Orbán Viktor véleménye a népszavazási kezdeményezésről.
Archive for the 'politika' Category
A volt Corvinus-rektor után egy másik oktató is megszólalt a 2024-es olimpia magyarországi rendezésével kapcsolatban, és a PricewaterhouseCoopers megvalósíthatósági tanulmánya alapján Dr. Berlinger Edina kritikai elemzést tett közzé. A PwC által jelzett 774 milliárdos költség vs. 2984 milliárd bevétel aránypárral ellentétben 12.000 milliárdos költséget állít szembe az 1000 milliárdos nagyságrendű bevétellel. A különbség a veszteség: 11.000 milliárd forint - Magyarország éves GPD-jének 30%-a. Az egyetemi docens a következő mondattal kezdi az írását:
„Rohanjon aláírni, ha nem akarja, hogy még az unokája is adósrabszolga legyen.”
Ui: kezdem érteni, miért hallgatnak a magyar olimpiát óhajtó politikusok
Meglepődtem azokon a kijelentéseken, amelyeket a Professzorok Batthyány Körének elnöke nyilatkozott. Legelőször is azon a hasonlaton, amelyben a tagságot a Pinokkió kis tücskéhez hasonlította, „aki alapvetően szereti a gazdáját (sic!), de mindig figyelmezteti őt, ha nem jó irányba indul el”. Kiollózott rész következik az interjúból:
- A nemzeti összetartozás érzése kétségtelenül fantasztikus élmény, például egy sporteseményen. Az nem zavarja, hogy miközben milliárdokból erősíti a kormány a nemzeti érzését, az ön zsebéből is kilopják a pénzt?
- Nem. Mert a nemzeti érzésre áldozni kell. Az olimpiára én a saját zsebemből is áldoznék. Az állampolgárnak, ha, úgy tetszik, az én szemszögemből nézve, az a fontos, hogy időre elkészüljön egy állami beruházás, és biztonságosan működjön. Ha ennek az az ára, hogy olyanok viszik el a pénzt, akiket nem szeretünk, akkor azt én elfogadom. Másrészt ki mondta, hogy a paksi bővítésnél és a budapesti olimpiánál korrupció lesz? Itt csak feltételezések vannak.
- Nem egészen. Lánczi András, a kormány egyik fő ideológusa, azt mondta a nemzeti tőkésosztály helyzetbe hozásával kapcsolatban, hogy amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.
- Sokan mondják, hogy nálunk nincs elegendő nemzeti tőke, azt meg kell valahogy teremteni. Ez a kapitalizmusban sem az elsőáldozó lányok stílusában szokott történni. Ha ebben a kormány valamilyen formában segít, az csak jó lehet. Persze, aki nem kap a pénzből, az kiabál, hogy őt kihagyták.
- o -
Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere talán az ilyen és ehhez hasonló közéleti jelenségek miatt nyilatkozta a következőket:
- Ön szerint, mi a magyarázat arra, hogy egyre mélyebbre csúszunk a korrupcióba? A Transparency International legfrissebb felmérése szerint Magyarország az 57. a világranglistán, hét helyet estünk, csak Olaszország, Bulgária és Görögország van lejjebb az EU-ban.
- Az utóbbi években a korrupció a rendszer működésének mindennapos része lett. A korábbi kormányok idején is erős volt a korrupció, de rejteni igyekeztek és szégyenkeztek miatta. Ma a hatalmon lévők nem szégyellik, nem titkolják, inkább megmagyarázzák, hogy miért szükséges, meg jó ez.
- A kormányzati retorika szerint azért vállalják a „korrupciós” ügyleteket, hogy a hazai vállalkozói réteg, a középosztály megerősödjön.
