2015. június 18-án mutatták be a Vatikánban Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikáját, melyet a La Repubblica című olasz napilap az emebriséghez címzett ökológiai kiáltványnak nevezett.
Bennem a tartalmi kérdések előtt egy alapvető kérdés merül fel: illetékes-e az Egyház a társadalmi problémák, ezek között a környezetszennyezés vagy a fejlődő országok problémáira politikai-gazdasági megoldási javaslattal előállni? Merthogy az enciklika a hívők mellett (vagy inkább helyett) a politikának, és kifjezetten a decemberi párizsi ENSZ-klímakonferenciának szól, szankcionálási lehetőségekkel bízó nemzetközi intézmények felállítását, kormányzást sürgetve (lásd pl. a 175. bekezdést). Erre az illetékességi kérdésre két forrásból kereshetünk válaszokat, az Egyház társadalmi tanításából és a Bibliából.
Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma teljes mértékben alátámasztja ezeket az egységes világrend irányába mutató pápai tanításokat, hiszen a 434-435-436 és a 441-442-443-445 pontok nem csak hogy egy nemzetek felett álló kormányzás intézményeinek a kiépítését sürgetik, de jól kiérezhetően ezeknek a szervezeteknek az Egyház által rögzített elvek mentén való működtetését szorgalmazzák. De én ezekből a passzusokból még a nemzetek felett álló politikai hatalommal (világkormánnyal) való szoros együttműködés szándékát is egyértelműen ki tudom olvasni.
A Biblia azonban nem ad útmutatásokat arra vonatkozólag, hogy hogyan kellene a szegénység, vagy akár a környezetszennyezés világméretű jelenségeivel globálisan felvenniük a harcot a hívőknek. Még kevésbé ad hivatkozási alapot arra, hogy a politika és az egyház hogyan kellene hatékonyan együttműködjön egymással. Ezzel szemben Jézus és az apostolok (Evangéliumok), vagy az apostoli idők történései (ApCsel és az apostoli levelek) egy a politikai-gazdasági hatalomtól teljes mértékben függetlenül működő, azzal kapcsolatot sosem kereső, még egymástól is független helyi gyülekezeteket mutatnak be példaként. Ha valamilyen kapcsolatot mutat a Biblia a hatalom és a hívők között, akkor az maximum az üldöző-üldözött közötti viszony…
„A pápa valóban egy olyan ember, aki hallgat a Szentlélekre. Több alkalommal is beszélt a meghallgatás teológiájáról: szükséges, hogy hallgassunk a világra, különben a világ sem hallgat ránk” – fogalmazott Adolfo Nicolás SJ.
Ha pontos a fordítás, akkor két egymás utáni mondatában keveredett önellentmondásba a jezsuiták vezetője: most a Szentlélekre vagy a világra hallgassunk igazából? Esetleg tökmindegy, csak a világ hallgasson (végre) miránk?
Teológiai álláspontok elővezetésekor jogos lehet hivatkozni a Szentlélek vezetésére. Ez azonban sem nem valami saját intuitív megérzést, sem valamilyen közvéleménykutatáson alapuló trend felismerését nem kellene, hogy jelentse. Azok ugyanis a „világ” kategóriájába tartoznak, a fenti idézet terminológiáját követve.
A Lélek irányításának követése ezekkel szemben a Biblia alapján való gondolkodást, tájékozódást jelenti, ugyanis ennek a megértésében segíti az összes hívőt (1Ján 2:20). Ezt pedig kétféleképpen teszi: személyes bibliatanulmányozás során megvilágítja a hívő értelmét, illetve a tanítás ajándékán keresztül bizonyos hívők segítenek másoknak megérteni az Írásokat (Neh 9:20, 1Kor 2:14-16, Ef 1:15-18).
A Lélek a hívőnek egyrészt általános bibliai igazságokat, másrészt próféciákat tanít. Egyik a másik területtel együtt világosodik meg, külön-külön nem is lehet mélyebb megértésre jutni. És mindezeket meg is erősíti, de nem valamiféle érzelmeken keresztül történik ez, hiszen azok nagyon csalfák lehetnek, hanem kizárólag Isten írott Igéjén keresztül, összhangban azzal (Ef 6:17). És ha összhagnban az „Istennek beszédével”, akkor nem összhangban annak az ellentétével: a világ beszédével.
A közel-keleti helyzetről és a konfliktusokban a vallások közötti együttműködésről beszélt egymással Ferenc pápa és Simon Peresz volt izraeli államfő csütörtöki vatikáni találkozójukon.
