Archive for the 'klímaváltozás' Category

Laudato si’?

2015. június 18-án mutatták be a Vatikánban Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikáját, melyet a La Repubblica című olasz napilap az emebriséghez címzett ökológiai kiáltványnak nevezett.

Bennem a tartalmi kérdések előtt egy alapvető kérdés merül fel: illetékes-e az Egyház a társadalmi problémák, ezek között a környezetszennyezés vagy a fejlődő országok problémáira politikai-gazdasági megoldási javaslattal előállni? Merthogy az enciklika a hívők mellett (vagy inkább helyett) a politikának, és kifjezetten a decemberi párizsi ENSZ-klímakonferenciának szól, szankcionálási lehetőségekkel bízó nemzetközi intézmények felállítását, kormányzást sürgetve (lásd pl. a 175. bekezdést). Erre az illetékességi kérdésre két forrásból kereshetünk válaszokat, az Egyház társadalmi tanításából és a Bibliából.

Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma teljes mértékben alátámasztja ezeket az egységes világrend irányába mutató pápai tanításokat, hiszen a 434-435-436 és a 441-442-443-445 pontok nem csak hogy egy nemzetek felett álló kormányzás intézményeinek a kiépítését sürgetik, de jól kiérezhetően ezeknek a szervezeteknek az Egyház által rögzített elvek mentén való működtetését szorgalmazzák. De én ezekből a passzusokból még a nemzetek felett álló politikai hatalommal (világkormánnyal) való szoros együttműködés szándékát is egyértelműen ki tudom olvasni.

A Biblia azonban nem ad útmutatásokat arra vonatkozólag, hogy hogyan kellene a szegénység, vagy akár a környezetszennyezés világméretű jelenségeivel globálisan felvenniük a harcot a hívőknek. Még kevésbé ad hivatkozási alapot arra, hogy a politika és az egyház hogyan kellene hatékonyan együttműködjön egymással. Ezzel szemben Jézus és az apostolok (Evangéliumok), vagy az apostoli idők történései (ApCsel és az apostoli levelek) egy a politikai-gazdasági hatalomtól teljes mértékben függetlenül működő, azzal kapcsolatot sosem kereső, még egymástól is független helyi gyülekezeteket mutatnak be példaként. Ha valamilyen kapcsolatot mutat a Biblia a hatalom és a hívők között, akkor az maximum az üldöző-üldözött közötti viszony…

Szén-dioxid-csalás?

Nézd meg előszőr a fenti filmet, benne Bill Gates, Al Gore és Ted Turner beszédeit. Állítják: a szén-doixid melegíti a bolygót. De biztosan így van ez?

Miskolczi Ferenc fizikus külföldi kutatóintézetekben, egyetemeken és a NASA-nál 30 éve vizsgálja a sugárzások földi éghajlatra gyakorolt hatását. Kutatásai eredményeként egyértelműen cáfolja azt a fennálló tudományos dogmát, miszerint a növekvő légköri szén-dioxid-koncentráció növeli az üvegházhatást.

A számok ugyanis azt mutatták, hogy az utóbbi hatvan évben a Föld effektív - üvegházhatás nélküli - hőmérséklete 0,7 Celsius-fokkal, és ezzel együtt a tényleges felszíni hőmérséklet is 0,7 fokkal nőtt, miközben a légköri szén-dioxid-koncentráció 20%-kal emelkedett. Tehát hiába emelkedett drasztikusan a levegő szén-dioxid-tartalma, az üvegházhatásra ez semmilyen hatást nem gyakorolt.

A bolygó melegedése, melyet méréseken alapuló tényként kell elfogadni, a Föld effektív hőmérséklet-növekedésből adódik. Ezt pedig az elnyelt napsugárzás megnövekedése okozza. Amelyet egyik oldalról a Nap állapotában beállt változások és egyéb csillagászati paraméterek, másik oldalról a Föld és a légkör sugárzáselnyelő képessége határoznak meg, mint például az erdőirtások, valamint az óceánok, a felszín és a légkör szennyeződése. Tehát a felmelegedést nem a szén-dioxid-koncentráció növekedése okozza.