- A korrupció ideológiai szintre emeltetik azáltal, hogy a nemzeti felső/középosztály megteremtésének az eszközeként a helyzetbe hozást akarja megvalósítani. De jóval túlmegy a helyzetbe hozáson ezeknek a milliárdoknak, a milliárdos vagyonoknak az osztogatása. Másrészről a helyzetbe hozás maga is problémás közgazdaságilag, mert ugye semmi nem indokolja azt, semmi nem mondja azt, hogy pont ezek az emberek tudják leghatékonyabban használni azokat a javakat, közpénzeket, amikhez hozzájutnak, és nem mások, az üzleti világ szereplői közül. Az nyilvánvaló, hogy leginkább szem előtt a felső szintű korrupció van.
- Egyetért azokkal az elemzői véleményekkel, hogy „jogszabálytalanság” van Magyarországon, de ez még nem diktatúra? Vagy államkapitalizmus?
- Magyarországon piacgazdaság van, de eltorzult piacgazdaság.
- Megfelel a valóságnak az a kormányzati szlogen, hogy Magyarország erősödik?
- Egy ország helyzetének alakulását sok mutatószámmal lehet leírni. Vannak olyan mutatóink, amelyekben valóban javultunk. Összességében azonban sajnos engem meglehetősen elszomorít a helyzetünk.
Tele van a kormány kommunikációja a civilek politikai szerepvállalásának értékelésével. Mi erről a kérdésről az illetékes államtitkárnak a véleménye, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumában az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős. Néhány gondolat Soltész Miklós nyilatkozatából, és utána pár gondolatindító kérdésfeltevés, röviden:
1) A civileknek nem ildomos a „nagypolitikábról” véleményt mondaniuk, az ő terepük a politikamentes közélet. A politizáló civil szervezet a civilsége is megkérdőjelezhető: sokat hallhatunk a Soroshoz köthető, „idegen érdekeket kiszolgáló álcivilekről”.
2) Az állami támogatás rendben, a külföldről kapott finanszírozás minimum gyanús, a vezetők vagyonosodási vizsgálatot érdemelnek úgy, mintha azt az állam adta volna.
3) Kimondottan bőszítő, hogy egyes civil szervezetek tevékenységét akár többszázmillió forinttal finanszírozza Soros György, amivel ezek „Magyarországnak eshetnek”. Miközben a Magyar Állam 200 milliárd forinttal támogatja a magyar Civil szervezeteket.
4) Körülbelül hatvan ilyen un. idegen civil szervezet áll a hatvanezer hazai finanszírozású civil szervezettel szemben. Előbbieket mivel a baloldal védi, azok Soros Györggyel közös politikai platformon állnak: „Szerintük a világot mind gazdaságilag, mind pedig ideológiailag be kell kebelezni, ezt a törekvést pedig néhány erőszakos és hangos, de társadalmi támogatottságban a nullához közelítő, azonban anyagiakban nagyon jól ellátott civil szervezeten keresztül akarják megvalósítani.”
5) A támogató szervezetek az egész világot a saját elképzeléseik szerint kívánják átformálni, például a súlyos következményekkel járó migráció támogatásával.
6) Más civil szervezetek – amelyek többnyire önkéntes munkával, nagyobb társadalmi feladatot látnak el – véleményét nem veszik figyelembe.
7) Soltész Miklós szerint a kritikát megfogalmazóknak az fáj, ha valaki azok mellett az értékek mellett áll ki, amelyek a CÖF-nek is fontosak, pl. az egyház, a családi közösségek, a köznevelésben való javulás, az egészségügy és a szociális terület felemelése vagy az, hogy egy ország maga dönthesse el a migrációban való részvétele mértékét.
Milyen alapon vitatja el az államtitkár a kormányétól eltérő vélemények nyilvános képviseletének lehetőségét, jogosságát? Milyen alapon akarja az állam egy tőle független szervezetnél a tőle függetlenül kapott finanszírozás elköltését ellenőrizni? Milyen alapon kifogásolja az államtitkár azt, hogy a törvények betartása mellett a kormányon kívül bárki más is finanszírozhat Magyarországon kormánytól független tevékenységeket? Mit ért az államtitkár az alatt, hogy a civil szervezeteken keresztül Sorosék „a világot mind gazdaságilag, mind ideológiailag be akarják kebelezni”, és erre milyen bizonyítékai vannak? Miért csak migránsokról és nem menekültekről is beszél az államtitkár, és mire alapozva tiltaná meg bármilyen civil szervezetnek a menekültek segítését, ami a nemzetközi egyezmények szerint Magyarország (erkölcsi) kötelessége is lenne? Miért kellene az un. álcivil szervezeteknek más, a kormány által favorizált társaik „véleményét figyelembe vennie”? Miért gondolja az államtitkár azt, hogy az un. „álcivil” szervezeteknek ne lenne joguk a kormányétól elétrő értékrend kialakítására, vagy például a kormány menekültekkel kapcsolatos gyakorlatát erkölcsi, jogi szempontokból kritizálni?