A 91 éves izraeli politikus, akit 1994-ben Nobel-békedíjjal tüntettek ki, azt hangoztatta, hogy amikor a terroristák a hit nevében gyilkolnak embereket, az ENSZ szerepét a vallásoknak kell átvenniük. A vallások ENSZ-szervezete, ahogyan Peresz nevezte (Egyesült Vallások Szervezete), egyetemes nyilatkozatban fektetné le a jelentősebb vallások által elfogadott értékeket. Simon Peresz a nemzetközi vallásközi szervezet élére Ferenc pápát javasolta.
Egyfelől a kiállás a béke mellett helyes. Pláne Izrael esetében fontos, hogy a közel-keleti háborús események kapcsán a keresztények kiálljanak elsősorban Izrael, másodsorban minden emiatt szenvedő ember mellett. Azonban nagy kérdés, hogy ennek a fenti egyeztetésről szóló hírek szerint kell-e megtörténnie.
Meglepő, hogy a zsidó politikus éppen attól a római egyháztól vár segítséget, amelyik még csak részben kezdte el a szembenézést az Európában két évezrede létező antiszemitizmussal kapcsolatos szerepvállalásával és felelősségével. Az igaz, hogy a Vatikán ma barátságos gesztusokat tesz a zsidó állam felé, és a (politikai) antiszemitizmust elítéli, azonban a teológiai antiszemitizusát talán még fel sem ismerte, vagy ha némelyek igen, igazából hallani sem akarnak a témáról.
Az viszont sajnos nem meglepő, hogy Ferenc pápa azt gondolja, hogy ezen a téren az egyházának aktív nemzetközi politikai teendői volnának. Vélemlényem szerint az Egyház társadalmi tanítása, amely a Katolikus Egyház aktív világpolitikai szerepvállalását szorgalmazza, maga is helytelenül alkalmazza (ha egyáltalán) a bibliai tanításokat. Ebből következően az erre felépített egyházi gyakorlat is csak téves lehet.
Külön érdekessége a jelenségnek a különböző vallások irányában megjelenő ökumenikus hozzáállás. Mintha a „jelentősebb vallások által elfogadott értékek” terén lehetne egy olyan közös nevezőt találni, amely garantálhatná akárcsak azt a minimumot is, hogy egymás kiirtására ne törekedjenek a fanatikus mozgalmak! A vallási ellentétek „elsimításának” a szándéka a történelem folyamán talán a legtöbb muníciót adta más népek kiirtására, amiben a keresztények is, - sajnos hosszú évszázadokon keresztül - élen jártak. Mire alapozhatjuk azt, hogy eztán majd biztosan máshogyan lesz?
A dologban a legizgalmasabb az, amit Izrael helyzetével kacsolatban a Biblia pontosan megjövendöl. A próféták szerint ugyanis a végső időkben Izrael biztonsági okokból egy hétéves szerződést fog kötni egy személlyel, ami garantálni fogja a zsidó állam katonai biztonságát erre az időszakra. Ezt a szerződést azonban az érvényeségi ideje felénél meg fogják szegni, ami után Izrael történelmének legnehezebb három és fél éve következik. Vajon már most ennek a szerződésnek a szándékát látnánk megjelenni a nemzetközi politikában?
Biztosat nem tudhatunk efelől, azoban a fent belinkelt hírt, mint jelenséget első olvasatra nagyon érdekesnek tartom. Kvízkérdésem: ki lesz az a bibliai személy, akivel Izrael a hétéves biztonságpolitikai szerződését meg fogja kötni?
Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő azt mondta, hogy „Izraelt egy nap letörlik a térképről. (…) A cionista rendszer létezése sértés az emberiség számára”. Izraelt rákos daganatnak nevezve úgy fogalmazott, hogy az Izraellel való szembenállás az emberi méltóság védelméért tett erőfeszítés. (forrás: kuruc.info)
Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője szentföldi zarándoklatáról visszatértében így nyilatkozott: „Sok javaslat létezik Jeruzsálem kérdését illetően. A Katolikus Egyház, a Vatikán álláspontjában vallásos szemszögből nézi a kérdést: a béke városaként három vallás számára. (…) Csupán megismétlem, amit az Egyház mondott mindig és amit, ma is kell mondania: Jeruzsálemnek, három vallás fővárosának, vonatkozási pontnak, a béke városának – eszembe jut itt a „szent” szó is, de nem biztos, hogy ideillik, azonban a béke és a vallás szavak igen – kell lennie.” (forrás: párbeszédháza)
A Biblia is foglalkozik Jeruzsálem városának (és Izraelnek) a jövőjével, erről szól a következő rövid tanulmány:
MENNYIRE CIONISTA ISTEN?
Nyilván sokak számára már a kérdés föltevése is provokatív a cionizmus szó terhelt jelentése miatt. Még azok a hívők is, akik Izrael jövőjét a futurista értelmezés megközelítésén keresztül szemlélik, valószínű, hogy meghökkennek a cím megfogalmazásán. Ezért a következő írás hozzájuk is szól.
Az Biblia bőségesen foglalkozik Sion (Cion) kérdésével. Isten többször egyes szám első személyben is beszél Sionhoz fűződő viszonyáról.
„Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl.” (Ézs. 62:1)
„Szereti az Úr Sionnak kapuit, jobban mint Jákóbnak minden hajlékát. Dicsőséges dolgokat beszélnek felőled, te Istennek városa!” (Zsolt. 87:2-3)
„Mert lészen egy nap, mikor a pásztorok kiáltnak az Efraim hegyén: Keljetek fel, és menjünk fel Sionba az Úrhoz, a mi Istenünkhöz.” (Jer. 31:6)
Ézsaiásnál senki nem fogalmazta meg világosabban a messiási kor földrajzi és hatalmi jellemzőit:
„Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde; Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett…” (Ézs. 2:2-4a)
Bár Sion nem a második visszajövetel közvetlen helye, de a visszajövetel napján a Messiás Sionban az Olajfák hegyére teszi a lábát és számtalan dolog történik a városhoz kapcsolódva ill. a várossal kapcsolatosan.
„És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugat felé, igen nagy völggyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad” (Zak. 14:4)
Hagy szemléltessem egy párhuzammal, mennyire fontos megértenünk a Messiás viszonyát Sionhoz. Ha valakit nagyon szeretünk, de jelenleg fizikailag távol élünk tőle és tudjuk, hogy egy napon minden kétséget kizáróan megjelenik, akkor bizonyára komoly érdeklődést mutatunk minden olyan információ iránt, amely az eljövetellel kapcsolatos. (Jelen írás ebből a szempontból a második eljövetelhez kapolódik és nem foglalkozik az elragadtatás kérdésével). Jól tesszük, ha az információkat úgy értjük, ahogy az illető érti. Senki nem próbálkozna egy megbeszélt hely és időpont allegorikus értelmezésével, mert ez a találkozás esélyeit a nullával tenné egyenlővé. Tehát amikor azt mondja valaki, hogy egy év múlva 2015 június 15-én a Ferihegyi
repülőtérre érkezem meg az Elal járatával délután 3:15 kor, ( de előtte már Bécsben leszáll, és elintéz pár dolgot) akkor bizonyos dolgokat tisztázni kell, mert félreérthetőek lehetnek. Ferihegy 1 vagy 2? És különben is már Liszt Ferenc repülőtér a neve. Az érkezés időpontja is lehet kérdéses, mert nem mindegy, hogy 3:15 vagy 15:15. Az azonban senkinek nem jutna eszébe, hogy a repülő helyett hajóra vagy a légi kikötő helyett hajókikötőre gondoljon. Nem is beszélve arról, hogy Magyarországot és Budapestet átvitt értelemben egy más
helyszínen keresse. (Vagy netán azt állítaná már meg is érkezett csak láthatatlanul)
Tehát visszatérve a konkrét témához, a szó szerinti értelmezés logikáját követve nyilvánvaló, hogy az utolsó idők eseményei Izrael nemzeti megtéréséhez, az ország helyreállításához vezetnek, ahol Jeruzsálem-Sion mint a világ fővárosa központi szerepet játszik. A Messiás személyesen uralkodik, és a nagy nyomorúságot követő
teokratikus királyság elhozza a régóta várt valódi békét és biztonságot, ahol a bűn csak minimális mértékben lesz már jelen főként csak individuális szinten.
Biztosra vehetjük, hogy az imént leírt vázlatos képe a jövőnek az antiszemiták, az Izrael ellenesek és az anticionisták legvadabb rémálmait idézik, de még az Izrael helyreállításában nem kételkedők is föltehetik a kérdést, mi az összefüggés a mai Izrael léte, (politikai) döntései a cionizmus (politikai) szándékai és Isten Sionnal kapcsolatos tervei között?
A cionizmus szekuláris meghatározása a következő: A cionizmus a 19. század második felében elindult zsidó nemzeti mozgalom és ideológia, amelynek célja egyrészt a történelmi Izrael területén egy zsidó állam megalakítása, illetve helyreállítása, másrészt a zsidó érdekek védelme a világ más országaiban.
Nyilvánvaló, korábbi tanulmányainkból, hogy Isten történelemszemléletét az Izraellel kötött feltétel nélküli szövetségei határozzák meg. Többek között foglalkoztunk már az elsőség elvével, a kétszeres áldás ill. átok elvével. (A szövetségek feltétel nélkülisége egyébként nem azt jelenti, hogy a szövegségek beteljesülésének ne lennének bizonyos feltételei, amelyeknek meg kell történnie a tényleges ígéretek beteljesülése előtt, hanem azt, hogy Isten garantálja a szövetségek beteljesülését a történelem folyamán, függetlenül az emberi oldal hibáitól és tévedéseitől.) A szövetségek ígéreteinek a beteljesülése ugyanis (örökkévaló ország, örökkévaló királyság, örökkévaló trón) az örökkévaló személyen, a Messiáson, az Isten-emberen nyugszik. Nyilvánvaló, hogy a 19. század végén kibontakozó mozgalom, amely 1948-ban 2000 év szétszóratás után Izrael államának megalakulásához vezetett, Isten által használt eszköz az ígéreteinek a megvalósításában, vagy legalábbis a megvalósítás előkészítésében. A Biblia világosan beszél a hitetlenségben történő világméretű összegyűjtésről. Ez teljesedett be 1948-ban és zajlik egészen napjainkig. A hatnapos háború 1967-ben (elképesztő események sorozatán keresztül) szintén a történelem színpadát készítette elő a nagy fináléra. Maga az esemény ugyan nem szerepel a Bibliában, de az eredménye igen, mert ekkor került a jeruzsálemi óváros zsidó kézre. Az világos, hogy a harmadik templom föl fog épülni, mert jelentős szerepe lesz a végső eseményekben.
Álljon itt még egy Ige, amely számomra legjobban kifejezi mindazt, ahogy Isten viszonyul a címben megfogalmazott kérdéshez, miután egy három órás séta keretében körbejártuk az óváros falait és kapuit:
„Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok!” (Ézs. 62:6)
Ezeknek az őrzőknek, az angyaloknak egyetlen feladatuk van: folyamatosan emlékeztetik Istent Sionnal kapcsolatos ígéreteire. Nem mintha Isten feledékeny lenne. Ezen a nagyon kifejező módon is megmutatja, merre halad a történelem kereke és elvégzett dolog nála az ígéreteinek a beteljesítése.
A cionizmus nem összeesküvés és nem is rasszizmus. Annak a kifejezése, amit Isten minden zsidó szívébe belehelyezett. A még be nem teljesedett cionizmus a zsidó számára az országtól - Siontól - elválasztott élet. A beteljesedett cionizmus élet Izraelben.
Biblikus tehát a cionizmus? Bárki számára, aki szó szerint érti a Bibliát, a nyilvánvaló és egyetlen válasz IGEN.
Végezetül olvasunk még el egy tipikusan cionista írásrészt a Zsoltárok 137:1-6. verseit:
„Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk. A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat, Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül! Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?! Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!”
Ferenc pápa kijelentette, hogy a lelkiismeretükre hallgató nem hívők is üdvözülhetnek. Ferenc mondatai az egyház és a vallás újszerű felfogására utalnak. Lehet, hogy Ferenc a kor individualista szellemét követve reformálja meg az egyházat?
A La Repubblica alapító főszerkesztőjének kérdéseire válaszoló, a hívők és a nem hívők közötti párbeszéd fontosságát tárgyaló terjedelmes szeptemberi levelében kijelentette, hogy a nem hívők is üdvözülhetnek, amennyiben lelkiismeretük szerint cselekednek. Hozzátette, hogy az Istenben nem hívők számára lelkiismeretük írja elő a helyes cselekvés elveit, és ezek megsértése bűn. (Egy interjúban pedig megerősítette, hogy mindenkinek a lelkiismerete által diktált jót kell keresnie.)
Eddig úgy tudtam, a katolikus egyház tanítása szerint az üdvösséghez a hit mellett a jó cselekedetek IS szükségesek. Erre itt az új egyházfői álláspont: az Istenbe vetett hit már nem is szükséges, nemhívők számára elégséges a lelkiismeretünket követni! Tagadhatatlan, hogy minden ember lekiismerete egy tőről fakad, erre utalnak például a különböző vallások erkölcsi tanításainak hasonlóságai. Ugyanakkor a lekiismeretet a nevelés alakítja az emberben: gyerekkorban a szülők, később pedig a kultúra, a vallás és a személyes döntések.
Óvatosan kérdezem, melyik ezek közül abszolut: azaz nem szubjektív, hanem objektív tényező? Ugyanis amit az egyik ember helyesnek tart, azt a másik nem. Amilyen ruhában nyáron egy erkölcsös olasz nő kimehet az utcára Rómában, ugyanabban nem lenne célszerű nyilvánosan megjelennie Teheránban, de még Kairóban sem. Ugyan mennyiben hasonítanak egy arab vallási vezető és Ferenc pápa erkölcsi standardjai Izraellel és a zsidókkal kapcsolatban? És végül, ha nem kell a hit, miért kellett a megváltás az üdvösséghez?
És végül: olvasta-e a Pápa János 14:5-6-ot az Evangéliumban: „Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” Ekkor aligha az emberek szubjektív lelkiismeretére gondolt a „főnöke”.
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali