A katolikusok után néhány napja a reformátusokhoz is meghívást kapott Röhrig Géza. Nagyon érdekes beszélgetés folyt az emberi erőforrás miniszter és a Saul fia című film főszereplője között, ugyanarról a témáról: a kereszténység és a zsidóság viszonyáról. Az azért érzékelhető, hogy a protestantizmus csak fél évezrede szúrja el ugyanazt, amit a római katolikusok négyszer ennyi ideje elkezdtek.
Tag Archive for 'zsidó'
Húsvétkor egy facebookos csoportban kiírtam egy „pályázatot” arra a kérdésre, hogy igazolható-e a Bibliából az antiszemitizmusnak bármely változata. Az apropót egy viszonylag friss kutatásról szóló jelentés adta, mely az I. Világháborútól a holokausztig vizsgálta néhány magyarlakta településen (Óbuda, Veszprém, Kassa, Dunaszerdahely) az egyházak és a zsidó közösség viszonyát. Volt pár elszánt próbálkozó, akiknek a próbálkozásait precízen cáfoltam. Persze idővel jelezték, hogy bár fenntartják azon álláspontjukat, hogy igazuk van, de „nincs kedvük” folytatni velem az egyébént kulturáltan folyó vitát 
A dolog akkor válik még érdekesebbé, amikor kicsit utánanézünk, hogy honnan is származik ez a bevallott és be nem vallott, de időről időre meg-megmutatkozó keresztény antiszemitizmus.
Nagy Konstantin római császár 313-as milánói ediktuma – az egyház vezetőivel folytatott tárgyalások eredményeképpen – legalizálta a korábban üldözött keresztény vallást. A frissen létrejött “trón és oltár szövetsége” nem tétlenkedett: 325-ben a Nikaiaban (Nicea) zsinatot tartottak, ez volt a keresztény egyház püspökeinek első egyetemes tanácskozása – a római császárral közösen. A zsinat egyik, máig ható eredménye a Húsvét és a Pészah ünnepeinek időbeni különválasztása volt. Nézzünk ennek indoklásából néhány jellemző mondatot:
“Kijelentettük, hogy kölönösképpen méltatlan a legszentebb ünnep esetében követni a zsidók szokását (dátum-számítását), akik beszennyezték a kezeiket a legfélelmetesebb bűnnel, és az elméjük megvakult. (…) Semmi közös dolgunk nem kellene, hogy legyen a zsidókkal, mert a Megváltó más utat mutatott nekünk, a mi istentiszteletünk egy igazabb és alkalmasabb rendszert követ (a hét napjainak sorrendjét), következésképpen egyhangúlag ezt fogadjuk el, remélve, legkedvesebb testvéreink, hogy ezzel különválasztjuk magunkat a zsidók gyűlöletes társaságától. (…) Kötelességünk, hogy semi közösségünk ne legyen az Úr gyilkosaival.” (kiragadások tőlem, forrás: Fordham - the Jesuit University of New York)
Úgy látszik, hogy a keresztény egyház vezetői már az első századokban legyőzendő ellenséget láttak a zsidókban, akiket minden lehetséges módon ki akartak rekeszteni az egyházból. Ez a hozzáállásuk teológiai alapokra helyeződött, majd igen hamar “törvényerőre emelkedett”. Láthatjuk a történelemben, hogy a kereszténynek modott Európa sok évszázadon keresztül mennyire ragaszkodott ehhez a hagyományához. A zsidók üldöztetésén csak a felvilágosodást követő emancipáció enyhített valamennyit, hogy aztán - az egyházi támogatású – állami antiszemitizmus a holokausztba torkolljon.
A történelmi keresztény egyházak és a zsidó közösség viszonyát az I. Világháborútól a holokausztig tartó, óbudai, veszprémi, kassai és dunaszerdahelyi példákkal bemutató TÖRTÉNELMI szemléletű kutatás eredménye a fenti indító bejegyzésem alatti hivatkozásról elérhető. Vajon érdemes lenne-e végre megvizsgálni az egyházi antiszemitizmus kialakulásának a kezdeteit is? Megfelel-e az egyház zsidókkal kapcsolatos, évezredes történelem-alakító TEOLÓGIÁJA a Bibliának, vagy esetleg szöges ellentétben áll azzal (is)?
16 évszázadnyi hagyomány súlya alatt az egyébként magasan képzett és művelt jezsuita szerzetes nem igazán érti, amikor az egyház dejudaizálásáról, a zsidók egyenjogúsításánál játszott negatív egyházi szerepről hall. Inkább finoman visszatámad az istengyilkosság vádjával (amivel persze ő, és sokan mások sem értenek egyet), a gyászmunka lezárása és a megbocsájtás sürgetésével. A reményét végül erre alapozza: „Hiszek az emberben!” Teológusként tudnia kellene, hogy nem kellene.
„(…) A német megszállás előtt, 1944 március 19. előtt családokat vagonban nem vittek el Magyarországról, azt azért tényként el kellene ismerni, hogy nem ugyanaz a bánásmód a zsidókkal szemben a német megszállás után, mint előtte volt. Bármennyi méltánytalan borzalmas elítélendő dolog is történt, de a különbség annyira ordít, hogy aki ezt egy folyamatnak nézi, az elhazudja a magyar történelmet.”
(…) És miért nem lehet ezt úgy értelmezni, hogy a magyar nemzetet, a magyar népet ért tragédia negyvennégyben, és ha ezt egy emlékmű megörökíti, és minden áldozatnak… ö… hát a… a… fájdalmát meg akarja örökíteni egy szoborban akkor mi a fene ez a különös, teljesen érthetetlen ellenkezés, miközben a szobrok vagy tetszenek, vagy nem…
(…) Hát ez a szellemiség az, hogy a magyar történelmi tudatot - mi históriás nép voltunk örök… hosszú történelmünk során mindig, s a magyar történelmi tudatot és szemléletmódot, nemzettudatot is teljesen eltorzították Rákosi Mátyástól kezdődően… (…) egy történelmi kutató intézet tényleg a magyar hagyományoknak megfelelően mérlegelje a különböző történéseket, nem a Rákosival induló szellemi befolyás alatt. (…) hogy végre a magyar közvélemény önbizalma és önérzete helyreállítása érdekében lássa, hogy mik történtek másutt. (…) Régóta emlegetem azt, hogy gyalázat, ami ennek az országnak és ennek a népnek a múltjával torzító módon megjelenik az ország közvéleménye előtt és generációk nőttek fel téveszméken, téves tendenciózus beállításokon.” (Boross Péter az atv-ben)
A fenti nyilatkozatok egy széles körben osztott szemléletet mutatnak. Sokan nem tudják észrevenni, mert nem is akarják megismerni azt a - világszinten évszázadok, pontosabban évezredek óta tartó - folyamatot, mely a megvalósult holokauszthoz vezetett. Téves igyekezetükben magyar tragédiának állítják be százezreknek a nem a magyarságuk, hanem a zsidóságuk miatti elpusztítását. Mindezt hazánkban (is) egy ezer év alatt deformálódott szemléletmód okozza, mely mélyen meggyökeresedett a magyar kultúrában (is). E nemzettudat képviselőinek, legyenek akár számbéli fölényben is, nem kell, sőt káros helyreállítani az önbizalmát és az önérzetét. Miért állítom ezeket a sokak számára talán felháborító dolgokat?
Szentnek mondott István királyunk az államalapításkor Magyarországot a nyugati világhoz, azaz Rómához kötötte. Mai szóhasználattal Európába integrálta, annak minden előnyével és hátrányos következményeivel együtt. Az előnye a magyarság fizikai megmaradása volt. A hátránya az európai, addigra már ezer éve manipulált társadalmi rend átvétele: a trón és az oltár szövetségének az elfogadása volt. A szövetséges részt kell vegyen a közös dolgokban: egyebek mellett a mainstream teológia elfogadásával a keresztes háborúkban, az inkvizícióban, és később az antiszemita mozgalmakban is. A Szent Koronát még ma is díszőrség védi a Parlamentben.
Azt állítom, az hazudja el a magyar történelmet, aki tagadja azt a folyamatot, amelynek szerves következménye a náci Németországgal kötött világháborús szövetség, beleértve a holokausztot! Magyarország ’44-ben egy teljességében csak évezredes időtávban értelmezhető érdekvezérelt európai politikai-kultúrális-gazdasági szövetség tagja volt, amely a XX. századra a saját zsidó polgárainak az elpusztításában kollaborált, nemzeti szinten. Aki ennek a szemléletmódnak, nemzettudatnak a mély és precíz megértése, illetve nem a „magyar hagyományokon„, hanem ehelyett valós alapokon történő értékelése nélkül akarja a „nemzet önérzetét és az önbizalmát helyreállítani„, aki nem tanul a történelemből, az arra kárhoztatja magát, hogy újraélje azt.
Ajánlott irodalom: Teológia és Antiszemitizmus
- o -
Megjegyzés: Elszállt a birodalmi sas?
Afterpost: Orbán Viktor értékelése az emlékműről
XVI. Benedek pápa teljességgel felmenti a zsidó népet az alól a vád alól, hogy felelős lenne Jézus Krisztus haláláért. (…) Művében – amely a 2007-ben megjelent Názáreti Jézus című munka második része – a német születésű katolikus egyházfő bibliai és teológiai érvekkel cáfolja a zsidó nép elleni vádat. (Forrás: NOL)
A két vallás közös gyökereire emlékeztetve az IJCIC küldöttei előtt a katolikus egyházfő, Ferenc pápa kijelentette, hogy „egy keresztény nem lehet antiszemita”. (…) Emlékeztetett, hogy keresztények és az „idősebb fivérek” között negyven éve rendszeres a párbeszéd. (…) Hangoztatta, hogy „az emberiségnek szüksége van (keresztények és zsidók) közös tanúságtételére az emberi méltóság és a béke védelmében”. (forrás: NOL)
„Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.„ (ApCsel 17:1)
Honnan vezethető le a zsidókkal szembeni gyűlölet? Van-e teológiai alapja a mai antiszemitizmusnak? Mit tanított, hogyan állt hozzá az Egyház, - és ez alatt most a hagyományaikat hangsúlyozó egyházakat értem - a zsidókhoz a történelem folyamán? Mire vonatkoznak, és pláne hogyan értékelhető a két utolsó pápa fenti, barátságos nyilatkozata?
Az ősegykeresztény gyülekezetekben már a Krisztus utáni első évszázadokban megjelentek a zsidók és nem zsidók közötti ellentétek. Az első században Pál apostol a leveleiben, különösen a Rómaiakhoz írt levelében részletesen tárgyalja a zsidók és „pogány” hívők egymáshoz való helyes viszonyát (amiről később lesz még szó). A szentpáli tanítással ellentétesen, a kereszténység államvallássá válásáig, a negyedik századra elterjedt, majd általánosan elfogadottá vált egy nézet, melyet helyettesítési elméletként nevezhetünk. Ezt a biblia egyfajta allegórikus (nem szó szerinti, hanem képletes) értelmezése támasztotta alá. Jusztinosz, Tertullianus, Origenész és Antiochia Szent Ignác, illetve később az Egyházi Tanítóhivatal, mint az írás egyedüli igaz ismerője által kiformált teológia lényege a következő lett:
A jeruzsálemi templom 70-ben történt lerombolása a bizonyíték a zsidók elvettetésére, és az igazi Izrael, a keresztény egyház lép az ószövetségi igéretek örököseinek a helyébe. Isten új népet választott helyettük, az egyházat, amit annak dicsőséges történelme is bizonyít. A zsidók nem értik az írást, nem fogják fel az értelmét. Az Ószövetséget nem lehet szó szerint értelmezni, a judaizmus meghalt. A zsidók felelősek Krisztus megfeszítéséért (megvetés tana). Ha Jézus a Messiás, akkor az a személy, akit a zsidók várnak, csakis az Antikrisztus lehet. Isten már sohesem állítja helyre Izraelt és a zsidóságot. A Krisztus-gyilkosság az univerzum Ura elleni merényletként tűnik fel, a császár pedig Krisztus földi helytartója. Az ökumenikus birodalom azonosul a milleniumi királysággal: minden nemzet összegyűlik Krisztus királyságában, kivéve a zsidókat, akik ellenséges nép, és akik számára nincs megváltás. A sátánt megkötözték (így nem tudja félrevezetni az egyházat), és Krisztus megvalósította uralmát a földön.
A 4. századtól az egyház nem csupán elismert vallás lett, hanem birtokába került a Birodalom végrehajtó hatalma. Aranyszájú Szent János Homiliák a zsidók ellen (387) c. művében azt állítja: megölték Krisztust, ezért Isten gyűlöli őket, és a keresztényeknek is azt kell vallani: gyűlölöm a zsidót. Nagy Szent Vazul szerint a zsidók távol állnak Istentől. Szent Jeromos a zsinagógát a sátán házának nevezte, és szajhához hasonlította. Szent Ambrus szerint a zsidók, mert nem vallják meg Krisztust, méltók a halálra. Nüsszai Szent Gergely a zsidókat az Úr gyilkosainak, próféták kivégzőinek tartotta. Szent Ágoston püspök a bibliai testvérellentétek példáit használta fel: az idősebb testvér mindig Izraelt, a fiatalabb az egyházat jelképezte (az idősebb Ézsau szolgált a fiatalabb Jákobnak, az idősebb Káin áldozata elutasíttatott, ezért megölte a fiatalabb Ábelt). A keresztény államról szóló doktrínája értelmében a zsidók mint a keresztények szolgái kötelesek adót fizetni és a számukra tilos hivatal vagy hatalom betöltése stb.
A helyettesítési elmélet allegórikus értelmezése alapot ad arra, hogy az egyház magát Izrael helyébe tegye, minden örökséget, áldást és ígéretet az egyházénak tekintsen, miközben Izraelnek nem tulajdonít jövőbeni szerepet. Az egyház és az állam fokozatos összefonódása biztosítotja ennek az ideológiának a megjelenését a törvényhozásban is. Az egyház politikai győzelme igazolta azt a teológiai állítást, hogy az egyház Isten egyedüli népe, tévedhetetlen és uralkodásra hivatott. A jelen kor - amely Krisztus első és második eljövetele között van - a millenium, a messiási ezer év, az egyház korszaka. Az egyháznak fel kell vérteznie magát a közeli nézetet képviselő csoporttal, a zsidósággal szemben. A judaizmus túlságosan közeli vallás, ezért a zsidó-kereszténységet célszerű minél hamarabb felszámolni az egyházban. A folytatás maga a történelem… Egyházi zsinatok és állami törvényhozás együttműködve fejlesztette tovább illetve alkalmazta a fenti, allegórikus írásmagyarázattal indokolt teológiát.
De valyon igazolja-e a helyettesítési elméletet a Biblia?
Isten kiválasztotta Izraelt, hogy az egyetlen létező Istent bemutassa és hirdesse a világ többi népének (Ézs 43:10-12). A kiválasztást négy, feltétel nélküli, azaz egyoldalú, tehát a másik fél cselekedeteitől független szövetséggel pecsételte meg. Izrael abban különbözik minden más néptől, hogy nem csak spirituális, hanem fizikai ígéreteket is kapott. Az első az ábrahámi szövetség (1Móz 12), mely Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottait, azaz Izraelt nagy és dicsőséges néppé teszi. A második szerint az Ígéret földjének majdani birtoklása, a szétszóratás és összegyűjtetés után (5Móz 29-30). A harmadik a dávidi szövetség, mely örökkévaló dinasztiát, trónt, királyságot és leszármazottat ígért. Ezek már Jézusban, illetve még a milleniumi királyságban fognak beteljesedni. És a negyedik Izrael teljes nemzeti rgenerációjának ígérete a megváltás által (Jer 31:31-34). A pogány egyház „csak” a negyedik szövetség spirituális ígéretéből, a megváltásból részesül.
Jézus nem eltörölte, hanem éppen megerősítette a teljes Ószövetséget (Mt 5:17-18), értelemszerűen ennek részeként az előbb említett négy, Izraellel köttetett feltétel nélküli szövetséget is. Pál apostola a Rómaiakhoz, az akkori világbirodalom fővárosában élő keresztényekhez írt levelében precízen elmagyarázza a következőket. Az izraeliták privilégiumai népként az istenfiúság, Isten látható dicsősége, a feltétel nélküli szövetségek, a mózesi törvény, a papi feladatok, a messiási ígéretek, a pátriárkák és a zsidó Messiás (9:4-5). A Messiás elutasítása a terv része volt, ami nem változtatja meg Isten beszédét (9:6). A hívők olyan csoportidentitást kapnak, ami a zsidókat irígységre készteti, féltékennyé teszi (10:19) Izrael elutasítottságának még a gondolatát is el kell vetni (11:1). A természet szerinti ágak a zsidókat, a vad olajfa ágai a pogányokat jelképezik. A pogányokat figyelmezteti, hogy ne legyenek kevélyek a zsidókkal szemben, mert oltványként a gyökér, a zsidó szövetségek áldásaiból részesülnek (11:17-18). Isten helyre fogja állítani Izraelt a pogányok megtérése után (11:25).
Most akkor kik Isten kiválasztott népe, és kik birtokolják a kiválasztott népnek adott ígéreteket? Miért nem prédikálnak a templomokban a próféciákról és az ígéretekről? Lehetséges-e, hogy a nagy és dicsőséges egyház két évezrede „lenyúlja” Izrael státusát, amikor az írás szó szerinti értelmezését elvetve teológiájában magát annak örökségébe helyezte? Lehetséges-e, hogy a Biblia alapján megkérdőjelezhetők a történelmi egyházak évezredes „szent” hagyományai?
Azóta persze sokat változott a zsidókhoz való hozzáállás. Ma az egyház hivatalos párbeszédet folytat, és barátságosan közeledik hozzájuk, mint azt a fent idézett nyilatkozatok is mutatják. Mégis, a történelmi egyház(-ak) önmeghatározása, illetve a szó szerinti írásmagyarázat (teológia) különbségeinek megértése után marad egy megválaszolandó személyes kérdés:
Milyen Istent tisztel és hirdet az egyház? Olyat, aki betartja a kiválasztottainak tett ígéreteit, vagy olyat, aki megszegi azokat?
(Megjegyzés: ez az írás kizárólag a keresztény teológia zsidókhoz való viszonyulásának kérdését vizsgálta, és szándékosan nem foglalkozott az antiszemitizmus lehetséges egyéb megközelítéseivel.)
Forrás és ajánlott irodalom: Teológia és antiszemitizmus illetve Arnold Fruchtenbaum előadás-sorozata
Körülbelül egy hónapja a Gázai övezet lakott településeit bombázta az izraeli légierő. Két hete az ENSZ Palesztina státuszát felminősítette „nem tag megfigyelő” államra. Majd ezért másnap, bosszúból Izrael a vitatott, megszállt területeken 3000 új lakás építését jelentette be. Nem csoda, ha ismét felerősödtek az Izraelt és kormányát bíráló hangok, még a zsidó állam szövetségesei körében is.
A zsidókról az a közvélekedés, hogy rendkívül összetartóak, kifelé mindig egységes állásponttal lépnek fel, nem lehet éket verni közéjük. Vannak azonban a zsidók között is alternatív gondolkodók, csak kevésbé hallhatóak. Esetenként elnyomás, Izraelből való kiutasítás, időnként bántalmazás, de mindenképpen elhallgatás az ő osztályrészük.
Egy példa erre a Neturei Karta, mely eszme vagy szervezet mögé több tízezer zsidó sorakozik fel szerte a világon. Álláspontjukról két képviselőjükkel készült egy riport, melynek lényegét röviden összefoglalom:
A cionizmus egy mindössze 150 éves koncepció. A nem hívő zsidók találták ki, és az alapja az, hogy a zsidóknak egyedül kell felállni, visszamenni Palesztinába, csinálni egy országot, és nem szabad Istenre hagyatkozniuk. A zsidókat a Teremtő választotta ki, hozta Palesztinába, és a bűneink miatt később Ő is üldözte el onnan. Ezért nem lehet csak úgy visszamenni oda, és hipp-hopp létrehozni egy országot. A Törvény (=Tóra, a zsidók szent könyve) tanítása szerint csak maga Isten gyűjtheti egybe a zsidókat újra Palesztinában. A cionizmus egy eredendően ateista elképzelés. Izrael pusztán felvette a vallásos szimbólumokat, hogy odacsalogassa a zsidó embereket a világ minden tájáról. Hatvankét éve minden közel-keleti nyomorúságnak Izrael állam az oka, és ez az, ami ellen a Neturei Karta mozgalom küzdelmet folytat. (A riport itt található)
Furcsa hozzáállás ez egy zsidótól. Adott esetben persze tetszhet azoknak, akik humanista, emberi jogi vagy etikai irányból kritizálják - jó vagy rossz szándékkal - Izrael és a nemzetközi zsidóság aktivitását. Viszont még furcsább hozzáállás ez egy magát vallásosnak mondó zsidótól, aki a történelemben és napjaink politikiai történéseiben is felfedezhetné azokat az eseményeket, amelyeket „számon kér” Izrael vezetőin, miközben azok le vannak írva az ószövetségi próféciákban. És az Újszövetségben is, de azt ő ortodox zsidóként valószínűleg soha nem is olvasta.
Régóta tervezem összefoglalni itt a blogon, hogy Izrael mai, modern államáról, a zsidó népről, illetve a velük szembeni hozzáállásról valójában miket is mond a Biblia. Akit ez a téma érdekel, és nem szeretne várni, az nézze meg Dr. Arnold G. Fruchtenbaum (Izraelből kiutasított, zsidó származású keresztény bibliatanító) - 2012. szeptemberi budapesti előadás-sorozatát. Kedvcsinálónak ez egyik megválaszolt kérdés: meg lehet-e semmisíteni a zsidókat?
Megjegyzés: az orosz főrabbi olvasta a Tórát?
Ajánlott irodalom: Izrael mint brand - célcsoport az amerikai és nyugat-európai közönség
Olvasom az index cikkét a bombasztikus címmel: Százhúszezer ultraortodox zsidó tüntetett Izraelben. Amiért tüntettek, az skandallum, ilyenre még gondolni sem lehetne a felvilágosult demokratikus világunkban: a szegregáció megtartásáért az oktatásban, méghozzá származási alapon!!! Hogy a szefárd (észak-afrikai és ázsiai) zsidók elkülönítve tanuljanak az askenázi (európai) zsidóktól! Az indoklás:
Esther Bark, az egyik tiltakozó, akinek hét lánya van, úgy nyilatkozott, hogy a tiltakozók legfőbb célja megóvni gyerekeiket a modern világ kísértéseitől. „Nem mondunk el mindent lányainknak a világról, és ha hirtelen nyílt közegbe kerülnek, az nem jó nekik. Védeni kell őket” - fogalmazott.
Legutóbbi hozzászólások
RSSLhorvath
Lhorvath
Lenbali
Atyaég!
Atyaég!, Gábor
lenbali