(ollózás a Magyar Nemzet Magazin 2012. május 12., szombati száma 23. oldalán megjelent egészoldalas interjúból)

Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete 2011. januárjában a nyilvánosság kizárásával projektet indított Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálatára. Ez a vizsgálat most lezárult, és a birtokunkba került beszámoló jelentés szerint nem talált lényegi hibát Miskolczi számításaiban, mindazonáltal a jelentéstevő szerint azok “alátámasztják a széndioxid-kibocsátás globális korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket”. Miskolczi szerint ez bullshit:

„Ha a fenti állításom igaz, akkor nyilvánvaló a széndioxid kibocsátás csökkentésére kifejtett nemzetközi és hazai erőfeszitések teljes értelmetlensége.”

(forrás: atlatszo.hu)

Miskolczi szerint a szén-dioxidot a természet lerendezi. Ez esetben felmerül a következő érdekes kérdés: mire lehet jó ez a szén-dioxid-sztori? Mi, vagy inkább ki is itt a probléma? A Mátrix című (Oscar és Grammy díjas) film válasza a következő:

Ha szeretnéd a magad számára is cáfolni a világ leghihetőbb összeesküvés-elméletét, nézd meg egyben az egész filmet!

Ajánlott irodalom: Környezetvédelem?

Globális felmelegedés

Azt hiszem, a globális felmelegedés az 1970-es évektől megfigyelhető, emelkedő trend szerint folytatódik, illetve inkább még gyorsulhat is. Hiú ábránd azt várni, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása csökkenni fog. A folyamat akkor fog eldurranni, amikor felolvad a szibériai jégmező is, és alóla felszabadul a metángáz. A válságban ugyanis mindenki, a kormányok és valljuk be, a választók is a gazdasági növekedés fenntartásával vannak elfoglalva, bármiáron.

Kevesebb jegesmedve kölyök születik…

Nemrég megkaptam, hogy az írásaim „férfiaggyal írottak”, tehát nem nőknek valók. Ezért most nem írok mást, csak belinkelem:

Kevesebb jegesmedve kölyök születik a klímaválozás miatt

Kétszer annyi gázunk van, mint hittük (?)

A fenti állítás a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) közlésén alapul (eredetileg a BBC News üzleti rovatában jelent meg). Állításuk szerint 60+60 évre elegendő gáz van a földben, csak egy kicsit fejleszteni kell a kitermelés technikáján, sőt: „a világ valószínűleg 250 éven át használhat gázt a pala- és szénmedencékben található „nem hagyományos készleteknek” köszönhetően. (…) Az IEA szakértőjének becslése szerint a jelenlegi éves felhasznált mennyiség mintegy háromszázszorosa áll rendelkezésre.”

Ehhez hasonló becslések időnként felröppennek az olajjal kapcsolatban is, nevezetesen hogy akár száz, vagy több évre is elegendő az emberiség számára az olaj a földben, elismerve, hogy a kitermelése egyre nehezebb = drágább. Az olaj kitermelése a kezdetekkor 1:50 hatásfokkal ment (1 horgó olajjal 50 hordót lehetett felszínre hozni), ma ez az arány 1:8 alatt van. Amikor majd jobban megközelíti az 1:1 arányt, akkor mindegy mennyi van még, végleg vége a kitermelésnek. Az 1:8-tól az 1:1-ig vezető út meg elég rögös.

A következők nem vélemények, hanem tények: 1, az energia ára világszerte felfelé megy, még akkor is, ha a világválság ezt időlegesen vissza is fordította. 2, a nemzetközi gázvezetékek nyomvonala fontos geopolitikai kérdéssé vált. 3, az energiahordozókért háborúkat vívtak (vívnak) a nagyhatalmak. 4, a klímaváltozás döntően ezeknek energiahordozóknak az elégetése miatt gyorsult fel sosem látott mértékben.

Száz szónak is egy a vége, fenntartásokkal kezelem az olyan szakértői véleményeket, amik az általam tapasztalt tényekből levonható következtetésekkel ellentétesek. Egyáltalán, a szakértői becslésekben csak mérsékelten bízom. Ha majd a mindennapok tapasztalati tényei is igazolni fogják az IEA szakértőjének optimizmusát, tehát az energia ára csökkenni fog, a gáz- és olajmezők, vezetékek körül béke lesz, a sarki jégsapkák és gleccserek visszafagynak, azaz a klímaváltozás tendenciája visszafordul, akkor hátradőlhetünk. Addig viszont az energia kérdésében inkább a konzervatív megközelítést javaslom.

Afterpost: benzinár 2011 januárig

Afterpost 2: Kategórikus orosz NEM a gázárak újratárgyalására!

Szerintem ezt már csak kicsiben lehet megvalósítani…

Hetesi Zsolt 2010.11.23-i intejújában azt állítja, ha elkezd emelkedni az ősmaradványi energiahordozók ára (elkezdődött), akkor az hirtelen elszabadul. Ha a helyzet a mostanihoz képest tovább romlik, akkor megszűnik az energiahordozók szabadpiaca.  Egy Bundeswehr-tanulmány szerint a jövőben növekedni fog az olaj (és a többi energiahordozó) szerepe a nemzetközi kapcsolatpk kialakításában, vagyis a diplomácia az energiahordozók köré csoportosul. Az exportáló országok céljaik akár agresszív megvalósítását is megkezdhetik - tessék csak behelyettesíteni! A szabadpiac megszűnése, a globális gazdaság összeomlása mellett elképzelhető a tervgazdaság részleges ujjáéledése sem. Hozzáteszem, hol is hallottunk erről? Demokrácia vagy talán szocializmus…

A 2008-as válság kicsit megtorpantotta a keresletet, de komoly energiahiány léphet fel rövid időn belül. Kína növekedése az elkövetkező 3 évben 9% körül alakulhat, ezzel elviheti Európa elől az összes orosz gázmennyiséget is, egyre több cső épül ebben az irányban! A megoldás kizárólag a földgázfüggőség csökkentése lehet, nem a több cső kiépítése ugyanazon beszerzési forrás felé.

A mezőgazdaság állapotáról ehhez képest újat nem mondott. Komplett kis rendszereket kell létrehozni az élelmiszertermelésre és az ennek során keletkező hulladékok energiatermelésre való felhasználására. És nagyobb hangsúly kell helyezni a megújuló energiákra.

Nagy kérdés az is, hogy ha kiapadnak az ősmaradványi energiahordozók, akkor a környezetbarát energiát előállító berendezéseket el tudják-e látni alkatrészekkel. Azt már én teszem hozzá, ezért kell lehetőség szerint nem gépészeti, hanem karbantartást nem igénylő építészeti megoldásokat alkalmazni a komfort biztosítására a jövő lakásainak tervezése során is.

Az eltérő hőkapacitásuk miatt a légkör felmelegedése sokkal gyorsabb, mint a tengereké, a különbség pedig nő. Emiatt megváltoznak az éghajlatot alakító szél-, párolgási és egyéb viszonyok. A szélsőséges időjárás ezért egyre gyakoribb már ma is, viharok, esőzések és szárazságok, hidegek és gutaütéses melegek gyors egymásutánban.

Érdekes a fogyasztói társadalmat bíráló álláspontja, ezt bemásolom szó szerint. Az évszázadokig fennálló szerves kultúrát olyanra cseréltük fel, ahol a kölcsönös nagylelkűséget és egymásra utaltságot felváltotta a pénz. A pénz mögött pedig energia áll. Ma minden szolgáltatást meg lehet venni, és így nincs szükség a másikra, nincs szükség a közösségekre sem. Pedig amíg nem építünk közösségeket, addig nincs esélyünk a túlélésre. Közösséget építeni viszont sokkal nehezebb, mert manapság az emberek az elmúlt évtizedek hatására szinte képtelenek az együttműködésre. (…) Lassan hétmilliárd ember él a földön, és hamarosan már nem a társadalom fenntartása, hanem az élelem biztosítása lehet a probléma. Lassan csak az alapvető szükségletek kielégítése lebeghet a szemünk előtt, de ahhoz összefogásra van szükség. Nem holnap, hanem most. (…) Ahhoz, hogy újraélesszük (a halott vidéket) , új vidékfejlesztésre és új közösségekre van szükség, emellett lokális élelem és energia kell, valamint rendszerbe foglalt megújuló energiás beruházások. Ez az utolsó esélyünk.

Afterpost: haladóknak arról, hogy a LEAP/E2020 kutatócsoport szerint a folyamatok egy új szakaszhatárához érünk a következő negyedévben

Aftrpost 2: Tibor bá’ víziója a jövőről

Meddig szövi a hálóját a pók?

Molnár Géza FFEK-ban közölt háromrészes tanulmánya (első, második és harmadik) azzal a szimpatikus mondattal indít, hogy az energiaválság, s mindaz, ami hozzá kapcsolódik, nem jelentik a „világ végét”. De akkor mit jelentenek? Összefoglalom, mert nagyon hosszú az írása.

Az elmúlt húsz évben a korábbi TSZ-ek, melléküzemágak, háztáji gazdaságok világa elpusztult, és nem született belőle új rend. De milyen is volt ez a világ? A TSZ elvileg egy mezőgazdasági üzem volt, ám az élelemtermelés a háztáji gazdálkodások rendszerére épült, ez mondhatni önellátó volt. A jövedelmet pedig nem a TSZ földje, hanem annak melléküzemága adta. Ebből értelemszerűen szakadás következett be. A vidéki Magyarország kettészakadt: az agglomerációk elvárosiasodtak, a másik fele, az igazi vidék pedig végérényesen leszakadt és segélyre szorul. Ma még úgy látszik, a kettészakadt ország egyik fele emelkedik, míg a másik süllyed. Megtarthatja-e a felemelkedő rész a süllyedőt?

A háztáji gazdaságok az élelemről egyre inkább átálltak az élelmiszeripari alapanyag termelésére. Ez két kitörési lehetőség felé vezethetett volna. Egyrészt a háztáji gazdaságok farmszerűvé válása felé, másrészt a falvakból való elköltözés anyagi alapjainak megteremtéséhez, és ezzel a falvak elnéptelenedéséhez. Az emberek nem bíztak a jövőben, és a háztájiból szerzett jövedelmen kitaníttatták a gyerekeiket, hogy a városba menekülhessenek. Úgy gondolták, a felemelkedő városok bérrabszolgasága jobb és biztonságosabb megélhetést nyújt majd, mint a viszonylag nagy kockázattal járó és nagy élőmunkaigényű, ráadásul szünet nélküli erőfeszítéssel járó élelemtermelés. Az iparszerű technológiák jobban szolgálják a befektetett tőke megtérülését. A politikai elit pedig egyszerűen kiárusította az idegeneknek az ország élelmiszeriparát, és beengedte ennek nemzetközi elosztó rendszerét, a nagy áruházláncokat.

