a kegyelem. Ez Ágoston felismerése.”

- Ön a kegyelemtől megérintettnek vallja magát?

- „Ezt senki sem tudhatja. A kegyelem nem része a tudatunknak, hanem olyan fénymennyiség a lelkünkben, amely nem a bölcsességből, s nem az értelmünkből származik. Ön is lehetne - anélkül, hogy tudná - kegyelemtől megérintett.”

- „(…) Első lépésként eldöntöttem, hogy tanácsadó testületemként létrehozok egy nyolcfős bíborosi csoportot. Nem udvaroncokat, hanem olyan bölcs embereket, akiket ugyanazok az érzések vezérelnek, mint engem.”

- „(…) A magam részéről megjegyezném, hogy Isten fény, amely megvilágosítja a sötétséget, még ha nem is oldja fel azt teljesen, és ennek az isteni fénynek egy szikráját mindnyájan magunkban hordozzuk.”

Az interperszonális pszichológiáról

„Freudot olvastam, és ennek hatására mentem az orvosi egyetemre.” (Stanislav Grof)

„A tudatom katapultált a testemből, minden kapcsolatom megszakadt az asszisztenssel, a kórházzal, Prágával és a bolygóval. Csodálatos volt, úgy éreztem, a tudatom felölel és eggyé válik a mindenséggel. Ahogy elmélyült az élmény, átkerültem a fizikai világba, jobban mondva én magam lettem a fizikai világ. Visszatértem egészen az ősrobbanásig. Olyan dolgokat éltem át, amelyekre nem voltak szavaim. (…) Ennek köszönhetem a nem-szokványos tudatállapotok iránti olthatatlan érdeklődésem.” - meséli saját fiatalkori élményét Stanislav Grof.

Az Integrálakadénia rendezésében jön májusban ez a híresnek mondott mágus Magyarországra, a holotróp tarnszlégézés témájában előadni egy konferencián. Mi is ez a holotróp légézés? Érdemes megnézni az alábbi videóban a módosult tudatállapot során fellépő önkéntelen rángásokat, és az átélt személyes élményekről utólag készített ábrákat!

„Meghatározó LSD-élményét követően pszichedelikus szereket kezdett el használni a pszichoterápiában és mintegy 4000 ülés tapasztalatai alapján felállította az emberi psziché új térképét. (…) Grof az LSD betiltása után dolgozta ki ezt az intenzív légzésen alapuló önismereti terápiát, amely különböző biokémiai változásokat idéz elő a szervezetben, és az LSD-hez hasonlóan módosult tudatállapotot hoz létre a szervezetben. (…) Silo, aki később majd beszámol a folyamatáról, leáll a légzéssel, így a mellette ülő segít majd neki folytatni. (…) A folyamat, amely kívülről nézve pokoljárásnak tűnhet, valójában megbízható tudományos alapkokn nyugszik. (…) Az elvesztett spirituális dimenzió a transzperszonális pszichológiában most ismét helyett kapott.

Dr. Grof felfedezte, hogy az újjászületés élmény négy fázisban zajlik, ugyanúgy, ahogy a szüetés is. Silo légzés közben az egyik ilyen szakaszt élte újra. A születési folyamatok, a halál, az újjászületés és a transzcendencia spirituális dimenzióinak a figyelembe vételével új fényben láthatjuk a spontán fellépő spirituális átalakulásokat is, amelyekkel a következő fejlődési szintjeinken fogunk találkozni.”

Aligha kell tovább magyarázni, hogy az Integrálakadémia által szervezett programsorozat a transzperszonális pszichológia népszerűsítésére egy new age-es, okkult alapokon nyugvó fesztivál. Talán már nem meglepőnek, mégis érdekesnek találom, hogy az a prof. dr. Bagdy Emőke a konferencia fővédnöke, aki nem mellesleg a Károli Gáspár Ferormátus Egyetem Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa.

És ha már az előbb megemlítettük Bagdy Emőkét, észrevehetjük, hogy ő nem csak ránk, a felnőttekre, de a gyerekeinkre is gondol, ha az okkult technikák elterjeszésére lehetőséget kap. Ugyanis elintézte, hogy a relaxáció bekerüljön a Nemzeti Alaptantervbe: „Fontos, hogy a gyerekeink megtanuljanak relaxálni, meditálni, imaginálni, használni mindazokat a készségeket, amelyeket korán kell kilakaítani, hogy legyen tudásuk önmagukról testi állapotaikról, az érzések által okozott működésváltozásokról, legyen testtudatosságuk, és legyenek képesek önszabályozó stressz kezelésre.”

Nézzük csak meg, látunk-e hasonlóságot a fenti videón Stanislav Grof felnőtteknek kidolgozott módszere, és a Bagdy Emőke által a gyerekeknek kidolgozott relaxációs technika között!

És ha a hasonlóságot felfedeztük, akkor csak merjünk hinni a szemünknek és a józan ítélőképességünknek!

Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; (2Tim 4:3)

De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot. (Jel 22:15)

Egy új és magasabb rendű emberi civilizáció megteremtéséről

Megfelelő kaliberű embert akarunk, aki engedelmességre bír minden népet, és kihúz minket abból a gazdasági fertőből, melybe egyre inkább belesüppedünk. Ilyen emberre várunk, és ha eljön – legyen akár Isten, vagy maga az ördög – tárt karokkal fogadjuk majd.” Paul Henri Spaak, az Egyesült Nemzetek közgyűlésének első elnöke

„Egy nagyon fontos dologra jöttem rá az elmúlt közel húsz év alatt: hogy jót tenni jó. Tiszta, nemes öröm. De jó lenne, ha egyre többen mernénk ajándékká válni egymás számára! Hihetetlen, szédületes távlatok lennének az emberiség előtt, ha minél többen rá mernénk lépni a szeretet útjára! Egy új és magasabb rendű emberi civilizációt lehetne megteremteni. Verne Gyula még csak álmodott arról, hogy milyen lenne, ha repülnének az emberek, és ez akkor lehetetlennek tűnt, mégis megvalósult. Miért ne lehetne arról álmodni, hogy milyen lenne ez a világ, ha a szeretet mozgatná az emberek szívét?” Böjte Csaba ferences szerzetes

Teljesen megértem, hogy az emberek egy szebb és jobb jövőről álmodnak. Korunk szellemi irányzatai azt mondják, hogy ha mindenki egy kicsit jobb lenne, akkor szebb lehetne a világ. Fenntartható fejlődés: környezetvédelem, klímavédelem, békemozgalmak, társadalmi igazságosság és felemelkedés, egészséges életmód stb. Még ha nem is ezt a szót használják, de nyilvánvalóan arra gondolnak: mi, emberek, ha végre összeszednénk magunkat, közösen megválthatnánk az emberiséget attól a sok rossztól, amit tapasztalunk. Mint ahogy Böjte Csaba mondta: „Egy új és magasabb rendű emberi civilizációt lehetne megteremteni.” Ki cáfolná ezt?

Egyvalaki cáfolta. Valaki azt mondta, hogy a világ megváltása nem az emberek dolga, és azt állította, hogy ez (már) nem is lehetséges. Már csak azért sem, mert Ő ezt a munkát két évezrede elvégezte. Meg azt is mondta, hogy nincs más teendő, mint ezt elfogadni, ajándékba. Megígérte, hogy az ajándék elfogadásának lesznek a gyümölcsei azok a vágyott tiszta, nemes, örömteli jótettek, és nem fordítva. Mert nem bátorságból vagy erőből lesz a gyümölcs, hanem mert ott van együtt a szőlő, a tápanyag, a víz, a napsütés, és eljön az ideje. A szőlő „merészségétől„, ambíciójától függetlenül.

I, pet goat II.

Zseniális animációs film a Heliofant-tól. Érdemes gyakran megállítani a filmet, és megkeresni a háttérben is a szimbólumokat!

Paolo Coelho igazsága

A Wikipédia szerint emberünk Braziliában gyerekkorában jezsuita iskolában tanult, szülei elmegyógyintézetbe vitték, ahonnan 20 évesen szabadult. Ezt követően tanulmányozta a mágiát és az okkultizmust, majd igen sikeres író lett: művei 140 országban 56 nyelven 45 millió példányban fogytak el a polcokról. Időnként szembetalálom magamat coelho-idézetekkel, amiket lelkesen lájkolgatnak a Facebookon. Ezek irányultsága nyilvánvalóan a New Age tág, szinte mindent befogadó szellemi áramlatába tartozik:

A New Age (angol; „új kor”) az Egyesült Államokban létrejött utópisztikus mozgalom. Vallásnak nem tekinthető, nincs leszabályozott dogmarendszere, a hangsúly az egyénen van, akinek a saját lelki útját kell követnie. Egyes ágai viszont nagyon is zárt rendszert képviselnek. Tanításának lényege szerint a Föld a Vízöntő korába lépett, és ez hitük szerint egy új világ (új kor) kezdete. A New Age a keleti vallások, pogányság és spiritualizmus által befolyásolt egyéni és személyes hitek széles sávjának gyűjtőneve, mely egy új fejlődő vallás jegyeit mutatja ugyan, de napjainkban lelki keresők, tanítók, gyógyítók és más résztvevők laza hálózatának tekinthető.

Érdemes rákattintani a fenti Wikipédia-linkre, mert sok olyan jellemzőt és összetevőt felsorol még, amelyekkel nap mint nap találkozhatunk, nem csak a médiákban, de az alternatív képzéseken, illetve már a közoktatásban is. Iszonyú szimpatikus az egész, annyira telve van emberi értékekkel, hogy csodálatos! Értelemszerűen szinte minden ma elterjedt, jó szándékú spirituális irányzatot befogad, eggyel azonban ellentétben áll, a kereszténységgel.

Nagyon kíváncsi lennék, hogy a New Age állításaira milyen, általános érvényű bizonyítékokat tud felmutatni - akár Coelho is! Azon túl, hogy esetleg jól hangzik, mi igazolja például azt a fenti alapállítását, hogy az egyénnek a saját lelki útját kell követnie - az ő egyéni és személyes hite szerint? Mára  kb. hétmilliárd ember van a földön. Ez a hétmilliárd egyéni hit jelenthet-e ugyanennyi egyéni, nyilván egymásnak ellent is mondó igazságot is? Persze ez a kérdés is csak azoknak érdekes, akik még igaznak fogadják el azt, hogy a fehér nem fekete és nem is szürke. Tehát a logikus gondolkodásnak azt az alapelvét, hogy egy dologról több, egymásnak ellentmondó állítás egyszerre nem lehet igaz…