Zolesz blogja

„Arra jutottam itt, hogy hogy hogy a válás az nem csak, tehát amit itt megtanultunk, az nem csak arra vonatkozik, hogy mondjuk az ember a házastársától vagy a szerelmétől válik el, hanem általában az elengedés meg a letevése a dolgoknak.”  (idézet a videóban visszajelző résztvevőtől)

„Ma Magyarországon már több mint a házasságok fele válással végződik. Ha az élettársi kapcsolatban élők szakításait is ide soroljuk, akkor emberek tömegét érinti az elszakadási fájdalom. A különböző kutatások szerint a válás legalább akkora megrázkódtatás, mint amit egy szeretett hozzátartozónk halála ró ránk. Sőt, bizonyos szempontból nehezebb is, mivel olyasvalakit kell elgyászolnunk, aki él.” (részlet a Nyitott Akadémia promójából)

(Mindenekelőtt szeretném megjegyezni, hogy semmi problémám nincs az elvált emberekkel és a pszichológusokkal sem, általában. Az alábbi írás inkább egy bizonyos fajta hozzáállásról szól, egy konkrét eset apropóján.)

Válás és újjászületés tréning! Singer Magdolna mentálhigiénés szakember, gyász-specialista és társa zseniálisan oldja meg új célpiacának becserkészését: egy frappáns húzással mindjárt a címben hazudik egy kegyeset: a válás személyes döntését követő fájdalmat átkereszteli a halálesetet követő fájdalomra, a gyászra! És ugye, a halál a világ legtermészetesebb dolga, mindenki meghal, így személyes felelősség nem terhelheti a gyászolót a helyzetéért. És ettől még az a számára is nyilvánvaló abszurditás sem tartja vissza, hogy olyasvalakit kell (?) elgyászolnunk, aki él!

Külön figyelmet érdemel a címbéli újjászületés szó. A kifejezés nyilvánvalóan természetfeletti magasságokba emeli a tréning vágyott eredményét. Érdemes tudni, hogy a nyugati kutúrában immár 2000 éve az újjászületés egy foglalt fogalom: az ember a megtérésekor születik újjá. Ez minden keresztény életében egy egyszeri esemény, egy személyes döntés Jézus Krisztus személyes megváltásának elfogadásáról. Ekkor Isten az embert gyermekévé fogadja, aki ezzel a döntésével visszavonhatatlanul elnyeri az üdvösséget.

Az újjászületés fogalmát „kölcsönvéve”, az egyébként szintén elvált mentálhigiénés szakemberek a keresztény hit legfontosabb fogalmát ferdítik el, amikor a válásra készítik fel a hozzájuk tanácsért fordulókat, ami teljesen ellentétes a Biblia tanításával: a válás tilalmával. A két hölgy véleményével szemben a Biblia azt írja, hogy a házasság során a férfi és a nő egy testté válik, és így a halált leszámítva nem választhatók szét egymástól. Ilyen értelemben a válás nem egy előbb-utóbb múló rosszullét, hanem inkább egy testrész amputációjához hasonlítható.

Nem egyedi eset, hogy korunk pszichológusa, mint a lelki ügyekben tekintélyt képviselő szakember, a jó és a rossz közötti különbséget mossa el, amikor például házasságban élő embereket egymás elhagyására bíztatja. Mindezek után már csak egy különös jelenségre szeretném felhívni a téma iránt érdeklődők figyelmét, és ezzel körbe is fog érni a fenti gondolatmenet. Nézzenek utána a pszichológia alapító atyáinak (pl. Sigmund Freud, Carl Gustav Jung, Alfred Adler, Abraham Maslow, Carl Rogers, Albert Ellis) életrajzaiban az okkult tanok iránti elkötelezettségüknek! Ezt megismerve talán már nem is csodálkozunk annyira, amikor nevezettek késői tanítványai a kereszténység több évezredes fogalmainak elferdítésével adnak tüneti félrekezelést a hozzájuk fordulók legmélyebb fájdalmaira, akár részletfizetési lehetőséggel…

Kiegészítés: tegnap óta kaptam vitapartnereimtől két szakirodalmi idézetet a témánkkal kapcsolatban:

„Verena Kast - neves svájci pszichoterapeuta - a gyász fogalmát kiterjesztette különböző váláshelyzetekre is. Azoknak az embereknek az elválási folyamatára, akiket nem a halál választ el egymástól. Véleménye szerint minden válás gyászmunkát követel; és mint veszteség, az önérzetünkben korlátoz bennünket, tehát valahogyan fel kell dolgoznunk.
Nem minden veszteséget kell persze hosszan és hevesen gyászolnunk, de minden tudatosan megélt válás hasonló módon zajlik le: először védekezünk az elválás gondolata ellen, és megpróbálunk nem tudomást venni róla. Ha ez már nem sikerül, olyan érzésekkel reagálunk, amelyekkel a veszteséget fejezzük ki: bánat, düh, aggodalom, önvád. Ha szabadjára engedjük az érzéseinket, és átadjuk magunkat nekik, ez azt eredményezi, hogy emlékeinkben újra átéljük mindazt, amit elveszítettünk. Ugyanakkor, ha bizonytalanul is, megjelenik lelki szemeink előtt a félelemmel várt jövő körvonalai. Ezután az „emlékezet-munka” után jutunk abba a helyzetbe, hogy tekintetünket ismét a jövőre irányíthatjuk, a veszteséget elfogadjuk, és megpróbáljuk beilleszteni további életünkbe mindazt, amit a megszakadt kapcsolat jelentett számunkra, és ami a válás ellenére továbbra is él, és hat ránk, ha akarjuk, ha nem.”

Dr. Pilling János: Gyász. Medicina Kiadó 2003. A normál gyász lélektani folyamata fejezet 27. oldal. „A gyász a veszteség által kiváltott reakciók, magatartási formák együttese. Életünk során mindnyájan átélhetünk kisebb-nagyobb veszteségeket (partnerkapcsolat megszakadása, költözködés, munkanélküliség, nyugdíjba vonulás, esetleg amputáció, stb.), amelyek gyászreakciót váltanak ki.”

Kiemeltem vastag betűvel a fenti szövegből a veszteség szavakat. Azt állítom, hogy a válás fogalmának a kapcsolat elvesztésévé, szimplán veszteséggé való verbális lefokozása hiba a szakemberek részéről. Ugyanis megengedi a felelősség hárítását, sőt felmentést igér akkor, amikor inkább felelősség felvállalásáról kellene beszélni.

Nyilván jó szándékkal, az együttérzés és a másik ember elfogadása jegyében történik mindez. És valóban: az ember, akár a kliens, akár a szakember személyének elítélése hiba lenne. Viszont szerintem az is hiba lenne, ha ezt a „válásból veszteség” lényegű csúsztatást általános érvénnyel magukévá tennénk.