A „háztáji”, a korábbi kisparaszti gazdálkodás továbbélő modellje csak akkor élhet tovább, ha a gazdák a piacokon (kisüzemi pékségek, tej-, zöldség és egyéb feldolgozók) értékesíthetik a termékeiket. A pénz itt még csereeszköz, ugyanis amit a gazdálkodás létrehoz, az egészséges élelmet, máshonnan nem lehet beszerezni. Amikor a kisüzemek helyét átveszik a kenyér-, tej- és konzervgyárak, a közvetlen kapcsolat megszűnik, és többé nem forr össze, ami valaha egy volt. Az élelmiszeripar olcsóbban tudja létrehozni az élelmszernek látszó cikkeket, a lassú minőségromlás nem okoz közvetlenül érzékelhető gondot. Már nem érdemes megtermelni az élelmiszert, olcsóbb megvenni azt a boltban, amihez pénzre van szükség. A pénz a korábbi csereeszköz-szerepéből céllá válik, a háztáji gazdaság pedig - jobb esetben - farmgazdasággá. A kertek helyét átveszi az egyneműsített mezőgazdaság: a kíméletlen vegyszerhasználat totális háborúja az élet ellen. Azonban az iparszerű technológiák mellett a termőföld nem tud megújulni. Az EU-ban a föld lepusztulása 17-szer gyorsabb ütemű, mint a megújulása, és ez a szorzó exponenciálisan növekszik, amivel párhuzamosan csökken az élelmiszernek látszó árucikkek tápértéke (erről részletesebben itt).

A rendszerszintű összeomlás bizonyos jelei már felbukkantak, azonban egyelőre csak az adott terület ismerői előtt mutatkoznak meg. Általában mindenki látja, hogy a saját szakmájában nem mennek jól a dolgok, de nagy általánosságban még minden rendben van, hiszem a világ működik körülöttünk. Bár gondok vannak az egészségügyben, az oktatásban stb., de van (egyre drágább) áram, gáz, étel, ital, (egyre romló) közlekedés, távközlés, közbiztonság. Sőt, néhány részterületen (internet, informatika, energiatermelés, egyes tudományágak) ugrásszerű fejlődés tapasztalható. Az emberek többsége ilyen helyzetben már csak az elméje épségének megóvása érdekében is, a válság részleges és időleges volta mellett tör lándzsát. Az ember önvédelme megköveteli a jövő megkérdőjelezhetetlenségét. A rendszer tartalékait és tehetetlenségét ez a hit teremti meg. Az érvek azonban inkább lélektani jellegűek, és igazából nem érintik a folyamatokat.

A háztáji gazdálkodás életközösségei összeomlanak, mely azonban az ember számára a külsö energiák befektetése miatt érzékelhetetlen, illetve csak közvetetten érzékelhető. A háztáji élelemtermeléséhez képest - a vegyszerhasználatot nem számítva - tizenhatszoros energiára van szükség ugyanannyi élelmiszeripari alapanyag előállításához. Az élelemtermelés megszűnése és az erre alkalmas vidéki lakosság kihalása a városi Magyarország végét is jelentik. Hogy ezt a városokban még nem érzékelik, az egyedül annak köszönhető, hogy az élelmiszeripar és az áruházláncok egyelőre ellátják, ha nem is egészséges élelemmel, de annak funkcionális ekvivalensével a lakosságot. A termőtalaj felélésével azonban, a termelés szintentartásához egyre gyorsuló ütemben növekvő energiára van szükség. Akkor, amikor az élelemtermelés feltételeit és energiaszükségletét biztosító - mindenek előtt a rendszer kulcselemét képező, mással nem is helyettesíthető - olajkészleteink hihetetlen mértékben fogynak.

Hogy a rendszerszintű összeomlást szemléltessük, képzeljünk el egy hálót, amelyben a szemek időnként elpattannak, de a karbantartó egység azonnal ott terem, és helyrehozza a hibát, vagy új szemekkel helyettesíti a kiesett csomópontokat. Amíg a helytreállítás követni tudja a bomlást, az egyensúly - a helyi zavaroktól eltekintve - rendszerszinten egyensúlyban marad. Amikor azonban a bomlás üteme meghaladja a helyettesítés vagy karbantartás ütemét, az összeomlás rendszerszintűvé válik. Ennek a lényege nem a mértéke, hanem a következnye, hogy a hálóban az egyensúly többé nem állhat helyre. A fent leírtak alapján a billenési ponton már túljutottunk, azonban egyelőre van egy olyan általános helyettesítőnk, amely még alkalmas arra, hogy a létfeltételeinket jelentő csomópontokat fenntartsa. Ez az egyetemes helyettesítő a kőolaj, melyre egyre nagyobb mértékben volna szükségünk. Azonban úgy tűnik, a kitermelés nem fokozható.

Látni kell, ez nem valamiféle energiaválság. Nem arról van szó, milyen üzemanyagot töltünk az autóinkba, mivel világítunk, mivel fűtünk. Az a kérdés, mivel pótoljuk a felfeslő háló egyre gyorsabban széteső csomópontjait. Az olajcsúcs és az ezt követően jelentkező oljahiány nem energetikai kérdés. Abban a pillanatban, amikor valamely területen a hálót nem sikerül befoltozni, a világunk szét fog esni. Nem apránként, hanem többé-kevésbé egyidejűleg. Ha a rendszer tehetetlenségéből adódó időt, és a tartalékok nyújtotta lehetőségeket nem a csomópontok más módszer szerinti helyreállítására illetve pótlására használjuk fel, ha továbbra is az áram, gáz, vízvezeték, élelmiszeripari termékek világát akarjuk megteremteni, végzetünk szükségszerű és elkerülhetetlen lesz.

Afterpost: a hálózatkutatás jeles művelője, Csermely Péter így ír erről: A komplex rendszerekkel foglalkozó tudományok, így az általam is művelt hálózatkutatás az elmúlt évtizedben bizonyították azt, hogy egy bonyolult rendszert nem lehet minden határon túl hibákkal terhelni. A rendszer egy ideig ellenáll, és látszólag nem történik semmi. Aztán sok esetben viharos sebességgel megadja magát. A lavinaszerű eseménysort katasztrófaként éljük át. Katasztrófák egész sora időzített bombaként ketyeg alattunk.

Afterpost 2: egy francia megoldás AMAP = Szövetség a Kistermelői Mezőgazdaság Fenntartásáért. Lényege: A fogyasztó elkötelezi magát, hogy hat hónapon keresztül minden héten eljön a kosaráért, a termelő pedig vállalja, hogy minden héten kitermel neki egy-egy kosárra való változatos zöldséget, a biogazdálkodás és a kistermelői gazdálkodás elveinek megfelelően. És persze rögzítjük benne az árat és a fizetés módját is.

Afterpost: a rossz termés - áremelkedés - külföldi behozatal: veddamagyart.info

Hogy mit várhatunk és mit nem

Gondolkodásra serkentő írása van a véleményvezérnek a fenti témáról. Mondjuk engem nem annyira a kérdés aktuálpolitikai része, sokkal inkább egy ott idézett állítás érdekel: a nagy pénzügyi válságban kiderült: a magántulajdon felelőtlenségéért végső soron az államnak és rajta keresztül az állampolgároknak kell fizetniük.

Várható-e, hogy a nagy pénzügyi válság elmúlik? Aki ezt a blogot olvassa, tudja, mi erről a véleményem. Életszerű-e, hogy a magántulajdon tágabb értelemben vett felelősséggel működjön? Aki látta már belülről üzleti vállalkozás vezetőinek döntéshozatali mechanizmusát, pláne vész esetén, az tudja a választ erre a kérdésre is. Jobb, ha minél előbb leszámolunk az illúzióinkkal. Valakinek fizetnie kell helyettük.

Milyen az állam fizetőképessége? Jó állapotában egyes, elszigetelten jelentkező és „kezelhető” méretű problémákat hatékonyan tud kezelni. Mint például Magyarország esetében nemrég a vörösiszap-ömlés során, vagy talán ide sorolhatjuk az USA Mexikói-öböl olajkataszrófájánál tett intézkedéseket is (nem összehasonlítva a kettőt). Annyit azért mindkettőről megállapíthatun, hogy a beavatkozáshoz rendelkezésre álltak az eszközök, és igen, elsősorban az adófizetők pénze (amit aztán majd több-kevesebb sikerrel behajtanak a károkozón).

De mi van akkor, ha az adott ország lehetőségeit jóval meghaladó probléma merül fel? Nem, ez nem lehetetlen! Sőt, számtalanszor megtörtént már a történelemben, akár csak háborúk idején, vagy igazán nagy „természeti” katasztrófáknál, hogy az állam tehetetlen volt. Legutóbb Pakisztánban, a világ hatodik legnépesebb országában volt hatalmas árvíz, mely átírhatja az ország jövőjét. Ilyenkor mire van lehetősége az államnak, és mennyi adóbevételre számíthat az állampolgáraitól? De a szabály igaz ez esetben is: az állampolgárok fizetnek, csak nem pénzzel…

Ipari termelés, fenti szóhasználattal magántulajdon okozta klímaválzozást élünk át, gazdasági világválsággal tetézve, olajhozam-csúcs idején. Nem tudom, mikor, hol és mekkora problémák során fog szertefoszolni az állam mindent megoldó mítosza. Azt viszont egyre inkább hiszem, hogy az jár jobban, aki hamarabb a saját kezébe veszi a sorsát, és hosszú távon nem számít túl sok segítségre.

Szélsőségek

Zsófia és Angéla esete figyelmeztető. Az akadémikus szerint a klímaváltozás hazánkban a szélsőségek beköszöntét jelenti, Az európai meteorológiai modell szerint mi a változásoknak épp a határán vagyunk: észak felé nagyon nedves, dél felé nagyon száraz nyarak várhatók, nekünk mindkét hatással számolni kell. Ami nem könnyíti meg például a mezőgazdasággal foglalkozók helyzetét, nehéz lesz eldöntenie egy gazdának, hogy például inkább belvízvédelemre, vagy inkább öntözésre próbáljon beruházásokkal felkészülni.

„Nem nehéz megjósolni, hogy az Alföldön pár évtizeden belül a természet visszaállítja a korábbiakhoz hasonló vízjárást. (Ami miatt az ártéri fokos gazdálkodás kialakult annak idején) Ugyanis a felmelegedéssel nemcsak a déli szelek beáramlása lehet hevesebb, hanem a leállóban lévő Golf-áram miatt lehűlő északnyugati térségből érkező hidegebb levegő is viharosabb sebességgel érkezik. Amikor az északnyugati és déli légáramlatok itt, a Kárpát-medence fölött találkoznak és keverednek össze, hatalmas mennyiségű, napokig ömlő csapadék hullik a térségre, és ez még a hóolvadással is egybeeshet. Megtörténhet, hogy a Kőrösök és Maros vízgyűjtő területeiről, a Felső-Tisza vidékéről és a Sajó és Hernád vízgyűjtőjéből egyidejűleg zúdul az Alföldre az áradás, sőt ez még egybeeshet a Dunán levonuló árhullámmal is. Az így kialakuló, együtt levonulni képtelen árvizek a magasabban fekvő területeket kivéve a teljes Alföldet elönthetik.” Idézet az Utolsó kísérlet könyvből (175.o.).

Azt már csak én teszem hozzá, hogy lásd Pakisztánt

Afterpost: hogy legyen egy magyar sosem-volt-ilyen is: a Balaton idén 126cm-en „tetőzött”, utoljára 1951-ben volt 125cm. 2010. december 10-én a partra kifújt a szél 30cm magas vizet.

Afterpost 2: brutális belvízhelyzet

Afterpost 3: 631 halott a Rió körüli sárlavinákban, és szupervihar Kaliforniában?

Afterpost 4: legalább kétezer éve nem volt ilyen meleg az a tengervíz

Afterpost 5: Yasi hurrikán Ausztráliában

Afterpost 6: Vulkán a kongói Goma városa alatt

Afterpost 7: Apokaliptikus homokvihar Phoenixben, Arizonában:

Vajon hol tartunk?

Klímaváltozás, globális felmelegedés témában a legjobb film, amit láttam!