Tag Archive for 'demokrácia'

Euro-iszlám - lehetséges ez?

Published
by
zolesz
on 2015. február 14., Szombat
in gondolkodom, iszlám, társadalom and vallás
. 0 Comments

Az iszlám vallás és az európai értékek összebékítésével (integrálásával) próbálkozik Ausztria is, amikor új iszlám-törvényt próbál kidolgozni „a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad” alapon. Kérdés, hogy ez csak egy vágyálom, vagy lehetséges a valóságban is? A válaszhoz egyrészt hiteles forrásból meg kell vizsgáljuk, mit is tanít az iszlám vallás a követőinek. Másrészt persze, legalább ellenőrzésképpen, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ténylegesen mit tesznek az iszlám szerint működő államok, egyházak, társaságok, személyek.

- o -

Személyesen Dr. Abdul-Fattah Munif ajánlotta nekem a dzsihád illetve az iszlám és a szélsőség viszonyáról szóló két írását. Ezeket az alábbiakban igyekszem kizárólag abból a szempontból vizsgálni, hogy van-e bennük olyan tanítás megfogalmazva, amelyek ellentétesek az európai társadalmi berendezkedéssel, esetleg veszélyeztetik azt rövid, vagy akár hosszú távon. Illetve vizsgálandó az is, hogy a ténylegesen megvalósuló gyakorlat megfelel-e az elméletnek.

1) A dzsihád valódi jelentése - Abdul-Fattah Munif, MME

„A muszlimok Allah nevét tűzték zászlaikra a hódítások alatt, de ez nem nevezhető igazságtalan megszállásnak, erőszakos térítésnek, vagy a vallások eltörlése érdekében indított hadjáratoknak, hiszen történelmi tény, hogy a meghódított területeken az őslakos zsidók, keresztények és más égi vallások követői továbbra is gyakorolhatták, és a mai napig gyakorolják vallásukat. A hódítások az elnyomott népek felszabadítását célzó hadjáratok voltak, és az iszlám birodalom politikai hatalmának a kiterjesztését hozták, de egyáltalán nem voltak hittérítő háborúk. (…) A dzsihád félreértéséből adódnak azok a problémák, amelyek miatt sokan erőszakosságot látnak az iszlámban, ám a történelem során az iszlám toleranciával fordult a „Könyv népei” felé, és a békés együttélés jellemzi a muszlim többség és a más vallású kisebbségek kapcsolatát az iszlám államokban.”

2) Szélsőség és fundamentalizmus - muszlim szemszögből - Abdul-Fattah Munif, MME

„Az iszlám már említett tudósai ugyanis visszautasítják, hogy csupán azért nevezzenek valakit szélsőségesnek, mert gyakorolja vallását, imádkozik és böjtöl, szakállt növeszt, vagy fejkendőben (hidzsáb-ban) jár, vagy azért, mert úgy gondolja, hogy az iszlám világban érvényre kellene juttatni az iszlám törvénykezést (Saría) és helytelennek tartja, hogy az iszlám világban sok helyen szekuláris törvénykezés és államigazgatás van érvényben. Ez nem utal szélsőségre, mondják a tudósok, ugyanis az istentiszteleti formákat és az öltözködést az iszlám ugyanúgy szabályozza, mint a törvényalkotást és az államigazgatást. Nincs különválasztva állam és vallás, mivel az iszlám nem csupán teológiai tanításokból áll, hanem rendelkezik az emberi élet minden terét átölelő törvénykezéssel is.„

„(…) olyan, hogy politikai iszlám és nem politikai iszlám valójában nem létezik, csupán a hozzá nem értő laikusok elképzelésében, mivel az iszlám szinte megjelenésétől fogva sok egyéb mellett magába foglalja a politikát is. A kormányzási feladatok, az államigazgatás lebonyolítása és a közösség életének szabályozása már az első muszlim állam Medinában való megalakulásától kezdve szerves része az iszlám történetének. (…) a muszlim ember, aki akkor is muszlim marad, ha politizál, lévén, hogy az iszlámban nincs külön választva állam és vallás, hanem e kettő összeforrott egységet képez, ezért a politika, és a politizálás közösségi szempontból aktív élettere a legtöbb muszlimnak.”

„Szélsőségesség olyan eszmék elfogadására kényszeríteni másokat, amelyekre az iszlámban nem találni kötelező érvényű parancsolatot. Ide tartozik a tilalmak kiterjesztése olyan dolgokra és esetekre, amelyek tiltottságára nincs kellő bizonyíték sem a Koránban, sem a Szunnában, vagy nem egyértelmű a tiltottságuk, mivel a legszakavatottabb tudósok is eltérően vélekednek tilalmuk felől. Ezen a téren a legtöbb probléma a személyi jogok és szabadságok, valamint a társadalmi kapcsolatok terén tapasztalható.”

Következtetéseim

Fontos tisztán látni, hogy a nyugati típusú társadalmakban immár több évszázada az állam és a vallás egymástól való különválasztása az irány. Európa, illetve a meghatározó európai országok régóta nem vallási alapon szerveződő, keresztény államok, hanem liberális demokráciák, ahol az állam és a vallás (egyházak) egymás ügyeibe nem szólhatnak bele. Amennyiben az iszlám vallás tanítása helyteleníti ezt az elvi különválasztást, úgy az iszlám vallás tanítása ebben a tekintetben legalábbis „szélsőségesnek” sőt akár törvénybe ütközőnek is tekinthető, mivel az alkotmányos államrenddel ellentétes célokat fogalmaz meg (akár távlatosan).

Európában az állam és az egyház különválasztásának komoly történelmi előzményei és okai vannak. A római egyház másfél évezreden keresztül ellenőrizte a világi hatalmasságokat, ha úgy tetszik, felettükállónak nyilvánította magát. Ez a gyakorlat vezett el a keresztes háborúkhoz, az inkvízícióhoz, a vallásháborúkhoz, és a szólásszabadság folyamatos és általános, gyakran durva korlátozásához. E téves és káros gyakorlatot ma már helytelenítik maguk a keresztény egyházak is. Ezeket elkerülendő, érthető és helyes, ha a nyugati liberális demokrácia elutasítja ezt a szándékot mind a keresztény, és értelemszerűen az iszlám vallások esetében is.

Elismerendő, hogy a Római Katolicizmus hivatalos társadalmi tanítása mind a mai napig tartalmaz konkrét célokat az egyház társdadalmi szerepvállalására, a társadalomban betöltött szerepére vonatkozóan. Ez azonban a gyakorlatban egyrészt csak bizonyos karítatív és szociális tevékenységekre korlátozódik, másrészt az európai társadalom határozottan ellenáll minden „illiberális” eszmének, beleértve az egyházak politikai szerepvállalását is.

(1) Az iszlám tanítása szerint „a vallás és az állam összeforrott egységet képez”, és „az iszlám vallás természeténél fogva magában foglalja az államigazgatást és a politikát”. (2) Az iszlám szerint szélsőségesség „olyan eszmék elfogadására kényszeríteni másokat, melyekre az iszlámban nem találni kötelező érvényű parancsolatot”. Európai szemmel ez a két állítás külön-kölön is szélsőségességnek minősül, nem csak mert Európában a vallás és az állam egyértelműen külön van választva, hanem mert itt korlátozás nélkül, semmilyen (vallási) eszmék elfogadására sem lehet kényszeríteni másokat. Együtt azonban kifejezetten aggasztó a két említett muszlim vallási tantétel.

Úgy látom, az iszlám tudományosság szabályaiba rendszerszinten be van kódolva a túlzott tekitélytisztelet és a mainstream irányzatok dominanciája, adott esetben akár még az iszlám tanítása „igazságaival” szemben is. A szabadság muzulmán definíciója emiatt nem felel meg a liberalizmus szabadságfelfogásának, kimondhatjuk, hogy ellentétes azzal.

Látható, hogy az iszlám szabadságfelfogása alapvetően tér el a nyugati világ liberális demokrácia szabadságfelfogásától. És ez még akkor is igaz, ha az iszlám az egyenjogúság, az igazságosság, az emberi élet tisztelete, a türelem, a tolerancia és a mértékletesség jelszavaival érkezik is. A vallás és az állam összeforrott egysége mindenképpen riasztó kell legyen azok számára, akik ismerik a történelmet és tudják, hogy e kettő szövetsége mindig elnyomást és diktatúrát eredményezett, akkor is ha a keresztény vagy más vallás adta is az alapul szolgáló ideológiát.

Az iszlám tanításának „mérsékelt” irányzatai sem tehetők eurokonformmá, nem integrálhatók a nyugati demokráciával. Hiszen nem csak a szélsőséges, hanem a mérsékelt muszlimok is ugyanúgy kötelesek nem csak a magánéletükben, hanem a társadalomban és a politikában is érvényre juttatni az iszlám tanításait és törvénykezési gyakorlatát.

A muzulmánok felismerték azt a tényt, hogy az iszlámmal nem egyeztethetők össze a nyugati értékek, és a problémáikért a nyugati típusú politikai, gazdasági és oktatási reformokat, illetve a demokratizálódást hibáztatják.

Véleményem szerint ez fordítva (is) igaz: az európai szabadságjogok hosszú távú védelme érdekében nem szabad teret engedni az iszlámnak, hiszen annak nem csak a szélsőséges, hanem a mérsékelt irányzatai is, úgy értem az iszlám valódi értékei is, hosszú távon hasonlóan komoly veszélyt jelenthetenek a nyugati liberális demokráciára, annak szabadságfelfogására.

Mi is valójában az iszlám?

Published
by
zolesz
on 2015. január 31., Szombat
in egyház, gondolkodom, háború, iszlám, társadalom and vallás
. 0 Comments

„Én ezt úgy láttam, hogy más vallások képviselői nehezen értik meg, mert az iszlám nem úgy működik, mint egyes keresztény felekezetek, ahol például bárki magyarázhatja a Bibliát. Itt ezt nem lehet. Ahhoz, hogy valaki Koránt magyarázzon, nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelnie, tudással kell rendelkeznie. Nem mellékesen pedig ott van a fenyegetés, ha valaki magyarázza a Koránt tudás nélkül, akkor az a pokolba fog kerülni, még akkor is, ha véletlenül jót mond. Ezzel a muszlimok nagyon óvatosak. Ha az embert kérdezik és nem tud rá válaszolni, akkor meg kell mondania, hogy nem tudom. A tudósok ezt úgy fogalmazták meg: lehet, hogy az ember ezzel megszégyenül, de az evilági szégyen sokkal jobb, mint a túlvilági szégyen. Ilyenkor azt kell mondani, hogy ez a tudásomon túl van. Persze az oktatási rendszer jelenleg nem erre ösztönzi az embereket, hanem arra, hogy legyen véleménye, mondjon valamit, még akkor is, ha nem tud. Az iszlámban a vallásjog - a Saria - tízparancsolatában, benne van, hogy véleményt, csak tudás birtokában lehet mondani.” (Sulok Zoltán Szabolcs a Charlie Hebdo elleni és egyéb terrorista akciók kapcsán nyilatkozott.)

Egyfelől egyetértek azzal, hogy az tanítson, aki ért az adott szakterülethez. Azzal is, hogy hivatalos oktató csak az lehessen, aki megszerezte a tanításhoz szükséges, a jogszabályok és a szakmai szervezetek által előírt képesítéseket. De!!!

A vallás nem egy jelentéktelen dolog, hiszen a világ és az élet legalapvetőbb kérdéseire ad válaszokat a hívők számára. Akik az életük legfontosabb döntéseit a vallásuk igaznak elfogadott elvei szerint próbálják meghozni. Ezeket az elveket a vallásuk szent könyveiből, azok értelmezéséból, ha úgy tetszik, magyarázatából vezetik le. Honnan veszi a bátorságot a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke ahhoz, hogy megkérdőjelezze bárki véleményalkotási szabadságát? Mi az, hogy csak az magyarázhatja, értelmezheti a Koránt, akinek a mainstream muzulmánok megengedik? Hol vagyunk, Iránban vagy Magyarországon?

A keresztények is emlékeznek még arra az időre, amikor Európában az egyetlen hivatalos egyház privilégiuma volt meghatározni, mi Isten tanítása és akarata az ember számára. Csupa jó szándékból, a közjó érdekében ekkor keresztes háborúkat vívott és inkvizícióval helyesbítette az emberek „téveszméit” a Tanítóhivatalnak becézett, törvényerőre emelt diktatúra. Ebből Európa a francia felvilágosodással kezdődően, szerencsére kilábalt, és szétválasztotta az egyházat az államtól, valamint kivívta a szabadságjogokat, köztük a véleménnyilvánítás szabadságát mindenki számára.

Ugye nem gondolja senki sem komolyan, hogy Európában, demokráciában helye lehet az iszláméhoz hasonló szabadság-felfogásnak? A szabad ember egyetlen dolgot nem tud tolerálni, ha valaki a szabadságát akarja korlátozni! Vegyük észre, most éppen a Magyar Muszlimok Egyháza elnökének a nyilatkozatából, hogy a kereszténységnek és az iszlámnak alapvetően különböző az értékrendje. Hiszen a társadalom számára a kereszténység szent könyve, a Biblia az állam és az egyház szétválasztását és liberális demokráciát, az iszlám Korán pedig (békés?) vallásos diktatúrát tanít!

- o -

Ökumánia: az iszlám a béke és a tolerancia vallása

Politikai kereszténység, avagy keresztény politika?

Published
by
zolesz
on 2013. november 17., Vasárnap
in Magyarország, egyház, gondolkodom, politika, történelem and vallás
. 1 Comment

„A kérdés ugyanis az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy merre található most az erős Európa: előttünk, vagy mögöttünk? Elsőre nyilvánvalónak tűnik, hogy hátrafelé menni sohasem célszerű, mert visszafejlődni senki sem akar. Ha rossz irányba tartunk, akkor a haladás eszménye éppenséggel azt jelenti, hogy forduljunk meg, és menjünk vissza a jó útra. És ez esetben a leghaladóbb éppen az lesz, aki a leghamarabb fordul vissza. Alig van valaki Európában, aki azt gondolná, hogy Európa nem rossz úton halad, nem tévedt rossz útra. Hiszen aki válságba került, arról érdemes azt föltételezni, hogy nem oda indult. Ora et labora - imádkozz és dolgozz - így hangzik Európa védőszentjének, Szent Benedeknek a jelmondata. Miközben ezt tette, Európának sikerült leraknia a mai modern civilizációnak az alapjait. Leegyszerűsítve, ez a rövid mondat tette naggyá és vezető civilizációvá Európát. Később azonban más mondatok kezdtek terjedni a kontinensünkön. Végül Európa egyszerűen meghamisította a saját történelmét, és az Únió alkotmányából egész egyszerűen kihagyták a keresztény hagyományokra való utalást. De Európa nem csak ezt az erőforrását tagadta meg, hanem a munkát is. A munkának és az imádságnk az együttes megtagadása az, ami lényegében Európa meggyengülésének az oka, és a mi jó útról való letérésünknek a története (érdekes grimasz a 11. perc legelején). Kína, Brazlia, India gyors felemelkedésének okai között ott fogjuk találni azt is, hogy a saját kulturális hagyományaikra, és a saját polgáraik által végzett hatalmas munkára épül az a fellendülés, ami versenytársunkká teszi őket. Mindezek alapján azt akarom mondani, hogy Európában ma nem az a haladó, aki a keresztény kultúráról és munkáról lebeszélő, és válságba vezető úton akar továbbmenni. Európában ma az számít haladónak, aki megfordul és megkeresi az elhagyott jó utat. Először is érdemes az alapvető keresztény értékekre építeni: mint például az emberi méltóságra, szabadságra, kötelességre, munkára, családra, nemzetre. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek vallásossá kell válnia. Ez sosem vol így [Dehogynem! - a szerk]. Én a civilizációnk keresztény gyökereiről beszélek, a keresztény civilizáció logikájában. 2010-ben mi ezeket a gondolatokat tartottuk szem előtt, amikor az új alkotmányt létrehoztuk, ami az elhagyott jó európai utat keresi. Világossá teszi, hogy vannak keresztény gyökereink, volt egy Szent Istvánunk, aki bizonyos eszmék jegyében ezt az államot megalapíította, és nekünk egy nemzeti és így európai kultúránk van, amelyek értékek, tehát meg kell őrizni ezeket. Mi azt hisszük, hogy van összefüggése ezeknek azzal, hogy ma Magyarország jobban teljesít. A vezetés kérdését őszintén fel kell vessük. Európában ma a személytelenség elhatalmasodásától kell félni, nem pedig az erős személyiségektől, és az erős közösségektől. Most éppen attól szenved Európa, hogy nincsenek vezetőink, akik az intézményeket újraprogramozzák. Ki kell szabadítani Európát a liberális bizalmatlanság, és a szabadjára engedett kapzsiság szorításábaól. Egyre többen vagyunk, akik keressük ezt az erősebb Európához vezető jó utat. Én abban bízom, hogy ehhez a vitához, hogy merre kell haladnia Európának, az európai kereszténydemokraták az eddiginél nagyobb súllyal tudják majd hozzátenni a gondolataikat.” (Orbán Viktor a Demokratikus Centrumpártok (korábban Kereszténydemokrata) Internacionálé konferenciáján, 2013. október 4-én, általam lerövidítve) A fentiek alapján érdemes egy kicsit visszanézni, milyen is volt ez a „régi jó út”, amely Orbán Viktor szerint „naggyá és erőssé” tette Európát, és amihez ő szeretne visszatérni! Már a Római Birodalom idején államvallás lett a „kereszténység”, annak minden jól (vagy nem jól?) ismert következményével. Azt talán senki nem vitatja, hogy a középkori, „erős Európát” a vallás, pontosabban jórészt a római (katolikus) vallás hatalma dominálta kultúrális és politikai értelemben is. A fenti beszédéből úgy tűnik, hogy a miniszterelnökünk a „régi Európa” keresztény megközelítéséhez szeretne visszatérni. Nézzük meg, min alapult és hogyan működött a keresztény állam, a „régi jó út” a történelemben? A vallásszabadság egyházi tanítása és gyakorlata a kereszténység államvallássá válásától a középkoron keresztül egészen a legújabb korig igen intoleráns volt a másként gondolkodókkal szemben. Szeretném világossá tenni, hogy nem csupán az Egyház jó elveinek a rossz megvalósításáról, hanem sokkal inkább egy érdekvezérelt teológia kidolgozásáról és következetes végrehajtásáról kell itt beszélnünk. A legszélsőségesebb diktatúrákéhoz volt hasonló az egyház tanításának a (liberális) demokráciához való hozzáállása. Ami a vallás- és keresztes háborúk, az eretnek- és zsidóüldözések formájában időnként leplezetlenül a felszínre jutott - még ha Orbán Viktor a fentiek szerint nem is tud ezekről. És mielőtt mások rávágnák, hogy ez csak a sötét középkorra vot igaz, jusson eszünkbe, hogy a hitleri holokauszt is egyházi támogatással és szemhunyás mellett tehette azt, amit tett. Tisztelet a kivételeknek, az egyház vezetése csak akkor kezdett tilatakozni a zsidók tömeges deportálása ellen, amikor a begyűjtések az ő zsidó származású híveikre is kezdtek kiterjedni. Az állam és az egyház kapcsolatának történelmi értékeléséhez ajánlom a Teológia és antiszemitizmus c. könyvet (benne a legfontosabb középkori európai és az újkori magyar vonatkozásokkal is). Az antiszemitizmus gyökereinek vizsgálatán keresztül megismerhetők az állam és az egyház érdekközösségének és szervezeti összefonódásának a részletei is. A logikai követhetőség érdekében javaslom a könyvről írt összefoglalómat elolvasni a továbblépés előtt! Itt most csak annyit erről, hogy a keresztény államvallás középkori eszménye szakított a bibliai elvekkel, és az egyház maga alá gyűrte a politikai és gazdasági hatalmat. A trón és az oltár együttműködési szándéka ma is fellelhető a Egyház Társadalmi Tanításában. Ameddig a történelmi egyházak, leginkább a Római Katolikus Egyház nem néznek szembe bizonyos teológiai nézeteik igazolhatatlanságával, és itt most viszonyítási alapnak kizárólag a Bibliára gondolok, addig ne várjunk mást, mint amilyen gyümölcsöket a történelem folyamán megtermett a szövetségük. Ezek a máskéntgondolkodók megbélygzésétől a tömeges fizikai megsemmisítésig igen széles skálán mozogtak. Azok a szentek, egyházi vezetők és gondolkodók, akik ezeknek a szörnyűségeknek az elméleti alapjait réges-régen jegyezték, ma is tekintélyes hivatkozási alapjai az egyház tanításának. Pedig az egyház tényleges alapítói messze nem ápoltak ilyen bensőséges kapcsolatot a világi hatóságokkal. Jézus azt mondta: adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené. A két világ különvalósága egész tanításukat és gyakorlatukat is jellemezte. Annyira komolyan gondolták ezt, hogy például szinte mindannyian üldöztetés és kivégzés áldozatai lettek. Láttuk, hogy a trón és az oltár szövetsége az elmúlt kétezer évben milyen eredményekhez vezetett. Ésszerű-e ugyanattól a kipróbált gyakorlattól más eredményt várni a jövőben? És végül, a félreértések elkerülése érdekében megjegyzem, hogy véleményem szerint az Egyház társadalmi tanításának (ponosabban az állammal való kapcsolatkeresésének, együttműködésének) nem a megjavítására, hanem az eltörlésére volna szükség. Ugyanis a Bibliának az itt tárgyalt értelemben nincsen társadalmi léptékű üzenete. Így talán az Egyháznak is meg kellene gondolnia, hogy kell-e ilyesmivel kiegészítenie az eredetit! A kérdés egyházi megközelítésért ajánlani tudom még Gájer László atya doktori értekezését, mely kifejezetten a vallásszabadság elméleti kérdéseinek fejlődésével foglalkozik a kezdetektől a XX. század elejéig. (Részben) felhasznált irodalom: Pozsár László - Európa gyarmatosítója

- o -

Kiegészítésül egy érdekes hír: Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár a jövő héten azt fogja javasolni Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy az uniós pénzeknek azt a négy százalékát, amelyet a központi apparátusban dolgozók ellátására költhetnének, ajánlják fel inkáb a történelmi egyházaknak. Így azok 250-300 milliárd forintos pluszforráshoz juthatnak. Lázár szerint jutna a pénzből felújításokra, az egyházak oktatási és szociális tevékenysége színvonalának emelésére és lelki közösség szervezésére, építésére is.

- o -

Orbán Viktor „tanúságtétele” 2005-ből felér egy (kölcsönös) beismerő vallomással: a volt és leendő miniszterelnök hűségnyilatkozatot tesz az egyház felé, melyet közvetlenül a kampányidőszak előtt köszön szépen Balás Béla katolikus püspök, és a végén jól meglengeti az ajándékba kapott milleneumi zászlót…

Hogy mikor lesz vége a válságnak?

Published
by
zolesz
on 2013. április 09., Kedd
in gondolkodom
. 0 Comments

Kezdik észrevenni, hogy a gyenge kormányok nem, vagy csak rosszabbul képesek kezelni a válságokat, mint az erősek. A kérdést érdemes továbbgondolni. A rendszeres kormányváltások (lehetősége) erősíti-e, vagy gyengíti az adott kormány pozícióját? A kormányzati ciklusok első negyede a hatalomátvétellel (vezetőcserék, átszervezések), az utolsó negyede pedig a választóknak való hízelgéssel (osztogatás és kampány) kell elteljenek. Helyből lefeleződött a szabadon tervezhető beavatkozások időtartama. Látni kell, hogy ha választási győzelem esetén csak egy fél aktív ciklusban gondolkodhat a hatalomra került vezető, akkor ennyi idő alatt kell eredményt elérjen. Eleve kizárt egy hosszabb kifutású program elindítása. A választók viszont ennél hosszabb időben terveznének: életpályában, sőt a családok egymást követő generációkban is. Ha választók, ha úgy tetszik, alapvetően ellenérdekeltek a maguk által megválasztott vezetőikkel, hiszen az egyik rövid, a másik hosszú távban gondolkodik. A politikai rendszerbe mélyen bele van kódolva a válság szükségszerű létrehozása, és az annak kezelésére való abszolut képtelenség. Ezt a lábonlövős rendszert, korunk legnagyobb vívmányát így nevezik: demokrácia!

Görögország dönt?

Published
by
zolesz
on 2012. június 16., Szombat
in EU and adósságválság
. 0 Comments

Holnap ismét választanak a görögök. Szerintem ezúttal, így vagy úgy, de kormányt alakítanak, bent maradnak az únióban és nem függesztik fel az adósságszolgálatot sem. Ugyanis az ember már csak ilyen: „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok„. Illetve nem azért fektettek be annyit a központi bankárok ebbe az országba (is), hogy aztán demokratikus módszerekkel megússza a szép új közös jövőt! Az ESM (Európai Stabilitást létrehozó Mechanizmus) még el sem indult, itt lenne az ideje végre működtetni!

Afterpost: nicsak, a görög választói gondolkodás valószínű eredményében egyetértek Felcsuti Péterrel

Afterpost 2: a görög választói akarat döntésének értékelésében már egyáltalán nem értek egyet Felcsuti Péterrel: „Mint annyiszor a történelem folyamán, a sokaság laikus bölcsessége felülkerekedett a szakértők professzionalizmusán.” Szerintem egyszerűen addig mosták az agyukat a médiában, amíg a többség félelmében a józan eszére sem mert hallgatni! Ez egy fontos próba volt, ami után az EU vezetése látja, hogy gyakorlatilag bármit megtehet, a demokrácia működik, a többség már elveszette a valóság érzékelésének készségét és az életösztönét.

Konszenzusdiktatúra?

Published
by
zolesz
on 2012. január 13., Péntek
in EU, kultúra and politika
. 1 Comment

Daniel-Cohn Bendit EU Zöldpárti frakcióelnök az új magyar alaptörvény bírálatát a következő logika mentén próbálta igazolni: „A családban, a nemzetben, a hűségben az emberek többsége nem hisz, ezért nem is lehet az az összetartozás alapja. Ennek alkotmányba foglalása pedig alapvetõ demokratikus problémát vet fel.”

Ha nem csatlakozol a konszenzushoz és nem érted az idők szavát, kikerülsz a komolyan vehetők köréből!

Kérdés, hogy az ilyen többségi demokrácia fejlődést, vagy - engedelmeskedve a termodinamika II. főtételének -, hosszú távon leépülést és szétesést hoz-e? Hogyan is működik a konszentusdiktatúra?

A válaszhoz nézzük meg a kérdés mögött meghúzódó alapkérdést: honnan tudhatjuk, tudhatjuk-e egyáltalán, hogy mi a helyes és a jó? Meg tudja-e válaszolni az ember önmagában ezt a kérdést? És mi van akkor, ha az emberek egymással ellentétesen válaszolják meg? Azt ugye látjuk, hogy ember és ember lelkiismerete között nagy különbségek lehetnek. Egyáltalán, megbízhatunk-e a saját, összességében pedig a társadalom ítélőképességében?

Ki a rák tudhatja, ha nem éppen én magam, hogy mi a jó nekem? OK, mégis megkérdezem, ha körülnézünk magunk körül, egy kicsit felülről is megnézzük az életünket, egészen biztosak vagyunk abban, hogy tudjuk? És ha a leghalványabb kétely is felmerül efelől, nem lenne érdemes ezen legalább egy kicsit elgondolkodni?

Tovább árnyalja a kérdést, hogy mekkora és milyen befolyást gyakorol az emberi gondolkodásra például a média. Lehet-e befolyásolni az embereket az írott, vagy az elektronikus médián keresztül? Hatásosak-e a reklámok? És ha a reklámok azok, nem lehetséges-e, hogy a filmek is hatással vannak ránk, csak éppen nem a vásárlási, hanem az életvezetési szokásainkra? Állhat-e érdekében valakiknek befolyásolni minket a gondolkodásunkban? Mondjuk akár az etikai, politikai nézeteink befolyásolhatók-e - akár a szűkebb környezetünk, akár a média által közvetítve a nagyvilág felől? Elhisszük-e igazságnak azt, amit sokan modnanak? És amit sokan mondanak, az lehet-e még tévedés? Megtörténhet-e a sorozatos tévedés egy befolyásolás, manipuláció alatt álló közösségben? És a társadalomban?

Mára elvont igazságok bizonyításához elegendő lett az, ha a többség, mondjuk egy szavazáson jónak, igaznak nyilvánítja. Vagy ha úgy tettetik, mintha… Vagy ha nem, hát egy kicsit még fejleszteni kell a tömeget, és hamarosan úgy fogja gondolni.

Szükség van az információk megszűrésére, ami persze 100%-ban lehetetlen. De hogy a tudatos döntéseket egyre inkább hiteles információk alapján hozzuk meg, az igenis lehetséges, és a téma iránt alázatos kereséssel, hosszú távon helyes eredményre fog vezetni. A kérdés már csak az, hogy mit tekinthetünk végül igazságnak? Egy biztos: a manipulált többség véleményét, önmagában csak azért, mert „konszenzusos”, vagy egyesek annak állítják be, semmiképpen sem!

D-C-B Magyarországon

Amikor a fagyi visszanyal - Fukuyamának nem tetszik a konszenzusdiktatúra…

Gyönyörű példa a demokrácia (azaz a konszenzusdiktatúra) működésére: összefogtak az európai kommunsták, szocialisták, zöldek és liberálisok Magyarország ellen

A vezetésről és a fejlődésről

Published
by
zolesz
on 2011. december 23., Péntek
in ember, személyes and társadalom
. 0 Comments

Ma már el sem tudjuk képzelni, de voltak idők, amikor királyok álltak az országok élén! Aki a haláláig irányította az országos ügyeket. Akinek a sikere a rá bízott nép boldogulásától külön lehetetlen volt. Aki nem tűrt meg maga mellett senkit, aki alternatívát kínálhatott volna az akaratával szemben. Akinek megvolt a joga és lehetősége tévedni, sőt még visszaélni is hatalmával, különösebb (köz-)jogi következmények nélkül. Tudjuk, milyen rosszul is működtek ezek a rendszerek sok évezreden keresztül.

Bezzeg ma mennyivel jobb a helyzet, hisz az országot bölcs, a nép által választott parlament irányítja, ahol kormány és ellenzék állandó vitája biztosítja a bölcsességet. Ahol a rendszerbe be van építve az alternatívák harca és az ellentmondás, ellenállás lehetősége. Sőt, még cél is az egymás ellen ható szándékok kiegyensúlyozása, a kompromisszum-kényszer. Néhány évente a teljes stáb lecserélhető, az evolúciós folyamat egyre tökéletesebb vezetőket hoz a felszínre. Milyen jól is működik a modern demokrácia az elmúlt évtizedekben, a népek boldogsága és boldogulása is épp ezt mutatják!

Ma már el sem tudjuk képzelni, de voltak idők, amikor még férfiak álltak a családok élén. Akik egy életre elkötelezték magukat a rájuk bízottak boldogulásáért. Akik önállóan irányítottak, és nem engedtek alternatív irányzatokat, ellentmondást a házon belül. Akik az ügyek intézése során elkövetett tévedéseikért sem voltak jogi érteleben felelősségre vonhatók, vagy ha valaki mégis szembeszállt velük, annak akár súlyos következményei is lehettek. Tudjuk, milyen rosszul is működtek a családok sok évezreden keresztül!

Bezzeg ma mennyivel jobb a helyzet, mert a bölcs családi döntések záloga a férj és a feleség véleményének állandó ütközése! Ha az egyikük úgy gondolja, hogy a másik téved, csak egyszerűen nem veszi figyelembe a szavát, döntését, illetve szükség esetén jól helyreteszi őt, és kész. És ha ez sem vezetne hosszú távon kielégítő eredményre, ki mondta azt, hogy egy célszerűtlen és kényelmetlen helyzetet az idők végezetéig fenn kellene tartani? Hiszen el is lehet válni, és találni egy jobbat, akivel az élet sokkal zökkenőmentesebben fog menni! Mennyivel jobbak is a mai modern, felvilágosult párkapcsolatok, a felnövekvő generációk boldogsága és boldogulása is épp ezt mutatják!

- o -

Mélyen hiszünk a változásban és a fejlődésben, Darvin óta az evolúció-elméletben. Ahogyan az ember a technikai fejlődés okán egyre kifinomultabb eszközöket tud gyártani, úgy nyilván egy hasonló folyamat volt az idők kezdetétől az anyag és az élőlények kialakulása, sőt, nyilván a társadalom is egy fejlődési pályát jár be, az őskortól az ókoron, a középkoron stb. keresztül egészen napjainkig. Az ember is nyilván eredendően jó, még ha néha kicsit ki is siklanak a dolgai…

Pedig ez a pozitív, optimista fejlődés-elmélet egyszerűen csak nem igaz. A dolgok nem a rendezettség felé haladnak, hanem éppen ellenkezőleg (lásd: termodinamika II. főtétele). Még ha el is tekintünk az anyag keletkezésének problémájától, a rendezettség növekedése csak egyszerűen nem működik a természetben. A véletlen nem hoz létre az egyszerűből összetettet, és ha véletlenül mégis megtörténne ez, akkor azonnal szétesik. És ha ott nem működik az evolúció, akkor honnan gondolhatjuk, hogy a társadalmi fejlődés esetében ez igaz lenne? Komoly kétségeim vannak ezek felől.

Ajánlott irodalom: 2012 Blog: Az Irányítók 12 legnagyobb hazugságából az ötödik - Régen rosszabb volt • a hatodik - választott vezető = demokrácia

Diktatúra?

Published
by
zolesz
on 2010. október 28., Csütörtök
in jövő and politika
. Closed

A kormány diktatúrát akar! Ezt hallom már azoktól is, akik egyébként talán még oda is szavaztak nemrég. De tényleg, mit engednek még meg maguknak ezek? Hát remélem sok olyan dolgot, amitől leesik az állunk, mint a bankadó, a multik adója, az energiaszolgáltatók adója, és igen, a nyugdíjrendszer átalakítása is. Meg majd a többi. Nagyon kevés időnk van már ezekre, meg azokra is!

Afterpost: úgy gondolom, a nyugati alkotmányok világa, kultúrája semmitől sem védett meg minket, illetve a hosszú távú érdekeink ellen hatott. Magyarországon sem akadályozta meg az ország kiárusítását, a globális pénzszivattyúk káros működését, az ország további eladósodását, a vidéki Magyarország szétesését, a környezetszennyzést, az oktatás, az egészségügy lezüllesztését, a népességfogyást stb. stb. Mindezeket összefoglalva a jövőnk felélését. Ezért az ilyen véleményvezér-féle fanyalgások engem már nem hatnak meg. Ha a kormány végre a felsorolt jelenségek ellen tesz, erre tőlem szabad kezet kap!

Afterpost 2: ok, értem a „fanyalgókat” is, de Bencsikkel értek egyet.

Afterpost 3: illetve még inkább Bogár Lászlóval:

Afterpost: az Economist 2010. december 16-án „Hatalomra éhesen” címmel jelentet meg cikket és kelt aggodalmat a harcias miniszterelnökünk központosítása miatt.

Afterpost 2: Orbán az új médiatörvényt ért bírálatokról

Afterpost 3: és ez még nem Peking módszere…

Afterpost 4: Orbán Viktor karácsonyi MN-interjúja

Afterpost 5: Orbán Strasbourgban a médiatörvényről