16 évszázadnyi hagyomány súlya alatt az egyébként magasan képzett és művelt jezsuita szerzetes nem igazán érti, amikor az egyház dejudaizálásáról, a zsidók egyenjogúsításánál játszott negatív egyházi szerepről hall. Inkább finoman visszatámad az istengyilkosság vádjával (amivel persze ő, és sokan mások sem értenek egyet), a gyászmunka lezárása és a megbocsájtás sürgetésével. A reményét végül erre alapozza: „Hiszek az emberben!” Teológusként tudnia kellene, hogy nem kellene.
Tag Archive for 'jezsuita'
Nem voltak nagy várakozásaim a párizsi merénylet egyházi kommentárjaival kapcsolatban, de amit Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, a Managenent by Jesus szellemi atyja követett el a blogján, az azért meglepett:
„Egykor egy amerikai elnök a szabadság jelszavává tette szállóigévé vált hitvallását: „Ich bin ein Berliner”.Mindenki tudta, hogy ez sem származási- vagy lakhelyet, sem illetőséget nem jelölt meg, hanem egyértelmű ideológiai álláspontot. Valójában Kennedy vallomást tett, kiállt egy fenyegetett város mellett, a szabadság mellett. Senkinek sem jutott eszébe, hogy ellenszózatként kijelentse: Nem vagyok berlini. Én azonban ma kimondom: Nem vagyok Karcsi... Je ne suis pas Charlie. Persze nem lenne okos gomblyukamra tűzni az ellen-kitűzőt, mert a sok szabadságszerető tüntető egyike-másika még megverne. Jobbik esetben. Mert toleránsak.
Nyelvtanilag a tegnap óta divatos „Je suis Charlie” annyit jelent mint „Ich bin ein Charlie” (Németül: Karlchen…), és állítólag a szolidaritás jele a szólásszabadság mellett. Bármely tévécsatornát kapcsoljuk be, bármely nyelven, ugyanazok a képek, ugyanazok a nyilatkozatok. Már ez is kissé megingatja bizalmamat a szólásszabadságban. Tényleg Ausztráliától Koppenhágáig mindenki mindenben egyetértene? Nekem ez valahogy gyanús. Nincs ellenvélemény?
Félreértés ne essék, a gyilkosság gyilkosság marad, nem lehet mártíromsággá stilizálni, még ha a merénylő testvérpár ezzel az illúzióval is ment a halálba. Azt se vitatja józan ember, hogy a piaci vásárlók, a túszok, legyilkolása nem igazolható semmiféle ideológiai diskurzussal. Ők áldozatok, nem vértanúk. De az újságírók sem vértanúk, akárhogy is próbálják a kollégák azzá szépíteni őket. Ők ismerték a kockázatot, ami a folyamatos provokációval jár. Az talán kevésbé világos, tudták-e, hogy uszításuknak ártatlan áldozatai is lesznek, toleráns emberek, akik nem gyűlölködnek másképp gondolkodók ellen, mint feltehetőleg a ma megölt bevásárlók voltak. Feltehetően a vendetta, a bosszú újabb és újabb áldozatokat követel majd. A karikaturisták ezt nem tudták volna? Akkor jobb esetben Jézus szavaival „nem tudták, mit cselekszenek.” A tulajdonosok viszont, akik a mai napon egymillió példányt adtak el a lapból, a szokásos mennyiség húszszorosát, nagyon is tudták, de nem bánják, mint ahogy a fegyverkereskedők sem siránkoznak a háborúk áldozatai miatt.