Hogyan lehetséges, hogy sok kedves, jószándékú barátom, jámbor ismerősöm látszólag kritikai hozzáállás nélkül, teljeskörűen azonosul az Orbán-kormány szándékaival: többségük csendesen, kisebb részük aktívan támogatja a megkérdőjelezhető kormánypolitikát. Teszik ezt olyan elvi meggyőződéssel, amelyet az egyre nyilvánvalóbban demokráciaellenes lépéseik sem bizonytalanítanak el. Azt hiszem, két oka van a magabiztosságnak: az egyik Orbán Viktor személye, a másik a háttértámogatás.
Orbán Viktor személyét a rendszerváltás óta széleskörű és stabil tekintély és szimpátia övezi. Rajongói egyáltalán nem róják fel neki fiatalkori liberális múltját, épp ellenkezőleg, a tévelygésből (kinek ne lenne ilyen időszaka?) „megtért báránykát” látják benne. A karizmatikus és bölcs politikusnak még akkor is igaza van, ha… de ezt le se írom, mert rendkívüli látnoki képességével előbbre lát, mint bármelyikünk. Így csak a megelőlegezett bizalom hangján lehet megszólalni vele és az általa vezetett politikai szervezet - később majd egészen biztosan beigazolódó - tetteivel kapcsolatban.
A háttértámogatás a Kormány számára nem elsősorban a civil szervezeteket jelenti, illetve nem úgy. A kétezres évek elején indított polgári körök mozgalma mintha teljesen kimúlt volna. Nem beszélve a liberális alapokon álló, esetleg nemzetközi kapcsolatokkal bíró un. „álcivilekről”, amelyeknek épp hadat üzen a Kormány. Van azonban őhelyettük más: a „trón és oltár szövetségének” felelevenítése, az egyházak vallási tekintélyének becsatornázása az illiberális politikai fordulat mögé. Aminek mifelénk természetes szövetségesei a történelmi keresztény egyházak, hisz nekik a liberalizmus (és persze a szekuláris állam) a legnagyobb problémájuk a felvilágosodás óta. És most végre itt van valaki, aki keresztény alapokról érdemben támadja a liberalizmust!
Úgy tűnik, ez a kettős támogatói bázis kiegészülhet egy harmadik, nem is remélt új szövetségessel, az USA új elnökével, aki egyre inkább hivatkozási alapot jelent. Ha a liberális Amerika hagyja magát őáltala leteperni, akkor egy tengerentúli illiberális fordulat bátorító hatású lehet a nemzetközi politikai színtéren az európai ellenfelekkel szemben, ami szintén jól jöhet a kormány számára, meglátjuk.
Úgy tűnik, hogy nem csak az evilági, hanem a túlvilági boldogulás lehetőségét is a jelenlegi kormány hatalmi szövetsége tartja a kezében! Pártszimpátiája, kötődései kialakításához mire van még szüksége az embernek?
„Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége.” Némerth Szilárd
Az új amerikai elnök személye, mint bátorítás mellett a 2017 tavaszi ülésszak törvényalkotási programja 37. pontja is meghúzódhat a fenti idézet mögött. A „gyakorlati tapasztalatok és a korrupcióellenes programmal összefüggő intézkedések alapján” a civil szervezeteket érintően eljött ugyanis az ideje a vagyonnyilatkozat tételére kötelezettek köre kiterjesztésének.
Nem ilyen kíváncsiak parlamenti honatyák az oligarchák esetében, akik sok esetben állami megrendeléseket teljesítenek. Ugyanis a december 12-én beterjesztett és 13-án már el is fogadott új adóamnesztia-jogszabály 2017 június 30-ig lehetőséget ad a korábban eltitkolt tőkejövedelmeik anonim tisztára mosására.
Nagyon helyes, hogy felelős képviselőink a nemzeti szuverenitásunk felett éberen őrködnek, és az ellenséges külföldi beavatkozásokat, a civil mételyt igyekeznek „minden eszközzel eltakarítani” a társadalomból, hamarosan a civilek vagyongyarapodásának egyre alaposabb ellenőrzése útján is. Miközben a társadalmilag igen hasznos, nemzeti tőkésréteg gyarapodását „minden eszközzel támogatják”, most éppen az illegális tőkejövedelmeik tisztára mosása során anonimitásuk szigorú megőrzésével is.
„A legtöbb, amit ma a XXI. században egy diáknak adhatunk Magyarországon, Európában és a világban, hogy ha jó keresztény, keresztyén embert nevelünk belőle, és ha jó magyar embert nevelünk belőle (1). Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudjuk, hogy a következő évtized, évszázad próbáját kiállja-e (2). Csak azt tudjuk bizton, és nekünk magyaroknak a múlt ezért különösképpen is fontos, hogy az elmúlt ezer esztendő magyar sikerei azon múlottak, hogy a fiatal magyarok keresztények, keresztények voltak-e, és hogy mertek-e jó magyarokká válni (3). Ez volt a fő kérdés a mögöttünk hagyott időben, és nekünk akikre a választópolgárok ma ennek az országnak a vezetését bízták, az a meggyőződésünk, hogy a magyar nevelésben, a magyar oktatásban ez a két legfonosabb tartópillér (4).” (Lázár János miniszter beszédéből, a református könyvtár átadásán, Mezőtúron)
Mi ezzel a miniszteri nyilatkozattal a probléma?
(1) Először is, a közvélekedéssel ellentétben a „jó keresztényt” nem nevelik, hanem az ember (individum) szabad akaratából, teljesen önkéntesen választja az un. evangéliumba vetett hitet, vagy nem választja. Ami ma a keresztény felekezeti iskolákban folyik, az - tisztelet a kivételnek - szelíd vagy keményebb manipuláció, ellenállásra és/vagy képmutatásra nevelés, csúnyábban mondva janicsárképzés.
(2) „Ami ezen túl van”, az maga a liberális szabadság, amely a nyugati világ legdinamikusabb fejlődését hozta el a felvilágosodást követő évszázadokban, beleértve az USA és az EU alkotmányos alapértékeit is. Hogy ez mennyire vitatható és megkérdőjelezhető, annak számbavételéhez vessük össze a „trón és oltár szövetségének” középkori inkvizíciós és vallásháborús gyakorlatát, tudomány-ellenességét például azzal az eddigi leghosszabb gyümölcsöző békeidővel, amely a II. világháború lezárása óta jellemzi a nyugati demokráciákat, beleértve a kommunizmus feletti győzelmet is!
(3) El kell ismerni, hogy az elmúlt ezer esztendő történelmi kényszere volt a magyarok nyugati keresztény világba való betagozódása, kelet és nyugat, észak és dél találkozásánál egy relatív kis országként önálló politikát folytatni sosem volt lehetséges. A felvilágosodás után visszatérő, meghatározó antiliberális klerikális politikai kurzus a XX. század első feléig elveszítette az ország területének kétharmadát.
(4) A 2010-es választástól szisztematikusan végrehajtott, a nyugati értékekkel és az EU politikájával is szembemenő, orbáni illiberális politikai fordulatra a parlamenti többségen, mint technikai lehetőségen túl konkrét felhatalmazást (pl. népszavazás) nem kapott a kormány. Ebbe az irányváltásba illik bele a felekezet-semleges oktatáshoz képest az egyházi oktatás kormányzati favorizálása is, mely véleményem szerint túlmutat látszólagos politikai jelentéktelenségén.
Láttunk-e már az egyházakkal összefonódott államot a magyar történelemben? Hangsúlyozták-e már politikai és egyházi vezetők a nemzet és a kereszténység fogalmainak (teológiai szempontból téves) összeboronálását, mely mögött valójában a „nem nemzeti” és „nem keresztény” társadalmi jelenségek kiszorítási szándéka húzódott meg? Pontosan milyen nemzetközi politkiai szövetségbe és milyen végkifejletbe vitte bele Magyarországot ez a nemzetpolitika az I. majd a II. Világháború során?
XX. századi történelmi sikertelenségeink után higgyük-e továbbra is bizalommal, hogy a két legfontosabb tartópillér, a nemzetpolitika és a kereszténység integrálásának illiberális programja valóban kiállja majd az idők próbáját?
Frissítés: nem kellett sokáig várni, Jelentős többletforrást kapnak az egyházi iskolák - jelentette be az egyházügyi államtitkár. Soltész Miklós azzal érvelt, hogy „háromszor annyian (55%) vallják magukat egyházhoz tartozónak, mint amekkora az egyházi intézmények aránya (14%) a köznevelésben…” Egyrészt az arány a bemondott hiteles és releváns mérőszámok alapján inkább négyszeres lenne 
Másrészt az ingyensörre még nagyobb lenne az érdeklődők aránya. Igaz, nem a sörözőkból, hanem az egyházi fenntartású janicsárképzőkból kerülnek ki túlnyomórészt a jelenlegi kormánypártok szavazói, valamint ideológiailag legmegbízhatóbb káder-utánpótlása is. Amely cél „szentesíti” az eszközt, az úniós modellel ellentétesen és antidemokratikusan kiutalt juttatásokat, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák a nem egyházi iskolák diákjait!
Kedden, nem kis meglepetésre Donald Trumpot választották meg az USA elnökének. Műveletlensége, felszínessége, primitív, zsigeri motiváltságú gondolkodásmódja szembeötlő, de ez legyen az amerikaiak baja és szégyene. A probléma azonban az, hogy a jelenség hatása nem fog megállni az USA határainál.
Az USA a világ elsőszámú hatalma, gazdasági, politikai és katonai szerepe megkérdőjelezhetetlen. Világszerte igazodási pont, stabilizáló tényező a kisebb államok politikusai, elitjei számára. Legalábbis eddig az volt. Kérdés, hogy a jövőben hogyan fogja a kis diktátorokat befolyásolni Amerika? Egyáltalán, megmarad-e a valódi nyugati demokratikus értékeket közvetítő amerikai befolyás?
Az új elnök polgárjogot szerezhet és tovább erősítheti a liberalizmus és a liberálisokkal szembeni ostoba és immár egyre durvább akciókat az olyan országokban, ahol az illiberális politikai fordulat veszélye valóban fennáll. Ami kapóra jöhet az elszigetelődést óhajtó, nacionalista és szélsőjobboldali erők számára. Sajnos a nyugati világ fasizálódása a következő sebességi fokozatba kapcsolhat.
Egy héttel a kvótanépszavazás után úgy érzem, hogy Magyarországon kiformálódott két, egymással intenzíven szájkaratézó szavazótábor: egyik oldalon a többségi illiberális, a másikon a kisebbségben lévő liberális gondolkodók csoportjai. Ijesztő, hogy milyen vádakkal illetik egymást:
Az illiberálisok szerint a társadalom működése a közösség hagyományos szerveződési formái (család, település, egyház, nemzetállam) fennmaradását, gyarapodását kell elsősorban elősegítenie. Ami ebbe az irányba hat, az jó, ami nem, az kevésbé jó, ami ezek ellen hat, az szükségszerűen rossz. Szerintük a liberalizmus megbukott, mivel ez egyéni érdeket a közösségiek elé helyezi. A liberálisokban a hagyományos keresztény kultura és az erkölcsök megrontóit, a nihilizmust, a hazaárulót látják: kiszolgáltatják az országot a idegen gazdasági érdekcsoportoknak, titokban együttműködnek az un. háttérhatalommal, a nemzetállam érdekeivel ellentétesen. Az erkölcsök leromlása vezetett a történelem folyamán a nemzetek és birodalmak hanyatlásához is, és ez fenyegeti Magyarországot is - őmiattuk.
A liberálisok szerint elsődlegesek az egyéni szabadságjogok és a demokrácia, ami hosszú távon jó a társadalomnak is. Az egyén szabadsága egészen addig érhet, amíg nem sérti mások jogait, és nem veszélyezteti a szabadságjogokat biztosító demokratikus társadalmi rend fennmaradását. Az illiberálisokban a (sötét) középkor társadalmi rendjét óhajtókat, álszent vallásoskodókat látnak, akik az egyház és az állam szétválasztásának alapelvét nyíltan, vagy leplezve tagadják. A gyakorlatban „a cél szentesíti az eszközt”: közérdekre hivatkozva akár a demokrácia is korlátozható. Szerintük az illiberális politika a fékek és ellensúlyok csorbításával a hatalom levők diktatúrájához vezet, a közállapot egyre jobban hasonlít a háborő előtti társadalom fasizálódásához, amit egyelőre ugyanúgy nem vesznek komolyan, mint például az antiszemitizmust - egészen a holokausztig.
Ha jól érzékelem a közállapotokat, ezeket a vádakat sajnos kölcsönösen komolyan is gondolják, és nem csak a politikusokra, hanem gondolattal, szóval, cselekedetekkel és mulasztással az ellenfél szavazóbázisára is érvényesítik! Miközben az illiberális (jobboldali?) szavazók csak őszintén félnek például a migránsoktól, a gazdag és hatalmas Európai Úniótól és a „háttérhatalomtól”, melyektől meg akarják védeni a megszokott kis világukat. A liberálisok (baloldaliak?) szintén félnek a migránsoktól, de még ennél is jobban félnek azoktól az antidemokratikus és szélsőjobboldali jelenségektől, amelyek megidézhetnek rosszemlékű, háború előtti politikai-társadalmi folyamatokat is.
Az állandósuló politikai kampányok manipulációja folyamatos szolgálatba helyezte a szavazópolgárok aktívabb részét. Pedig milyen jó lenne végre lenyugodni, és személyeskedő vadaskodás helyett nyitott párbeszédben megérteni egymás jogos észrevételeit és érveit, azokra - egymás számára is - megnyugtató válaszokat keresve! Legalább a barátok és ismerősök között…
Ajánlott irpdalom: Szilágyi N. Sándor: Egy túlméretezett kísérlet cseppet sem meglepő erednényei
Egy nappal a kvótanépszavazás előtt Orbán Viktor miniszterelnök tollából politikai programtisztázó cikk jelent meg, a kormánypártok eljárásának és céljainak a világos magyarázatával. Néhány kiollózott idézet:
„A bevándorlásról szóló vitát ezért nem lehet többé a politikai korrektség műanyag világán belül tartani. Már nem lehet érvényesíteni a liberális euroblablát.”
„Az is nyilvánvaló, hogy a migránsok nem menekültek, nem a biztonság, hanem a jobb élet miatt igyekeznek Németországba, Ausztriába és Svédországba.”
„Nekünk, keresztényeknek fontos, hogy tisztázzuk a viszonyunkat a bevándorlókhoz. Áldozatnak tekintjük őket. Áldozatai a helyi konfliktusoknak és annak a liberális európai politikának, amelyik elhitette velük, hogy ide lehet jönni, és itt lesz számukra a Kánaán. De ebből nem következik az, hogy nekünk – családjainknak, szokásainknak, életelveinknek, európai életünknek – is áldozatul kell esnie.„
„Ez pedig azt jelenti, hogy ha tényleg segíteni akarunk, akkor a segítséget kell odavinni, és nem a bajt kell idehozni. Ez a zsinórmérték. Ez az, ami megfelel a keresztény elveinknek.„
„Az álszent moralizálás, a kettős mérce, a liberális elit növekvő gőgje és a cselekvést megbénító ideológiai viták lejtőre terelhetik az uniót. Ha ettől a kórtól meg tudjuk szabadítani az európai politikát, az maga lesz a megújulás.”
„Nekünk, európai polgároknak kell megakadályoznunk, hogy a római szerződés céljai és az európai nemzetek elenyésszenek a nihilizmus ingoványában. Erről szavazunk mi, magyarok október 2-án. Találkozunk.”
Tehát a népszavazás konkrét kérdése csak látszólag vonatkozik annak szó szerinti értelmezésére. Orbán Viktor egy nappal előtte így magyarázza el a kvótanépszavazást: nem menekültekről, hanem migránsokról van szó. A bevándorók áldozatok is, de ez nem jelenti azt, hogy miattuk a magyaroknak is azzá kellene válniuk. Maradjanak csak ott, ahonnan menekülnének, inkább ott helyben kellene segíteni nekik. Az ettől különböző, liberális gondolkodás álszent moralizálás, nihilizmus, ettől a kórtól meg kell szabadítani Európát.
A nemleges szavazatokkal ehhez az helyzetértékelésehez és politikai szándékhoz kér a Kormány felhatalmazást arra, hogy a menekültstátusra való jogosultságnak még a vizsgálatát is megtagadja a háború és iszlám üldöztetés elől menekülőktől. A hazájukban közvetlen életveszélyben lévőknek, köztük ateistáknak, másodrangú keresztényeknek, alávetett nőknek és kiszolgáltatott gyerekeknek is a szülőföldjükön maradást ajánlja. Az ettől különböző érvelés „liberális euroblabla”, „ez az, ami megfelel a keresztény elveinknek.” És a záró mondat: „Erről szavazunk mi, magyarok október 2-án. Találkozunk.”
A menekültek kollektív elutasításával a „keresztény” Magyarország olyan gazdag Perzsa-öböl menti arab monarchiákkal kerühet hasonló megitélés alá, mint Szaud-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, Kathar, Kuvait. Amelyek - másfélszáz állammal, köztük 1989/1997-től Magyarországgal is ellentétben - nem ratifikálták az 1951-es Menekültügyi Egyezményt (Genfi Konvenció), így nem is kötelesek befogadni a faji, vallási vagy politikai okokból valóban üldözött embereket.
A miniszterelnök által a népszavazási kérdés szorosan vett értelmén túlmutató politikai szándékra adhattak ma a magyarok gyakorlatilag biakno felhatalmazást, a kormánypártok által javasolt nemleges válaszukkal. Tették ezt az igenekhez képest biztosan nagy többséggel, de az előzetes eredmények szerint valamennyivel, mindegy, hogy mennyivel, az érvényességi küszöb alatti számban. Egy érvénytelen népszavazás azért érvénytelen, mert a véleményt nyilvánítók elégtelen száma miatt nem fejezi ki hitelesen a népakaratot. Egy érvénytelen népszavazás eredménye érvénytelen, nem számít, hogy az érvénytelen népszavazáson milyen volt az igenek és a nemek aránya. A szavazástól távolmaradók és az érvénytelenül szavazók nem adták át a véleménnyilvánításuk jogát az érvényesen szavazóknak, hanem élve a jogukkal, ők a távolmaradásukkal befolyásolták érdemben és sikerrel a végeredményt. Most a valódi többség nem a „trükkös” kérdésre válaszul, hanem az egész népszavazásra mondott nemet, aki a népszavazást kezdeményezte, az „vesztett”. Többmindent lehet majd politikai tanulságként levonni az eredményből, de a népszavazásra való hivatkozással semmilyen jogszabályt alkotni nem lehet.
Ajánlott irodalom: TGM a kvótanépszavazásról ✸ Európa hazaküldheti az „illegális” afgánokat a káoszba ✸ Beengednétek a migránsokat? - Meg akartok halni tízévesen?
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali