Monthly Archive for február, 2012

A szabadság ára

„Hiába fújják most a nyugati népvezérek is, hogy az első és legfontosabb dolog az államadósságok csökkentése, ez lehetetlen. Matematikai képtelenség: a kamatos kamat intézménye lehetetlenné teszi az adósságok visszafizetését, mivel egyszerre soha sincs annyi pénz forgalomban, mint amennyi az aktuális tőke és kamattartozások együttes összege. Ezért egyetlen kiút van látszólag, ez pedig a növekedés, a gazdasági növekedés útja. Igen ám, de ez csak egy illúzió, egy nem létező dolog. Az államadósság csökkentéséhez ugyanis megszorítások kellenek, vagyis az, hogy az embereknél kevesebb pénz legyen, azaz ne költhessenek többet, mint amennyijük van. Ennek következtében ők elkezdenek nem többet költeni, azaz kevesebbet fogyasztanak, és ezzel elvágják a lehetőséget az államadósság csökkentésének a másik feltétele előtt, mégpedig a növekedés előtt. A növekedéshez ugyanis folyamatos fogyasztás kell. A fogyasztáshoz több pénz és hitel, vagyis újabb adósság. Ez egy ördögi kör.” Szabad Európa

Azt hiszem, a fent idézett szöveg alapvetése igaz: az adósságot nem lehet visszafizetni, ezért a megszokott kényelem finanszírozása egyre jobban belenyom az adósságcsapdába. Egy kicsit vezessük tovább ezt a gondolatmenetet! A nemzeti kormányok a pénzkibocsátás jogát már régen átengedték a jegybankoknak. Elzsibbasztott, kikapcsolt aggyal mindenki rákap a könnyen elérhető kölcsönpénzre, majd a törlesztést is könnyen elérhető kölcsönből teszik. Amikor a hitelezők elérkezettnek látják az időt, szűkítik a pénzkínálatot (utoljára 2008-tól), a józan piaci hitelezők elkezdik emelni a kamatot, majd nem hiteleznek tovább. Nem így az IMF, aki hajlandó továbbra is versenyképes áron hitelezni. Ehhez azonban feltételeket támaszt: el kell fogadni az IMF tagság feltételeit (ez nálunk az 1982. évi 6. törvényerejű rendelet). A folytatás a nemzeti erőforrások (termőföld, víz, energiaforrások és azok elosztó hálózatai) teljes átvétele lesz, nézzük csak, milyen feltételekkel:

A fent említett 1982. évi 6. törvényerejű rendelet 9. cikke az IMF számára Magyarországon többek között a következő kedvezményeket biztosítja. Az IMF korlátlan vásárlási joga az országban - termőföldre is! Az IMF mentessége a nemzeti hatóságok, bíróságok eljárásai alól Magyarország területén, ő viszont bárkivel szemben kezdeményezhet eljárást a magyar bíróságon. Az IMF irattárai teljes mértékben sérthetetlenek, illetve az IMF semmiféle adatszolgáltatásra nem kötelezhető bármely magyar hivatal vagy hatóság részéről. Az IMF minden vagyona és követelése mentes bármily nemű korlátozástól, rendszabályok, ellenőrzések és bármilyen természetű moratórium alól Magyarországon. Az IMF valamennyi kormányzója, ügyvezetője, helyettesei, bizottsági tagjai, képviselői, tanácsadói, tisztségviselői és valamennyi alkalmazottja is mentesül mindenféle jogi eljárás alól Magyarországon. Az IMF valamennyi vagyona, jövedelmei, követelései és ügyletei teljes mértékben adómentességet, vámmentességet és illetékmentességet élveznek Magyarországon. (A fenti linkre kattintva ellenőrizhetőek ezek az állítások.)

Az IMF valószínűleg a mienkhez hasonló körülményeket élvez a világ más országaiban is. Azt hiszem, ilyen jogokat a történelem során csak a katonai megszálló hatalmak követeltek maguknak, a totális győzelem után. Azokat, akik ezt erős kényszerítés nélkül aláírják, vagy később nem tesznek ellene, pedig tehetnének, azokat a történelemkönyvek hazaárulókként tartják számon.

A totális gyarmatosítás jövőképével szemben sajnos csak egyetlen hatásos ellenlépés lehetséges, a következő komoly döntéseket meg kell hozni. Az Országgyűlés hatályon kívül helyezi a jegybank működését és az IMF kiváltságait biztosító jogszabályokat, a Kormány saját nemzeti pénzt bocsájt ki, a saját pénzkínálatával egészséges növekedési pályára állítja a gazdaságot, és aztán ebből fizeti vissza a fennálló hiteleit. Ha ez együtt jár az EU-ból való kilépéssel, akkor azt is meg kell tenni. A hasonló helyzetben lévő, régióbeli országok összefogása erősen ajánlott. Minden más csak porhintés. Ezt ma még a magyar Parlament a 2/3-os többségével megtehetné. Persze tudom, ezek a lépések és rövid távú következményeik olyan konfliktusokhoz vezetnének bel- és külföldön, amilyet az utóbbi évtizedekben nem látott Európa. Viszont minél tovább húzzuk, annál fájdalmasabb lesz a helyzetünk. A történelem folyamán szabadságot a nemzeteknek sohasem adták ingyen, és az oda vezető út nem szokott kényelmes lenni…

Az egészet egy választási ciklus alatt le kellene zongorázni: az első időszakban a nép érdekében szembeszállni az IMF-fel - emiatt nagy nemzetközi balhé lesz (ez megvolt). A második időszakban behódolni az IMF-nek, és az elvárásainak teljesítésére hivatkozva antiszociális programot hirdetni - emiatt belföldön lesz nagy balhé (ez folyamatban van). Majd a harmadik időszakban hirtelen, jól előkészített népszavazással meglépni a fent leírtakat a nemzetközi szervezetekkel szemben, és ezzel egyidőben radikális adócsökkentést hirdetni, az így szabaddá váló nemzetgazdaság felpörgetése érdekében!

Kapcsolódó írások:

PénzváltókKi a hibás az eladósodásért?SHTFNekimenni a jegybanknak?’82-ben fejeződött be a rendszerváltás?Bukásra ítélve? Avagy vissza a karámba!A szabad akaratról

Ajánlott irodalom:

Szájer: összefogtak hazánk ellen az európai kommunisták, a szocialisták, a zöldek és a liberálisok

Nem tudom, mikor hangzottak el utoljára Európában ilyen mondatok bármely ország miniszterelnöke szájából: Vegyék figyelembe, hogy ez egy tartással rendelkező büszke nép!

A görög rendőr-szakszervezet lázad az EU/IMF tisztviselők és a tőlük kapott feladataik ellen

Egy jelentéktelen, szimbólikus kérdésnek tűnhet, de nem az, hogy a Magyar Kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a jegybankelnök tegyen esküt az Alkotmányra!

40

Nemrég negyven éves lettem, ami ok lehet a visszatekintésre. Az életrajzi elemeket most hagyjuk. Gyerekkoromban abban bíztam, ha felnövök, majd jó lesz. Ma már nem hiszek az ember szíve vágyainak és ő magának a jóságában, és a fejlődésben sem, amit ez alatt általában értünk. De van-e ezen csodálkoznivaló, ha maga Salamon király, az ókori világ talán legbölcsebb és leggazdagabb embere is csak erre a végkövetkeztetésre jutott: minden hiábavalóság a Nap alatt!

Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!

És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem vala; és ímé, az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt!

És ki tudja, ha bölcs lesz-é vagy bolond? és mégis uralkodik minden munkámon, a mit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!

Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek vanmindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.

És látám én, hogy minden dolgát és minden ügyes cselekedetét az ember az ő felebarátja iránt való irígységből rendeli; annakokáért ez is hiábavalóság és lélek-fájdalom!

Van oly ember, a ki egymaga van és nincs vele másik, sem fia, sem atyjafia nincs; mindazáltal nincs vége minden ő fáradságának, és az ő szeme is meg nem elégszik gazdagsággal, hogy azt mondaná: vajon kinek munkálkodom, hogy az én lelkemet minden jótól megfosztom? Ez is hiábavalóság és gonosz foglalatosság!

Mindent láttam az én hiábavalóságomnak napjain: van oly igaz, a ki az ő igazságában elvész; és van gonosz ember, a ki az ő életének napjait meghosszabbítja az ő gonoszságában.

Éld életedet a te feleségeddel, a kit szeretsz, a te hiábavaló életednek minden napjaiban, a melyeket Isten adott néked a nap alatt, a te hiábavalóságodnak minden napjaiban; mert ez a te részed a te életedben és a te munkádban, mellyel munkálódol a nap alatt.

Kellene valami mindezek helyett, vagyis inkább mellett. Nem?

Lugánói tanulmány - a globalizációs krimi

Halj meg időben, ne okozz másnak gondot: Lugánói tanulmány címmel olvastam Csath Magdolna írását. A könyv 1999-ben jelent meg Susan George tollából. Idézetek a fenti, könyvismertető előadás anyagából:

Van egy titkos megbízói kör, a globalizáció irányítói és menedzserei. Megbíznak egy szakértői csoportot, hogy mérje föl a helyzetet és tegyan arra javaslatot, hogy hogyan lehet továbbvinni ezt a világot. Egyetlen egy dolgot nem lehet megkérdőjelezni, annak folytatódnia kell. A szakértői csoport vizsgálja a környezet károsodását, az elszegényedés szociális problémáit, és arra a következtetésre jut, hogy ha ezeket a körülményeket nem kezelik valahogy, akkor a globalizáció nem folytatható, nem fenntartható. Egyetlen megoldás van: a grandiózus népességcsökkentő terv.

A GDP-ben mért gazdasági növekedés valóban kizsákmányolja az embereket és a Földet is. A GDP-t növelik például a börtönök, a környezeti károk elhárítása, a bankok szolgáltatási tevékenysége, a drogkereskedelem, prostitúció, gyerekmunka és más káros jelenségek is. Inkább az élet minőségével kellene mérni, azokkal a tényezőkkel, amelyek az emberek életét szebbé és jobbá teszik: az egészségügy állapota, a tudáshoz való hozzáférés körülményei, munanélküliség és korrupció csökkenése. Az elszegényedés pedig azért gond, mert ha az emberek elvesztik a türelműket, fellázadhatnak az uraik ellen.

Visszatérve a megoldásra, hogyan csökkenthető a népesség: a születések számának csökkentésével és a halálozások fokozásával. AZ IMF jelenjen meg az országban, és hozza a megszorító csomagot: kórházbezárások, ágyszámcsökkentés, családok életének megnehezítése, hogy ne szülessenek gyerekek. Aztán a pénzpiacok szerepének növelése: elszámoltathatatlanságának, ellenőrizhetetlenségének biztosítása (Megjegyzem: jegybanki függetlenség), hogy a pénzszivattyúk zavartalanul működhessenek. Drogliberalizálás, nemzetközi járványok, kisebbségek felpiszkálása a többség ellen. Élelmiszeripar tönkretétele és az ellátás függővé tétele az importtól, adósságcsapda, média az elbutítás céljából, értékek relativizálása. És persze az állami gazdaságösztönző intézkedések visszafogása. A népesség csökkentésének legalább 90%-a a fejlődő világban következzen be, 2020-ra elérve a 4 milliárdos létszámot. (Megjegyzem, hogy Bill Gates, Al Gore és Ted Turner is erről beszél előadásában.)

Magyarország az EU-csatlakozás óta a felzárkózók csoportjából a lemaradók csoportjába csúszott vissza, és romlik a helyzetünk. Az ENSZ definíciója: Népirtás az, ha egy népet vagy egy népcsoportot olyan feltételek közé kényszerítenek, amelyek azt, vagy egyes tagjait pusztulással fenyegetik, olyan intézkedéseket tesznek, amelynek célja a születések megakadályozása.

Csath Magdolna szerint a megoldás a vidéki munkahelyteremtés, mezőgazdaság és élelmiszeripar hazai kézbe vétele és megtartása stratégiai ágazatként, hazai kis- és közepes vállalkozások támogatása, a kultúra és az oktatás. Az EU-s pénzeket magyar vállalkozásoknak kell juttatni. Zöld ipar, és nem megvárva a külföldiek térnyerését, az alternatív energiákra való intenzív átállást kell támogatni.

És innen már az én véleményem következik. Csath Magdolnának egy kis kiegészítéssel van igaza. A felsorolt ágazatok támogatása persze fontos, de mint ahogyan a gazdaságot és a pénzügyeket is, úgy a kultúrát és az oktatást is új alapokra kellene helyezni. Az, hogy ott tartunk, ahol tartunk, abban alapvető szerepe van a kultúra és az oktatás hosszú ideje tartó elkorcsosulásának is. Máshogy fogalmazva, a médiák által agymosott emberek aránya a társadalomban olyan szintre jutott, hogy már önmaguk védik meg az őket tönkretevő rendszert. És a kultúránk „legdicsőbb” terméke, a demokrácia hivatott bebetonozni a globális intézményeket a hatalomba.

Egyszerűbben fogalmazva: a tovatűnő kényelem és biztonság fogja az állami gondoskodást követelő embereket az utcára vinni, hogy a lehetségesnél még gyorsabb „megoldást” kikényszerítsék a döntéshozóiktól. Az emberek a személyes válságukra csupán szakszerű érzéstelenítést kérnek: változtatás nélkül kényelmet, és ajándékba. Úgyhogy látszólag mindenki közös érdeke a globalizált gazdaság fenntartása, amely ezt biztosítja - már nem sokáig.

Téma forrása: Koló Média

Kapcsolódó irodalom: 7.000.000.000

Csath Magdolna - A lugánói tanulmány ismertetése

FFEK - Dmitry Orlov gondolatai

Orvosi Etika - Egyes etikusok szerint a szülés utáni „abortusz” elfogadható gyakorlat

A WHO + Bill & Melinda Gates Alapírvány működése Indiában…