A Charlie vagyok kitűzők hordozói pedig fontolják meg, hogy a francia mondat azt is jelenti: Követem Charliet. Tényleg? A halálba is? A pr-kampány kiötlői hideg számítók. Ők a gyűlölködés nagykereskedői, sőt exportőrei is. Igaz rájuk persze a mondás is: Aki szelet vet, vihart arat.” (Forrás: Ulrich blog)
Idemásolom válaszul Gábor György vallásfilozófus kemény hangú kommentjét, a blogbejegyzés alól:
„Kedves Ulriich Atya! A “kedves” jelzőt kizárólag polgári (zsidó) neveltetésem okán használtam, noha zsidóságom – bizonyára – förtelmes és undort keltő cikked gondolattalanságának esszenciáját követve provokáció, an sich. Egy-két évtizede ismerjük egymást, többször szerepeltünk együtt különböző műsorokban, konferenciákon, s miután a tegeződést nem szokás felmondani, tegeződve kérdezlek: nem szégyelled magad ezért az aljas, felelőtlen, ostoba és gonosz írásodért? Jézust is elítélnéd, aki egész fellépésével provokálta ( hogy a te terminológiádat használjam) a környezetét, Kajafást? Vagyis Jézust is méltán feszítették meg? A kopt kereszténység is provokáció lenne puszta létével a muszlim világ kellős közepén? A muszlim terroristák által lemészárolt keresztények is provokálnák az iszlám világot, akiket aztán az állig felfegyverzett vadállatok a legkegyetlenebb módon mészárolnak le, nap mind nap, tegnap is, ma is, holnap is? Jézus is, a keleti keresztények is “szelet vetnek és vihart aratnak”? Tudod te, miket hordasz össze? A világ szegényei is provokálnák a tisztes polgári lakosságot, aminek aztán a jezsuita Ferenc pápa is bedől? Olvastad te a jezsuita Karl Rahnert vagy Henri de Lubacot, hogy csak egy-két “tanult” társadat említsem tanulatlan személyed mellett? Nem kérem számon ostobaságod, ehhez privát jogod van. De felelőtlenségedet és súlyosan keresztényellenes attitűdödet, kivált, hogy azt blogodon, afféle szellemi környezetszennyezés módján terjeszted, számonkérem. És javaslom, álláspontodat osszad meg a továbbiakban mindazokkal, akik éppen most vagy a jövőben veszítik el szeretteiket, gyermekeiket, szüleiket, rokonaikat, barátaikat egy-egy hasonlóan” kiprovokált” vadállati terrorakció során. Gábor György”
Két dolgot tennék hozzá a fetiekhez. Az egyik az, hogy a katolikus egyház évezredes hagyományos hozzáállása a szabad véleménnyilvánítás elhallgattatásának erőszakos szándéka, amin a II. Vatikáni zsinat sem változtatott sokat, inkább csak finomabbá, politikailag korrektebbé tette annak megjelenését. A másik, hogy észrevesszük-e, a blogger az egyháza és szerzetesrendje hagyományának követésében akár a muzulmán terroristákkal való egy oldalra állásig is elmegy, ha „ellenfelei” szólásszabadságának korlátozása lehetőségét érzékeli?
- o -
Utólagos kiegészítés: Értem én, hogy a liberális demokrácia időnként nem véd meg bűnözőktől ártatlan embereket, ez sajnálatos. Azt is látom, hogy az illiberális (azaz nem liberális, hanem a többség által korlátozott) demokráciára egyre „nagyobb az igény”. Azonban az illiberális demokrácia a diktatúra leánykori neve, ahol már nem csak illegális keretek között, hanem törvényszintre emelve és tömegesen valósulnak meg a szabad vélemény-nyilvánítás miatti gyilkosságok és kivégzések. Magyarországon a XX. században (is) voltak ilyenek, tessék csak a fasizmus-nácizmus vagy a kommunizmus gyakorlataira gondolni. Én ezért nem kérek az illiberális demokráciából sem, még akkor sem, ha arra az egyház adna garanciát, hogy jól, a „közjó érdekében” fog működni. Ugyanis a történelem ezt a „garanciát” eddig sosem igazolta vissza. A trón és oltár szövetsége ellentétes a Bibliával is. Ellenben a történelem során kipróbáltak közül, bár az sem tökéletes, de a liberális demokrácia szabadság-felfogása, valamint az egyházi és az államhatalmi oldalak teljes különválasztása felelt meg a leginkább a Biblia szabad akaratról szóló tanításának, így én is arra szavaznék!
- o -
Keresztény-demokrácia?
Az áldozatokat hibáztató és szabadságkorlátozó nyilatkozat Márfi Gyula veszprémi érsektől
Harrach Péter szerint “a sajtó- és szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra”
„A pápa valóban egy olyan ember, aki hallgat a Szentlélekre. Több alkalommal is beszélt a meghallgatás teológiájáról: szükséges, hogy hallgassunk a világra, különben a világ sem hallgat ránk” – fogalmazott Adolfo Nicolás SJ.
Ha pontos a fordítás, akkor két egymás utáni mondatában keveredett önellentmondásba a jezsuiták vezetője: most a Szentlélekre vagy a világra hallgassunk igazából? Esetleg tökmindegy, csak a világ hallgasson (végre) miránk?
Teológiai álláspontok elővezetésekor jogos lehet hivatkozni a Szentlélek vezetésére. Ez azonban sem nem valami saját intuitív megérzést, sem valamilyen közvéleménykutatáson alapuló trend felismerését nem kellene, hogy jelentse. Azok ugyanis a „világ” kategóriájába tartoznak, a fenti idézet terminológiáját követve.
A Lélek irányításának követése ezekkel szemben a Biblia alapján való gondolkodást, tájékozódást jelenti, ugyanis ennek a megértésében segíti az összes hívőt (1Ján 2:20). Ezt pedig kétféleképpen teszi: személyes bibliatanulmányozás során megvilágítja a hívő értelmét, illetve a tanítás ajándékán keresztül bizonyos hívők segítenek másoknak megérteni az Írásokat (Neh 9:20, 1Kor 2:14-16, Ef 1:15-18).
A Lélek a hívőnek egyrészt általános bibliai igazságokat, másrészt próféciákat tanít. Egyik a másik területtel együtt világosodik meg, külön-külön nem is lehet mélyebb megértésre jutni. És mindezeket meg is erősíti, de nem valamiféle érzelmeken keresztül történik ez, hiszen azok nagyon csalfák lehetnek, hanem kizárólag Isten írott Igéjén keresztül, összhangban azzal (Ef 6:17). És ha összhagnban az „Istennek beszédével”, akkor nem összhangban annak az ellentétével: a világ beszédével.
A jezsuita bloggerek oldalán jelent meg a Buddhista meditáció vagy keresztény kontempláció? - Az imádkozás harmadik fokozata Szent Ignác szerint című, egy egészen kölönleges imádkozási módszerről szóló írást. Az alaphelyzet az, hogy az íróhoz (aki jezsuita szerzetes) bemegy egy tanítványa, és beszámol neki egy számára kötelezően előírt lelkigyakorlattal kapcsolatos félelméről. A diák alapkérdése az, hogy a jezsuita kontemplatív imádkozási módszer alkalmazása során igaz-e, hogy „az ördög lesben ilyenkor áll és bárkit behálózhat…”
Szent Ignác módszere szerint az imaidő kitöltésének három módja van. Az első egy az érzékszerveket és a fantáziát is bevonó, élményszerű elképzelése bizonyos szentírási jeleneteknek. A második a haladóbbak számára van, akik már egy-egy mondattal, mondatrésszel is képesek hosszabb ideig foglalkozni. A leginkább elmélyültek pedig egyetlen szónál vagy szókapcsolatnál maradnak, amit a légzésük ütemére ismételgetnek akár órákon keresztül is. A cikk írója a tanítványával történt beszlégetése végéről a következőket meséli el:
„Visszafordulva még megosztotta, hogy az volt a kulcsmondat a számára a beszélgetésünkből, amikor egy ponton azt találtam mondani: a szentignáci lelkigyakorlatokban nincs semmiféle keleti spirituális befolyás. (…) Kár is lett volna folytatnom a magyarázatot. Óvakodnom kellett volna attól, hogy még ezek után összezavarjam azzal a véleményemmel, miszerint a keleti és a nyugati spiritualitás között ezen a fokon már aligha van lényegi különbség. A keleti szentekről Jézus Krisztus és az ő szeretete sugárzik. Az utak ugyanis a misztikában összetartanak…”
