Zolesz blogja

„A legtöbb, amit ma a XXI. században egy diáknak adhatunk Magyarországon, Európában és a világban, hogy ha jó keresztény, keresztyén embert nevelünk belőle, és ha jó magyar embert nevelünk belőle (1). Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudjuk, hogy a következő évtized, évszázad próbáját kiállja-e (2). Csak azt tudjuk bizton, és nekünk magyaroknak a múlt ezért különösképpen is fontos, hogy az elmúlt ezer esztendő magyar sikerei azon múlottak, hogy a fiatal magyarok keresztények, keresztények voltak-e, és hogy mertek-e jó magyarokká válni (3). Ez volt a fő kérdés a mögöttünk hagyott időben, és nekünk akikre a választópolgárok ma ennek az országnak a vezetését bízták, az a meggyőződésünk, hogy a magyar nevelésben, a magyar oktatásban ez a két legfonosabb tartópillér (4).” (Lázár János miniszter beszédéből, a református könyvtár átadásán, Mezőtúron)

Mi ezzel a miniszteri nyilatkozattal a probléma?

(1) Először is, a közvélekedéssel ellentétben a „jó keresztényt” nem nevelik, hanem az ember (individum) szabad akaratából, teljesen önkéntesen választja az un. evangéliumba vetett hitet, vagy nem választja. Ami ma a keresztény felekezeti iskolákban folyik, az - tisztelet a kivételnek - szelíd vagy keményebb manipuláció, ellenállásra és/vagy képmutatásra nevelés, csúnyábban mondva janicsárképzés.

(2) „Ami ezen túl van”, az maga a liberális szabadság, amely a nyugati világ legdinamikusabb fejlődését hozta el a felvilágosodást követő évszázadokban, beleértve az USA és az EU alkotmányos alapértékeit is. Hogy ez mennyire vitatható és megkérdőjelezhető, annak számbavételéhez vessük össze a „trón és oltár szövetségének” középkori inkvizíciós és vallásháborús gyakorlatát, tudomány-ellenességét például azzal az eddigi leghosszabb gyümölcsöző békeidővel, amely a II. világháború lezárása óta jellemzi a nyugati demokráciákat, beleértve a kommunizmus feletti győzelmet is!

(3) El kell ismerni, hogy az elmúlt ezer esztendő történelmi kényszere volt a magyarok nyugati keresztény világba való betagozódása, kelet és nyugat, észak és dél találkozásánál egy relatív kis országként önálló politikát folytatni sosem volt lehetséges. A felvilágosodás után visszatérő, meghatározó antiliberális klerikális politikai kurzus a XX. század első feléig elveszítette az ország területének kétharmadát.

(4) A 2010-es választástól szisztematikusan végrehajtott, a nyugati értékekkel és az EU politikájával is szembemenő, orbáni illiberális politikai fordulatra a parlamenti többségen, mint technikai lehetőségen túl konkrét felhatalmazást (pl. népszavazás) nem kapott a kormány. Ebbe az irányváltásba illik bele a felekezet-semleges oktatáshoz képest az egyházi oktatás kormányzati favorizálása is, mely véleményem szerint túlmutat látszólagos politikai jelentéktelenségén.

Láttunk-e már az egyházakkal összefonódott államot a magyar történelemben? Hangsúlyozták-e már politikai és egyházi vezetők a nemzet és a kereszténység fogalmainak (teológiai szempontból téves) összeboronálását, mely mögött valójában a „nem nemzeti” és „nem keresztény” társadalmi jelenségek kiszorítási szándéka húzódott meg? Pontosan milyen nemzetközi politkiai szövetségbe és milyen végkifejletbe vitte bele Magyarországot ez a nemzetpolitika az I. majd a II. Világháború során?

XX. századi történelmi sikertelenségeink után higgyük-e továbbra is bizalommal, hogy a két legfontosabb tartópillér, a nemzetpolitika és a kereszténység integrálásának illiberális programja valóban kiállja majd az idők próbáját?

Frissítés: nem kellett sokáig várni, Jelentős többletforrást kapnak az egyházi iskolák - jelentette be az egyházügyi államtitkár. Soltész Miklós azzal érvelt, hogy „háromszor annyian (55%) vallják magukat egyházhoz tartozónak, mint amekkora az egyházi intézmények aránya (14%) a köznevelésben…” Egyrészt az arány a bemondott hiteles és releváns mérőszámok alapján inkább négyszeres lenne Másrészt az ingyensörre még nagyobb lenne az érdeklődők aránya. Igaz, nem a sörözőkból, hanem az egyházi fenntartású janicsárképzőkból kerülnek ki túlnyomórészt a jelenlegi kormánypártok szavazói, valamint ideológiailag legmegbízhatóbb káder-utánpótlása is. Amely cél „szentesíti” az eszközt, az úniós modellel ellentétesen és antidemokratikusan kiutalt juttatásokat, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák a nem egyházi iskolák diákjait!