„(…) Az imádkozás harmadik módja abban áll, hogy minden egyes be- és kilégzésnél elménkben imádkozunk, mialatt a Miatyánk vagy más ima egy szavát kimondjuk. Az egyik lélegzetvétel és a másik között tehát csak egyetlen szót mondjunk ki. A két lélegzetvétel között gondoljunk főleg ennek a szónak jelentésére, vagy arra a személyre, akihez imádkozunk, vagy saját magunk semmiségére, vagy arra a különbségre, ami azon személy akkora méltósága és a mi saját kicsinységünk között van. Ugyanezen a módon és ugyanezen szabály szerint járjunk el a Miatyánk többi szavánál is. (…).” (idézet Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyvéből)
Tehát szent Ignác kifejlesztette, és a jezsuiták terjesztik az ima fent említett „kontemplatív” technikáját. Nézzük meg, mit tanít az imáról a Biblia, illetve Jézus az újszövetségi hívők számára az Úr imájában!
Máté 6:9-13 és Lukács 11:2-4 semmiképpen sem egy előírt, rituális ima-minta. A tanítványok kérésére Jézus így vezeti be a választ Máté 6:7 szerint: „És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.” Jézusnak az ima mikéntjére vonatkozó, konkrét útmutatása, a Mi Atyánk kezdetű ima egy hat pontból álló vázlat:
1) „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben.” - Az ima címzetteje Isten az Atya, és nem a Fiú Jézus vagy a Szentlélek, sem angyaok, szentek vagy bárki más. 2) „Szenteltessék meg a te neved.” - Isten jellemvonásain és a hívőhöz való viszonyán elmélkedünk. 3) „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” - A harmadik részben imádkozhatunk, hogy Isten célja beteljesüljön és elvégződjön a történelemben. Ide tartozik a végső időkre vonatkozó próféciák (mielőbbi) beteljesedésének a kérése. 4) „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” - Személyes ügyeink, azonnali szükségleteink a negyedik rész témája. 5) „És bocsásd meg a mi vétleinket, mikppen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” - Ezzel magszabadulunk a vétleink által keletkezett adósságtól. 6) „És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.” - Itt a próbáinkban való helytállásunkért imádkozunk.
Az egyéni imával kapcsolatban fontos dolog, hogy az ima az írás határozott parancsain és ígéretein nyugszik. Az ima szubejktív feltételei a komolyság, a tisztelet, az alázat, a sürgetés vagy kitartás, a kérés, az Isten akaratának való alávetettség, az engedelmesség, a Jézussal való közösség, a megbocsátó hozzáállás, az igaz bűnbánat, igazságosság, bátorság, buzgóság. Bűnvallás. A test és elme ébersége az értelmi éberséget, óvatosságot jelenti (lásd: Mt 26:41 és Mk 14:38-39). Hit az isteni meghallgatásban és válaszadásában. Az ima Jézus nevében, azaz az ő érdemeire, a megváltottságunkra és a vele való kapcsolatunkra hivatkozva hangzik el. A tartalmában rendszerezett, jogos érvekkel alátámasztott imára a legjobb példa János 17:1-26-ban Jézus főpapi imája, mely során 1-8 között magáért, 9-19 között a tizenegy tanítványáért, majd 20-26 között a később megváltó hitre jutókért imádkozott.
Magam a tudatosan összeszedett és az Írás alapján rendszerezett biblikus imádság, illetve a szent Ignác által kidolgozott, ismétléseken alapuló, szubjektív intuitíciókat keltő, sőt a légzéstechnikájával (akár) módosult tudatállapotban végzett kontemplatív imamódszer között komoly különbséget vélek felfedezni. A Jezsuita rend (Jézus társasága) tagjainak általános vonzódása az efféle (keleties) spiritualitás iránt nagyon érdekes és „fület csiklandozó” foglalatosság lehet sokak számára. Azonban ezt én igazolás nélküli, elég komoly teológiai elhajlásként tudom csak értékelni - a névadójuknak, Jézusnak a Bibliában lefektetett, fent említett példájához és tanításához képest.
Felhasznált irodalom: www.bibliatanitasok.hu
A hajnali miséket az adventi időszakban a római katolikus egyházban Szűz Mária tiszteletére és a Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére mondják és hallgatják. Érdekes módon a szokás ellenkezik a hivatalos római szertartás advent-felfogásával. Mégis, a Szentszék 1892-ben Pannonhalmának, 1958-ban pedig az esztergomi főegyházmegyének ősi szokására hivatkozva, külön kiváltságként engedélyezte a hajnali misét.
Egészen érdekes, ahogyan egyesek igyekszenek megreformálni ezeket a szertartásokat az újabb kihívásoknak, pontosabban a fiatalok visszajelzéseinek megfelelően. Így változik a valamikori inkvizíciós társaságnál, a jezsuitáknál a mise az elmét megüresítő meditációs szeánsszá:
„Az adventi roráték megpróbálják az embert. A diákjainkat még inkább: kötelező szentmise hideg hajnalon egy fagyos templomban. Hol ebben az Isten? Gondoltuk, bevonjuk őket, amennyire csak lehet: felajánlási körmenet, sok-sok hívek könyörgése, csengetés, ministrálás, mindenféle. Legyenek hangos énekek, hogy felébredjenek, de olyan könnyed félék, amiket szeretnek és amibe be tudnak kapcsolódni. Legyen kiváló prédikáció, amiben a pap a mikrofonnal a diákok közé megy és valami furcsa tárgyat is előhúz a zsebéből. Meg kommentáljuk a nehezebben érthető részeit a misének. Lényeg, hogy tartsuk fenn a figyelmet minden pillanatban, hogy jelen tudjanak lenni.
Aztán rájöttünk: nem mehetünk a természet ellen. Az álmos embert nem szabad határozott kézzel felrázni. Finom érintésnek van csak helye.
Váltottunk. Lekapcsoltuk a lámpákat. Az oltárt és az ikonokat fáklyákkal világítottuk meg. Pihenhessen a szem és ámulhasson. Ministránsból is kevés volt: kevés a mozgás, kevés az elterelődés. Volt viszont füstölés, hogy a tömjén magasba szálló illatát élvezhesse az orr. A pap alig pár mondattal prédikált és vezette őket a Szent felé, hogy az értelemnek ne kelljen sok szóval megküzdenie. Egy diák kamarakórus pedig gregorián énekekkel töltötte be a templomot. Most nem baj, ha senki nem kapcsolódik bele, csak élvezze a fül a gyönyörűséget.
A roráté végére felkelt a Nap. A kivonulás után csak lassan jött meg a gyereksereg hangja. „Hű, nem tudtam elaludni egyetlen pillanatra sem.” „Én úgy megkönnyeztem.” „Na ez, milyen durva volt.”
Megtörtént hát a csoda: az ember felemelkedett és összetalálkozott az érte jövő Istennel.”
Hol van ebben az Isten? - kérdezem én is. Azt hiszem. pont abban lehetne, amit éppen minimalizáltak: a szóban (=Igében). A félhomály, a bódító illat és a gregorián zene gyönyörűségével önmagában - persze ízlés dolga - semmi baj sincs. Nem hiszem azonban, hogy az értelem megismerése helyett az érzékszervekre ható „hajnali hangulat” élménye közelebb fogja vezetni a fiatalokat a Biblia Istenéhez!
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali